facebook


Mi lesz a vörösiszap után?

2010.10.23. 17:25 Imre Laci

Vannak ugyan teóriák arra vonatkozóan, hogy milyen növények termesztése lenne megoldható a vörösiszappal elárasztott termőföldeken, melyek összterülete közel 800 hektár, reális megoldás azonban még nem született.

Az első és legkézenfekvőbb dolog amit mindenki tudott, hogy élelmiszer termeléséről szó sem lehet a továbbiakban. Mi mást lehetne még termelni ott, ahol a talaj mikróbáinak döntő részét elölte az erős lúg, ahol lényegében nem is lehet talajról beszélni, hiszen a vastag iszapréteg minden, csak nem termékeny.

Nem tudom, hogy a szakminisztérium embereinek fejéből pattant-e ki az ötlet, vagy valaki másnak jutott eszébe, hogy az elárasztott területeken vessenek biodízel előállítására alkalmas növényeket a jövőben. Ilyen ugyebár a kukorica és a repce. A kérdés csak az, hogy ilyen terméketlen, nehézfémmel szennyezett területen képes-e egyáltalán kicsírázni a kukorica, vagy akár bármely más gazdasági növényünk?

Ugyanez elmondható az energiafűzről vagy -nyárról is. Ezen felül ez a két növény csupán 3-5 év után hoz hasznot, így tehát hogy addig miből fog megélni a gazda, azt valószínűleg senki nem fogja tudni megmondani.

Amit viszont reálisnak tartok, hogy az állam majd felajánl a gazdáknak az ország egy másik részén ugyanekkora mennyiségű földet, vagy ha kevésbé korrekt, akkor csak megvásárolja tőlük az itt tönkrement területeket. Ettől még hosszú távon nincsenek kisegítve, hiszen a föld évről évre képes megélhetést nyújtani, a felvásárlásból származó bevétel viszont csak afféle alamizsna lenne...

A termőföldek regenerálására vannak elképzelések, mint például a baktériumtrágyás kezelés, de ezek esetén is érdemes azon elgondolkodni, hogy képesek-e a beinjektált hasznos mikroorganizmusok életben maradni?

Nehéz az ügy, érdemes lesz figyelemmel kísérni.


 

Szólj hozzá!

Címkék: javítás nyár mezőgazdaság baktérium lúg kukorica termőföld trágya fűz energianövény repce regenerálás melioráció vörösiszap

Mi sárgállik az utak mentén?

2010.04.22. 15:58 Imre Laci

Manapság már sokfelé látni az utak mentén, hogy sárgába borultak a szántóföldek. Ahol pár napja még csak valami sötétzöld szőnyeg látszott, sok helyen az is csak foghíjasan, ott mára szépen virágba borult a táj. A felelős pedig nem más mint a repce, melyből később olajat (reformkonyha kedveli) vagy biodízelt is készítenek.


 

2 komment

Címkék: tavasz olaj virág sárga biodízel szántóföld repce étkezési repceföld

Kanadai figyelmeztetés Európának

2009.12.19. 08:30 Imre Laci

"Egy kanadai farmer, aki hosszú ideje bíróság előtt harcol a kanadai Monsanto céggel, figyelmezteti Európát, hogy a hagyományos termelésű növényeket szennyezi majd a GM növények termesztése, és ezzel együtt a bio termesztésnek véget is vet. Még abban az esetben is veszélyesnek tartja, ha 50 kilométernél nagyobb távolságot tartanak a két, különböző módon termesztett fajta között. A gazda ismertette, hogy Kanadában a termelés 30 százalékkal esett vissza és a növényvédő szerek felhasználása 30 százalékkal emelkedett az elmúlt 14 év során. Kanadában már csak GM repce van, más fajtát nem lehet már termeszteni. Igaz az ipar nagyobb termést akar elérni, és kevesebb növényvédő szer felhasználását tűzi ki célul, ennek pont az ellenkezőjét tapasztalták Kanadában. Kanadában a GM repce a közelében levő karfiolt, fehérrépát és retket is szennyezi, olvasható az EU FOOD LAW 2009. december 11-ei számában."

- MÉBiH -

Annyira rám vallana, ha azt mondanám, hogy én megmondtam... Szóval nem mondok ilyet. Már csak azért sem, mert nem csak én mondom, hanem már előttem is elhangzott párezer ember szájából...


Szólj hozzá!

Címkék: eu kanada fertőzés gmo repce

süti beállítások módosítása