facebook


Idén is mélyzuhanást végzett a tejár

2009.12.15. 17:01 Imre Laci

"Az agrártermékek termelőiár-szintje 2009 októberében 7,0 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest - tájékoztatott a Központi Statisztikai Hivatal.
A növényi termékek árszínvonala 7,5, az élő állatok és állati termékeké 6,3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól idén októberben. 2009. január-októberben az agrártermékek termelőiár-szintje 13,9 százalékkal esett vissza, ami a növényi termékek árszínvonalának 19,8 százalékos, valamint az élő állatok és állati termékek árainak 3,9 százalékos csökkenéséből adódott.

2009 októberében a gabonafélék termelői ára a 2008. októberinél 4,0 százalékkal alacsonyabb volt; az olajnövények termelői ára 18,5 százalékkal esett vissza. A burgonya termelői ára 17,4 százalékkal nőtt, a zöldségféléké 11,3 százalékkal mérséklődött.

A gyümölcsök termelői árában 17,5 százalékos csökkenés mutatkozott. Az időszak értékesítésében legjelentősebb súlyt képviselő gyümölcs az alma, melynek ára 18,3 százalékkal esett vissza a tavaly októberihez képest. Ugyanebben az időszakban a borszőlő felvásárlási ára 24,2 százalékkal csökkent.

A vágóállatok termelői ára 2009 októberében 4,4 százalékkal mérséklődött az előző év azonos időszakához mérten, ami a vágómarha árának 2,5 százalékos emelkedéséből, illetve a vágósertés árának 8,0 és a vágóbaromfi árának 2,7 százalékos csökkenéséből adódott.

A vágómarha felvásárlási ára 2009 májusáig (351,4 Ft/kg) növekedett, ezt követően folyamatosan csökkent, októberben 309,7 Ft/kg volt. A vágósertés felvásárlási ára februártól júliusig emelkedett (313,0 Ft/kg-ról 340,5 Ft/kg-ra), majd mérséklődni kezdett, októberben már a 300 Ft/kg-ot sem érte el.

2009. októberben az előző év azonos időszakihoz mérten az állati termékek árai 10,6 százalékkal csökkentek ezen belül az étkezési tyúktojás termelői ára 5,1 százalékkal magasabb, a tejé 16,3 százalékkal alacsonyabb volt.

2009. január�októberben a gabonafélék termelői átlagára 25,1 százalékkal mérséklődött az előző év első tíz hónapjához képest; a búza ára 26,7, a kukoricáé 19,5 százalékkal esett vissza. Az ipari növények ára 14,2 százalékkal lett alacsonyabb. A burgonya ára 5,3 százalékkal nőtt; a zöldségféléké 7,8, a gyümölcsöké 20,0 százalékkal csökkent.

A vágóállatok termelői árai 2,2 százalékkal emelkedtek, ezen belül a vágósertés és a vágómarha ára nőtt (8,3, illetve 8,9 százalékkal), a vágóbaromfié mérséklődött (5,4 százalékkal).

Az állati termékek ára az év első tíz hónapjában 16,8 százalékkal visszaesett, a tej ára 24,4 százalékkal csökkent, a tojásé 5,3 százalékkal növekedett."

- NapiOnline -


Szólj hozzá!

Címkék: tej 2009 termelő tejár

Impotens az EU. De azért szép nagy neki...

2009.10.29. 08:00 Imre Laci

Valami nagyon nincs rendjén Európában. Tüntetnek a románok, tüntetnek a magyarok, a szlovákok és a csehek is. Utóbbiak most félmillió liter tejet öntöttek a csatornákba. Pár évtizeddel ezelőtt bármelyik politikust ezért felhúzták volna az első villanyoszlopra, most pedig hiába rugdossák a gazdák az EU-s követeket, hiába is szántanák fel Brüsszel összes utcáját, akkor sem lenne változás.

Hogy miért nem? Mert nem lehet bevallani, hogy az EU beteg. Nem lehet ilyet tenni, mert akkor a tévé előtt ülő embermilliók felállnának és megkérdeznék, hogy akkor mire is volt jó ez az egész? Hiszen az EU agrárpolitikája már akkor is csapnivaló volt amikor mi beléptünk. Akkor minek léptünk be? Miért kell nekünk 2010-re az SPS rendszer, amikor nyugatról már azt rebesgetik a verebek, hogy a visszatáncoláson kellene spekulálni?

Gráfék mást se csinálnak évek óta, mint másolják a nyugati mintát, ahelyett, hogy a magyar gazdaságot a magyar viszonyokhoz mérten igazgatnák. Semmi egyéni ötlet! Ekkora lendülettel már 8 általánost végzett emberek is kormányozhatnák az országot, hiszen a nyugati példát ők is képesek átvenni!

Itt egy kontinenst felölelő rendszer, az Európai Unió ami nem képes megoldani még a tej felvásárlási problémáját sem. Szép kis rendszer mondhatom. Mert ugye a verseny szabad, a feldolgozók annyit adnak a tejért amennyiért hajlandóak eladni a gazdák. Persze ez a gondolkodásmód a módi a hipermarketek esetében is... Még a beszállító kuncsorog a Tesconak, hogy ugyan tedd már a középső polcra az első osztályú magyar termékemet! Vagy nem lehet, mert nem tudok fizetni? A francba...

Kérdem én, hogy lehet az, hogy ha fenn a tótoknál is gáz van a tejárral, akkor hogy tudják ilyen olcsón nyomni sokszáz kilométerre is a határtól? Az egész színtiszta ellentmondás. Itt van temérdek mennyiségű tej, amire lenne kereslet, de néhány zsíros cég alacsonyan tartja a felvásárlási árakat, a fogyasztótól pedig behajtja a hatalmas pénzeket! Persze piacvédelemre nincs lehetőség, mert EU. Az EU pedig szent, még akkor is ha beteg és haldoklik is.

Az EU-ban nem lehet kompromisszumot kötni, hogy oké, akkor a gazda kapjon min. X forintot a tejért, de nem kap rá állami támogatást és a feldolgozó pedig max. Y+100 forint haszonkulccsal dolgozhat, azért mert az embereknek ez lenne az érdekük. A gazda boldog lenne, mert jó pénzt kap a termékért, a feldolgozó boldog lehet, mert ő is megél az üzletből (ha nem is irreálisan lesz gazdag) és a fogyasztó is ujjonghat, hiszen olcsón vehet annyi tejet amennyit csak akar.

De ilyen nem lesz, mert EU. Meg mert illene már felnőni és elfelejteni ezt az idealista gondolkodásmódot.


 

Szólj hozzá!

Címkék: politika eu tüntetés válság tej brüsszel megoldás probléma gazdák tékozlás tejár

Halottnak a csók

2009.10.19. 10:37 Imre Laci

"Több száz millió eurós rendkívüli támogatásról dönthetnek a nehézségekkel küzdő tejágazat számára az európai uniós tagországok mezőgazdasági miniszterei hétfői luxembourgi találkozójukon - szivárogtatták ki uniós diplomaták Brüsszelben.

A miniszterek tanácskozásain immár hónapok óta kiemelt téma a tejszektor, ahol a gazdákat megélhetési válság fenyegeti az alacsonyan stagnáló felvásárlási árak miatt."

- MTI -

Ismét az a jellegzetes eset áll fenn, hogy egy nem működő rendszerbe pumpálja az EU a pénzt. Ahelyett, hogy az irreálisan alacsony tejár ellen tennének valamit, inkább több száz millió eurót ölnének bele különböző "segélycsomagokba". Ahelyett, hogy rálépnének azok lábára, akik az alacsony árból húzzák a hasznot!

Jelen esetben sem a fogyasztó, sem pedig a termelő nem könyvelhet el pozitív eredményt. Előbbi a 100 forintos literenkénti ár mellett is 200 forintért vette a boltban a tejet és most is. A termelő pedig a két évvel ezelőtti bevétel felét se nagyon könyvelheti el az idén.

A több száz millió euró pedig majd szépen megcsappan amint átfolyik az FVM kezén. Ezek után míg a kifizetésekre sor nem kerül addig valamelyik bank vígan forgatja a segélyként átutalt EU-s pénzt, ezért is kap persze valaki némi "jutalmat". Mivel ez már csak így megy itt Magyarországon.

Pár év múlva pedig majd megint jön egy pénzvisszafizetési felszólítás, mint ahogy az szeptember 29-én már egyszer megtörtént.


Szólj hozzá!

Címkék: európai unió rendszer támogatás visszafizetés tejár tejágazat

Tejautomaták

2009.09.30. 07:00 Imre Laci

Úgy tűnik a közvetlen értékesítésé lesz a jövő. Most, hogy 40 forint körüli áron tudják a gazdák eladni a teljes tejet a felvásárlóknak és feldolgozóknak, érdemesnek és jövedelmezőnek tűnik a viszonteladókat kikerülve rögtön a fogyasztóknak árulni a portékát.

Erre az egyik legjobb módszer a tejautomaták üzemeltetése. Ezek a gépek lényegében ugyanúgy működnek mint bármelyik italautomata. A legtöbb típus 50 liter körüli befogadóképességű és a kiömlő nyílás alá helyezett, általunk vitt üvegbe, palackba tölti a hűtött tejet.

Több internetes fórumon is olvastam, hogy az automatába steril tej kerül. Ez természetesen nem igaz, mivel sterilnek egyedül az UHT kezelésen átesett tej mondható. Az automatába kerülő tej hőkezelésen átesik ugyan, de ettől még nem lesz steril.

Sokan szóvá tették már az automaták elég magas beruházási költségét, de a 140-150 forint körüli literenkénti árból viszonylag hamar megtérül a befektetés.


2 komment

Címkék: tej értékesítés közvetlen tejár tejautomata

Tej-körkép

2009.03.08. 20:03 Imre Laci

Régóta foglalkoztat a kérdés, hogy egyes hipermarketekben hogy lehet óriási árkülönbség egy-egy termék között. A kedvenc ilyen termékem a tej.

Igyekeztem olyan helyen és olyan terméket kiválasztani, ami a legtöbb átlagos magyar vásárlót érinti, így jutottam a hosszan friss, azaz az UHT tejhez, annak is az 1 literes kiszereléshez:

1 liter Mizo UHT tej 279Ft, 1 liter Tesco Gazdaságos UHT tej pedig csak 155Ft. Természetesen mindkettő 2,8%-os zsírtartalmú. Az árkülönbség 124Ft.

A minőségbeli különbség adná az árkülönbséget? Erről próbáltam kérdezni néhány tejfeldolgozó vállalatot, de egyikőjük sem állt kötélnek.

Ami pedig végleg odavési a kérdőjelet a mondat végére, az a külföldi - elsősorban cseh és szlovák - tej ára. Egy liter 1,5%-os zsírtartalmú szlovák Tesco UHT tej 126Ft volt egy hete, előtte a Benefit cseh tej 105 magyar forintba került!

A legelső, jogosan felmerülő kérdés:

  • Hogy kerülhet kevesebb mint feleannyiba a Szlovákiából behozott tej, mint a magyar, a mai gázolajárak mellett?

Az AKII PÁIR információi szerint 2009. januárjában az országos folyadéktej átvételi ára 57,27 forint volt, tehát a gazda ennyit kapott egy liter tejért a feldolgozótól. Amíg ez a tej eljut a fogyasztóig addig az ára a háromszorosára (a Mizo tej esetében 4,8-szorosára) nő.

  • A következő kérdés pedig, hogy Szlovákiában kb. ugyanebben az időszakban mennyit is kaptak a termelők egy liter nyerstejért?

Arról már februárban beszámoltak, hogy a drasztikus tejárcsökkenés miatt elérte a válság a szlovák tejipart is, de pontos árról nem adtak tudósítást. Az index.hu munkatársa azonban elvégezte a keresgélést helyettem is (cinikus hangvételű cikke), így megtudtam, hogy 19 eurócentért - jelenlegi (320Ft/€) árfolyamon tehát 60,8 forintot - adnak egy liter nyerstejért. Az árkülönbség tehát 4 forint, ami nem olyan jelentős, hogy a két adat közti egy hónap különbséget olyan szigorúan vegyük.

Tehát adott a helyzet: nincs jelentős különbség a két ország tejára között, mégis megéri áthozni a szlovák tejet és itt értékesíteni, jóval a magyar árak alatt.

Hogy egészen pontosan kinek és milyen üzleti fogással éri meg idefuvaroztatni az egyébként kb. 88% víztartalmú tejet, arra továbbra sem tudom a választ.


 

2 komment

Címkék: cseh szlovákia tej gazdák uht tejár

süti beállítások módosítása