facebook


Gráf József is monnyon le!

2009.12.17. 18:25 Imre Laci

"Azonnali távozásra szólította fel Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) szövetségi igazgatója szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Budai Gyula szerint az agrárminiszter tudott a korábbi jogellenes földügyletekről.
Állítása alátámasztására a Magosz szövetségi igazgatója kiosztott az újságíróknak egy november közepén kelt levelet, amelyben az agrárminiszter azt írja Kamarás Miklósnak, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatójának, hogy nem ért egyet az eléterjesztett földeladási portfólióban foglalt ügyletek végrehajtásával.
A Magosz szövetségi igazgatója jelezte: a földeladásokat és haszonbérbe adásokat minden esetben jóvá kell hagynia az agrártárca vezetőjének, mivel ezen ügyekben a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek egyetértési joga van.
Az idei földügyleteket Budai Gyula szerint felül kell vizsgálni, mivel az új erdőtörvény szerint az értékesítésre illetve haszonbérbe adásra felkínált földterületeket össze kell vetni az aktuális erdészeti adattárral, s csak ezt követően lehet a döntéseket meghozni.
Kifogást csak akkor emelt Gráf József a földeladások és bérbe adások ellen, amikor az MNV Zrt-nél zajló kétes ügyek napvilágra kerültek - nehezményezte a Magosz szövetségi igazgatója. Egyúttal felvetette Oszkó Péter pénzügyminiszter felelősségét is.
Az MTI kérdésére Budai Gyula nem tudta pontosan megmondani,  mekkora anyagi kár keletkezett a földeladások illetve bérbe adások révén.
Budai Gyula megerősítette: az ügyészségen tájékoztatást kértek tőle Benedek Fülöp ügyével kapcsolatban is, ám érdemi információkkal nem tudott szolgálni. Megerősítette, hogy Gyurcsány Ferenc, volt miniszterelnököt meghallgatják a sukorói ügyben.      
Dékány András, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium kabinetfőnöke, a tárca szóvivője, a Budai Gyula által felvetettekre reagálva azt közölte az MTI-vel, hogy a földbirtok-politikai irányelvek betartásáért a kormányon belül Gráf József, az agrártárca vezetője felel. Ennek értelmében minden földértékesítést neki kell jóváhagynia, amit az állami vagyonkezelő szervezet kezdeményez.
Dékány András kiemelte: Gráf József nem hagyta jóvá a szóban forgó ügyleteket. Kifogásairól levélben értesítette Kamarás Miklóst, a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatóját és az őt felügyelő Oszkó Péter pénzügyminisztert. Jelezte, hogy a szóban forgó földeladások, illetve bérbeadások csak akkor támogathatóak, ha mindenben megfelelnek az új erdőtörvény előírásainak - mondta a szóvivő."

- MTI -


Szólj hozzá!

Címkék: föld gyula magosz budai bérlet eladás józsef gráf mnv

Demendi szerint is problémás a meggyeladás (kommentár)

2009.06.20. 21:05 Imre Laci

Demendi László, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei agrárkamara elnöke szerint problémás lesz az idei évben is a meggy értékesítése. Ezen a területen is, akárcsak a tej esetében, a felvásárlók és a feldolgozók határozzák meg az árat, ami várhatóan 60 forint körül fog alakulni.

"A szárral szedett meggyért kilogrammonként csak 100, míg a szár nélküli gyümölcsért mindössze 50-60 forintot ajánlanak a felvásárlók." - agroinform -

4100 hektáron termelnek összesen meggyet, s 16.000-16.500 tonna termésre számítanak a gazdák. Szóval van meggy még annak ellenére is, hogy több mint 900 hektáron szinte mindent letarolt az elmúlt napokban gyakori jégverés. Csupán az eladás a problémás. Persze ugyanez a helyzet a tej esetében is.

Érdemes megfigyelni a meggy termőterületének évről évre történő csökkenését... A termőterület csökkenése pedig magával vonja a termésmennyiség esését is. 2007-ben pl. a KSH adatai szerint 42.571 tonna meggy termett és az átlagos felvásárlási ár 188,2 forint volt (ez országos adat, míg a fenti 16.000 tonna csak SzSzB megyére vonatkozik).

Demendi szerint összefogásra lenne szükség a gazdák között (akárcsak az összes többi ágazatban - a szerk.) csak így lehetne magasabb árat kicsikarni a felvásárlóktól és feldolgozóktól. Révén, hogy magyarokról van szó, erre az összefogásra vajmi kevés esélyt látok...


 

Szólj hozzá!

Címkék: meggy felvásárlás eladás nehézség átlagár demendi

süti beállítások módosítása