Magyar Asztal

Azért is hoztam létre évekkel ezelőtt ezt a blogot, hogy első kézből kaphassanak a laikusok információkat olyan témákról, amelyekkel manapság már sokan lényegében csak a világhálón keresztül érintkeznek. Ezen felül egy fontos kérdést szeretnék most górcső alá venni, mivel állatvédő szervezetek előszeretettel mantráznak az alább kivesézendő problémával, s ezzel nyerik meg a gyanútlan, ám jóérzésű és sok esetben nem is unintelligens rétegeket. Álljon itt tehát néhány sor arról, hogy miért tartják az újszülött borjakat egyesével, ketrecekben.

Forrás: www.vitaplus.com

Fontos tudni, hogy ez a technológia csak a tejelő telepeken terjedt el. A húshasznú állományoknál ha csak valamilyen kizáró ok (tejhiány, betegség, stb.) nem lép fel, a borjú a tehén "alatt" marad. A tejhasznú fajtáknál két eset állhat fenn. Az egyik, hogy a borjú a számára nélkülözhetetlen, immunfehérjékben gazdag kolosztrumot, vagy más néven föcstejet kiszophatja az anyjától, s csak ez után kerül a saját steinmann-ketrecébe. A másik lehetőség, amelyet egészségügyi kockázat esetén alkalmaznak, ha a borjú egy már korábban bevizsgált, egészséges tehén föcstejét kapja meg. Ilyenkor a saját anyjától nem szopik tejet. Ha a kolosztrum tárolására nincs lehetőség a telepen, úgy mesterséges kolosztrum (paszta) is adható a borjúnak.

Minderre azért van szükség, mert a szarvasmarhák méhlepényén nem jutnak át az anya állat immunanyagai. A kolosztrum ezeket az immunfehérjéket tartalmazza nagy mennyiségben. A föcstej itatást pedig behatárolja, hogy a borjú bélfala csak néhány órán át nyitott annyira, hogy ezek a nagyméretű molekulák átjuthassanak. Innentől már a borjú túlélése azon múlik, hogy mennyire óvható a fertőzésektől, a potenciális kórokozó-forrásoktól. Ezért van szükség arra, hogy a borjak életük kezdeti szakaszán egyesével legyenek tartva. A borjaknál ugyanis az itatás után (történjen az akár vödörből, akár szopókás itatóból) még pár percig aktív a szopó-reflex. 

Ilyenkor a borjak lényegében bármit képesek elkezdeni szopogatni, legyen az a ketrec rácsa, vagy - csoportos tartás esetén - egy társuk bármely elérhető testrésze. A probléma pedig itt kezdődik! A társak szopkodásával a fertőzés esélye exponenciálisan nő. Ezen kívül egy-egy gyengébb immunrendszerű borjútól az egyedi tartás esetén nem kapják el társai a fertőzéseket. Ezért a ketreceket is úgy kell elhelyezni, hogy a borjak a rácson kihajolva ne érjék el egymást.

Látható tehát, hogy az állattartók és -tenyésztők nem gonoszságból, vagy lelketlenségből szeparálják el egymástól a borjakat. Ez az időszak nem mellesleg lehatárolt is, hiszen az állatjóléti támogatást igénylő állattartó telepek kötelesek 57 napos kora után már csoportosan tartani a borjakat. Továbbá, mint gyakorló szakember, még hozzá tenném, hogy a borjak kezelése (tetoválás, gyógykezelés, stb.) egyszerűbb, ha közben nem piszkálja az embert néhány másik boci. :-)

Bizony, előfordult már párszor, hogy egy-egy üzlet nem hazai, hanem valamilyen mediterrán vagy akár Dél-amerikai országból hozott be húshasznú csirkét eladásra. Az első és legkézenfekvőbb kérdés az, hogy ezt hogyan lehet gazdaságosan csinálni, hiszen napjainkban a legnagyobb árképző tényező a szállítmányozás. Valahogy mégis az itthon, helyben felnevelt csirkék ára alatt tudják kínálni távoli országokból behozott portékájukat, s ami a legfontosabb, hogy mindezt persze gazdaságosan. A titok nyitja persze olyan kézenfekvő, hogy nem is gondolnánk rá. Vegyük sorra, hogy mi adja az itthon, Magyarországon nevelt vágóbaromfi árát!

1. Naposcsibék ára. 70-80 forintba is kerülhet egy-egy tenyésztőtől vásárolt naposcsibe. Szállítás és betelepítés után néhány százalékos elhullással számol a beszállító, így annyival több csibét is szállít le. Ez eddig korrekt.

2. Az istálló amelybe a naposcsibék kerültek korábban teljesen ki lett takarítva, amely komoly összegbe kerül, figyelembe véve a vezetékes víz és a vegyszerek árát. Ezen kívül a világítás amely innentől folyamatosan megy, szintén elég horribilis árral rendelkezik. Az állatok alá letett alomanyag sem volt ingyen.

3. Az állatnevelés legnagyobb költségét a takarmány adja. Ezen kívül a megfelelő egészségvédelem érdekében gyakran indokolt vitaminkészítmények, ásványianyag-kiegészítők (pl. szelén) és esetleg gyógyszerek adagolása is.

4. Az egyik legfontosabb árképző továbbá a humán munkaerő. Mert ugye valakinek el kell végezni a napi ellenőrzéseket, a műszerek karbantartását, a takarítást, az információk gyűjtését, stb... Márpedig kis hazánk adórendszere egyáltalán nem kedvez a munkáltatóknak... Drága a humán munkaerő, éppen ezért a munkanélküliség is egyre növekszik. De ez már egy másik történet.

5. Hazánk éghajlatából adódóan a késő őszi, téli és kora tavaszi időszakban a brojlerneveléshez szükséges hőmérséklet biztosítása végett fűteni kell az istállókat, ami a pillanatnyi energiaárak mellett szintén tetemes összeggel növeli a végtermék árát.

A legnagyobb költségnövelő tényezők tehát a drága emberi munkaerő és a fűtés nem nagyon okoz problémát egyik mediterrán vagy szubtrópusi országban sem. Óriási mennyiségben előállított termék esetén pedig megtérül a szállítási költség is. Ezen kívül a takarmányozás is problémamentesebb, mivel az időjárás kiegyensúlyozottabb pl. Dél-Amerikában.

Az pedig, hogy engedjük behozni ezen országokból a húst a saját gazdaságunk kárára, az már csak a mi hibánk.