facebook


2012 a méregdrága élelmiszerek éve lesz

2012.01.13. 19:34 Imre Laci

Miközben a mi Viktorunk gazdasági szabadságharcot vív XIV. századi fakardjával a Barroso kapitány vezette EU-s brigantik ellenében, a magyar értelmiségi otthon rágja a szőnyeg szélét, mert Schmitt Pál vezérünk plagizált. A radikálisok a fejüket fogják mert a kormány be fog hasalni az EU-nak, a liberálisok zokognak a Le Monde újságírójának, hogy ugrott a demokrácia, a magyar gazdáknak pedig lövésük sincs, hogy mit fog hozni a tavasz.

Mert ugye arról senki ne feledkezzen el, hogy a 2%-os ÁFA emelés a mezőgazdasági termékekre ugyanúgy vonatkozik, mint minden másra, így tehát a termeléshez szükséges eszközök ára is ugrani fog egy nagyot! Ez főleg ott fog keményet ütni, ahol rendszeresen nagy mennyiségben vásárolnak valamit (pl. műtrágya, permetszer). A jéghegy csúcsa persze a gázolaj. A terményeket tavaly értékesítették akkori áron, a bevételbe persze nem tudták belekalkulálni a narancsforradalmárok üzérkedéseinek következményeit, így tehát most van egy elég rossz kilátásokkal induló szezonunk.

Az egyik legnagyobb gazdasági tételt kiadó kukorica vetése majd csak tavasszal fog elkezdődni, valamint az őszi vetés műtrágyázása is ekkor fog folytatódni. Óriási kiadásokra lehet számítani ezen a téren, ami természetesen meg fog jelenni az élelmiszerek árában is! Itt lehet (és kell is) számolni egyfajta multiplikátor hatással, azaz ha az összes mezőgazdasági inputra rátesszük az inflációt és a megnövekedett adóterheket, illetve ugyanezt még a boltba került termékekkel is megtesszük, azt fogjuk tapasztalni, hogy rövid időn belül négyszáz forint lehet majd egy kiló kenyér.

Természetesen Szijjártó Péter ezt lekommunikálhatja majd a Kormány egészséges életmód programjának részeként, amely segítségével a lakosság jelentős részénél jelentkező kóros elhízás visszaszorítása érdekében kívánnak országos diétázást indítani.

Szólj hozzá!

Címkék: kormány drágulás áfa 2012 élelmiszer

Keserű a cukor

2011.06.25. 20:07 Imre Laci

 Az elmúlt hónapokban rengeteget foglalkozott a média a cukor árának hirtelen növekedésével. Természetesen azóta alábbhagyott az érdeklődés, a téma iránt, egészen máig, amikor is Kardeván Endre államtitkárunk bejelentette, hogy 2000 tonna cukrot dob a kormány a piacra, fixált áron.

A tartalékokból kibocsátott mennyiség 275 forint/kg áron lesz megvásárolható a CBA és Coop üzletekben.

Vicces ez a téma, mivel minden épeszű ember tudja, hogy hogyan is szökhetett fel a cukor ára 350 forintig. Odafenn, a bársonyszékek kényelmes világában, a magyarok szép gótikus épületében azonban nem egyértelműek a dolgok. Olyannyira nem tiszta a kép számukra, hogy májusban még vizsgáló bizottságot is felállítottak. Egy nappal ezután már arról röppent fel hír, hogy cukorgyár fog épülni Kapuváron.

Tisztelt Ház!

Tessenek már egymás (és saját!) körmükre nézni és elgondolkodni azon, hogy amíg Önök uralkodtak, szépen el lett mutyizva pár cukorgyárunk, aminek következtében most egy gyönyörű, cukorrépa termesztésére tökéletesen megfelelő ország nem képes, csupán szükségleteinek 1/3-át megtermelni! Nézzék már meg a kedvemért, hogy mely külföldi cégek voltak azok, amelyek felvásárolták a kabai, a szerencsi és a többi cukorgyárat és tessék rajtuk, valamint azokon akik a kezükre játszottak, leverni a sarcot!

Jajj, de hova is gondolok! Hiszen ha Hagyó "Nokiásdoboz" Miklós, Gyurcsány "Hazaáruló" Ferenc és még sokan mások is szabadon járkálhatnak, majd akkor pont egy hosszú évekkel ezelőtti biznisz felelősei fognak teljes vagyonelkobzás mellett a Csillagba vonulni 20-30 évre... Ébredj fel Laci!


 

Szólj hozzá!

Címkék: kormány bizottság ár vizsgálat mutyi cukor coop cba

Fellép a kormány a multikkal szemben?

2010.05.22. 10:46 Imre Laci

"Megszüntetné az élelmiszer-kiskereskedelmi polcpénz „multiadó” jellegét és visszaszorítaná az áruházláncok önköltség alatti értékesítését az Orbán-kabinet – derül ki a megvitatás előtt álló kormányprogram vidékfejlesztési fejezetéből. A koncepció az élelmiszer-ellátást a helyi piacokra építve képzeli el. A tervek szerint csökkennének az agrár-foglalkoztatási és a termelői adminisztrációs terhek. Államosítanák a magántulajdonba került vízközműveket és visszaszereznék a nemzeti szuverenitást az energiaellátó nagyrendszerek felett is. A kabinet fenntartaná az ország gmo-mentességét és fellépne a határokon átnyúló „ökogyarmatosítás” ellen. 

 

Agrár- és vidékfejlesztési stratégiánkat arra építjük, hogy „tiszta és élő környezetben egészséges és biztonságos élelmiszert” állítunk elő, melynek egyik alapkövetelménye az ország gmo-mentessége, a genetikailag módosított szervezetek és termékeik távoltartása – fogalmaz a dokumentum. A kormány megfordítaná az élelmiszer-előállítás eddigi irányát és azt "belülről kifelé" szervezné meg: az új sorrendben a helyi ellátás foglalná el az első pozíciót, utána a regionális, az országos és az exportkereskedelem következne. Ennek megfelelően a helyi élelmiszertermelés és a helyi piacok fejlesztése kapna hangsúlyt.
A kabinet a jogi keretek szigorításával és a szankciók növelésével visszaszorítaná az áruházláncok önköltség alatti élelmiszerértékesítését és megszüntetné a „polcpénz” „multiadó” jellegét. Ezzel erősítené a hazai vállalkozások helyzetét a tisztességtelen kereskedelmi láncok visszaéléseivel szemben – állapítja meg a vidékfejlesztési fejezet.
Az elképzelések szerint csökkennének az agrárfoglalkoztatási és a termelői adminisztrációs terhek. Az erőforrás-gazdálkodásban egy „nemzeti vízprogram" jönne létre, amely az ivóvízbázisok nemzeti hatáskörben tartására koncentrálna. A kabinet államosítaná a közösségi tulajdonba került vízműveket, illetve  minél nagyobb arányban visszatartaná az ország területére érkező vízkészleteket. Környezetvédelmi stratégiája részeként visszaszerezné a nemzeti szuverenitást az energiaellátó nagyrendszerek felett is. További intézkedésként visszaállítaná a palackok betétdíjas rendszerét, illetve kedvező ár- és díjrendszerrel országos szelektív hulladékgyűjtést vezetne be. A nemzetközi egyezmények betartásával elejét venné a hulladékok beáramlásának, az úgynevezett „ökogyarmatosításnak” is.

Az ország gmo-mentességének megőrzése, illetve a génmódosított növényfajták vetőmag-forgalmazásának és szabadföldi termesztésének tilalma mellett a kormány újraépítené a hagyományos haszonnövény- és haszonállat-fajták génmegőrzési hálózatát. Ezen kívül felújítaná az 1970-es években már megfogalmazott fehérjeprogramot is, amellyel lehetővé válhat a takarmányozásban és az élelmiszerekben felhasznált, nélkülözhetetlen fehérjehordozók hazai megtermelése – áll a dokumentumban."

- agromonitor -

Kiváncsian várom, hogy ezen törekvések közül mennyit fog véghezvinni a Fidesz.


 

Szólj hozzá!

Címkék: multi fidesz kormány gmo cég államosítás víz

Újragondolt Új Magyarország Vidékfejlesztési Program

2010.05.17. 09:00 Imre Laci

 Elriasztották a teljesíthetetlen feltételek a fiatal gazdákat az általuk igénybe vehető támogatásoktól, emiatt is lassú a generációváltás a mezőgazdaságban – hangzott el a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége - AGRYA által szervezett konferencián. Ángyán József, a Fidesz képviselője, az új agrárkormányzat lehetséges államtitkára azt is bejelentette: újragondolják az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) jogcímeit, és forrásokat csoportosítanak át a családi gazdálkodás támogatására.

Mindössze 36 nyertes volt az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) gazdaságátadásra kiírt támogatási pályázatán, miközben a programban 4500-at tervezett az agrárkormányzat – jelentette ki Weisz Miklós, az AGRYA társelnöke a közös agrárpolitika jövőjével foglalkozó konferencián. A fiatal – vagyis 40 év alatti – gazdák számára meghirdetett induló támogatás első ütemében a 2514 pályázatból 1465 nyert, míg a második ütemben a több mint hatezer jelentkezőből csupán ezren kaptak pályáztak sikeresen.
„A jelenlegi kormánynak nem érdeke a családi gazdálkodói modell fenntartása, ezért olyan feltételeket szabott meg a fiatal gazdák számára, amelyek eltántorítják őket a támogatásigényléstől” – állította Font Sándor, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának fideszes elnöke. Szerinte a pályázatokon indulóknál jóval nagyobb lenne az igény a fiatal gazdák körében.
„Az új kormány új agrár- és vidékpolitikát folytat majd, és újragondolja az ÚMVP jogcímeit” – közölte Ángyán József, a Fidesz országgyűlési képviselője. Az esetleges módosítási igényeket május végéig kell bejelenteni Brüsszelnek, de elképzelhető, hogy a kormányváltás miatt most erre szeptemberig haladékot kérnek. Az egyes tengelyeken belüli átcsoportosítás viszonylag problémamentesen megoldható, de elképzelhető, hogy a tengelyek között is kérik ezt a lehetőséget. Mint ismert az 1400 milliárd forintos program I-es tengelyére, azaz versenyképesség támogatására keret 48, a II-esre, vagyis a környezet és a vidék állapotának javítására 31, a III-asra, a diverzifikáció ösztönzésére 12, míg a IV-esre, a LEADER-programra pedig 5 százalékát lehet elkölteni. Ángyán kiemelte, hogy az új kormány a kis és közepes gazdaságok fejlesztését tekinti prioritásnak, ami segítheti a generációváltást is.
Mikula Lajos, az AGRYA elnöke ugyanakkor úgy vélte, a források átcsoportosításában akkor láthat tisztán a kormány, amikor kiderül, hogy az állattartó telepek korszerűsítésére és a kertészeti ágazat modernizálására kiírt pályázatokra elkülönített keretből mennyit nem használnak fel a gazdák.
A konferencián elhangzott, hogy Magyarország késésben van az uniós közös agrárpolitika (kap) reformjára történő felkészülésben. Május végéig egy úgynevezett országpozíciót kellett volna kialakítania, de ezt a jelenlegi kormányzat elmulasztotta.

- agromonitor -


 

Szólj hozzá!

Címkék: fidesz magyarország kormány program új úmvp józsef államtitkár 2010 vidékfejlesztési ángyán

Jogászt jelölt Orbán a mezőgazdaság élére

2010.05.05. 18:54 Imre Laci

 "Orbán Viktor Fazekas Sándort vidékfejlesztési miniszterként jelölte meg, akinek feladata a magyar vidék talpra állítása, bebizonyítása annak, hogy a vidék, a falu és a mezőgazdaság nem a múlthoz tartozik, hanem a jövő egyik erőforrása. Fazekas 1990 óta Karcag polgármestere, és társelnöke a Magyar Önkormányzatok Szövetségének is."

- fidesz.hu -

Az ember hajlamos afféle utópiákban hinni, hogy a nemzet felemelkedését megéneklők immáron el fognak jutni odáig, hogy az egyes minisztériumok élén szakemberek fognak helyet foglalni. Sajnos ismét csalódnom kellett.

Mélységesen nagy csalódást okozott a hír, mely szerint Orbán Viktor a Fidesz elnöke Fazekas Sándort kérte fel a vidékfejlesztési minisztérium élére. Áttekintve Fazekas életrajzát, mely mind a fidesz oldalán, mind pedig a wikipédián fellelhető, sajnos azt kellett tapasztalnom, hogy még távolról sem volt köze soha a mezőgazdasághoz.


 

1 komment

Címkék: orbán fidesz kormány sándor polgármester mezőgazdaság vidékfejlesztés miniszter karcag 2010 fazekas

süti beállítások módosítása