facebook


Terméseredmények

2010.01.12. 20:36 Imre Laci

"A Központi Statisztikai Hivatal ma teszi közzé a fontosabb növényi kultúrák 2009. évi előzetes terméseredményeit.

Tavalyelőtt - azaz 2008-ban - 2,9 millió hektáron, a 2007. évinél 5 százalékkal nagyobb területen, 16,9 millió tonna gabona termett, 75 százalékkal haladva meg a 2007. évit.

Búzából közel 42 százalékkal került több a magtárakba, kukoricából pedig több mint a duplájára növekedett a betakarított termés mennyisége.

A termés burgonyából 15 százalékkal, repcéből 32 százalékkal nőtt, míg cukorrépából közel 69 százalékkal csökkent.

A 2009-es termésmennyiség ugyanakkor Földművelésügy és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) előzetes adatai szerint elmaradt az előző év rekordtermésétől. A számítások szerint tavaly összesen 5,985 millió tonna kalászos gabona került a magtárakba. A hozam 24,2 százalékkal marad el az egy évvel korábbitól.

Búzából országosan összesen 4,343 millió tonna termett. Ez a 2008-as mennyiség 77,7 százalékát tette ki. Azaz 22,3 százalékkal maradt el az előző évi összes hozamtól.

Kukoricából az összes hozam országosan elérte 7,363 millió tonnát, ami 16,5 százalékkal volt kevesebb az előző évi összes termésnél."

- MTI -


komment

Címkék: mti 2008 2009 eredmények gabona termés

2009-es mg. statisztika

2010.01.02. 22:28 Imre Laci

"Az idén a szántóföldi növények esetében átlagosan több, mint 20 százalékkal kevesebb volt a termés, mint tavaly - közölte Gőgös Zoltán, a tárca államtitkára a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) évzáró sajtótájékoztatóján szerdán Budapesten.

Az FVM által közzétett adatok szerint a gazdálkodók az idén 1,681 millió hektáron vetettek kalászost. Erről a területről összesen 5,985 millió tonna kalászos gabona került a magtárakba. A vetésterület e növények esetében 0,9 százalékkal volt kisebb a tavalyinál. A hozam ugyanakkor 24,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól.

Kukoricát 2009-ben 1,142 hektáron termesztettek - 3 százalékkal kisebb területen, mint 2008-ban -, az összes hozam országosan elérte 7,363 millió tonnát, ami 16,5 százalékkal volt kevesebb az előző évi összes termésnél.

Búzából az idén 1,128 millió hektáron vetették el a magot. Ez 0,6 százalékkal haladta meg a tavalyi terület nagyságát. Az egy hektárra eső termésátlag az idén 3,85 tonna volt, ami 22,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi hektáronkénti átlagterméstől. Búzából országosan összesen 4,343 millió tonna termett. Ez a 2008-as mennyiség 77,7 százalékát tette ki. Azaz 22,3 százalékkal maradt el az előző évi összes hozamtól.

Az őszi árpából összesen 2009-ben 706 ezer tonna termett az országban, 25,6 százalékkal kevesebb, mint tavaly. A tavalyi árpa hozama az idén országosan elérte a 327 ezer tonnát. Ez 36,9 százalékkal volt kisebb az előző évinél. Napraforgóból országosan 1,26 millió tonnát takarítottak be az idén, 14,2 százalékkal kevesebbet, mint tavaly. A repce hozama 2009-ben elérte a 560 ezer tonnát. Ez 14,6 százalékkal volt kisebb az előző évinél."

- MTI -


komment

Címkék: statisztika mti 2009 termés hozam mutatók

Jó minőségű borra számíthatunk idén

2009.10.08. 19:44 Imre Laci

"Az utóbbi évek legjobb szürete lehet az idei minőségi szempontból, mivel a 200-es borok átlagminősége igen magas szintű - állítja a Varga pincészet és a Corvinus Egyetem Borászati Tanszékének legfrissebb összegzése, amit csütörtökön kapott meg az MTI.

A szakértők a rendkívül jó minőséget az időjárás kedvező változásának tulajdonítják. A klíma melegedésének következtében ugyanis az elmúlt öt évben megemelkedett a borok alkoholtartalma, némileg csökkent a savtartalom, finomodott a savak szerkezete, a fehérborok színe a korai fajták kivételével már nem a zöldbe, hanem a sárgába hajlik, a vörösboroké tovább mélyült.
Így a magyar borok külső megjelenése, típusa, kémiai paraméterei egyre közelebb kerül a mediterrán borokhoz. Azzal az egy lényeges különbséggel, hogy a magyar borok ízvilága és illatintenzitása lényegesen gazdagabb a déli versenytársakénál.  
Az összegzés azt is megállapítja, hogy az utóbbi időben nyilvánosságra került borhamisítási ügyek által okozott erkölcsi veszteség nagyobb, mint az adott tétel nagyság. Különösen akkor igaz ez az állítás - mutatnak rá a szakértők -, ha biztosan tudható, hogy egészségkárosításról szó sincs. Az erkölcsi veszteség ugyanakkor érinti az egész magyar borászatot.
A Varga Pincészet korábbi adatai szerint viszont a gazdasági recesszió miatt jelentős, átlagosan mintegy 20 százalékos visszaesés következett be a borászatban az utóbbi hónapokban.
A pincékben a töltöttség mértéke 50-60 százalékos, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag nincs kereslet a piacon a bor iránt. Varga Péter hozzátette: cége csak mások rovására tudja piaci pozícióit megőrizni.
Megjegyezte: ha a korábbi években nem fejlesztettek volna, és nem költenének többet marketingre, úgy most a Varga Pincészetnél is a borászatokban tapasztalható átlagos visszaeséssel kellene szembe nézni a válság hatására.
Tavaly a cég árbevétele mintegy 2,5 milliárd forint körül mozgott, ami megegyezett az előző évivel. Az idén úgy számolnak, hogy a bevétel közelebb lesz a 3 milliárd forinthoz, a tavalyi mennyiség megtartása mellett. A Varga Pincészet évente mintegy 11 millió palackot értékesít.
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsának előzetes adatai szerint a szőlő mennyisége az idén az átlagosnál mintegy 10 százalékkal kevesebb, mintegy 500-550 ezer tonna lehet. Így 3 millió hektoliter körüli bor kerülhet ebben az évben a pincékbe.
"

- MTI -

Végre egy jó hír. Kicsit utána néztem az elmúlt pár év bortermésének. Sajnos a KSH oldalán nem találtam meg a 2008-as adatokat, de még a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának website-ján sem.


komment

Címkék: statisztika verseny bor minőség mediterrán termés javulás becslés jelleg

Negyedével kevesebb az idei gabonatermés

2009.09.18. 14:36 Imre Laci

"A 2009 nyarán betakarított kalászosgabona-termés 24 százalékkal volt kevesebb az egy évvel korábbinál - adta hírül a KHS.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteki jelentése szerint 2009 nyarán, jóllehet ugyanakkora területen (összesen 1,7 millió hektáron) termeltek gabonát, a betakarított kalászgabona mennyisége 24 százalékkal kevesebb volt, mint 2008-ban. Az idei termésmennyiség 6 millió tonna volt a tavalyi 7,9 millió tonnával szemben.A 2004-2008 közötti öt év termésátlagától 15 százalékkal maradt el az idei mennyiség. A gyönge terméshozam a kedvezőtlen időjárás számlájára írható.A legjelentősebb Magyarországon termelt gabonaféle a búza, amelyből 4,4 millió tonnát takarítottak be 2009-ben, ami 1,2 millió tonnával volt kevesebb a 2008-as mennyiségnél, annak ellenére, hogy a betakarított terület lényegében nem volt kisebb.Az árpa, a rozs, a zab és a tritikálé termésmennyisége is visszaesett, igaz, e fajok esetében a megművelt terület is kisebb volt.
"

- NapiOnline -


komment

Címkék: 2009 gabona ksh termés

Eltűnőben a hazai bogyós gyümölcsök termesztése

2009.06.30. 11:09 Imre Laci

"Tovább zsugorodik a hazai bogyósgyümölcs-termesztés, lassan hiánycikk lesz a magyar málna a piacokon - írta keddi számában a Napi Gazdaság.

Az elmúlt 10-15 évben folyamatos volt a bogyós gyümölcsök termesztésének visszaszorulása Magyarországon, amihez az ültetvényszerkezet elaprózottsága, a feldolgozók, hűtőházak bezárása, felszámolása mellett a klimatikus viszonyok változásai is hozzájárultak - közölte a napilap. Hozzátették: amíg 1991-ben a málnatermesztés csaknem 28 ezer tonna volt, mára mindössze évi hatezer tonnányi terem az országban, jórészt még mindig családi termesztésben.
A lap cikkében kitér arra is, hogy közben a legnagyobb versenytársak, a lengyel és a szerb termelők jelentősen növelték a termőterületüket, a világ meghatározó málnatermelő országai közé emelkedve."
- MTI -

Néhány adat a málnáról:

2005-ben: 1721 hektár termőterület, 6724 tonna termés

2006-ban: 1510 hektár, 11.877 tonna termés

2007-ben: 1455 hektár és mindössze 6166 tonna betakarított gyümölcs.



komment

Címkék: gyümölcs málna termesztés termés csökkenés

süti beállítások módosítása