facebook


Az USA tapossa az EU heréit

2009.10.20. 16:33 Imre Laci

Mindenki tudja, hogy az USA lobbija bármilyen szervezetet és bárkit kikezd. Olyan ez mint mikor a kromofág ráborul a politúrra. A harc hosszas, kemény, és a csata eleve el van rendelve.

Így van ez természetesen a milliárdos befektetésekkel is. Mert ugye az egész EU lényege, hogy valamilyen módon védje az európai nemzetek érdekeit és piacát. Utóbbin van a hangsúly! Minden harc a piacért folyik! Már mi is csak azért kerültünk be az EU-ba, hogy a nyugati államok valahova el tudják passzolni a sok $z@rt amit legyártanak. Romániáról és Bulgáriáról nem is beszélve!

Na már most vannak ugye a GM növények. Az EU eddig moratórium alatt tartotta a génmódosított haszonnövényeket, de a mai tárgyaláson ismét nem tudtak megegyezni a tagországok agrárminiszterei. A végeredmény pedig így mi lett? Hát persze, hogy az EU rábólintott a GMO-ra. Csak azt nem értem, miért éppen az a logikus, hogy ha nincs döntés, akkor zöld utat kap a Monsato és a Pioneer (mindkét cég amcsi)?

Ez az egész arról szól, hogy az európai államok, amelyek még GM mentesek, kapják az északi országoktól a gabona-megrendeléseket, így a kukoricát is többek között tőlünk viszik. Ergo óriási piactól esett el az USA amikor szabadon elterjedhetett náluk a GM kukorica (többek között).

Mi tehát a teendő? Tönkre kell tenni az EU-s kínálatot. A legkönnyebb ezt úgy, ha ott is elterjed a GMO gabona és így máris övék a skandináv piac, hiszen közelebbről és olcsóbban tudják majd szállítani az ócska, ellenanyaggal teli növényeket.

"Nem jutottak megállapodásra az Európai Unió tagországainak mezőgazdasági miniszterei hétfőn arról, hogy engedélyezzék-e három, génkezelt kukoricaféleség piacra dobását az EU-ban - erősítette meg a találkozót követően Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter.

Emiatt az uniós szabályok értelmében az Európai Bizottságra marad a döntés, hogy kiadja-e az engedélyt az amerikai Monsanto és Pioneer cég három termékének forgalmazására.
Mariann Fischer Boel agrárbiztos pedig a luxembourgi miniszteri ülést megelőző nyilatkozatában már jelezte, hogy a miniszterek döntésképtelensége esetén a bizottság jóváhagyja majd a növények forgalmazását, mint ahogyan azt eddig is tette a legtöbb esetben.
"

- MTI -


130 komment

Címkék: usa eu gmo gm kukorica pioneer moratórium monsato

Románia az EU mg. bizottsági posztjára pályázik

2009.09.03. 20:40 Imre Laci

Traian Basescu romániai miniszterelnök sajtótájékoztatón is elmondta, hogy nem titkolt célja az Európai Unió Bizottságában a mezőgazdasági biztosi szék megszerzése.

A jelenleg Romániát irányító koalíció függetlenként jelölte a posztra Dacian Cioloş-t, aki 2007. október 11. és 2008. december 22. között volt a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős miniszter. Cioloş valójában a Nemzeti Liberális Párthoz tartozott míg hatalmon volt, így nem volna szerencsés ha éppen akkor kerülne bizottsági székbe mikor a Lisszaboni Szerződés sarkalatos pontja, az EU tagállamokon belüli szabad termőföldvásárlás eldöntése lesz napirenden. 


 

Szólj hozzá!

Címkék: eu bizottság mezőgazdaság biztos dacian cioloş

Alkotmányt sértett Gráf - a Fidesz szerint

2009.08.26. 21:55 Imre Laci

A részletes hírt itt lehet elolvasni. A lényeg, hogy Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter úgy jelentette be Brüsszelben az SPS rendszer magyarországi bevezetését, hogy Sólyom László visszadobta az egészet alkotmányellenességre hivatkozva. Azóta nem jött hír arról, hogy elkészítették volna a jogszerű verziót és azt Sólyom is aláírta volna.

Ergo most kivételesen helyesen beszélt a fideszes Turi-Kovács Béla, azonban nem árt kicsit szemügyre venni a cikket, hiszen a sorok között van ismét a lényeg:

"...azért szánta el magát az agrárkormányzat alkotmánysértésre, mert ha nem jelentették volna be augusztus utolsó napjáig a brüsszeli bizottságnak, hogy Magyarország át akar térni az új rendszerre, akkor azt már csak egy új parlament, egy új kormány tehette volna meg."

Na most akkor csak az MSZP-s briganti félt attól, hogy majd ezt a "kiváló" lehetőséget elorozza előlük a Fidesz, vagy tényleg be akarta vezetni a Fidesz is az SPS-t? Mert ha igen, akkor Turi-Kovács Béla is kicsit keresgélhetne a helyes út után, mivel ez az új rendszer inkább átok az agráriumra, semmint segítő jobb. Persze itt is azt kell csak nézni, hogy ki jár igazán jól az SPS bevezetésével! Természetesen a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. mindenképpen, hiszen most bizonyára tömkelegével érkeznek a csúszópénzek, hogy a gazdag társaságok kapják az állami földek bérleti jogát, mivel így ők tehetik zsebre az EU-s pénzt is.

Ebből a szemszögből teljesen logikus döntés volt az SPS bevezetése. Persze közben megfeledkeztek a magyar gazdák érdekvédelméről. De ezt már Magyarországon minden bizonnyal megszokhattuk.


Szólj hozzá!

Címkék: mszp fidesz eu béla józsef gráf alkotmánysértés sps turi kovács

SPS-en keresztül kíván pénzt szerezni az IKR

2009.08.24. 08:35 Imre Laci

Eme bejegyzés apropója egy korábban megjelent botrányos cikk, mely szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. csúszópénzért az IKR Zrt-nek adta el a 800 hektárnyi bábolnai föld bérleti jogát, holott a helyi önkormányzat jobb árat kínált. Természetesen a Komárom-Esztergom megyei Önkormányzat jogosan indított pert az ügyben. Hogy miért is olyan fontos, hogy ki nyerje ennek a hatalmas földterületnek a bérleti jogát? Nem csupán arról van szó, hogy ki gazdálkodhat rajta! Nem bizony.

Január 1-jétől bevezetik ugyanis az SPS rendszert, tehát az egységes mezőgazdasági támogatási rendszert, melynek egyik leglényegesebb momentuma, hogy nem a földterület birtokosa, hanem annak használója (bérlője) kapja az EU-s támogatást. Így pl. az önkormányzatok, az állam esik el hatalmas pénzektől, hiszen tetemes földterületet bérelnek Magyarországon a különböző állami szervektől.

Az a kérdés pedig már abszolút jogos, hogy az a cég, amely ki tud bérelni egyszerre 800 hektár földet (pluszba!), az rá van-e szorulva az EU-s támogatásra? Szerintem nem. Mindezt tetézi, hogy a K-E. megyei Önkormányzat magánszemélyeknek kívánta bérbe adni a földterületet, hogy ezzel biztosítsa az emberek földhez jutását. Az ötlet üdvözlendő, hiszen ilyen hatalmas terület képes akár több család fenntartását biztosítani, akkor pedig miért gazdagítsa pár amúgyis milliomos cégvezér bankszámláját?


Szólj hozzá!

Címkék: magyar eu önkormányzat korrupció támogatás nemzeti vagyonkezelő bábolna ikr sps

Nyitott az EU az amerikai GMO kukoricára

2009.06.30. 19:30 Imre Laci

"Megerősítette az Európai Unió élelmiszer-biztonsági hivatala (EFSA) kedden kiadott véleményében azt az álláspontját, hogy a több uniós tagországba betiltott amerikai génkezelt kukoricafajta, a MON 810 nem tekinthető károsnak az emberi vagy állati egészségre, illetve a környezetre.

A vélemény alapján várható, hogy az Európai Bizottság azt javasolja majd: újítsák meg a termék uniós forgalmazására a múlt évtized végén kiadott tízéves engedélyt.
Hat EU-tagállam, köztük Magyarország mindazonáltal egy szerződéses záradék alapján jelenleg nem engedélyezi ennek a fajtának a termesztését.
Kutatások szerint ez a fajta egyebek között rontja a talaj termelékenységét, negatív hatással van egyes lepkék és rovarok életkörülményeire, és több növényvédőszert termel, mint amennyi egyszeri permetezéssel engedéllyel kijuttatható.
Emellett egyes országokban nem is honos az a molylepke, amely ellen a génkezelt fajta hatékonyabban tud védekezni."
- MTI -

Mint ahogy azt már írtam korábban is: hatalmas piacvesztéssel járna, ha Magyarországon is köztermesztésbe kerülne a MON 810 nevű génmódosított kukorica.


Szólj hozzá!

Címkék: amerika eu gmo kukorica mon 810

süti beállítások módosítása