facebook

Kína uralja a fokhagymapiacot

2009.12.27. 18:15 Imre Laci

Minden bizonnyal sokan jártak már úgy akár hipermarketben, akár kisebb közértben, hogy a rekeszből kivett fokhagymacsokor bizony Kínából utazott kis hazánkba. Ezen persze nem szabad csodálkozni, elvégre Kína rengeteg mezőgazdasági termény előállításában világelső. De ki hitte volna, hogy a világ foghagymatermésének háromnegyedét adja Kína?

Mindehhez persze hozzátartozik néhány érdekes adat is:

"Az EU termésének felét évek óta Spanyolország adja, ahol az idén 140 ezer tonnára csökkent a termés, összefüggésben a kisebb termőterülettel és az alacsonyabb hozamokkal. Spanyolország exportlehetősége az utóbbi időben folyamatosan szűkült; vezető európai termelőként sem tudott árban versenyezni a kínai termékkel."

- AKI -

Visszanyalt a fagyi. Az odáig rendben, hogy minket is csak azért vettek be a "nagyok" az kis klikkjükbe, hogy legyen hova tolni a maradékot és a selejtet, de amikor az ő orruk alá dörgölnek, az már tényleg odaver. Van egy ismerősöm akinek a holland virág tett keresztbe. Ezek után igazán berobbanhatna Kína a tulipánbizniszbe, hogy kicsit átérezzék a csít a hollandok is. Persze képzelhetjük, hogy ha még Spanyolország sem képes versenyezni Kínával, akkor kis hazánk labdába se rúghat.

"Az EU-hoz hasonlóan Magyarországon is csökken a fokhagyma termelése. 2009- ben a tavaszi aszály és a nyári tartós meleg is hozzájárult a kisebb terméshez. A belföldi termést évek óta kiegészíti az egyre növekvő import, ami elsősorban Kínából származik. A KSH adati szerint 2009. első kilenc hónapjában a fokhagyma behozatala több mint 90%- kal nőtt az előző év azonos időszakához képest."

- AKI -

Szinte minden gabonanövényből túltermelés van, zöldségfélékből és fűszerekből pedig dől be keletről a Kínai... Na, lehet agyalni azon, hogy minden rendben van-e...


2 komment

Címkék: verseny spanyol kínai fokhagyma export

Ehető gyapot - Üzlet vagy megváltás?

2009.12.26. 19:21 Imre Laci

December 2-án jött a hír, mely szerint a Nagy Kacsaúsztatón túl ismét valami világmegváltó fejlesztést vittek véghez. A teljes hírről minden híroldal beszámolt (persze, hiszen mindegyik az MTI-től kapja a híreket) persze kommentárt nem fűztek a dologhoz. A teljes cikk itt (is) olvasható. De mi is lehetett a célja ennek a kutatásnak? Az éhezés megszüntetése vagy ez is csak egy igen-igen jövedelmező üzlet?

"A szépség a projektben, hogy a magas fehérjetartalmú magok új élelmiszerforrást jelenthetnek a fejlődő országoknak."

- Dr. Keerti Rathore -

Dr. Keerti Rathore a kísérleti gyapotültetvénynél, Texas államban

Az index.hu-n megjelent cikk azonban nem ad információt arról, hogy milyen módszerrel érték el, hogy a magok ne tartalmazzák a gossipol nevű méreganyagot, de a növény többi része igen.

Ugyanazt a technológiát alkalmazták mint amit a HIV és rákbetegségek kutatására, az ún. RNAi módszert. A vizsgálat lényege, hogy kiderítik melyik gén kódolja a mag toxintermelését és ezt a gént "elhalkítják", kikapcsolják. A gén így nem expresszálódhat, nem lesz méreg a gyapotmagban. Tehát a módszer szintén a biotechnológián alapszik. GM gyapot jött létre. Az USA-ban persze ilyesmin egyáltalán nem kell meglepődni, hiszen a köztermesztésben lévő gyapotfajták döntő része már génmódosított.

A gyapotmag közel 22% fehérjét tartalmaz, tehát valóban igen hasznos szolgálatot tehet az emberi táplálkozásban. Amit viszont figyelembe kell venni, hogy ahova ezt az újdonsült felfedezést szánják, az nem az USA, ahol minden gabonanövényből óriási túltermelés folyik. A célország elsősorban Afrika, ahol a forró éghajlat és a kevés csapadék mellett is jól termeszthető a gyapot. A GM növények pedig nem csupán humánegészségügyi problémákat vet fel, hanem a növény nem GM ültetvényeket is megtermékenyíthet a szél útján, így kikerülhet az ember felügyelete alól.

Gondoljunk bele, mekkora üzletet jelenthet a fekete kontinens élelemmel való ellátása, hiszen a GM gyapot szabadalmi joga a texasi egyetemet illeti meg, csak ők állíthatják elő ezzel az eljárással az ehető gyapotot. Súlyos dollármilliárdokról van szó! Hogyha pedig pénz van valamiben, akkor nem elsősorban az étkeztetésen van a hangsúly... Ismét felvethetjük a kérdést: a cél szentesíti az eszközt?


4 komment

Címkék: texas fehérje gm ehető gyapot keerti rathore

Boldog Karácsonyt & BUÉK! 2010-ben is Magyar Asztal!

2009.12.24. 07:00 Imre Laci


 

Szólj hozzá!

Címkék: blog magyar asztal karácsony újév buék 2009 2010 hellókarácsony

Ingyen hal karácsonyra!

2009.12.23. 18:23 Imre Laci

Fagyasztott, feldolgozott busára várja segélyszervezetek jelentkezését a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, amely Szabó Imre tárcavezető döntése értelmében közel 10 millió forint értékben 25 tonna balatoni halat adományoz karitatív szervezeteknek.

A zöldtárca decemberben közel 1 tonna halat juttat el Balaton környéki szeretetotthonokhoz, nagycsaládosokat, időseket, hajléktalanokat támogató szervezetekhez, fogyatékosokkal, pszichiátriai betegekkel foglalkozó intézményekhez, és várja azoknak a segélyszervezeteknek a jelentkezését, amelyek szívesen fogadnának a további 24 tonna filézett, fagyasztott halból. Jelentkezni elérhetőségekkel és az adomány mennyiségének megjelölésével lehet a sajto@mail.kvvm.hu címen, az adomány elszállításáról a szervezeteknek kell gondoskodniuk.
A 25 tonna halból mintegy 100 ezer adag étel készülhet - olvasható a minisztérium közleményében, amely fontos természetvédelmi feladatnak nevezi a balatoni halállomány nem őshonos fajainak (busa, amur, angolna), célzott szelektív módszerekkel történő lehalászását, a korábban a tóban jellemző fajösszetétel visszaállítását.
Molnár József, a zöldtárca kabinetfőnöke kedden a Menhely Alapítvány 8. kerületi nappali melegedőjében osztott busapörköltet csuszatésztával.

- MTI -


 

Szólj hozzá!

Címkék: balaton ingyen hal segély rászoruló

Kéknyelv betegség előfordulása 2008-2009

2009.12.23. 10:00 Imre Laci

A térképen sajnos Szlovákia felirata eltakarja kicsiny országunkat, de azért még látszik, hogy 2008. január 1. és 2009. dec. 31. között csupán egy esetben érkezett jelentés kéknyelv betegségről. Az esetet kezelték (resolved).

A térkép a gazdasági kérődzők eseteit mutatja.


2 komment

Címkék: európa 2008 2009 europe előfordulás kéknyelv bluetong

süti beállítások módosítása