facebook

30% az import élelmiszerek aránya

2009.09.04. 22:44 Imre Laci

"Az utóbbi években jelentősen emelkedett az import élelmiszerek aránya Magyarországon; amely mára a szakértői becslések szerint meghaladja a 30 százalékot - áll az Agrármonitor legfrissebb számának összegzésében.

2000 és 2003 között az ez az aránya alig változott, 12-13 százalékot tett ki. Az ország uniós csatlakozásának évében 17 százalékra nőtt, majd 2005-ben 26 százalékra ugrott. Ezután lassabban, de folyamatosan emelkedett.

Szabó Márton, a Kopint-Tárki vezető kutatója az MTI-nek arra emlékeztetett, hogy az élelmiszerimport arányát nehéz megbecsülni, mert a külföldről érkező élelmiszereket gyakran feldolgozzák és egy részét kiviszik az országból.

Hozzátette: a forint árfolyama nem hat jelentősen az importra,  mivel a nagy élelmiszer-áruházláncok saját beszerzési hálózatukkal  hosszú távú szerződéseket kötnek.   

Az elemzés szerint a feldolgozott magyar élelmiszerek  kivitelének értéke tavaly 3,6-3,8 milliárd euró körül mozgott. Az országba érkező feldolgozott élelmiszerimport értéke pedig 3,0-3,1 milliárd eurót tett ki. Az export értéke 2000-ben még 1,8 milliárd euró körüli volt, és 2005-ben 2,3 milliárd eurót tett ki, az importé azonban gyorsabban nőtt, mintegy 900 millió euróról 1,9 milliárdra."

- MTI -

Ezek a számok elrettentőek. Több mint 1 milliárd eurót költ az állam egy év alatt élelmiszerbehozatalra! Minek? Kétlem, hogy ezt azok a termékek tennék ki amit itthon nem tudunk megtermelni (pl. déligyümölcsök).


 

Szólj hozzá!

Címkék: euró milliárd élelmiszer import behozatal

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarasztal.blog.hu/api/trackback/id/tr841360976

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása