facebook

Fornetti - Ez is magyar!

2009.09.27. 22:36 Imre Laci

Bevallom sokáig azt hittem, hogy a Fornetti valójában egy olasz cég. A név megtévesztő, a termék pedig nagyon finom. A tepertős és a sajtos pogácsán kívül többféle lekvárral, baconnel és sok-sok földi jóval töltött péksütemények szerepelnek a repertoárban. Személy szerint a baracklekvárosért egyenesen rajongok.

Volt alkalmunk a tejkóstolón két tálca pogácsát is a nagyérdemű elé tárni, szintén a Boci vegyesbolt jóvoltából. Persze hamarabb fogyott el, mint a tej. A legjellemzőbb emberi tulajdonság, ami ugyanúgy megvan a felnőttekben, mint a gyerekekben, hogy az egy szem pogácsa után még egyet, majd egy harmadikat is elvesznek a tálcáról, miközben vadul szabadkoznak, hogy igen, nagyon finom és még egy utolsót.

Egy idős bácsi vizsgálódva figyelte a tepertős pogácsát és azon morfondírozott, hogy kívülről ropogósnak tűnik, de valójában nagyon puha és omlós a tésztája.

Ez is egy remek finomság amit a magyarok adtak a világnak.


Szólj hozzá!

Címkék: kóstoló boci pogácsa büfé fornetti péksütemény vegyesbolt

Házitej kóstoló a Jobbikkal karöltve

2009.09.26. 19:09 Imre Laci

A Magyar Asztal blog és a Jobbik Magyarországért Mozgalom Fejér megyei szervezete a mai napon tartotta házitej kóstolóját Székesfehérváron, a lecsó fesztivál keretein belül.

A kóstoló célja az volt, hogy az emberek figyelmét felhívjuk arra az apró, de igen fontos tényre, hogy a nagyáruházak polcain található külföldi tejek áráért akár fölözetlen, tápláló és egészséges házi tejet is lehet kapni. Ebből a házi tejből kis ügyességgel akár aludt tejet, túrót vagy tejfölt is lehet készíteni házilag, ami újfent pénzmegtakarítást jelent.

A magyar valóság az, hogy amíg a termelő kap 40 forintot az extra minőségű nyerstejért, addig a hipermarketek polcain ugyanaz a tej 260 forintért kerül eladásra. Mindez csupán azért, mert amíg a termelőtől a fogyasztóig eljut a termék, addig sok-sok viszonteladó, felvásárló és feldolgozó keze közt megy át, akik mind-mind ráteszik a maguk kis hasznát, amit persze a magyar polgárral fizettetnek meg. Mindemellett pedig a szlovák, cseh és lengyel UHT tej pedig alig 100 forintos áron figyel a boltok középső polcain. Ez nem más, mint tudatos ellehetetlenítés.

A jelenlegi, a magyar mezőgazdaságot ellehetetlenítő rendszer ellen kívántunk tiltakozni a tejkóstolóval, amely egyértelműen rámutatott: van rá lehetőség, hogy olcsón, jó minőségű árut kapjunk!

A Magyar Élelmiszert a Magyar Családok Asztalára programba csatlakozott székesfehérvári Boci büfé segítségével beszerzett 20 liter tejet reggel 9 órától kínáltuk a lecsófesztivál látogatóinak. Az érdeklődés már a kezdetektől fogva nagy volt. A legtöbben örömmel kóstolták meg a friss házi tejet. Sokan osztoztak azon a véleményen, hogy a házi tej bizony kenterbe veri a bolti, művi úton szabályozott zsírtartalmú tejeket.

Az idősek nosztalgikus arccal kortyolták a hideg nedűt, míg a fiatalság cuppogva furcsálta az ismeretlen ízt. Azoknak, akik a bolti, sok kezelésen átesett tejen nőttek fel, ez az eredeti tej bizony új és még szokatlan élményt jelent. A legnagyobb meglepetést mégis mindenkinek az okozta, hogy ehhez a minőségi élelmiszerhez meglepően olcsón juthat hozzá Székesfehérvár belvárosában.

A kóstoló tehát sikeresnek mondható, a Magyar Élelmiszert a Magyar Családok Asztalára program pedig egy új lépcsőfokához érkezett. A program immár a babacipőt kinőve újabb és nagyobb probléma leküzdését tűzte ki céljául.

A blog is új fejezetet ért el, hiszen egyike lett azon kevés olyan internetes naplóknak, amely immáron közhasznú tevékenységet folytat, nem csupán írásban, de cselekedetben is.


5 komment

Címkék: blog magyar székesfehérvár asztal kóstoló tej jobbik mezőgazdaság boci házi büfé

Átadták az első Pannon Búza tanúsítványt

2009.09.25. 15:07 Imre Laci

"Átadta az első "Pannon Búza Minőség" tanúsítványt, amelyet az extra minőségű búzát termelő cégek kaphatnak a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) - közölte a GOSZ csütörtökön az MTI-vel.

Az első tanúsítványt a ceglédi székhelyű Dél-Pest Megyei Mezőgazdasági Zrt. kapta.
A Gabonatermesztők Országos  Szövetsége júliusban hozta létre a "pannon búza" védjegyet azért, hogy az extra minőségű búzát a termelők megfelelő áron tudják értékesíteni a piacon, elsősorban külföldön.  Vancsura József, a GOSZ elnöke akkor az MTI-nek azt mondta, hogy a védjegyet használók az átlagárnál 10-20 százalékkal drágábban tudják majd értékesíteni terméküket. Hozzátette: már az idén is lesz néhány százezer tonna pannon minőségű, és védjeggyel ellátott búza a piacon. A termelőknek, akik majd a pannon búza termelésével kívánnak foglalkozni, ez a tevékenység a korábbinál biztosabb piaci pozíciót és nagyobb bevételt is jelent majd.
A "pannon búza" védjegy tulajdonosai a GOSZ, a Gabonaszövetség és a Vetőmag Terméktanács.
A termelők hektáronként 800 forintért lehetnek tagjai a rendszernek. Emellett egyszeri 200-250 ezer forintnyi regisztrációs díjat kell a gazdálkodóknak befizetniük, hogy a  szakértők  megvizsgálják és minősítsék a szigorú előírások alapján egy-egy termelő árumintáját. Ezt követően tagként regisztrálják a gazdálkodót a rendszerben. A minősítést minden évben megismétlik.
"

- MTI -


Szólj hozzá!

Címkék: pannon minőség búza gabona gosz tanúsítvány

Ihatnak-e kecsketejet a laktózérzékenyek?

2009.09.24. 20:35 Imre Laci

Több helyen hallani, hogy a kecsketejet ihatják a laktóz intoleranciában, azaz a tejcukor érzékenységben szenvedők is. Ez a nézet annyira elterjedt, hogy még egy izsáki kecsketej-feldolgozóban a sajtmester is azt mondta, hogy a kecsketej nem okoz hasmenést a laktózérzékenyeknél.

A laktóz egy galaktózból és egy glükózból álló molekula. A vékonybél hámsejtjei által termelt laktáz enzim hivatott a laktóz bontására. Mivel a laktóz erősen vízmegkötő hatású, amennyiben a szervezet nem rendelkezik elegendő, a tejcukor bontásához szükséges enzimmel, a vérből felvett nagy mennyiségű vízzel keveredve erős hasmenés alakulhat ki.

Egyes felmérések szerint az Észak-európai népeknél 5, Dél-Európában 75 Ázsiában pedig akár 90%-a a felnőtteknek laktóz intoleranciában szenved. (24 bennszülött amerikaiból 24 volt laktózérzékeny!) Mindehhez társul, hogy a kor előrehaladtával a laktóztermelést kódoló gének inaktívvá válnak, ezért jelentkezik a laktózérzékenység idősebb korban.

Bár a laktózérzékenyek is fogyaszthatnak folyadéktejet amennyiben bevesznek hozzá laktáz enzimet tartalmazó tablettát, azonban ez így eléggé körülményes és kényelmetlen is. Nagy segítség lehet tehát, ha pl. a kecsketejet ihatnák kapszulák nélkül. Sajos nem így van.

Ahogy az a fenti táblázatból is látszik, a kecske teje közel azonos mennyiségű tejcukrot tartalmaz, mint a szarvasmarháé. A kecske tejében a laktóz másféleképpen kötődik a tejben található fehérjékhez, hatását és kémiai felépítését tekintve azonban ugyanolyan, mint a tehéntej tejcukra.

Azonban a laktóz intoleranciában szenvedők is fogyaszthatnak pl. johurtot, mivel a joghurtkészítéshez felhasznált baktériumok (Laktobacillus bulgaricus és Streptococcus thermophilus) a tejcukrot használják fel saját életük fenntartásához.

További lehetőség még a laktóz mentes tej vásárlása. Ezek úgy készülnek, hogy a folyadéktejhez laktáz enzimet adnak, amely lebontja a tejcukrot, így fogyaszthatóvá válik az érzékenyek számára is.

A hiedelem, mely szerint a laktózérzékenyek fogyaszthatnak kecsketejet (következmények nélkül) hamis, de ami viszont jó hír, hogy a megfelelő kezelésen átesett tejtermékeket nyugodtan fogyaszthatják.


Szólj hozzá!

Címkék: tej kecske intolerancia laktóz tejcukor laktózérzékenység

Bírálják a szlovák bortörvényt

2009.09.23. 13:16 Imre Laci

Szlovák szemmel irigylésre méltó a magyar borászok helyzete: náluk a szupermarketekben 80 százalékban külföldi borokat árulnak, míg náluk ez az arány csak 20 százalék.
A fenti adatok Farkas Iván, a Magyar Koalíció Pártjának alelnökének hétfői sajtótájékoztatóján hangzottak el, ahol arra hívta el a figyelmet, hogy kereslet hiányában Szlovákiában rendkívül alacsony a szőlő felvásárlási ára: a múlt héten Muzslán a fehér szőlőé mindössze 13 eurocent volt (kb. 35,23 forint). Az MKP politikusa szerint a kialakult helyzetért részint a tavaly jó szőlőtermés felelős (a bortermelők hordói, tartálya még félig tele vannak) és az, hogy a válság következtében csökkent a bor iránt kereslet, miközben dömpingáron árasztják el rossz minõségű borok az országot. Ez a szőlőültetvények területének további csökkenését eredményezheti (miközben az az elmúlt tíz-tizenöt évben már így is a felére zsugorodott).Farkas szerint a szeptember elsejével hatályba lépett új borászati és szőlészeti törvény tovább ront a helyzeten. Egyrészt átveszi az enyhébb EU-szabályozást, ami a minőség további romásához vezethet, másrészt Szlovákiát egységes borászati régiónak határozza meg, amelyikben a szőlőt egyik borvidékről a másikba lehet vinni. Az MKP alelnöke szerint például gyakran a Muzsla, Kürt, Búcs, Perbete környékén termelt szőlőből készítik a kiskárpáti borok királyának számító modrait.

- Napi Online alapján -


 

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása