facebook


Miből van a meggy?

2011.07.11. 14:54 Imre Laci

A minap lehetőségem nyílt ellátogatni Zala megyébe, s meggyet szedni az ottani rokonaim kertjében. Az ilyen látogatások általában családiasan telnek, ritkán merülnek fel szakmai kérdések, már csak azért is, mivel képzettség tekintetében igen heterogén a rokonság, így tehát én nem hozom fel a retard műtrágyák témáját, ők pedig nem fognak engem oktatni az esztergályos mesterség rejtelmeire.

Olykor azonban szóba kerül a növényvédelem, amihez becsülettel bevallom, nem különösebben értek, s felmerülhetnek olyan kérdések is, hogy mitől és hogyan is lesz jó pálinka a gyümölcsből, stb... Most azonban nem ilyen területről merült fel egy igen fogós kérdés, s becsülettel bevallom, nem is attól az embertől jött, akitől vártam volna. Tíz éves unokatestvérem állt elém egy, immár kimagozott meggyel és azt kérdezte tőlem, hogy miből is van a gyümölcs.

Hirtelen úgy éreztem magam, mint a rossz diák, akit a professzor legegyszerűbb kérdése is kizökkent, s hebegve-habogva próbáltam elmagyarázni a dolgot úgy, hogy egy tíz éves gyerek is megértse. Beszéltem neki arról, hogy a gyü

mölcs lényegében azokból az anyagokból lesz, amiket a fa a gyökerén keresztül a talajból felvesz, s azokat alakítja át. Persze egy igazi gyerek ilyenkor rákontrázik, és már jött is az újabb kérdés, mégpedig hogy a barack zöld része miért savanyúbb, a sárga pedig mitől édesebb? A válasz kézenfekvő; több benne a cukor. Na igen ám, de hogy kerül bele a cukor, hiszen egy fiatal gyerek számára a cukor nem egy oldatban lévő molekula, hanem az a fehér, kristályos anyag, amit a szülők a kávéba szoktak tenni.

A második hibát itt követtem el, mivel azt találtam mondani, hogy a cukor bizony a levegő szén-dioxidjából és a földből felvett vízből lesz, napsütés hatására. Elfelejtettem azt, hogy egy gyerek számára egyáltalán nem logikus, hogy hogyan tudnám összekeverni a levegővel a vizet, illetve hogy egy keverék hogyan alkot egy új anyagot. Szerencsére ez a válasz már annyira érthetetlen volt szegény fiú számára, hogy nem állt elő újabb kérdéssel.

Azt hiszem, nem olyan könnyű a tudást átadni az ifjabb generációknak. :-)


 

Szólj hozzá!

Címkék: meggy gyerek kérdés napsütés anyag

Demendi szerint is problémás a meggyeladás (kommentár)

2009.06.20. 21:05 Imre Laci

Demendi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei agrárkamara elnöke szerint problémás lesz az idei évben is a meggy értékesítése. Ezen a területen is, akárcsak a tej esetében, a felvásárlók és a feldolgozók határozzák meg az árat, ami várhatóan 60 forint körül fog alakulni.

"A szárral szedett meggyért kilogrammonként csak 100, míg a szár nélküli gyümölcsért mindössze 50-60 forintot ajánlanak a felvásárlók." - agroinform -

4100 hektáron termelnek összesen meggyet, s 16.000-16.500 tonna termésre számítanak a gazdák. Szóval van meggy még annak ellenére is, hogy több mint 900 hektáron szinte mindent letarolt az elmúlt napokban gyakori jégverés. Csupán az eladás a problémás. Persze ugyanez a helyzet a tej esetében is.

Érdemes megfigyelni a meggy termőterületének évről évre történő csökkenését... A termőterület csökkenése pedig magával vonja a termésmennyiség esését is. 2007-ben pl. a KSH adatai szerint 42.571 tonna meggy termett és az átlagos felvásárlási ár 188,2 forint volt (ez országos adat, míg a fenti 16.000 tonna csak SzSzB megyére vonatkozik).

Demendi szerint összefogásra lenne szükség a gazdák között (akárcsak az összes többi ágazatban - a szerk.) csak így lehetne magasabb árat kicsikarni a felvásárlóktól és feldolgozóktól. Révén, hogy magyarokról van szó, erre az összefogásra vajmi kevés esélyt látok...


 

Szólj hozzá!

Címkék: meggy felvásárlás eladás nehézség átlagár demendi

süti beállítások módosítása