Magyar Asztal

Nagy problémát jelent a tejelő szarvasmarhát tartók körében, hogy az ellés előtt álló tehenet nem szabad "túlkondicionálni", tehát jelentős súlytöbblettel ellátni, mivel a borjának világra hozatalát követően szervezete a nagy mennyiségű felhalmozódott zsír bontásából kívánná fedezni a meginduló tejtermelés energiaszükségletét. A zsírok bontása közben ketonanyagok keletkeznek, s így kialakulhat a ketózis, a ketonúria.

További gondot okoz, hogy a tehén az ellés után, mikor a legnagyobb a táplálóanyag igénye, akkor nem vesz fel, vagy nem tud felvenni annyi takarmányt, amennyi a szükségletét kielégítené. Ezért a tejtermelés megindulását követően a jószág testsúlya folyamatosan csökken, ahogy bontja saját raktárait. Ez pedig azt jelenti, hogy a tehén méhének involúciója, azaz az ellés utáni regenerálódása után túl rossz kondícióban lesz ahhoz, hogy sikeresen lehessen termékenyíteni, ami pedig a gazdaság számára hátrányt, vagyis többlet költséget eredményez.

Mivel az az út nem járható, hogy az ellés utáni takarmány energiatartalmát olyan mértékben növeljük, hogy már kis mennyiség felvétele is elegendő legyen az állat szükségletének kielégítésére, ezért mást megoldást kellett találni. A kutatók rájöttek, hogy a bendőműködést serkentő, a tejtermelést tápanyaggal kiszolgáló eljárás csak is vizes alapon jöhet számításba. Így alakult ki a tehenek "drencselése", azaz kényszer itatása, amely során 20-25 liter vízben feloldott koncentrátumot juttatnak az állat bendőjébe. A takarmánykeverék tartalmaz különféle élesztőgombákat, amely a bendőflórát erősíti, míg a makro- és mikroelemek pedig a tejtermeléssel a szervezetből ürülő hasznos ásványi anyagokat igyekeznek pótolni.

A drencselés mikéntjét mutatja be az alábbi videó.

Sok telepen ma már a drencselést preventív jelleggel alkalmazzák, igyekezve megelőzni a drasztikus súlyveszteséggel járó betegségeket.

Arról, hogy ez a módszer miként felel meg az állatjóléti normáknak, bizonyára parázs vitát lehetne folytatni, hiszen a drencseléssel éppen a jószág megbetegedését igyekeznek elkerülni, és talán az emberek tükrözéses vagy beöntéses kezelése sem humánusabb ennél a módszernél.

--------------------------------------------------------------------

Nevetségesnek tűnhet a kérdés a kicsit is tájékozottabb embereknek, pedig bizony nagyon sokan vannak akik pl. abban a tévhitben élnek, hogy a faj megnevezése a tehén és nem pedig a nőnemű egyedeit hívjuk így a szarvasmarha fajon belül. Tehát a közérthetőség kedvéért virtuális papírra vetem hogy mi is kell ahhoz, hogy fejhető legyen egy tehén.

Először a tehén szó szakmai kifejtésére lesz szükség: tehénnek nevezzük a szarvasmarha fajon belül azokat a nőivarú egyedeket, melyek már legalább egyszer borjat hoztak a világra. Azokat a nőivarú marhákat melyek még nem ellettek, üszőnek nevezzük (üszőborjú, vagy az első vehemét hordó előhasi üsző). Az üszők tőgye fejletlen, míg az előhasiaké, melyek első borjukkal vemhesek gyors fejlődés alatt állnak.

Ha tehát megkérdezi valaki, hogy mennyi tejet ad egy üsző, mi a válasz? Természetesen az hogy semennyit, hiszen ha még nem ellett az állat, akkor nincs is teje. Ezzel pedig már meg is válaszoltam a címben feltett kérdést. Akkor fejhető egy tehén, ha az ellést követően elindul a tejtermelés. Borjú nélkül nincs tejtermelés! Mint ahogy az embernél sincs az anyának teje amíg világra nem hozta gyermekét.

Jogosan feltehető kérdés, hogy mennyi ideig lehet fejni egy tehenet? Erre egy nemzetközi irányszámot használnak a szakemberek. Egy átlagos ivari életű (egészséges) tehén laktációja (tejtermelési időszaka) 305 napig tart. Amennyiben elhúzódik a laktáció vagy hamarabb befejeződik, kerekítik a termelést 305 napra, így jobban összehasonlítható az egyedek termelése. A 305 napos termelést követően 60 napig szárazon áll a tehén, tehát felkészül a következő ellésre. Így tehát azzal számolhatunk, hogy egy tehén egy borjat hoz világra egy évben. (A valóságban azonban átlagosan 400-440 nap a két ellés közt eltelt idő.)

A fenti ábra a tejtermelési időszak (laktáció) ideje alatt termelt tej napi eloszlását mutatja. Bár ezen a diagramon csak 280 napot tüntettek fel, jól látható, hogy az ellést követő pár napban hirtelen növekszik a napi termelés és az idő haladtával egyre kevesebb a kifejhető tej mennyisége. A termelés kiegyenlítettsége nagyon kívánatos volna, hiszen az extrém kilengéseket; nagyon magas kezdeti termelést és gyors visszaesést mutató egyedek tőgye nagyon nagy igénybevételnek van kitéve. Előfordulhat hogy a tőgyet függesztő szalagok elszakadnak. Ezen felül a tejtermelés nagyon sok kalcium és foszfor felhasználását igényli, amelyet ha nem képes az állat szervezete a vérből kivonni a csontok bontásával pótolja a hiányt. Nagy termelésű egyedeknél a vér kálciumszintjének esése akár ellési bénuláshoz is vezethet. (Izmok működéséhez szükség van kalciumra.)

Vegyük végig mi is kell akkor a gazdaságos tejtermeléshez? Tegyük fel, hogy van egy holstein-fríz üszőnk, melyet 16 hónapos korban vemhesítettünk (mármint az inszeminátor) és szabály szerint 285 napos vemhesség után sikeresen világra hozza borját. Ekkorra már több mint 2 éves a jószág (25,5 hónapos). Az ellést követő 60-90 napon belül ismét vemhesítjük az állatot. Az elléssel elkezdődik az első laktációja, mely tételezzük fel szintén az etalont követve 305 napig tart. Az apasztást (fejés beszüntetése) követően 60 napig szárazon áll, azaz nem fejjük az állatot. Ezután következik ismét az ellés.

Az egész tejtermelés tehát körfolyamat, melynek ezernyi apró részlete van. Egy jó szakembernek minden ilyen részletre oda kell figyelnie ha állatait maximálisan ki kívánja használni és ha azok egészségére is nagy gondot fordít.

Egy elrettentő példa: az első laktáció során termelt tej 70-80%-át teszi ki a csúcsteljesítménynek, mely a 3. és a 4. laktációra tehető. Ahhoz, hogy az állat igazán gazdaságosan termeljen tehát min. 3-4 laktációt kellene hogy megéljen. Magyarországon az egy tehénre jutó életteljesítmény borjak tekintetében 2 darab! Lenne még hova fejlődni...

"Egy magyarszéki tehéntartó társaság utolsó próbálkozásként tejesautókat vett, és azokkal járja a baranyai településeket; kikerülve ezzel a multikat - írta szerdai számában az Új Dunántúli Napló.

Jó ideje hallani a panaszt az őstermelőktől, hogy a multik, feldolgozó cégek potom pénzekért veszik meg tőlük terményeiket, emiatt lassan csődbe mennek - emlékeztet a lap. A cikk szerint két magyarszéki gazda hasonló okok miatt úgy döntött, tesz egy utolsó próbát, hogy közvetlenül a fogyasztókat érje el: naponta járják a településeket hűtős autóikkal, közvetlenül a lakóknak árulva a tejet, akik fogékonyak az újításra.
A két, darabonként tizenkétmillió forintot érő hűtős autó naponta több száz kilométer tesz meg a meghatározott útvonalakon, akár tíz-tizenöt települést is érintve. Többek között Komló, Magyarhertelend, Orfű, Sásd, Baranyajenő, Mánfa, Keszü, Bükkösd, Kővágószőlős, Cserkút, de Pécs-Uránváros és Kertváros is szerepel a listán. Sok termelő azonban nem áldoz pénzt a legális körülmények megteremtésére, és inkább pult alól árulja a hazait - olvasható a baranyai napilapban." - MTI -

Lássunk csodát, feltalálták a meleg hógolyót...

Egyik legszorgalmasabb olvasóm írta egy korábbi bejegyzésemhez, hogy manapság a tehenek a nagy mennyiségű tej megtermelése közben túlhevülnek és ezt elkerülendő, "locsolják" az állatokat.

Az első és legfontosabb tudni, hogy a szarvasmarhák 10-15 °C-on érzik megukat jól, tehát például a hazánkban jellemző nyári kánikula már komoly szenvedést okozhat, sőt, akár az állat elhullását is eredményezheti (ld.: respirációs alkalózis). A gazdák tehát kénytelenek voltak valami megoldást találni az állatok környezetének hűtésére.

Az első és legkézenfekvőbb megoldás természetesen a szellőztetés. Egy kis légmozgás az embert is felélénkíti egy nyári forró napon, akárcsak az állatokat. Az új istállók ezért épülnek felül nyitottra, hogy a meleg levegő itt kiáramolhasson, míg a légtérben működő ventillátorok mozgatják a levegőt az épületen belül. Azonban van ahol ez sem segít. Ezért terjedt el a légtérbe történő vízpermetezés. Az elsődleges cél nem az állatok bőrének nedvesítése, hanem a levegő hűtése a vízpermet párolgása révén. Egyes helyeken szereltek fel ún. tehénzuhanyt is, amely alatt az állat kedvére fürdőzhet. (Fontos megjegyezni, hogy itt sem folyik a víz folyamatosan az állatokra!)

A vízpermetezés tehát nem azért szükséges, mert a tehenek olyan sok tejet adnának, hogy az számukra extra hőtermelést jelentene. Egy tejelő tehén ha nem érzi jól magát, először a tejtermelése esik vissza. Ezt pedig egy gazda, aki az eladott tejből él, nem engedheti meg ugyebár...