Az elmúlt öt évben egyre többször és egyre többen támadják a világ állattenyésztését azzal, hogy az üvegházhatású gázok (GHG) kibocsájtásának jelentős hányadáért bizony ők a felelősek. Pár napja volt alkalmam részt venni egy konferencián, amely a kérődző (szarvasmarha, juh, kecske) szektor GHG kibocsájtása csökkentésének lehetőségeit kívánta vizsgálni. Számomra a kérdés inkább az, hogy a jószág, vagy az ember bocsájt-e ki több üvegházhatású gázt?
Mert lássuk be, nehezebb egy ország szarvasmarha állományának (amibe ugye beletartozik a rideg tartású szürkétől, a legelőn kószáló charolais és az ott nevelkedő holstein fríz tenyészüsző is) bendőflóráját átalakítani új, az ammónia- és metánkibocsájtást csökkentő mikrobákkal, mint mondjuk átgondolni, hogy érdemes-e Lengyelországból importálni, valamint Olaszországba exportálni nyers tejet? A szarvasmarha termel-e több metánt, vagy a kamionok bocsájtanak-e ki több szén-dioxidot a feldolgozó üzembe való szállításig, valamint a feldolgozott termékek szétosztásával? Vegyük figyelembe, hogy a nyers tej jelentős hányada, körülbelül 86%-a víz. Megéri-e a vizet fuvarozni Európa egyik feléről a másikba? Sőt! Megéri-e, kis hazánkon belül nagy távolságokra fuvarozni? Hallottam olyanról, hogy a Balaton környékéről szállították Szegedre a tejet, valamint Szeged mellől Székesfehérvárra. Logikus ez? Gazdaságos egyáltalán?
Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy sok helyen azokat a területeket hasznosítják legeltetéssel, ahol a földek másra nem alkalmasak, vagy természetvédelmi területeket, ahol az intenzív gazdálkodás tilos. Egyes fajtáink ráadásul nem kimondottan az élelmiszer termelést szolgálják, sokkal inkább génmegőrzési, esztétikai vagy turisztikai jelentőségük van. Ilyen fajta például a racka juh, vagy a magyar szürke marha.
Nem mellékes az sem, hogy a kérődzőkkel olyan takarmányok hasznosíthatók, alakíthatók át humán élelmiszerré, amelyeket az ember nem képes megemészteni. Így válhat a lucernából és a kukorica zöld részeiből tej, vagy hús.
Elgondolkodtató, hogy hosszú távon hová fognak vezetni az EU állattenyésztést érintő intézkedései, s ki fogja azokat a legkisebb kárral átvészelni? Kérdés továbbá, hogy miért éppen az élelmiszert termelő szektort igyekeznek sújtani, ahelyett, hogy például azt vizsgálnák, hogy kell-e egy civil gépjárműbe 3,5 literes motor? Az sem mellékes, hogy az éppen most kirobbant Volkswagen-botrány után jogosan emelnek-e szót az állattenyésztés ellen?
A hamarosan betiltásra kerülő ketreces tartás nem csupán költséghatékonyabb mint az azt felváltó kifutós rendszer, de az épületkihasználás terén is messze fölülmúlja azt. Mindezeken túl egy olyan, a hétköznapi ember számára nem érzékelhető veszéllyel is fenyeget, amely az átállás időszakában jelentkező termékkiesés következtében lép fel.