Az egész növénytermesztés alapja a jó vetés. A szó eredeti jelentése a dobást, a magok elszórását jelenti, s kezdetben valóban így történt a növényi magok talajra juttatása. A vetés precíz kivitelezésének fontosságát mi sem példázza jobban, mint régi közmondásunk;
"Ki mint vet, úgy arat."
A vetés tehát alapjaiban meghatározza, hogy mekkora termést várhatunk betakarításkor. De ha ma már nem csupán a talajra való rendszertelen kiszórást jelenti a vetés, akkor mégis mik azok a tényezők amikre oda kell figyelni?
Az első megfigyelések egyike volt, hogy a vetést végzők nyomában rögtön megjelentek a magokat felszedő madarak. A vetési varjú ezen rossz szokásáról kapta a nevét is. Ezt követően feltűnt a gazdáknak, hogy a csomóba szórt magokból kikelő növények idővel elmaradnak a fejlődés ütemét illetően a szellősebben vetett helyeken élőkkel szemben.
Már Vergilius is rájött, hogy ha egyre nagyobb termést akar learatni, akkor vetőmagnak a jó minőségű, egészséges és nagy szemeket kell kiválogatni. Ezzel elkezdődött a növények szelekciója, nemesítése is, valamint felértékelődött a vetőmag. Ebből következtetve a vetőmagok minél jobb kihasználása fontos kritérium kellett 
volna hogy legyen. Csak a középkorban váltotta fel a szórva vetést a sorokba történő magkiszórás. Ekkorra már elterjedt volt hogy a magot az előzőleg felszántott talajra vetették ki. (Korábban a műveletlen tarlóra vetettek és ezt szántották be.)
A sorbavetés lényege a kiszámítható vetőmagszükséglet, azaz a pazarlás elkerülése. A rendezett sorokba vetett növények nagyobb termést hoztak, hiszen egymással nem versengtek a vízért és a tápanyagokért, valamint aratásuk is könnyebb volt.
Mindez persze nem ment olyan precízen mint manapság, hiszen a barázdába iránya függött az ekét vontató állatoktól, az eke szarvát igazító gazdától, a keletkező rögöktől és még sok egyébtől. Az elgondolás tehát már megvolt, de a technikai háttér már nem volt képes kiszolgálni az igényeket.
Erőteljes terméscsökkentő hatása volt még annak is, hogy a kezdetleges földművelési technikával nem megfelelő mélységbe juttatták a magokat. Emiatt a túl mélyre szórt szemek nem tudtak kicsírázni. Ezen hatás kiküszöbölésére már akkor is voltak törekvések, így pl. az összekovácsolt láncok vontatása, mely a felszántott talajt egyenletesebbé tette.
A problémák tehát adottak: megfelelő mélységre, megfelelő távolságra és lehetőleg egyenes sorokba kijuttatni a magot. A feladatra csak a traktorok és az összetettebb vetőgépek voltak képesek. Az első próbálkozások meglehetősen nyögvenyelősre sikerültek, hiszen a gépóriások nem bizonyultak alkalmasnak a felszántott talajon való közlekedésre, mivel letaposták azt, vagy egyszerűen beragadtak a puha földbe.
.jpg)
Mára már olyan vetőgépek vannak forgalomba, amelyek pontos információval látják el rendszeresen a traktort vezető gazdát a kijuttatott vetőmagok mennyiségéről, valamint képesek a szemenkénti vetésre. Ily módon ki lehetett kísérletezni, hogy melyik növénynek mekkora területre van szüksége az opimális fejlődéshez. Megjelent a sortávolás fogalma. A kalászosok optimális sortáva általában azonos, 12cm körüli, ezért ezt gabonasortávnak nevezi a szakmai. A kukorica ún. kapás növény, tehát a sorok között egy kapálást végző embernek el kell férnie. A törökbúzát tehát 75cm-es sortávra vetik.
A legmodernebb gépeken állítható a vetési sortáv, ahogy az a fenti képen látszik. Látható tehát, hogy nem is olyan egyszerű dolog a mindennapi kenyerünk megsütéséhez szükséges búza előteremtése! Komoly gépekkel és komoly szaktudással kell rendelkezni ha valaki igazán sikeresen és gazdaságosan akar gazdálkodni. A technológia hátulütője persze az ára. Nem olcsó egy ilyen eszköz! Egy komoly vetőgép ára jócskán hatszámjegy felett van. Mindezt persze még ember irányítja, holott a legmodernebb helyeken már műholdas jel alapján koordinál a traktor, így valóban vízmértéket megszégyenítő katonás sorok kaphatók.
