Magyar Asztal

Ha valaki járt mostanában vidéken, észrevehetett valamit, amit október végén már nem szokás látni a földeken. Így van, lábon álló kukoricát. Az igen csapadékos ősz miatt sok helyen még javában aratják a kukoricát, s ez nem csak azért okoz gondot, mert így az árképzés is kicsit problémásabb, hanem mert gondoskodni kellene a tarlók elmunkálásáról és a jövő évi termény elvetéséről is.

Amint befejeződik a kukorica betakarítása, néhány napjuk lesz csak a gazdáknak arra, hogy elvégezzék a talajmunkákat. Figyelembe véve, hogy a tavasszal lehulló csapadék mennyisége évről évre hektikusan változik, nem szabad a véletlenre bízni semmit, tehát aki csak teheti, még az ősszel el kell végezze a szántást. Ellenben ha valaki felkeresi valamely időjárás előrejelzéssel foglalkozó portált, láthatja, hogy bizony november közepétől ismét csapadék várható, és bizony jó eséllyel nem hó fog hullni. Ebből pusztán annyi következik, hogy a lehető leggyorsabban el kell végezni a szántást, annak elmunkálását, a magágykészítést, a vetést és annak lezárását. Ehhez pedig vagy igen nagy gépkapacitás szükséges, vagy az, hogy a gazda le se szálljon a munkagépekről. Vagy mindkettő.

Abban az esetben persze, ha a kukorica után valamilyen tavaszi vetésű növény (napraforgó, tavaszi árpa, repce, netán ismét kukorica) kerül a földbe, úgy ez a probléma nem áll fenn. Olyan eset viszont csak a nagyon kis területen gazdálkodóknál fordul elő, hogy csak egy tábla kukoricát vetett a gazda, és annak helyébe szintén egyetlen növény kerüljön jövőre.

Iparkodni kell, mert az ember észbe se kap, s már el is fogyott a karácsonyi bejgli, aztán lehet is készülni a tavaszi határszemlére!

A tavasz mindig azzal kezdődik, hogy a vitamingyártó cégek gőzerővel reklámozni kezdik a tavaszi fáradtság leküzdésére kifejlesztett tablettáikat. Fáradtság ide vagy oda, a  földeken bizony gőzerővel folyik ilyenkor a munka!

Amint felszárad annyira a talaj, hogy a gépekkel rá lehet menni, már kezdődhet is a tavaszi talajmunka, a talaj előkészítése és a magágykészítés. Ezt követően pedig a vetés.

Tavasszal vetjük ugyanis az egyik legnagyobb területen (több mint 1 millió hektáron) termesztett gabonanövényünket a kukoricát. Szintén ilyenkor kerül a földbe a napraforgó, a zab, a tavaszi árpa és a tavaszi búza is.

Tehát ha valaki kora reggel munkába igyekezve a szántóföldeken döcögő traktorokat lát, gondoljon csak arra, hogy mostanság óriási versenyfutás megy az idővel, hogy minél előbb el legyen vetve aminek a talajban a helye.

Aki pedig azt hinné, hogy a talajelőkészítéssel és a vetéssel véget is ér a munka az aratásig, nagyot téved! Amint kikelnek a növények, kezdődhet az első fejtrágyázás, a permetezés, stb... A munka tehát nem fog befejeződni decemberig.

A mezőgazdaság egy ilyen szekér...

Az egész növénytermesztés alapja a jó vetés. A szó eredeti jelentése a dobást, a magok elszórását jelenti, s kezdetben valóban így történt a növényi magok talajra juttatása. A vetés precíz kivitelezésének fontosságát mi sem példázza jobban, mint régi közmondásunk;

"Ki mint vet, úgy arat."

A vetés tehát alapjaiban meghatározza, hogy mekkora termést várhatunk betakarításkor. De ha ma már nem csupán a talajra való rendszertelen kiszórást jelenti a vetés, akkor mégis mik azok a tényezők amikre oda kell figyelni?

Az első megfigyelések egyike volt, hogy a vetést végzők nyomában rögtön megjelentek a magokat felszedő madarak. A vetési varjú ezen rossz szokásáról kapta a nevét is. Ezt követően feltűnt a gazdáknak, hogy a csomóba szórt magokból kikelő növények idővel elmaradnak a fejlődés ütemét illetően a szellősebben vetett helyeken élőkkel szemben.

Már Vergilius is rájött, hogy ha egyre nagyobb termést akar learatni, akkor vetőmagnak a jó minőségű, egészséges és nagy szemeket kell kiválogatni. Ezzel elkezdődött a növények szelekciója, nemesítése is, valamint felértékelődött a vetőmag. Ebből következtetve a vetőmagok minél jobb kihasználása fontos kritérium kellett volna hogy legyen. Csak a középkorban váltotta fel a szórva vetést a sorokba történő magkiszórás. Ekkorra már elterjedt volt hogy a magot az előzőleg felszántott talajra vetették ki. (Korábban a műveletlen tarlóra vetettek és ezt szántották be.)

A sorbavetés lényege a kiszámítható vetőmagszükséglet, azaz a pazarlás elkerülése. A rendezett sorokba vetett növények nagyobb termést hoztak, hiszen egymással nem versengtek a vízért és a tápanyagokért, valamint aratásuk is könnyebb volt.

Mindez persze nem ment olyan precízen mint manapság, hiszen a barázdába iránya függött az ekét vontató állatoktól, az eke szarvát igazító gazdától, a keletkező rögöktől és még sok egyébtől. Az elgondolás tehát már megvolt, de a technikai háttér már nem volt képes kiszolgálni az igényeket.

Erőteljes terméscsökkentő hatása volt még annak is, hogy a kezdetleges földművelési technikával nem megfelelő mélységbe juttatták a magokat. Emiatt a túl mélyre szórt szemek nem tudtak kicsírázni. Ezen hatás kiküszöbölésére már akkor is voltak törekvések, így pl. az összekovácsolt láncok vontatása, mely a felszántott talajt egyenletesebbé tette.

A problémák tehát adottak: megfelelő mélységre, megfelelő távolságra és lehetőleg egyenes sorokba kijuttatni a magot. A feladatra csak a traktorok és az összetettebb vetőgépek voltak képesek. Az első próbálkozások meglehetősen nyögvenyelősre sikerültek, hiszen a gépóriások nem bizonyultak alkalmasnak a felszántott talajon való közlekedésre, mivel letaposták azt, vagy egyszerűen beragadtak a puha földbe.

 Mára már olyan vetőgépek vannak forgalomba, amelyek pontos információval látják el rendszeresen a traktort vezető gazdát a kijuttatott vetőmagok mennyiségéről, valamint képesek a szemenkénti vetésre. Ily módon ki lehetett kísérletezni, hogy melyik növénynek mekkora területre van szüksége az opimális fejlődéshez. Megjelent a sortávolás fogalma. A kalászosok optimális sortáva általában azonos, 12cm körüli, ezért ezt gabonasortávnak nevezi a szakmai. A kukorica ún. kapás növény, tehát a sorok között egy kapálást végző embernek el kell férnie. A törökbúzát tehát 75cm-es sortávra vetik.

A legmodernebb gépeken állítható a vetési sortáv, ahogy az a fenti képen látszik. Látható tehát, hogy nem is olyan egyszerű dolog a mindennapi kenyerünk megsütéséhez szükséges búza előteremtése! Komoly gépekkel és komoly szaktudással kell rendelkezni ha valaki igazán sikeresen és gazdaságosan akar gazdálkodni. A technológia hátulütője persze az ára. Nem olcsó egy ilyen eszköz! Egy komoly vetőgép ára jócskán hatszámjegy felett van. Mindezt persze még ember irányítja, holott a legmodernebb helyeken már műholdas jel alapján koordinál a traktor, így valóban vízmértéket megszégyenítő katonás sorok kaphatók.