facebook


Az ellenzékiség okosít

2011.07.13. 12:56 Imre Laci

 Elnézést kérek mindenkitől, hogy ennyiszer kerül szóba a politika, de sajnos a mezőgazdaság minden egyes részletének gazdaságosságát, piaci lehetőségeit a hazai és az EU-s törvénykezés határozza meg, így tehát elkerülhetetlen, hogy időről időre szóba ne kerüljön valamely honatyánk éppen aktuális okossága.

Az éppen aktuális téma nem más, mint a dinnye. A dinnyeszezon beköszöntével rögtön elkezdődik a politikai sárdobálás is, mivel a kormány igyekszik azt mutatni a közvélemény felé, hogy megoldást keres a termesztők problémáira, míg a(z) (nem konstruktív) ellenzék támadja, ha másért nem, akkor a kései intézkedések miatt.

 Érdekes, hogy a korábbi kormány tagjai most tudnák a megoldást a problémákra, mégis akkor borították a dinnyét a gazdák az Auchan elé, mikor ők voltak a húsos kondérnál.

Lehet, hogy a nagy meleg az oka, de feltévedtem az MSzP honlapjára is, ahol is Tabajdi Csaba EP képviselő, egy nem is olyan régi bejegyzésére leltem. A téma már 2004-ben is aktuális volt, mikor Tabajdi már az EP-ben üldögélt. Akkor miért nem volt olyan fontos a magyarság megmentése az argentin és brazil GM szójától? Akkor nem volt fontos a sertéságazat segítése az állati fehérjék etethetőségének engedélyezése révén?

Hogy lehet az, hogy ha valaki ellenzékiségbe kényszerül, rögtön tudja, hogy mit kell(ett volna) csinálni? (Ez egy költői kérdés.) Hogy lehet az, hogy Ficsor Ádám még ma is a mezőgazdasági bizottságban osztja az észt? Az, aki a mezőgazdaság területén leszerepelt (hiszen Bajnai inkább tárca nélküli nemzetbiztonsági minisztert csinált belőle) mondja meg a tutit? A legszebb a parlamentben, hogy ha megfelelő befolyással rendelkezik az ember, bekerülhet országos listáról képviselőnek, majd szakértelemtől függetlenül bármely bizottságba, ahol nincs is más feladata, mint időről időre felállni és tiltakozni, szidalmazni, stb... Pedig ha már olyan okossá tette az ellenzékiség, akkor miért nem tetszettek anno véghez vinni a nagy reformokat?


 

Szólj hozzá!

Címkék: magyar mszp asztal dinnye állati fehérje tabajdi

Szociális bolt - Győztes, új és magyar!

2009.06.19. 19:01 Imre Laci

Januárban nyílt az első ún. szociális bolt Budapesten. Nem idősek vagy betegek étkeztetésére kell azonban gondolni! A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) hívta életre ezt a bolthálózatot, mely ma már 18 üzlettel áll a vásárlók rendelkezésére. Hogy mi ebben olyan érdekes? Nézzük csak...

A szociális boltok lényege, hogy közvetlenül a termelőtől veszik meg az árut,- így kikerülve a felvásárlókat, terjesztőket, viszonteladókat akik mind-mind óriási haszonnal adták tovább portékáikat - szinte termelői áron, alacsony árréssel tudják értékesíteni a friss árut. A kezdeményezés olyan sikeres, hogy hamarosan minden megyeszékhelyen, valamint a főváros összes kerületében legalább kettő ilyen bolt fog működni. A nép örül: olcsó élelmiszer, friss és még a nemzeti érzelműek is elmorzsolhatnak egy könnycseppet a szemük sarkában, ugyanis csak magyar gazdáktól vásárolnak fel. Így elkerülhető, hogy a finom görögdinnye a az Auchan előtti aszfalton landoljon, mint ahogy az tavaly nyáron megtörtént, valamint az almatermesztők (igaz, ipari almáról volt szó) is nehéz helyzetben voltak tavaly. Azóta is folyamatos a gyümölcstermelők aggodalma, így nekik szinte megváltást jelent, a biztos piac, még ha egyelőre csak viszonylag kis mennyiséget is képes felvásárolni tőlük a szociális bolthálózat.


 

Szólj hozzá!

Címkék: gyümölcs bolt dinnye ár szociális haszon árrés

süti beállítások módosítása