facebook

O-Bee Manfred Justice

2010.02.04. 11:33 Imre Laci

"A legújabb teljesítményvizsgálati eredmények alapján a világ legtöbb országában továbbra is az amerikai tenyésztésű és tulajdonú O-Bee Manfred Justice (közismertebb nevén O-Man) vezeti a holstein-fríz tenyészbikák rangsorát. Emellett az első tízben is többségben vannak az utódai. A fajta tenyésztéstörténetében már most egyedülálló jelentőségű bika ezzel hetedik éve bizonyul fajtája legértékesebb képviselőjének. Bár a teljesen globalizált szarvasmarha-tenyésztésben a legjobb bikák sorrendje a módszerek különbségei miatt is mutat eltéréseket országonként – a kanadai, francia, illetve olasz rangsorban O-Mant másodikként rangsorolták –, jellemző, hogy az egyesült királyságbeli DairyCo breeding+ mesterséges termékenyítő vállalat január elején kiadott listáján csak egyetlen, nem O-Man vérvonalú bika tudott bekerülni az első tízbe."

- mmgonline -

A szarvasmarhatenyésztésen belül is a holstein-fríz fajta nemesítése - ha lehet így fogalmazni - a legglobalizáltabb. Földrészeken és óceánokon át hozzák-viszik a legjobb, vagy legjobbnak vélt örökítőanyagot, ezzel igyekezve az otthoni állomány teljesítményét javítani. A legjobban O-Bee Manfred Justice bizonyul hosszú évek óta, sőt, a rangsorban alatta álló bikák pedig az ő ivadékai. Éppen ezért veszélyt is rejt a dolog, mégpedig aképpen, hogy ha mindenki a favorit bikák spermájával termékenyíti állományát, előbb vagy utóbb világszerte kialakul egy roppant hasonló genetikai állománnyal rendelkező populáció. Amennyiben kialakul egy homogén génállomány, a genetikai leromlás a következő lépcsőfok, hiszen akár Új-Zélandról, akár Kanadából próbál valaki vásárolni génfrissítés céljából tenyészállatot vagy termékenyítő anyagot, az is ugyanazon felmenő leszármazottja.

A O-bee Manfred Justice hegemóniájának bizony megvan a hátulütője is. Ezért nem szabad minden esetben csak a legjobbat választani. Fenn kellene tartani a lehető legváltozatosabb genetikai állományt.

Az amerikai Select Sires holstein tenyészbika rangsora.


Szólj hozzá!

Címkék: lista genetika justice select rangsor holstein manfred tenyészbika o bee oman o man sires leromlás

Fogynak a magyar gazdászok?

2010.02.02. 12:01 Imre Laci

"Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is kevesebb őstermelői igazolvány kiváltására, illetve megújítására lehet számítani Bács-Kiskun megyében – közölte a helyi Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal földművelésügyi igazgatója hétfőn az MTI-vel.

Farkas Zoltán szerint a csökkenés körülbelül öt éve kezdődött, amikor még több mint 90 ezer őstermelőt tartottak nyilván a megyében. Ez az ellenőrzések szigorodása miatt később látványosan visszaesett. Az utóbbi időszakban is jellemző lassú lemorzsolódás azonban már a birtokkoncentráció és a gazdálkodók kiöregedésének következménye.

Emiatt várhatóan 2010-ben is 1-2 ezerrel kevesebben, mintegy 36-38 ezren váltják ki, vagy újítják meg igazolványukat. Ezzel  Szabolcs-Szatmár Bereg után Bács-Kiskun megye ugyanakkor őrzi második helyét az országos rangsorban – tette hozzá a szakember."

- MTI -

Igen emberek itt tartunk: centralizálódunk minden értelemben, hiszen a föld is hamarosan csak párezer ember kezében lesz országszerte, akik pedig korábban szintén gazdálkodásból szerettek volna megélni, mehetnek valamelyik nagyvárosban próbálnak meg megélhetést találni. A városok nőnek, a vidék pedig agonizál.

Az MTI ahogy írja: kiöregednek a gazdálkodók. Ezt kikérem magamnak sok-sok száz fiatal agrárlegény nevében! Igenis lenne "utánpótlás", de a hatalomnak egyáltalán nem az az érdeke, hogy legyen több tízezer földművelésből élő család! A törvények még mindig a pénzeseknek kedveznek.

A tegnapi napon volt alkalmam egy 130 hektárt művelő gazdával társalogni és büszkén mesélte, hogy minden évben tíz hektárral nagyobb területen gazdálkodik. Majd a nagy dicsekvés után gyorsan megjegyezte, hogy persze nincs több haszna a termelésből mint amennyi a támogatás, ami hektáronként kb. 50.000 forint. Ez persze nem is volna olyan kevés pénz ha azt vesszük, hogy csak egy család osztozik a jövedelmen. Persze azt nem magyarázta el, hogy a szerinte oly csekély jövedelemből mégis hogy tud évente +10 hektár földet vásárolni vagy bérbe venni. Rejtély... A lényeg, hogy megvan a pénzmagja ahhoz hogy növekedjen és a körülötte élő idősek földjét felvásárolja.

Summa summarum; lenne rengeteg friss diplomás gazdász aki átvenné a stafétát, de a földvásárláskor labdába sem rúghatnak, hiszen a környékbeliek elővásárlási joggal rendelkeznek még akkor is, ha már van 250 hektár földjük. Igazság van benne? Nem, nincs. Hagyni kellene esélyhez jutni azokat is akik előtt ott van az élet és megélhetést keresnek - és találnának - a földművelésben vagy állattartásban. De nem ez az érdeke odafent a nagyoknak...


1 komment

Címkék: magyar föld asztal gazdászok csökkenés őstermelők

A farokkurtítás ellen emelt szót a Fauna Egyesület

2010.02.01. 18:00 Imre Laci

"Az állatvédők azt szeretnék elérni, hogy ne kurtítsák meg a sertések farkát. Pencz Levente, a Fauna Egyesület igazgatója szerint ha nincs zsúfoltság, nem kezdik ki egymást a sertések, így nem kell levágni a farkukat sem. Egy 7 éve érvényben levő jogszabály betartatásának hiányosságaira szerette volna felhívni a figyelmet az Angliában bejegyzett CIWF állatvédő egyesület – nyilatkozta Pencz Levente, a CIWF hazai képviselője, a Fauna Egyesület igazgatója –, ezért hozták nyilvánosságra a sertéstartás körülményeiről titokban forgatott sokkoló videójukat.

– 2003 óta tilos a rutinszerű farokkurtítás, és azóta írják elő a „környezetgazdagítás" kötelezettségét – állítja az állatvédő. – A malacok rutinszerű farokkurtítására nincs szükség, fájdalommal jár, ezt a gyakorlatot szeretné megszüntetni az Unió. Azért csinálják, mert az állatokat túlzsúfolt és ingerszegény környezetben tartják, aminek velejárója az az abnormális viselkedésforma, hogy egymás farkát lerágják.

Egy 1997-es európai bizottsági jelentés szerint a következő 4 feltétel kell ahhoz, hogy ne essenek egymásnak: elegendő takarmány, ivóvíz, szalma vagy más, alakítható anyag, amellyel a turkálási ösztönüket kiélhetik az állatok, valamint nem túl nagy zsúfoltság. Ha az állatok döntő többségének farkát eleve levágják, az azt jelenti, hogy nem is törekednek az új követelményeknek való megfelelésre – véli Pencz Levente.

Pallós László országos állatvédelmi főfelügyelő előző cikkünkben azt nyilatkozta: rutinszerűen nem kurtítják a malacok farkát. Csak akkor, ha indokolt, ha kannibalizmustól kell tartani, de a „műtétet" kizárólag érzéstelenítéssel végzik el.
"

- delmagyar.hu -


 

Szólj hozzá!

Címkék: egyesület farok sertés fauna levente kurtítás pencz

Franciaországban A/H1N1-et diagnosztizáltak pulykákban

2010.02.01. 10:00 Imre Laci

Franciaországban, Côte D'Armor közelében egy pulyka szülőpárokat tenyésztő telepen találtak A/H1N1 vírust. A hatóságok egy hétre karantén alá helyezték a területet, ugyanakkor az állomány teljes leölésére nem került sor. A vírusfertőzés tüneteit produkáló embereket figyelmeztették, hogy kerüljék az állatokkal való érintkezést.

A vírust már megtalálták sertésekben, pulykákban, macskákban, görényekben és kutyákban, több tucat országban. A vírus állatról állatra történő fertőzésének esélye meglehetősen alacsony az óvintézkedéseknek hála.

- ThePoultrySite nyomány-


 

Szólj hozzá!

Címkék: franciaország virus pulyka turkey h1n1 poultry

süti beállítások módosítása