Magyar Asztal

Ha valaki járt mostanában vidéken, észrevehetett valamit, amit október végén már nem szokás látni a földeken. Így van, lábon álló kukoricát. Az igen csapadékos ősz miatt sok helyen még javában aratják a kukoricát, s ez nem csak azért okoz gondot, mert így az árképzés is kicsit problémásabb, hanem mert gondoskodni kellene a tarlók elmunkálásáról és a jövő évi termény elvetéséről is.

Amint befejeződik a kukorica betakarítása, néhány napjuk lesz csak a gazdáknak arra, hogy elvégezzék a talajmunkákat. Figyelembe véve, hogy a tavasszal lehulló csapadék mennyisége évről évre hektikusan változik, nem szabad a véletlenre bízni semmit, tehát aki csak teheti, még az ősszel el kell végezze a szántást. Ellenben ha valaki felkeresi valamely időjárás előrejelzéssel foglalkozó portált, láthatja, hogy bizony november közepétől ismét csapadék várható, és bizony jó eséllyel nem hó fog hullni. Ebből pusztán annyi következik, hogy a lehető leggyorsabban el kell végezni a szántást, annak elmunkálását, a magágykészítést, a vetést és annak lezárását. Ehhez pedig vagy igen nagy gépkapacitás szükséges, vagy az, hogy a gazda le se szálljon a munkagépekről. Vagy mindkettő.

Abban az esetben persze, ha a kukorica után valamilyen tavaszi vetésű növény (napraforgó, tavaszi árpa, repce, netán ismét kukorica) kerül a földbe, úgy ez a probléma nem áll fenn. Olyan eset viszont csak a nagyon kis területen gazdálkodóknál fordul elő, hogy csak egy tábla kukoricát vetett a gazda, és annak helyébe szintén egyetlen növény kerüljön jövőre.

Iparkodni kell, mert az ember észbe se kap, s már el is fogyott a karácsonyi bejgli, aztán lehet is készülni a tavaszi határszemlére!

Augusztus 20. nem csupán az államalapítás ünnepe és az ország egységességének szimbólum. Darányi Ignác óta az új kenyér ünnepe is! Azt, hogy az ősi állami ünnephez miért lett utólag ”hozzácsatolva” az új kenyér megünneplése, már politikai kérdés. Az ünneplés jogosságának megvitatása nem az én tisztem, így az államalapítással és az új kenyér elkészítésének megünneplésével kapcsolatosan szeretnék néhány gondolatot megosztani.

Pár napja írtam egy bejegyzést a májusi esőzés jövőbeni következményeiről, s immáron már pontos számadatokkal is rendelkezem arról, hogy mely növényi kultúra milyen mértékű kárt szenvedett. Országos szinten az őszi búza állomány 5%-a, azaz kb. 50.000 hektár van víz alatt, míg 18.000 ha (3,5%) napraforgó és szintén 18.000 hektár kukoricföldet öntött el a belvíz.

Ami pedig megmaradt, nos azt majd - ahogy korábbi bejegyzésemben is írtam - a különböző kártevők fogják tönkretenni, mivel a vizes talajokon lehetetlen közlekedni, így tehát a vegyszeres növényvédelem gyakorlatilag nem kivitelezhető. 

A tavasz mindig azzal kezdődik, hogy a vitamingyártó cégek gőzerővel reklámozni kezdik a tavaszi fáradtság leküzdésére kifejlesztett tablettáikat. Fáradtság ide vagy oda, a  földeken bizony gőzerővel folyik ilyenkor a munka!

Amint felszárad annyira a talaj, hogy a gépekkel rá lehet menni, már kezdődhet is a tavaszi talajmunka, a talaj előkészítése és a magágykészítés. Ezt követően pedig a vetés.

Tavasszal vetjük ugyanis az egyik legnagyobb területen (több mint 1 millió hektáron) termesztett gabonanövényünket a kukoricát. Szintén ilyenkor kerül a földbe a napraforgó, a zab, a tavaszi árpa és a tavaszi búza is.

Tehát ha valaki kora reggel munkába igyekezve a szántóföldeken döcögő traktorokat lát, gondoljon csak arra, hogy mostanság óriási versenyfutás megy az idővel, hogy minél előbb el legyen vetve aminek a talajban a helye.

Aki pedig azt hinné, hogy a talajelőkészítéssel és a vetéssel véget is ér a munka az aratásig, nagyot téved! Amint kikelnek a növények, kezdődhet az első fejtrágyázás, a permetezés, stb... A munka tehát nem fog befejeződni decemberig.

A mezőgazdaság egy ilyen szekér...

Gyakran halljuk az idősebb generációktól, hogy évtizedekkel ezelőtt milyen zimankósak voltak a telek és hogy manapság már csodaszámba megy a mostanihoz hasonló nagyobb havazás. Ki hinné, hogy milyen fontos a hó és a zimankós hideg!

Régi megfigyelés, hogy a nagyon enyhe telet követően rosszabbul fejlődik a búza és hogy nem lesz olyan tömött az állomány. A dolog hátterében egy ma már tudományosan is bizonyított folyamat áll, melyet a szakirodalom vernalizációnak, vagy jarovizációnak nevez. A vernalizáció, vagy ahogy a köznyelv nevezi a hideghatás egy olyan időszakot jelent, amikor a környezet hőmérséklete tartósan -1 és +1°C körülire csökken. Ekkorra már a növény kikelt és az oldalhajtások kialakításán töri magát. Ez a bokrosodás időszaka. Ekkor van szüksége a növénynek a hideghatásra, amely optimális esetben 40-60 napig tart.

Abban az esetben, ha a növény hidegigénye nem elégül ki, a növény ivarszervei nem differenciálódnak, nem alakulnak ki, így a várható termés drasztikusan csökkenhet. Ha tavasszal a meleg idő korán beköszönt, akkor a bokrosodásra és a vernalizációra nem lesz elég ideje a növénynek, tehát kevés oldalhajtást hoz (ugye nem mindegy, hogy egy növényen hány kalász lesz), valamint kevés termést is. Ha mindez még szárazsággal is párosul (nincs hó ami elolvadjon) akkor mindezt még tetézi az is, hogy a növények szára rövid lesz.

Amint az látható, a vernalizáció végéig, a szárbaszökés megkezdéséig a környezet hőmérséklete a meghatározó, tehát a keléstől a szárbaszökésig terjedő időszakot nevezi a szakma hőszakasznak. A gabonanövény további fejlődése már a fény befolyása alatt áll, ezért azt fényszakasznak nevezik.

Summa summarum, az elmúlt héten folytatott koppenhágai bohóckodás nyomán folytatódó globális felmelegedés a mezőgazdaságot nem csupán a nyári aszályok útján érinti! A növénytermesztés egy roppant bonyolult és egymással szoros kapcsolatban álló részekből felépülő rendszer. Ha egy részlet hiányzik, borul a kártyavár.