Magyar Asztal

Nagy problémát jelent a tejelő szarvasmarhát tartók körében, hogy az ellés előtt álló tehenet nem szabad "túlkondicionálni", tehát jelentős súlytöbblettel ellátni, mivel a borjának világra hozatalát követően szervezete a nagy mennyiségű felhalmozódott zsír bontásából kívánná fedezni a meginduló tejtermelés energiaszükségletét. A zsírok bontása közben ketonanyagok keletkeznek, s így kialakulhat a ketózis, a ketonúria.

További gondot okoz, hogy a tehén az ellés után, mikor a legnagyobb a táplálóanyag igénye, akkor nem vesz fel, vagy nem tud felvenni annyi takarmányt, amennyi a szükségletét kielégítené. Ezért a tejtermelés megindulását követően a jószág testsúlya folyamatosan csökken, ahogy bontja saját raktárait. Ez pedig azt jelenti, hogy a tehén méhének involúciója, azaz az ellés utáni regenerálódása után túl rossz kondícióban lesz ahhoz, hogy sikeresen lehessen termékenyíteni, ami pedig a gazdaság számára hátrányt, vagyis többlet költséget eredményez.

Mivel az az út nem járható, hogy az ellés utáni takarmány energiatartalmát olyan mértékben növeljük, hogy már kis mennyiség felvétele is elegendő legyen az állat szükségletének kielégítésére, ezért mást megoldást kellett találni. A kutatók rájöttek, hogy a bendőműködést serkentő, a tejtermelést tápanyaggal kiszolgáló eljárás csak is vizes alapon jöhet számításba. Így alakult ki a tehenek "drencselése", azaz kényszer itatása, amely során 20-25 liter vízben feloldott koncentrátumot juttatnak az állat bendőjébe. A takarmánykeverék tartalmaz különféle élesztőgombákat, amely a bendőflórát erősíti, míg a makro- és mikroelemek pedig a tejtermeléssel a szervezetből ürülő hasznos ásványi anyagokat igyekeznek pótolni.

A drencselés mikéntjét mutatja be az alábbi videó.

Sok telepen ma már a drencselést preventív jelleggel alkalmazzák, igyekezve megelőzni a drasztikus súlyveszteséggel járó betegségeket.

Arról, hogy ez a módszer miként felel meg az állatjóléti normáknak, bizonyára parázs vitát lehetne folytatni, hiszen a drencseléssel éppen a jószág megbetegedését igyekeznek elkerülni, és talán az emberek tükrözéses vagy beöntéses kezelése sem humánusabb ennél a módszernél.

--------------------------------------------------------------------

Több ismerősöm kérdezte tőlem a közelmúltban, hogy az egyre több helyen, kisebb üzletekben és mozgó tejárusoknál gépkocsiból kapható tejet miért kell forralni, vagy legalább is melegítéssel hőkezelni? Jelen bejegyzésemben többek között erre a kérdésre szeretnék válaszolni.

Örvendetesnek tartom, hogy egyre többen keresik az általában a termelőtől származó nyers tejet, mivel így az adott gazdálkodó sokkal nagyobb haszonnal tudja értékesíteni termékét, az extra profit ebben az esetben nem a feldolgozónál és/vagy a hipermarketnél fog lecsapódni. A statisztikák szerint a tavalyi évben a nyers tej átvételi ára 86,3 Ft volt kilogrammonként. Ez azt jelenti, hogy egy termelő ennyi pénzt kapott egy kg tejért. Az átlag fogyasztó pedig ~ 200 forintos áron jut hozzá a dobozos tejhez az üzletekben. A különbség pedig annyi, hogy utóbbiból hiányzik kb. 1-2% tejzsír. Nem kell tehát közgazdásznak lennünk ahhoz, hogy észrevegyük az erős deficitet, amelyet "elszenvedünk" minden egyes bolti vásárlás alkalmával.

Hozzá kell persze tenni, hogy az automatából, mozgó boltból vásárolt tejet legalább minimális hőkezelésben kell részesíteni, a benne lévő csírák (kevesebb, mint 100.000/köbcenti) deaktiválása érdekében. Így növelhető a tej eltarthatósága is. Mivel a tejtermelő telepek számára törvény írja elő, hogy a fejést követő 1 órán belül a tejet 5 °C hőmérséklet alá kell hűteni, így a tej frissessége sem kockázati tényező, főleg ha figyelembe vesszük, hogy a termelők többsége nem rendelkezik akkora tárolókapacitással, hogy a kifejt tej egy napnál többet álljon a tartályokban. Ugyanakkor abba sem hiszem, hogy egy egészséges ember belehalna, ha nyers tejet inna hőkezelés nélkül, akár nap mint nap. Eddig nekem sem lett tőle semmi bajom. :-)

A vállalkozó szelleműek a nyers tejből készíthetnek maguknak túrót, tejfölt és sajtot is akár. (Utóbbihoz azonban tetemes mennyiségű tejre lesz szükség, hiszen kb. 10 liter tejből készíthető 1 kg sajt.)

A tegnapi napon részt vettem a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal által szervezett állatjóléti felelős képzésen. A munkahelyemen kértek meg rá, hogy legyek én a szóban forgó felelőse a telepnek. Az előadás közben pedig egy furcsaságra lettem figyelmes.

Éppen a víziszárnyasok témaköréhez értünk, ami ugye gócpontja az állatvédelmi kérdéseknek, "hála" a Négy Mancs nevű üzletorientált, ál állatvédő szervezetnek, akik anno erőteljesen kikezdték a liba- és kacsatömő telepeket, gazdaságokat. A botránykeltés után készítettem pár fényképet egy ilyen tevékenységet folytató üzemben, s meg is jelentettem őket az oldalon. A bejegyzés persze máig megtalálható. A szóban forgó poszt utolsó fényképe szerepelt az előadó által kivetített prezentációban, persze úgy, hogy a vízjelet alulról levágták. Ez így, hogy még energiát is fektettek a dologba, már elég kemény plágiumnak minősül.

Persze pert azért nem fogok indítani, de egy hivataltól kicsit többet várna el a plebsz. Például senki nem halt volna bele abba, ha felkerül a kép alá a blog címe, forrásként megjelölve. Persze az én májam még tömés nélkül is hízott, hogy a hivatalos szervek is tőlem szerzik a képeket. :-)

A blogon elhelyezett fényképeket egyébként a Google az első oldalon dobja ki, ha a libatömés szóra keresünk, tehát valószínűleg egy egyszerű kereséssel intézték el az illusztrációt.

Sajnos az előadás anyaga nem lesz nyilvános, így "bizonyítékom" nincs az esetre. Mindazonáltal csak nem hazudnék ekkorát, nem? :-)