facebook


Moderálják a román piknikezőket

2012.03.19. 14:45 Imre Laci

Erdélyország bizony sok magyar számára valóban a Tündérkertet, a varázslatos tájakat és a természetközeliséget jelenti. Jómagamnak is, - hála Istennek - több alkalommal volt lehetőségem megfordulni Erdélyben, Székelyudvarhelyen át a Fogarasi-havasokig, Torockón át a Békás-szorosig. A legnagyobb csalódás mindig a gyönyörű természeti kincseket körülvevő környezet állapota jelentette.

Mind a Sebes-Körös partján, mind pedig a Szent Anna tónál ugyanaz a látvány fogadott minket: itt is, ott is egy-egy papírzsebkendővel letakart emberi piszok, sörösdobozok halmai, chipses- és nylonzacskók mindenfelé. Számomra vérlázító volt azt tapasztalni, hogy egy olyan természeti kincsre, mint például a Szent Anna tó, egyáltalán nem vigyáz a román hatóság. Megkockáztatom, hogy én még a tóban való fürdőzést is megtiltanám, hiszen ez a tó csupán a lehulló csapadékból nyeri vízutánpótlását, így tehát vizének állapotára, élővilágára sokkal jobban oda kell(ene) figyelni, mint bármely "átlagos" állóvíz esetén. De ez csak a jéghegy csúcsa.

Rengeteg helyen lehet látni, hogy a románok egyszerűen csak legurulnak a vadonatúj dacia-val a folyópartra, kipakolnak a kocsiból, esznek és isznak, majd minden hulladékot a helyszínen hagyva tovább állnak. Önkénytelenül is a Függetlenség napja című film jut eszembe, amelyben is az Egyesült Államok elnöke sáskának titulálja a Föld elfoglalására, annak nyersanyagkészletének felélésére törekvő földönkívülieket. (Itt megjegyzem, hogy az ember is azért kutatja a világűrt, hogy új, élhető bolygóra költözhessen, ilyenformán tehát nem különbözik a filmben bemutatott fajtól!) A hasonlat azt hiszem megállja a helyét.

Örömmel olvastam tehát a hírt, hogy a román kormány a piknikezést szigorító törvényt fogadott el, mely a korlátozza a tűzrakás, a parkolás és sok egyéb szabadidős tevékenység helyét. A törvényt természetesen sokan bírálják, mivel igen magas bírsággal sújthatják az azt megszegőket, illetve mert a társadalom döntő része nem kíván megválni régi, jól bevett szokásától.

Persze jobb későn, mint soha, ugyanakkor furdal a kíváncsiság, hogy mégis hogy válhatott keleti szomszédunk az Európai Unió tagjává addig, amíg ilyen mérhetetlenül alapvető, teljesen általános szabályozás nem volt még megalkotva?! Kapjunk a fejünkhöz emberek, Magyarországon tűztilalom idején egy cigarettacsikk eldobásáért is súlyos büntetések járnak, akárcsak az illegális szemétlerakásért (ami ennek ellenére persze virágzik), és amióta az eszemet tudom, közel sem voltak a magyar pihenőhelyek, erdők és folyópartok olyan szemetesek, mint amilyet tucatszám látni románlakta területeken.

Szeretném hangsúlyozni, hogy nem volt célom e cikkben soviniszta hangnemet megütni, sem burkoltan, sem pedig direkt. Csupán a tapasztalataimra alapozott tényeket közöltem.


 

3 komment

Címkék: románia törvény hulladék piknik bírság szemetelés

Mit érdemel az a bűnös...?

2010.12.31. 09:00 Imre Laci

"A korábbiaknál szigorúbban ellenőrzi a hazai élelmiszerláncokat a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) – derül ki a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) közleményéből. Legutóbb a Tesco 196 áruházában tartottak kiemelt vizsgálatokat. Az MgSzH nem csak az élelmiszer-biztonsági előírásoknak, hanem a tisztességtelen forgalmazói magatartást és a beszerzési ár alatti értékesítést tiltó törvényi rendelkezéseknek is igyekszik érvényt szerezni. 

Az MgSzH megköveteli az élelmiszerlánc-felügyeleti előírások és szabályok szigorú betartását, különös tekintettel az áruházláncokra, amelyek a legnagyobb arányban látják el a magyar lakosságot élelmiszerrel – húzza alá a Vidékfejlesztési Minisztérium közleménye. Ezért a szakemberek egy korábban szankcionált, előhűtött baromfi- és emlőshús termék miatt kiemelt ellenőrzést tartottak a Tesco áruházláncnál november 16. és december 1. között. Országosan összesen 196 Tesco-áruházban 220 ellenőrzést végeztek, 27 esetben összesen 14 125 000 forint bírságot szabtak ki.
Az MgSZH a tisztességtelen forgalmazói magatartást tiltó törvény megszegői ellen is fellépett az elmúlt fél évben. A VM közleménye rögzíti: köztudott, hogy az áruházláncok sokszor agresszív árletörő politikát folytatnak beszállítóikkal szemben, ami többnyire a minőség ellen hat és gyengíti az élelmiszerbiztonságot. A tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló törvény alapján az MgSZH szakemberei az elmúlt hónapokban több üzletlánccal szemben indítottak eljárást. Az elvégzett vizsgálatok alapján összesen 582 millió forintnyi büntetést szabtak ki a törvény megsértése miatt. A Penny 109 millió, a Lidl 155 millió, a Tesco 130 millió, a Cora 188 millió forint bírságot kapott.
Az MgSzH a jövőben is folytatja a szigorú vizsgálatokat a tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról szóló törvény alapján – szögezi le a minisztérium. Elsősorban a fizetési határidők betartására, az akciós értékesítések ellenőrzésére és a bónusz elszámolások szabályszerűségére összpontosítanak majd a szakemberek.
Az áruházláncokra jellemző másik szabálysértés a beszerzési ár alatti értékesítés, amelyet az agrárpiaci rendtartásról szóló jogszabály tilt. Az MgSZH munkatársainak az elmúlt fél évben 6 élelmiszer-áruházláncot (az Auchant, a Corat, a Lidlt, a Pennyt, a Tescot és az Aldit) kellett megbüntetniük e jogcímen, összesen 166 millió forint értékben."

- agromonitor -

 

Egy rokonomnak volt alkalma dolgozni egy kisebb Tesco üzletben pénztárosként, s ott azt tapasztalta, hogy egy ilyen viszonylag kisebb forgalmú üzletben is, egy nyolc órás műszak alatt több mint 1 millió forint a bevétel kasszánként. Ha figyelembe vesszük, hogy a legtöbb üzlet egész nap nyitva tart, s legalább 4-5 kassza működik, egy egyszerű szorzással rájöhetünk, hogy országos szinten milyen óriási bevételre tesz szert a hipermarket.

Vajon mekkora érvágást jelenthet egy ilyen nagy áruházláncnak a 100-150 millió forintos bírság, amikor egyébként adókedvezményt is élvez - a különadót ne vegyük figyelembe, hiszen azt beépítette termékeinek árába -, valamint a sok száz üzlet napi bevétele könnyedén behozza a bírságból kieső összeget?

Vajon mekkora bevételre tesz szert egy áruházlánc a tisztességtelen forgalmazói magatartásból és az élelmiszerbiztonsági szabályok áthágásából? Nagyon úgy tűnik, hogy a bírság mértéke nem egyenesen arányos a szabályszegéssel befolyó összeggel, így tehát a vállalat nem is érdekelt a törvények hosszú távú betartásában. Mit érdemel hát az a bűnös, aki rendszeresen vét a törvény ellen? Mivel lehetne igazságosan és egyben hatékonyan szankcionálni az efféle üzleti magatartást?

Jelen esetben a kereskedelmi csatornák büntetését venném alapul. Ha tehát egy üzletnél kemény törvénysértést tapasztal a hatóság, nem pénzbírsággal kell sújtani, hanem 1-2 napos bezárással. Az így okozott közvetlen bevételkiesésen túl az üzlet számolhatna bizonyos termékek szavatossági idejének lejártával is, így tehát további kára származna a bezárásból.


 

3 komment

Címkék: tesco lidl cora törvény bírság szankció magatartás penny tisztességtelen

süti beállítások módosítása