facebook

Az élelmiszerbotrányok felelőseiről

2010.06.22. 17:00 Imre Laci

 
Manapság már igen ritka eset az, ha valamely balul elsült ügy kapcsán annak okozóját felelősségre vonják. Megannyi eset került az elmúlt pár évben napvilágra – gondolok itt az élelmiszerbiztonsági botrányokra – és azóta sem hallottuk a hírekben, hogy valamelyik külföldről beszállított, szermaradvánnyal teli ételt importáló cég főnökét, vagy az adott ország élelmiszerbiztonságért felelős szervének vezetőjét akármilyen büntetés is érte volna.
Korábban már összefoglaltam egy bejegyzésben, hogy mennyi szeméttel árasztották el hazánkat, s ezen ügyek kapcsán egyetlen felelősségre vonásról sem lehetett hallani.
A média is ludas
Nyilván valamilyen felelősség terheli a sajtót is, hiszen ha valamilyen hasonló eset történik (pl.: a szegedi kislány fuzariotoxikózisa) rögtön címoldalon hozzák le a hírt, napokig lehet hallani a részleteket, keresik a felelősöket, stb… Az évekig elhúzódó per végét persze nem várja ki egyetlen újságíró sem, s mire hivatalos döntés születik, már van új hír amin szörnyülködni lehet, ami sokkal inkább aktuális.
Persze a magyar törvénykezés is hibáztatható, hiszen ha például egy feldolgozó üzem vezetőjét elítéli a bíróság, amiért az valamilyen élelmiszerbiztonsági szabályt nem tartott be, a felelősség terheli ugyan, de a neve nem kerülhet nyilvánosságra. De vajon a pénzbüntetés megváltja-e az emberek egészségében tett kárt? Jobb lesz a fogyasztónak attól, hogy a nyakon csípett gazember befizet párezer forintot az állami kasszába (ahonnan persze elfolyik a pénz)? A legtöbb esetben azonban még a bírságokról sem szólnak a hírek.
Nyomonkövethetőség
A mai kor legnagyobb élelmiszerbiztonsági vívmánya a nyomonkövethetőség. Egy, a boltban megvásárolt sonka vagy tojás egészen a termelőig visszakövethető. A gazda pedig – amennyiben ártatlannak bizonyul – meg tudja mondani, hogy melyik takarmánykeverő üzemtől vásárolta az állatokkal etetett tápot. Amennyiben a keverőüzemben a tápban szermaradványt talál a hatóság, felkeresik a gazdát aki a növényt termesztette és őt vonják felelősségre az élelmezés-egészségügyi várakozási idő be nem tartása végett. Ilyen jól kidolgozott rendszer mellett történnek mégis nap, mint nap az élelmiszerbotrányok, rendszerint felelősök nélkül.
 

  

Szólj hozzá!

Címkék: botrány veszély felelős élelmiszerbiztonság szermaradvány nyomonkövethetőség

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarasztal.blog.hu/api/trackback/id/tr302101038

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása