facebook


Szükséges a protekció a gabonapiacon?

2011.07.07. 19:03 Imre Laci

 "Kamattámogatásos hiteleket szorgalmaz a malmok és az állattenyésztők számára a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ), hogy az idén megtermett búza belföldön maradhasson – nyilatkozta az agromonitor.hu-nak Vancsura József, az érdekképviselet elnöke. A hazai felhasználók és feldolgozók tőkehiányos helyzet miatt ugyanis fennáll a veszélye annak, hogy a jó minőségű termény jelentős részét a kereskedők az exportpiacokon értékesítik. A búzafelvásárlási árak az elmúlt egy hétben 20 százalékkal csökkentek az aratás előtti, 50 ezer forinton felüli tonnánkénti árvárakozásokhoz képest, de a GOSZ szerint a következő hetekben újra 50 ezer forint körül árszinten stabilizálódhatnak."

- agromonitor -

Sokan úgy vehetik észre, hogy kis hazánkban mindig mindent rossz irányból közelítenek meg, nem csupán a polgárok, de a vezetők is (sőt, még csak ők igazán!). Mert hát vegyük példának Oroszországot, ahol is 2010-ben a nyári aszály miatt betiltották a gabonák exportját. Hogy miért? Mert ezzel:

  • biztosították, hogy az ország igényeinek megfelelő mennyiség maradjon az országban
  • megelőzték a spekulációt
Hazánkban főleg az utóbbi a probléma, ugyanis sokan előre felvásárolták a gazdáktól a gabonát, külföldön értékesítették, majd ugyanezek a cégek hozták vissza és adták el a felvásárlási árnál jóval magasabb összegért.
Természetesen Oroszországot nem köti az EU-s szabály, mely tiltja az áruk szabad áramlásának korlátozását, így tehát hazánkban elvileg nem tiltható meg egy gazdának sem, hogy külföldre értékesítse terményét.
 
Valamilyen védelemre, protekcióra szükség lenne hazánkban is, az aggódók a kormánytól várnák a közbelépést, hiszen a profitorientált gazdák nem érdekeltek abban, hogy hazai feldolgozónak adják el terményüket.
 
 
Bár az esős időjárás miatt idén is csúszik a termények betakarítása, a hétvégére már várható lesz több megyében is a munkálatok megkezdése. Amint a gabona lekerül a földekről, elkezdődik az ár spekulációja, a piaci harc.
 

 

Szólj hozzá!

Címkék: piac oroszország hitel gabona józsef export tilalom gosz protekció vancsura

Átadták az első Pannon Búza tanúsítványt

2009.09.25. 15:07 Imre Laci

"Átadta az első "Pannon Búza Minőség" tanúsítványt, amelyet az extra minőségű búzát termelő cégek kaphatnak a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) - közölte a GOSZ csütörtökön az MTI-vel.

Az első tanúsítványt a ceglédi székhelyű Dél-Pest Megyei Mezőgazdasági Zrt. kapta.
A Gabonatermesztők Országos  Szövetsége júliusban hozta létre a "pannon búza" védjegyet azért, hogy az extra minőségű búzát a termelők megfelelő áron tudják értékesíteni a piacon, elsősorban külföldön.  Vancsura József, a GOSZ elnöke akkor az MTI-nek azt mondta, hogy a védjegyet használók az átlagárnál 10-20 százalékkal drágábban tudják majd értékesíteni terméküket. Hozzátette: már az idén is lesz néhány százezer tonna pannon minőségű, és védjeggyel ellátott búza a piacon. A termelőknek, akik majd a pannon búza termelésével kívánnak foglalkozni, ez a tevékenység a korábbinál biztosabb piaci pozíciót és nagyobb bevételt is jelent majd.
A "pannon búza" védjegy tulajdonosai a GOSZ, a Gabonaszövetség és a Vetőmag Terméktanács.
A termelők hektáronként 800 forintért lehetnek tagjai a rendszernek. Emellett egyszeri 200-250 ezer forintnyi regisztrációs díjat kell a gazdálkodóknak befizetniük, hogy a  szakértők  megvizsgálják és minősítsék a szigorú előírások alapján egy-egy termelő árumintáját. Ezt követően tagként regisztrálják a gazdálkodót a rendszerben. A minősítést minden évben megismétlik.
"

- MTI -


Szólj hozzá!

Címkék: pannon minőség búza gabona gosz tanúsítvány

süti beállítások módosítása