facebook

30% az import élelmiszerek aránya

2009.09.04. 22:44 Imre Laci

"Az utóbbi években jelentősen emelkedett az import élelmiszerek aránya Magyarországon; amely mára a szakértői becslések szerint meghaladja a 30 százalékot - áll az Agrármonitor legfrissebb számának összegzésében.

2000 és 2003 között az ez az aránya alig változott, 12-13 százalékot tett ki. Az ország uniós csatlakozásának évében 17 százalékra nőtt, majd 2005-ben 26 százalékra ugrott. Ezután lassabban, de folyamatosan emelkedett.

Szabó Márton, a Kopint-Tárki vezető kutatója az MTI-nek arra emlékeztetett, hogy az élelmiszerimport arányát nehéz megbecsülni, mert a külföldről érkező élelmiszereket gyakran feldolgozzák és egy részét kiviszik az országból.

Hozzátette: a forint árfolyama nem hat jelentősen az importra,  mivel a nagy élelmiszer-áruházláncok saját beszerzési hálózatukkal  hosszú távú szerződéseket kötnek.   

Az elemzés szerint a feldolgozott magyar élelmiszerek  kivitelének értéke tavaly 3,6-3,8 milliárd euró körül mozgott. Az országba érkező feldolgozott élelmiszerimport értéke pedig 3,0-3,1 milliárd eurót tett ki. Az export értéke 2000-ben még 1,8 milliárd euró körüli volt, és 2005-ben 2,3 milliárd eurót tett ki, az importé azonban gyorsabban nőtt, mintegy 900 millió euróról 1,9 milliárdra."

- MTI -

Ezek a számok elrettentőek. Több mint 1 milliárd eurót költ az állam egy év alatt élelmiszerbehozatalra! Minek? Kétlem, hogy ezt azok a termékek tennék ki amit itthon nem tudunk megtermelni (pl. déligyümölcsök).


 

Szólj hozzá!

Címkék: euró milliárd élelmiszer import behozatal

Románia az EU mg. bizottsági posztjára pályázik

2009.09.03. 20:40 Imre Laci

Traian Basescu romániai miniszterelnök sajtótájékoztatón is elmondta, hogy nem titkolt célja az Európai Unió Bizottságában a mezőgazdasági biztosi szék megszerzése.

A jelenleg Romániát irányító koalíció függetlenként jelölte a posztra Dacian Cioloş-t, aki 2007. október 11. és 2008. december 22. között volt a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős miniszter. Cioloş valójában a Nemzeti Liberális Párthoz tartozott míg hatalmon volt, így nem volna szerencsés ha éppen akkor kerülne bizottsági székbe mikor a Lisszaboni Szerződés sarkalatos pontja, az EU tagállamokon belüli szabad termőföldvásárlás eldöntése lesz napirenden. 


 

Szólj hozzá!

Címkék: eu bizottság mezőgazdaság biztos dacian cioloş

H1N1 vírussal fertőzött pulykák Chilében

2009.09.01. 17:07 Imre Laci

A H1N1 vírus pulykában való megjelenése növeli az aggodalmat, hogy bárhol a világon további baromfitelepek fertőződhetnek meg a járványszerű vírussal, mely az emberek útján terjed, adta hírül a FAO augusztus 27-én.

Chilei hatóságok augusztus 20-án bejelentették, hogy a járványt okozó H1N1/2009 vírus jelent meg két pulykatelepen Valparaso közelében Chilében. Az állományban talált törzs megegyezik azzal a H1N1/2009 típussal, amely jelenleg is járványt okoz világszerte.

Nem jelent veszélyt az emberekre

A vírus pulykákban való megjelenése nem jelent közvetlen veszélyt az egészségre, a pulykahús továbbra is eladható az állatorvosi kezelések és a higiénia betartását követően.

"A beteg állatok gyógyulása után folytatódhat a biztonságos termelés és feldolgozás. A táplálékláncra nem jelentenek többé veszélyt." - mondta Juan Lubroth a FAO ideiglenes főállatorvosa.


Szólj hozzá!

Címkék: chile vírus pulyka gyógymód h1n1

Román kihívás a magyar dinnyeexportnak

2009.09.01. 15:14 Imre Laci

 "Békésben már véget ért a szezon, Szabolcsban és a hevesi termőterületeken azonban várhatóan szeptember közepéig tart majd. Az elnök szerint az exportra szánt görögdinnye felvásárlási ára továbbra is kilónként negyven forint közül mozog, persze ez a mennyiség csökkenésével akár még emelkedhet is (ha szeptember elején kitart a meleg). Az elmúlt évek folyamatos piaci zavarait követően 2009-re hétezer hektárra olvadt a termőterület, az időjárás azonban nem volt kegyes a megmaradt termelőkhöz. Negyven százalékuknál csak a tavalyi termésátlag kevesebb mint fele termett meg, további negyven százaléknál pedig 40 százalékos volt a terméskiesés.

Békésben a nyári, Szabolcsban pedig a tavaszi forróság, majd a jég- és viharkárok csökkentették a terméshozamot. Balkány környékén például mintegy 300-350 hektár dinnyét vert el a jég, harmadára csökkentve a termést - mondta a Napinak Kékessy Mihály, a termeléssel és kereskedelemmel is foglalkozó balkányi Perpusz Hungary Kft. ügyvezetője. A megye mintegy kétezer hektáros termőterületén egyébként a tavaszi aszály is megtette a hatását, az extenzív termelésben az átlagos időjárás mellett szokásos hektáronkénti 250-350 mázsás termés helyett mindössze 150-200 mázsás átlaghozamra számíthattak a termelők.

Az exportra szánt dinnye ára 30-45 forint között mozgott - a cseh és lengyel piacra szánt ömlesztett áruért 30, a Németországba szánt dobozos exportáruért pedig 45 forintot fizettek a felvásárló és kereskedő cégek. Továbbra is komoly kereslet mutatkozik a magyar árura az exportpiacokon, azonban a jövőben komolyan oda kell figyelni a feljövőben lévő román és ukrán dinnyetermesztésre, mivel ezekből az országokból az elmúlt hetekben a jóval olcsóbb termelési költségek miatt 7-8 eurócentes áron exportáltak a hagyományos piacainkra, olykor magyar cégek közreműködésével - mondta Kékessy. Pár hete, a békési és szabolcsi dinnye piacra kerülése közti szünetben hiánypótlóként a magyar boltokban is feltűnt a román és ukrán áru - tette hozzá Simonka.
"

- NapiOnline -


 

Szólj hozzá!

A mézről

2009.08.31. 18:19 Imre Laci

A méz összetétele:

  • 70% – 80% glükóz és fruktóz keverék
  • 20% víz
  • szénhidrát
  • B1, B2, B3, B5, B6, C vitamin
  • kalcium
  • réz
  • vas
  • magnézium
  • mangán
  • foszfor
  • kálium
  • nátrium
  • cink
  • természetes antioxidánsok

 

A mézvizsgálatok menete

A mézvizsgálatok érzékszervi vizsgálatokkal kezdődnek. A legtöbb fajtamézet igen jellegzetes íze alapján tudjuk megkülönböztetni.

Pollenvizsgálat

A pollen a méz egyik legjellemzőbb paramétere. Vizsgálata során megállapítható, hogy mely virágokról gyűjtötték a méhek a nektárt. A minta előkészítése centrifugálással történik, melyet mikroszkópos vizsgálat követ.

 

Fruktóz-glükóz arány (F/G)

A fruktóz és a glükóz a méz két fő összetevője. Az F/G aránya jellemző az egyes fajtamézekre. Ha ez az arány a szokásostól eltér, azt jelezheti, hogy a méz hamisított. Továbbá ez az arány határozza meg a méz kristályosodási sebességét.

Szacharóz

A szacharóz a mézben kisebb mértékben jelen levő cukorfajta. Mérése azért fontos, mert a méhészek előszeretettel hamisítják a mézet háztartási cukor hozzákeverésével, vagy mértéktelenül etetik a méheket ínséges időkben. Ezen paraméterek vizsgálatát spektrofotometriásan vagy HPLC-vel végezzük. (A HPLC-s vizsgálat során a cukortartalmat a méz acetonitrites oldatából, acetonitrit-víz eluenst használva, törésmutató alapján detektáljuk. A mérés minden alkalommal kalibrálást igényel..)

Diasztáz

Diasztáz az az enzim, melyet a méhek használnak a cukrok emésztésére. A magas aktivitás a méz frissességét illetve a kezelésének helyességét jelzi. Az enzim aktivitását kémiai reakcióval vizsgáljuk, és spektrofotometriásan detektáljuk. (A diasztáz enzim bontja a keményítőt, melynek fogyását jódos színreakcióval jeleznek, majd spektrofotometriásan detektálnak.)

HMF (Hidroximetil-furfural)

A HMF a cukrok enzimes bontása, melegítése és tárolása során keletkező összetevő. Friss mézben az értéke minimális. Vizsgálata során a mintát stabilizáljuk, mivel vizes oldatban könnyen bomlik, majd HPLC-vel vizsgáljuk. (A minta vizsgálata történhet spektrofotometriásan is, de ennek jelentősége a gyakorlatban kicsi.)

Glicerin

A glicerin a cukrok erjedése során keletkezik. Értéke arra ad felvilágosítást, hogy a méz volt-e erjedt állapotban. Ez a vizsgálat azért fontos, mert az erjedtség érzékszervi tüneteit üzemi körülmények között el tudják tüntetni. Ezen vizsgálat enzimes reakcióval történik, melyet spektrofotometriásan detektálunk. (A reakciók során az ATP-ADP és a NAD- NADH reakciókat használják ki)

Prolin

A prolin a méz egyik jellemző és értékes aminosav összetevője. A mézkereskedelemben fontos, használt paraméter. A gyakorlat szerint mennyiségének 180 mg/kg felett kell lennie, de ez eltérő lehet fajtamézek esetén. A mézben levő prolint elreagáltatjuk, majd a reakció eredményét spektrofotometriásan detektáljuk. (A prolin meghatározása savas közegben ninhidrines reakcióval történik, melyet spektrofotometriásan detektálnak. A mérés referencia oldatot és kalibrálást igényel.)

Víztartalom

A legegyszerűbben hamisítható paramétere a méznek. Mérése Abbé-féle refraktométer történik.

Forrás: wikipedia.hu, laborvizsgalatok.hu


Szólj hozzá!

Címkék: méz méh összetevők beltartalom mézelő

süti beállítások módosítása