facebook


Akartok második Trianont?

2010.01.11. 20:49 Imre Laci

"Magyarországon ma már egymillió hektár földterület van külföldi kézben - idézi a Győr-Moson-Sopron Megyei Agrárkamara elnökét a Magyar Nemzet hétfői száma.

Roszík Péter szerint a három megyényi területnek körülbelül hetven százalékával osztrákok bírnak, míg a maradék háromszázezer hektár angolok, németek, hollandok, olaszok, franciák, izraeliek és arabok tulajdonában áll. A külföldi földtulajdonosok tizennégyféle zsebszerződést alkalmaznak. Roszík véleménye szerint Magyarországnak sürgősen kezdeményeznie kell az Európai Uniós csatlakozási szerződés azon rendelkezéseinek módosítását, amelyek Magyarországot piacnyitásra kötelezik.

A Burgenlandi Agrárkamara igazgatóhelyettese, Blasius Somogyi szerint ugyanakkor az osztrákok tulajdonában lévő hétszázezer hektár földterület erős túlzás, ennek legfeljebb a fele igaz.

Szerinte a külföldiek földvásárlásával szembeni tilalmak 2011-ben várható feloldása miatt számos befektető rövid időn belül sokszoros hasznot produkáló befektetésként tekint a földvásárlásra; az osztrák föld tulajdonosok másik csoportjába a határ menti 20-25 kilóméteres sávban gazdálkodó burgenlandiak tartoznak. Somogyi szerint ez utóbbi csoportot az ausztriai földszűke motiválja, és biztosan képesek lesznek arra, hogy kiskapukat találjanak a legszigorúbb szabályozásban is."

- Napi Online -

Igen, a külföldi tőkések már nyálcsorgatva várják hogy rávethessék magukat a finoman szólva is húgyért szarért áruba bocsátott termőföldünkre. Sajnálatos tény, hogy a magát jobboldalinak tituáló politikai erő is ész nélkül írta alá a Lisszaboni Szerződést. Itt tartunk ma Magyarországon. Amiért talán többszáz millióan haltak meg az elmúlt több mint egy évezred alatt, azt most egy tollvonással fogják a nyugati hazátlanoknak odadobni.

A szó tágabb értelmében ez is egy Trianon lesz. Persze most nem a fegyverrel szétvert országot fogják meghurcolni, hanem az erkölcsileg és mentálisan szétzilált, agyhalott nemzet sokéves jussát, gyermekeink és unokáink örökségét adják majd el hazátlan árulók idegen hatalmaknak. Nem kell már tankokkal bevonulni Pestre ahogy azt az oroszok tették '56-ban. Nincs ilyesmire szükség. Manapság a pénz beszél, a magyar pedig ugat. No meg persze kutya hűséggel szolgálja azokat akik a mi földjeinket zsarolják ki, virágát, termését pedig kihordják külhonba. Miért? Mert az Országgyűlésben még mindig olyan emberek ülnek, akiket a drága szovjet testvéreink neveltek ki. Persze az úttörőtáborban edzett pártkatonák még ma is hűek, csak már nem azokhoz akikhez régen. Ma az az úr aki többet ígér.

Minden nemzet a saját sorsának kovácsa. Nekünk kell majd a sarkunkra állnunk, ha kell erővel is, de meg kell állítani hazánk áruba bocsájtását! Azok pedig akik képesek elfogadni a harminc ezüstpénzt, nem többek hétköznapi hazaárulóknál. A hazaárulók pedig nem magyarok. Aki pedig lélekben nem magyar, az nem érdemli meg, hogy bármiféle tisztséget is betöltsön a közigazgatásban.

Hatalmas tisztogatásokra lesz szükség! Gráf Józsefek, Szabó Imrék és a többi ex komcsi pedig kezdhet rettegni, mert ha jön egy tökösebb hatalom, az bizony nem hagyja ismét elrepülni a Kun Bélákat! Úszni viszont lehet... Elég széles és elég mély a Duna...



komment

Címkék: trianon szerződés termőföld kiárusítás lisszaboni

Meg sem akarják védeni a magyar földeket

2009.12.05. 08:00 Imre Laci

"Nem zárható ki, de kevés az esélye annak, hogy meghosszabbítsák a külföldiek magyarországi földvásárlási moratóriumát 2011 után, mivel ehhez az Európai Unió tagállamainak teljes egyetértésére lenne szükség - jelentette ki Sirman Ferenc, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szakállamtitkára pénteken Budapesten.

Az agrártárca szakpolitikusa a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) rendezett konferencián ugyanakkor hozzátette, hogy a moratórium 2008-as felülvizsgálata során megállapították: annak kiváltó okai még mindig fennállnak.
Felhívta a figyelmet arra, hogy már most meg kell kezdeni a felkészülést a türelmi idő utáni időszakra: intézkedni kell a magyar termőföld védelme érdekében. A földpiacon ugyanis érzékelhető a befektetői szándék erősödése - fűzte hozzá.
Ma egy magánszemély Magyarországon átlagosan 9 hektár területet művel, míg a gazdálkodói szervezetek művelésében átlagosan 264 hektár van. A privatizáció során 5,7 millió hektár földterület 2,6 millió tulajdonos birtokába került. Az elmúlt két évtizedben végbement birtokkoncentráció során, a földvásárlási megkötések miatt - csak magánszemély vásárolhat termőföldet, maximum 300 hektárt - a föld 75 százaléka került magánszemélyek tulajdonába. Magyarországon a földbérlet a föd hektáronkénti vételárának átlagosan 6 százaléka. Ez az unióban átlagosan csak 2-3 százalékot tesz ki. 
Haraszthy László, a környezetvédelmi tárca szakállamtitkára arra hívta fel a figyelmet, hogy 1945-90 között egy megyényi termőfölddel lett kevesebb az országban, ennyit vontak ki a termelésből. A folyamat pedig azóta sem állt meg.
Magyarországon a védett területek nagysága mintegy 830 ezer hektár. Ennek 80 százaléka állami tulajdonban van - cáfolta a szakpolitikus, hogy természetvédelmi tevékenység nagy mértékben gátolná a mezőgazdasági munkát. Hozzátette: a természetvédelem az utóbbi években önálló gazdasági ággá vált.
Németh Tamás, az MTA főtitkára hangsúlyozta: a termőföld több mint természeti erőforrás, több mint vagyoni érték, védendő kincs.
"

- MTI -

Szóval itt állunk emberek. Nagy kincs a magyar föld, melyet meg kell védeni, de azért nem csapunk oda az asztalra és áruba bocsájtjuk több mint 1000 éves jussunkat. Ez az, hívjuk tetemre a nyugat nagyjait, hadd lakmározzanak! A csehek megtehették, hogy nem írták alá a Lisszaboni Szerződést és nem egyeztek bele a Beneš-dekrétumok feloldásába, de mi bizony adjuk csak el a földjeinket!

Vérlázító ami ma Európában folyik! A hatalmi érdekek még a nagy EU alapelveit is hatályon kívül helyezik, hiszen hiába megy az ostromlás az EP-n belül a szlovák nyelvtörvény ellen, mondjuk csak ki szép magyar szavakkal, hogy nagy ívből le vagyunk szarva. De miért nem áll mellénk az EU? Miért áll Szlovákia mellé? Mire megy ki ez az egész játék? De ami a fő kérdés: meddig tűrjük még?!


komment

Címkék: szerződés benes dekrétum lisszaboni

A magyar föld nem eladó! De az lesz...

2009.07.09. 21:02 Imre Laci

"A belső piac egy olyan, belső határok nélküli térség, amelyben e szerződés rendelkezéseivel összhangban biztosított az áruk, a személyek, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgása."

- EUM 26. cikk -

A termőföld pedig ugye a legjobb tőke és egyben a legjobb áru is, hiszen korlátozott mennyiségben áll rendelkezésünkre, a kereslet pedig állandóan nagy rá. Az pedig nem titok, hogy a Lisszaboni szerződés 2011-es hatálybalépését követően az Európai Unió bármely állampolgára szabadon vásárolhat a tagállamok területén termőföldet.

Nem elég az, hogy hála az EU-nak, immáron vámmentesen hordhatják be hazánkba a nyugati államok a náluk már eladhatatlan, ócska minőségű élelmiszereket (pl) mostmár az ország legnagyobb kincsét is áruba kívánják bocsájtani!

Hogy mi is fog következni ha megtörténik a külföldi tőke általi földfelvásárlás? A magyar a saját hazájában napszámosként fog minimálbérért robotolni és idegen ember aratja le azt, amiért évszázadokon keresztül a magyarok harcoltak. Ez nem a nacionalizmusról szól. Ez a rideg valóság! A magyar földön megtermelt jó minőségű elsődleges élelmiszer szépen kivándorol majd Nyugat-Európába ahol az emberek sokkal többet hajlandóak (és tudnak) fizetni az elsőosztályú árukért. Ide pedig majd jön a dioxinos spanyol paprika, ír sertéshús. Eddig jók voltunk Európa szemétlerakójának, ezután már a földünket is elveszik.

"A tagállamok között tilos a behozatalra vonatkozó minden mennyiségi korlátozás és azzal azonos hatású intézkedés.

- EUM 34. cikk -

Itt van kérem a(z egyik) kutya elásva! Szabadon, korlátok nélkül behozható lesz minden szemét! De ha ez nem elég, akkor íme a következő lépcső:

"A tagállamok között tilos a kivitelre vonatkozó minden mennyiségi korlátozás és azzal azonos hatású intézkedés."

- EUM 35. cikk -

Tehát ha éppenséggel valamelyik külföldi cég megvásárol Magyarországon 10.000 hektár földet, akkor annak összes learatott termését kiviheti az országból. (A Lisszaboni szerződés megszűnteti az eddigi cégek általi földvásárlási tilalmat valamint a személyenkénti 300 hektáros limitet.)

Ez az egész nem az emberek jólétéről szól, hanem egy bizonyos csoport profitistenítéséről. Valóban szolgák leszünk a saját hazánkban ha a Lisszaboni szerződés életbe lép! Ezt az országot már éppen elegen sarcolták meg! Rabolt minket tatár, adóztattak török defterdárok, igába hajtottuk fejünket az osztrákok előtt majd térdre borultunk az orosz medve előtt. És most? Most valóban egész Európa ránktaposhat?


komment

Címkék: nemzet föld szerződés ország termőföld lisszaboni

süti beállítások módosítása