facebook

Ne főzzön pálinkát a magyar?

2012.06.23. 10:00 Imre Laci

Kritizálja az Európai Unió (EU), hogy Magyarországon ötven liter mennyiségi korlátozással bárki főzhet otthon pálinkát, természetesen csak saját felhasználásra. Az Országgyűlés két éve fogadta el azt a törvényt, amely lehetőséget nyújt a házi pálinkafőzésre. Az EU leporolta a dossziét, s most ismét aktuális a téma.

A törvény vitájakor a fő érvek az otthoni pálinkafőzés ellen a kereskedelmi forgalom csökkenése révén jelentkező adóbevételi hiány volt, illetve a szakmai szervezetek, pálinkafőzdék felhívták a figyelmet az élelmiszer-biztonsági kockázatokra, a magyar pálinka hírnevének rombolására, stb... A törvény végül megszületett, hiszen mégis egyfajta hungarikumról van szó, még akkor is, ha a szóban forgó termék egy alkoholos ital is. Ha már lehet otthon kolbászt készíteni és háznál füstölni, akkor lehessen pálinkát is főzni.

Palinkafozo berendezesek.jpg

Lássuk be, ez az egy érv meglehetősen hathatós tud lenni, ha valóban elvonatkoztatunk a gazdasági szempontoktól. Elvégre ahhoz van joga minden magyar embernek, hogy leszedje a fáin termő gyümölcsöt és abból befőttet vagy lekvárt készítsen, akár több száz üveggel is. Ezt a logikát követve miért ne lehetne valóban engedélyezni a házi pálinkafőzést is? A lekvár és befőttgyártó cégek ez ellen nem emeltek eddig hangot, mint ahogy a hazai húsüzemek sem a házi állattartás és vágás ellen.

Mivel azonban az ország a beszedett adókból és a hitelekből él, ezért meg kellene vizsgálni, hogy az elmúlt két évben csökkent-e a boltban kapható pálinkákra a kereslet, visszaesett-e az égetett szeszek fogyasztása, és ha igen, akkor ez biztosan a házi pálinkafőzésnek köszönhető-e? Ahhoz, hogy ezt a "meccset" megnyerje a Kormány az EU-val szemben, ahhoz bizony minden részletre kiterjedő felméréseket, tanulmányokat kellene végezni, s úgy már megállhatja majd a helyét az érv, hogy bár Európában esetleg egyetlen másik nemzetnél sincs adóval nem terhelt égetett szesz előállítás, mivel nálunk ez hungarikum, igen is kiállunk a meghozott törvény mellett.

befőzés.jpg

További, igen jelentős kérdést vet fel, hogy ha a Kormány meghátrál, és ismét tilos lesz otthon pálinkát főzni, akkor mi lesz azzal az igen sok emberrel, aki már új hobbijába befektetett igen jelentős összegeket? Én személy szerint ismerek olyan embert is, aki igen magas szintet ért el a pálinkaismeretben és -készítésben, s most külön ilyen tanfolyamra is beiratkozott, hogy tudásáról államilag elismert bizonyítványt is szerezzen. Az ilyen képzések napjainkban igen felkapottak - és persze egyáltalán nem olcsók -, s ha ismét tiltott lesz a pálinkafőzés, amely miatt beiratkoztak a tanfolyamra, ki fogja megfizetni a kárukat? Arról nem is beszélve, hogy azok az intézmények, amelyek ilyen oktatást folytatnak, szintén csinos bevételtől esnek el. A kártyavár tehát felépült az elmúlt két év alatt, de hogy összedől-e, az még kérdéses.

246 komment · 3 trackback

Címkék: európai eu pálinka unió törvény házi kifogás

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarasztal.blog.hu/api/trackback/id/tr634605510

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orrbavág a begombázott gyorsnaszád 2012.06.23. 20:19:57

A birodalom odabasz: ütőképes államot vizionál Balog Zoltán, bármi legyen is az, vagy ha nem a birodalom, akkor a 93 ezer négyzetkilométeren vívott, fülkeforradalommal legitimizált kétharmados szabadságharc lesz az, ami oda fog baszni, de nagyon. Egyre...

Trackback: Orrbavág a begombázott gyorsnaszád 2012.06.23. 20:19:56

A birodalom odabasz: ütőképes államot vizionál Balog Zoltán, bármi legyen is az, vagy ha nem a birodalom, akkor a 93 ezer négyzetkilométeren vívott, fülkeforradalommal legitimizált kétharmados szabadságharc lesz az, ami oda fog baszni, de nagyon. Egyre...

Trackback: Nyálgépekkel támad a nemzeti egység frontján a második Orbán-kormány 2012.06.23. 20:18:16

  Kiöregedett haknicelebek dalolják a Határtalan Dal című borzalmat, amelyre a szakrális nemzeti rock műfajának népszerűsítése, a nemzeti érzelmek erősítése és a magyari népek boldogítása céljából szervezett ország-, sőt, világjáró turnét a Made I...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ReggieHammond 2012.06.23. 19:45:40

1: Amikor a kormány meghozta ezt a törvényt már akkor is tudni lehetett - sok más törvényhez hasonlóan - hogy el fog bukni az EU előtt. Amúgy ha nem tetszik hogy az EU folyamatosan eljárást indít ellenünk, akkor ugyebár "ki lehet lépni" ...
2 Nem lesz tilos az otthoni pálinkafőzés ez egy rohadt nagy csúsztatás, hanem max 50% os adókedvezményt lehet rá adni...
3 Az hogy ebbe valaki beruházott: egyrész lásd 2. pont, másrészt nem hiszem hogyha ebbe beruházott komolyabban akkor pont megáll az 50 litykó lefőzésnél , ráadásul úgy hogy azt az 50 litert sem hozhatja kereskedelmi forgalomba. Egyébként elég sok embertől/cégtől elveték már eddig a megélhetést így vagy úgy úgyhogy a most kifehérített zugfőzőkért -- tisztelet a kivételnek - pont nem fogok sírni

ReggieHammond 2012.06.23. 19:47:13

"Elvégre ahhoz van joga minden magyar embernek, hogy leszedje a fáin termő gyümölcsöt és abból befőttet vagy lekvárt készítsen, akár több száz üveggel is. Ezt a logikát követve miért ne lehetne valóban engedélyezni a házi pálinkafőzést is?" - Esetleg mert a lekvárral ellentétben az alkohol mindenütt jövedéki terméknek számít ?

mediacapic 2012.06.23. 19:49:19

Szivesen latnek egy olyan EU s felhaborodast is, amikor a magyar atlagfizetest keveslik a kedves nyugati politikusok! Francia/nemet atlagfizetesbol konnyu eszt osztani es megmondani mi is jo nekunk magyaroknak:(((

Asakura Hao 2012.06.23. 19:55:14

"Elvégre ahhoz van joga minden magyar embernek, hogy leszedje a fáin termő gyümölcsöt és abból befőttet vagy lekvárt készítsen, akár több száz üveggel is."

Nekem a kertemben van egy rakás zöld mákgubó, amiből jófajta dolgokat tudnék kotyvasztani, pl. olcsó fájdalomcsillapítót Gizi néni daganat okozta fájdalmaira.

Gazdagréti Jack Bauer 2012.06.23. 19:56:12

Mi lenne? Majd a telken lévő sufniban főzik megint, ahogy a törvény előtt. Meg nem dicsekednek a 100 literes réz vagy saválló cuccal,hanem dugják, mint a lopott biciklit, de attól még főzni fogják tovább. Esetleg bevallanak két litert, ha épp benyit az ajtón a finánc.

Sőt, állítom, hogy lesznek dafke emberek, akiknek most eszükbe se jut pálinkafőzőt venni, de amint tilos és/vagy adóköteles lesz a házi készítés, rögtön megveszik a kapható legnagyobbat, csak azért, hogy nehogy a nyakkendős f@szkalapoknak legyen igazuk...

kalloa121 2012.06.23. 19:58:19

Ezentúl lekvársűrű pálinkát főzök majd, hátha nem veszik észre, éppen úgy, ahogyan nagyi megbuggyant szilvalekvárjait is adóhatósági eljárás nélkül úsztam meg, de közben, KÖZBEN, teccikérteni, ingyér rúgtam be. Én biza nem is vágyódom külföldre, tolják fel maguknak az alacsonyabb áfát, így is s*arrá kerestem magam az egykulcsos eszjéával. Oszt jónapot.

Téglagyári megálló 2012.06.23. 19:59:43

azért az kemény, hogy egy betű nincs az írásban az alkohol hatásairól, hogy az alkohol függőséget okoz és a pálinkafőzés által könnyebben hozzáférhetővé vált az itthon amúgy is igen szép számban élő alkoholistáknak. és akkor ennek fejében lehet még matekozni a pálinkatanfolyamra kidobott pénz vs. az egészségügyi pénztár alkoholisták kezelésére fordított pénzzel is.
az alkohol és az erőszakos bűncselekmények kapcsolatáról szót sem ejtve

kalloa121 2012.06.23. 20:11:59

@Téglagyári megálló: Miért, mik az alkohol hatásai? TÉNYLEG függőséget okoz? ALKOHOLISTÁK is isszák, nem csak az, aki önszántából dönt így? De most komolyan, VALÓBAN van összefüggés a bűnözés és az alkohol között? Sokan mondják, remélem, nem igaz.

No_Fidesz_No_Problem 2012.06.23. 20:13:57

Az unió nem azt mondja, hogy ne lehessen otthon pálinkát főzni, hanem azt várja el, hogy ne legyen az első 50 literig adómentes a tevékenység.

*

Megint a szokásos fideszes csúsztatás.

Haverka 2012.06.23. 20:14:58

Miért kell ilyen beszűkült embernek blogot írnia?
Legalább a tényekkel lenne tisztában.

megasün 2012.06.23. 20:18:26

na én pont le****om milyen törvények vannak és főzök pálinkát, mert a sajátnak nincs párja. ez kb. 10 liter egy évben. most mi lesz ? börönbe zár az unyió.

währenßhöhleigkeitigchen 2012.06.23. 20:25:39

"Ha a kormány meghátrál" - ez így értelmezhetetlen. ha a kormány betartja az EU szabályait, akkor a saját szabályait tartja be - Mo. az EU része. Vagy a posztoló ki szeretne lépni?

A vita nem is azon van, hogy joga van-e megítélni az EU-nak, hogy Mo. valakik készíthessenek-e egy terméket adómentesen, amit mások, ugyanabban az országban, nem. Orbánék csak remélik, hogy meg tudják győzni az EU-t. Na de mi van, ha nem? Akkor a privát pálinkafőzők várhatják a fináncot, és kész.

A kormány megelőzhette volna a problémát, ha ELŐBB konzultál az EU-val, és csak tutira hoz adókivételezésről törvényt.

Az, hogy ebbe az EU beleszólhat, az Mo.-nak néha jó: lehetnek olyan termékek, amiknek a magyar termelői hátrányba kerülhetnek az exportpiacukon, ha az ottani termelők előnyöket kapnának, pl. bizonyos mennyiségek alatt :)

magyar ember teli szájjal 2012.06.23. 20:25:55

Biztos be fogják tartani a tilalmat :)))

Má654564560! (törölt) 2012.06.23. 20:34:38

Alaphelyzet: AZ EU döntéshozó szerve otthonról kiutált, napidíjra hajtó inkompetens senkiházi és valószínűleg korrupt s6ggfejekből áll nagyrészt. Pont alkalmasak arra, hogy nyomkodják a gombot a n6'ci merkelista Németország örömére.

Más: lesz6rom a pálinkát, a feketecímkés Captain Morgan az igazi, de sajnos 4000,- Ft/0.7 liter, a cigi pedig 670,-, hogy roh6djon meg ez a sz6r világ.

"Üzenetedben olyan kifejezést vagy linket használtál, ami tiltott. Fogalmazd át és küldd el újra!" > te meg szopj6'l le, robot.

Lővenbrau 2012.06.23. 20:36:42

@währenßhöhleigkeitigchen:
Én, ha lehet kilépnék kérem. Most szeretnék pálinkafőzőgépet venni.Egy csomó barack, meg szilvafát telepítettem a kertembe ezzel a céllal (3-3 darabot). Oszt majd szólok a környezetvédőknek, hogy akkor most az EU miatt vágjam ki ? Hö !! :-)

Sírköves Slomó 2012.06.23. 20:43:40

EU beveheti bő nyállal. A tveket tervezet korukban véleményezze, ne utólag.

Gondolom visszaesett valamelyik multi pálinkaforgalma, zt ugrasztotta a képviselőit. Nem baj, nem kell parázni.

szanalmas 2012.06.23. 20:44:08

@kalloa121:

Te most ezeket komolyan kérdezted?

Má654564560! (törölt) 2012.06.23. 20:46:37

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor: Nem megy a bolt a Zwacknál, nincs már, aki rohamtempóban módosítsa a konyakos meggy áfáját, mint a régi szép időkben...

megasün 2012.06.23. 20:52:34

@Mária, te libsi
: Már bocs,de Captain Morgan nevű löttyöt ne hasonlítsd össze a magyar pálinkával. Nem egy kategória. Egy gyümölcspárlat, meg egy cukorkivonat nem ugyanaz a pálya.

Gekko 2012.06.23. 20:53:02

Így van, legyen csak 50 liter tömény égetett szesz minden magyar családban, olcsóért. Igyon a magyar, verje az asszonyt meg a kölköt, addig sem gondolkodik...

ReggieHammond 2012.06.23. 20:56:27

@Mária, te libsi k: Van. Úgy hívják hogy "A Magyar Köztársaság Kormánya" külön specialitásuk mondjuk a természetvédelmi törvénytrevezet végszavazása előtt 3 perccel benyújtani egy módosítót hogy a haveri dohánylobbi mégse fizessen...

währenßhöhleigkeitigchen 2012.06.23. 20:59:23

@Lővenbrau: Várj még a vásárlással. Ha megvan az EU verdikt, sokkal olcsóbban hozzájutsz a felszereléshez ... :)

(A kommentem lényege: f@sznak nem egyeztettek előre, szvsz vmilyen eukomfort megoldás lett volna - én meg nem szeretnék kilépni, mert akkor elvesztemm a munkámat :( )

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2012.06.23. 21:02:57

Többen is felhozták érvként, hogy a szeszes italok minden államban jövedéki adóval terheltek. Csakhogy a jogszabály nem ad lehetőséget a forgalomba hozatalukra, azért pedig nem büntethetnek egyetlen államot sem, mert van fekete gazdaság.

Az pedig, hogy mire mennyi adót vet ki (vagy éppen nem vet ki) egy ország vezetése, az teljes mértékben belügynek számít. Tudom, hogy unásig ismételt klisé a szlovák nyelvtörvénnyel jönni, de ha az belügy és az EU nem tud mit tenni, akkor ebbe miért is köt bele?

Sírköves Slomó 2012.06.23. 21:03:05

@währenßhöhleigkeitigchen: Most van pálinkaszezon hogy várjon a vásárlással?

Sírköves Slomó 2012.06.23. 21:04:19

@Imre Laci: Skandináv tengerjárókon a Balti tengeren mindenhol vámmentes pia van. Nem is látni józan vendégeket.

Má654564560! (törölt) 2012.06.23. 21:11:31

@megasün: Ember, én laktam Kiskőrösön, ne hasonlítsuk már össze az etalon tízezres pálinkát a lábszagból főzött házi kerítésszaggatóval.
A Morgan finom, nem ittál még osztrák Stroh rumot. A 86%-os még elmegy, mert a fájdalomtól nem érzel ízeket, de a 40%-os egy igazi, geil nyál :)

kalloa121 2012.06.23. 21:12:12

@szanalmas: Halál komolyan. Soha nem értettem, miért sz6rakodik a háziorvosom a kétezres bili, vagy miaf6szom-szintem miatt, ahogy azt sem értettem, niért vegzált a gimiban az irodalomtanárom amiatt, hogy soha nem fogtam fel, mijaza vasallás, vagy ahogy ő mondta: irónnia. Segítesz? A nicked is ilyen vasallásos, vagy halálkomoly?

Má654564560! (törölt) 2012.06.23. 21:12:53

@ReggieHammond: Jogos, elnézést a figyelmetlenségért.
Tényleg, dohányt lehet otthon termeszteni?

währenßhöhleigkeitigchen 2012.06.23. 21:15:10

@Imre Laci: De az már EUs szint (nem belügy), hogy ha különbséget tesznek, hogy egyik termelő adózzon, a másik meg nem.

A szlovák nyelvtörvény szlovákia minden állampolgárára vonatkozik (azzal lehetne ellene bíróságra menni, ha bizonyítható lenne az egyenlőtlen bánásmód, és az ezzel járó hátrányok - ami szerintem, ha nem módosítják, előbb-utóbb akár sikerülhet is), mig az adómentesség Mo. bizonyos páleszfőző polgáraira érvényes, más páleszfőző polgáraira meg nem - vagyis látszólag nyilvánvaló az egyenlőtlenség. OK, hogy 50 l nem a világ, ezért is megy tovább bíróságra az ügy.

De az, hogy nem kerül kereskedelembe, nem érv, mert ha én 60 lityit főzők, és a komával megisszuk, akkor is jövedéki adóköteles vagyok, ha soha nem sefteltem a cuccal.

Má654564560! (törölt) 2012.06.23. 21:19:10

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor: Ezért kár, hogy nincs tengerünk, egyből fellendülne a dohány/alkohol/abortuszhajózás, mert hajózni kell...

ReggieHammond 2012.06.23. 21:21:19

@Imre Laci: nem véletlenül hívják jövedéki terméknek. Egyébként meg az adókivetés joga módja sem teljesen belügy, lásd még "Telekomadó". Ismétlem ki lehet lépni az eu-ból de TE mint gondolom földhöz értő ember pontosan meg tudod mondani hogy mennyi támogatást kapott egy gazda földterület alapon EU előtt és után, nem beszélve a pályázati pénzekről. Ugye nem mondod hogy azért pályázik minden kormányhoz közeli haver földért mert az ükükükükapja is a földet túrta....

Don Quixote de la Ferko 2012.06.23. 21:23:42

Kell mondanom, hogy a törvény megjelenésével szinte azonos időben piacra kerültek a pálinkafőzők?

Részletek a csókos naplójából.

.- Szólni a Bélának, hogy hozzanak törvényt a házi pálinkafőzésről.
.- Szólni Józsinak a rézárú beszerzéséhez.
.- Pista üzemében legyártatni a "szabványos" pálinkafőzőket. (Szólni Icának, hogy a férje intézze a berendezés szabványosítását)
.- A törvény megjelenésekor elkezdeni a terjesztést.
.- Miután a piac telítődött, szólni a Hans-nak, hogy kicsit bolygassa meg Brüsszelben a magyar adómentes pálinkafőzést.
.- A MÉH-es Zolit felkészíteni a kukába kerülő pálinkafőzők fogadására, a réz feldolgozására, beraktározására.
.- Szólni Viktornak, hogy az alapanyag újra a raktárában van, választás előtt újból behülyítheti a parasztokat házi pálinkafőzéssel.

Ez ennyire egyszerű. És minő csoda, a paraszt (nem földműves értelemben, a jobbágy szó meg még nem honosodott meg annyira az új magyar társadalom munkásainak jellemzésére) kezdi előröl, és veszi újból a páleszfőzőt.

Éljen és Virágozzon Orbán Viktor Főtitkár Elvtárs Csodálatos Országa.

ReggieHammond 2012.06.23. 21:25:09

@Mária, te libsi !: Nem, a dohánylobbi még elég erős. Amúgy ha a kormány ezt csinálja még egy évig amit, a füvet biztosan legalizálják hogy eszükbe ne jusson az embereknek elmenni szavazni...

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2012.06.23. 21:25:18

@währenßhöhleigkeitigchen: Gyanítom, hogy a pálinkafőzésbe beszállók jelentős hányada nem is ad el pálinkát. Az ismerőseim is ingyen osztogatják, mivel normális pálinkát nem a földről felszedett, rothadt gyümölcsből lehet készíteni. Pénzt pedig senki nem ad ablakmosó folyadék minőségű piáért.

Úgy gondolom olyan óriási gazdasági kiesést nem okoz ez a törvény.

baliquez 2012.06.23. 21:34:00

@Mária, te libsi qrva!: @megasün: "Egy gyümölcspárlat, meg egy cukorkivonat nem ugyanaz a pálya." Szeretettel javaslom a Got Rum magazinokat (rumshop.net/gotrumarchives.hátéemel) művelődésre ha esetleg még nem ismernétek, a Cpt. konkrétan a legalja, annál még a H.Club 3éves is jobb. Szeretem a rumot (a fűszerezetteket mondjuk nem nagyon), voltam már több rumkóstolón és nagyon széles íz- és illatvilággal rendelkezik néhány. Annyi fix hogy jó rummal is gyilkosabb a másnaposság mint jó pálinkától, bár lehet hogy másnak más a tapasztalata.

ember100 2012.06.23. 21:35:44

@Imre Laci:
Helló !
Az első részre , persze feketegazdaság több kevesebb mindenhol van de nem államilag tágogatott mint itt a pálinkafőzés a jövedéki adó pedig EU konform pl. egységes lesz a benzin , dohány , szesz .... jövedéki adója , ha nem akarsz filmet nézni , ne menj moziba ez az EU ha nem akarod a szabályait , törvényeit betartani kívül tágasabb , de akkor éhenhalunk , most hívunk le vagy 150 milla eus támogatást vagy mi !!!!!

währenßhöhleigkeitigchen 2012.06.23. 21:35:49

@Imre Laci: A "baj" az, hogy az EU tagság egy szerződés aláírásával járt. Ebben a szerződésben Mo. vállalta, hogy a közös elvek alapján vetik ki az adót. Az egyik közös elv az, hogy ugyanazért a tevékenységért nem lehet különbözőképpen adóztatni, adott országon belül. Ennyi. Vagy minden pálinkafőzde adómentes (és csak az eladást adóztatjuk), vagy egy sem.

Persze, hogy nem nagy nemzetgazdasági veszteség. Ha az lenne, soha nem is mentesítették volna az adó alól, hisz nagyon kell a pénz. Épp az benne a gusztustalan, hogy egy olcsó ötlettel akartak/akarnak népszerűséghez jutni, figyelmen kívül hagyva 1. a népegészségügyi oldalt, 2. az érvényben lévő szerződéseket.

Ezért írtam, hogy legalább előre leülhettek volna a szerződés többi aláírójával, hogy mit szólnak hozzá.

KayaIbrahim 2012.06.23. 21:38:36

Tehát világos. Ez a légypiszoknyi ország majd megmutatja aZEUnak meg az egész világnak, hogy nekünk nem dumál senki. Ovinak meg különösen nem.
Majd mi megmutatjuk, hogy igenis lehet otthon pájinkát is főzni mint Mari néninek a piacon őstermelőnek lenni. Azt nem mondom, hogy az év 300 napján árulja ami a "kiskertben" terem. Még banán is van nála! Oszt mi majd termelünk itt dohányt is meg mákgubót, meg marihuánát is. Nekünk nem ditigálnak! Izé, dirigálnak. Ha olyan kedvünk van, akkor még míniumot és téglaport is keverünk a pirospaprikába. Vagy Chilei gombát....
És nem fizetünk! Tessék szépen ideadni azúniós támogatást, oszt maj' mi elosszuk! Igazságosan ám! Ne mongyák meg azt se, hogy mire költhessük!

danzig 2012.06.23. 21:38:45

EU-nak megígér, itthon meg kiáll, és azt mondja: Tessék nem főzni ;-)
És utána ha elmegy ellenőrizni, csak azt kell b@szogatni, akit eddig is!

Sírköves Slomó 2012.06.23. 21:46:04

@währenßhöhleigkeitigchen: Az egyik közös elv az, hogy ugyanazért a tevékenységért nem lehet különbözőképpen adóztatni, adott országon belül.

Miért lenne ugyanaz a tevékenység a pálinkafőzés és a szeszkereskedés? A főzésnek nincs adóvonzata, ahogy a kiskertben termő sárgarépára sem fizetünk ÁFÁ-t.

Má654564560! (törölt) 2012.06.23. 21:46:21

@baliquez: Elkeserítesz... A CptM.-al való találkozásom egy több éves, tudományos igényű kutatómunka során történt. Havonta megkóstoltam egy új rumot. Stroh, Bacardi, Morgan, Old Pascas Dark, Fregatt, stb. és ez ízlett a legjobban.
Sajnálom, de proli vagyok és a literes fogyasztásom mellé nem telik
italshop.hu/termek/santiago_de_cuba_anejo_25_eves.html - ra.
Másnaposság...hm..Morgantól nem igazán, pálinkától valami brutálisan, mintha törpök törnék az agyamat légkalapáccsal és közben habzana az agyvizem.

Sírköves Slomó 2012.06.23. 21:47:20

@KayaIbrahim: Tényleg elhitted hogy csak Magyarországon lehet házipáleszt készíteni az EU-ban?

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2012.06.23. 21:47:29

@ReggieHammond: Az nem vitatható, hogy a mezőgazdaság jelentős EU-s támogatásban részesül, de azt is vegyük figyelembe, hogy eközben mennyi mindent veszített ez a szektor! Az EU-ba lépésünk óta képtelenek vagyunk versenyezni a holland, spanyol, francia és dán importtal. Ha a piacaink elvesztését is figyelembe vesszük, akkor a magyar mezőgazdaság csak veszített az EU-n.

Az persze nem vitás, hogy egyes zöldbárók az óriási földjeik után mennyi pénzt zsebelnek be. Ez már csak a magyar kormányzat tehetetlensége miatt működhet így.

Má654564560! (törölt) 2012.06.23. 21:47:41

@baliquez: Elkeserítesz... A CptM.-al való találkozásom egy több éves, tudományos igényű kutatómunka során történt. Havonta megkóstoltam egy új rumot. Stroh, Bacardi, Morgan, Old Pascas Dark, Fregatt, stb. és ez ízlett a legjobban.
Sajnálom, de proli vagyok és a literes fogyasztásom mellé nem telik
italshop.hu/termek/santiago_de_cuba_anejo_25_eves. hátéemel - ra.
Másnaposság...hm..Morgantól nem igazán, pálinkától valami brutálisan, mintha törpök törnék az agyamat légkalapáccsal és közben habzana az agyvizem.

Kedves Bloggazda, hát micsoda f6siszt6 drilles oldal már ez! Se káromkodás, se link...

Má654564560! (törölt) 2012.06.23. 21:48:54

hmm, bocsánat, de már megint dobja a kommenteket a bloghu szerver, aztán feltűnnek mégiscsak. Csak részben f6siszt6 az oldalad.

währenßhöhleigkeitigchen 2012.06.23. 21:50:15

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor: A szeszfőzés az szeszfőzés. Ha 50 litert főzök, vagy ha 500-at.

Márpedig 51 litertől van adóvonzat:
"A jövedéki adó a központi költségvetés feladatainak ellátásához szükséges bevételek biztosítására fizetendő közvetett adó. Célja, hogy a jövedéki termékek piacán érvényesüljön a versenysemlegesség, kiszorítva a jövedéki termékek feketepiaci forgalmazását, valamint befolyásolja a fogyasztást, visszafogva az egészségre ártalmas termékek felhasználást. Jövedéki terméknek minősülnek az ún. ABC termékek (alkohol, benzin, cigaretta). Az adó tárgya lehet belföldön előállított vagy importál jövedéki termék."

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2012.06.23. 21:50:18

@ember100: Azt is látni kell, hogy a legtöbb tagállam előszeretettel él a szabályok áthágásának gyakorlatával. Pár korábbi blogbejegyzésben ki is tértem erre, természetesen mezőgazdasági vonatkozásban.

KayaIbrahim 2012.06.23. 21:51:07

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor: Nem erről van szó. A franciák is főznek és a spanyolok is. Csak mi állandóan a markunkat tartjuk és ügyeskedünk. Aztán még büszkék is vagyunk rá.

Sírköves Slomó 2012.06.23. 21:52:56

@währenßhöhleigkeitigchen: Ebből amit idekopiztál ez nem derül ki.

-kiszorítva a jövedéki termékek feketepiaci forgalmazását - szó nincs forgalmazásról.

währenßhöhleigkeitigchen 2012.06.23. 22:01:38

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor: "Adókötelezettség a jövedéki adót viselő termékek előállításával egyidejűleg, illetve a termékeknek harmadik országból az EU területére történő behozatalakor (importálásakor) keletkezik. Az adófizetési kötelezettség viszont csak a jövedéki termékek fogyasztás céljára történő kibocsátása időpontjában válik esedékessé." Nem forgalomba hozatalakor (eladás esetén). Hanem kvázi "tálaláskor", akkor is, ha nem kérsz érte pénzt. Ez a különbség a jövedéki és az egyéb adók között.

Má654564560! (törölt) 2012.06.23. 22:02:08

Azt kérdezte már valaki, hogy a borkészítést akkor miért nem sújtja jövedéki adó? Ugyanúgy butít és alkohol van benne. (Előre szólok, vonjunk átlagot a muskotály és a Fehér Bor márkájú fehér bor között.) Ilyen logika mentén kellene. Persze nem.

währenßhöhleigkeitigchen 2012.06.23. 22:05:31

@währenßhöhleigkeitigchen: fagyis ha feketén árulod, hiába hivatkozol rá, hogy csak a haverokkal isztok: ki kell fizetned az adót. Kivéve Mo.-n, és ott is csak akkor, ha 50l alatt főztél. Ha sok haverodat hívnád meg, és túlléped a keretet, adózhatsz. Itt van az egyenlőtlen kutya elásva.

Pipas 2012.06.23. 22:09:02

A sok okos ember szakértői véleményét olvasgatom, de azt pl. nem értem hogy lehet, hogy bort mindenki csinálhat saját fogyasztásra, de a saját célra való pálinkafőzésnek ilyen iszonyatos elvi akadályai vannak az euban.

Egyébként iszonyúan bosszantó, hogy mindenki olyan baromi nagy arccal osztja az észt a nemzetközi jog kérdéskörében, mintha a hágai nemzetközi bíróság klotyójában beszélgetnénk. :(

Sírköves Slomó 2012.06.23. 22:09:15

@währenßhöhleigkeitigchen: Tökmind1, mert nem te, hanem a magyar bíró értelmezi a tv-t a céljával összhangban.

A célja pedig az hogy ne kelljen adót fizetni kis mennyiségü saját célra főzött pálesz után.

@Imre Laci: A posztba belefért volna a vonatkozó jogszabályok linkje, és az is amire az EU hivatkozik.

währenßhöhleigkeitigchen 2012.06.23. 22:12:01

@Pipas: Ahogy a Máriát alázó nick megjegyezte: a törvény szerint a szőlőből készült bor nem jövedéki termék. Vagyis minden magyar termelő egyenlő megítélésben részesül, függetlenül attól, hogy 50 litert termel, vagy 5000 hektolitert.

flamer 2012.06.23. 22:13:49

@Mária, te libsi kurv.!: Te tényleg ennyire szerencsétlen vagy, vagy tényleg nem tudod, hogy a bor is jövedelmi termék?

Oké, megnéztem a nickedet meg a többi hozzászólásodat, tényleg ennyire sötét vagy. Ilyenkor nem kellene már ágyban lenned?

flamer 2012.06.23. 22:14:49

@flamer: "jövedelmi termék" -> jövedéki termék

währenßhöhleigkeitigchen 2012.06.23. 22:16:28

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor: Nem tök mindegy, nem én, és nem magyar bíró értelmez itt. Hanem EUs, aminek az illetékességét Mo. (a jelenlegi kormány) is elismerte.
Mo. aláírta az EUs csatlakozási szerződést, és azt is, hogy EUs elvek szerint vet ki jövedéki adót. A második kopésztelésem forrása:
www.euvonal.hu/index.php?op=gazdasag&id=66

Abban pedig nincs kivételezés, se mennyiségi alapon, se máshogy.

Má654564560! (törölt) 2012.06.23. 22:18:07

Mindamellett szeretnék rámutatni, hogy bár volt némi túlzott pátosz a pálinkafőzés bevezetésében, ez ellenkező előjelű volt az akasztófavirág senkiházi gazember szocik lakájszemléletéhez képest, akik kötelező érvénnyel vezették be az EU ajánlásokat, dobálták el a kvótákat és engedték a mezgaz támogatások leszűkítését. Gondoljunk csak a HACCP-re, a moslék veszélyes hulladékká minősítésére. Toszkánában évszázados receptek alapján és körülmények között készítik a tejet, bort, más élelmiszert és vasvillával kergetnék ki a brüsszeli idiótákat, ha kötözködni jönnek, csak nálunk a szoci Lakájországban volt elképzelhető, hogy a multik javára elnyomták a hazai termékeket és megszűnésre ösztökélték a termelést.
Ehhez képest rendben van a kormány politikája. Ha pedig nagyon vergődnek Brüsszelben, lépjünk ki a pics6'ba, de előtte nyúljuk le a pénzt.

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2012.06.23. 22:19:58

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor: Ha túl "tudományos" a cikk, akkor a közvélemény úgy kerüli, mint ördög a tömjénfüstöt! Így is gyakran kérdezik tőlem, hogy van-e létjogosultsága egy agrár blognak, hiszen a társadalomnak egy része foglalkozik vele vagy érdeklődik iránta, ráadásul ezeknek még kisebb hányada hajlandó blogot olvasni.

Má654564560! (törölt) 2012.06.23. 22:20:27

@flamer: Anyádat. Sajnálom, hogy alapvetően nem működik a szövegértésed. Próbálkozz először kisebb kihívásokkal, mondjuk reklámprospektusok vagy feliratok a buszon, utána jöhetnek a valódi kihívások, mint a Dörmögő Dömötör, idővel menni fog.

Szóval, nem arról van szó, hogy jövedéki adós vagy nem, hanem hogy szabad-e házilag előállítani, te sötét barom.

dr. trafik nomac 2012.06.23. 22:20:44

Eleve nem ertem, hogy lehet legalizalni az egyik legdurvabb drog eloalliatsat. Ha marihanat lehetne otthon termelnil, vgya a hazak elott az tok oke, az isokolakertben talan ne, de palinkat ?! Arrol nem is beszelve, hogy tudott dolgo volt, hogy EU szabaly sert. Talan, majd pinokkio kifizeti a kart, mert o igerte ezt be.

Pipas 2012.06.23. 22:21:24

@währenßhöhleigkeitigchen: Persze, értem én ezt, de ez csak egy törvény, amit meg lehet változtatni. Százféleképpen is.

Hollandiában a fű és a prostitúció is simán megy, franciaországban lábbal tapossák a mustot, spanyolországban bikaviadalt rendeznek, úgyhogy nem hiszem, hogy a kisüsti a nemzetközi jog és az eu teljes összeomlásához vezetne.

Secnir 2012.06.23. 22:21:30

tisztázzunk valamit:
"Az Országgyűlés két éve fogadta el azt a törvényt, amely lehetőséget nyújt a házi pálinkafőzésre. Az EU leporolta a dossziét, s most ismét aktuális a téma."

NEM!

a magyar országgyűlés (kisbetűvel) amikor meghozta ezt a törvényt, tisztában volt ezzel. És azzal is, hogy az átfutási ideje (a törvények fordítása, az EU kvázi elérési, értelmezési ideje) legalább egy év. Jelen esetben csúsztak, kettő.
Tehát nem leporolták, hanem most jutottak el idáig..
...ööö...
...és mi lesz később?

Má654564560! (törölt) 2012.06.23. 22:21:57

Nem, az én anyámat, nem olvastam el a saját kommentemet, haha, és rosszul emlékeztem, hogy mit írtam, elnézést.

Ettől függetlenül anyáddal személyeskedj.

flamer 2012.06.23. 22:22:24

@Imre Laci: A nyelvtörvény tényleg unalmas és elég egyszerű ám a megfejtése: az EU alapvetően gazdasági társulás, tehát alapvetően a gazdasági kérdések érdeklik. A nyelvtörvénynek meg kb. nulla gazdasági vetülete van, ellentétben az adózással vagy mondjuk a jegybank függetlenségével.

micsoda? 2012.06.23. 22:22:34

"Ha már lehet otthon kolbászt készíteni és háznál füstölni, akkor lehessen pálinkát is főzni."

Egyszerűen nem értem!!!!
Hogy lehet a pálinka főzést, a kolbász töltéssel, és a füstőléssel azonósítani. Az előbbitől hülye lesz az ember, sőt még az utód is. Az utóbbiból jó ízűt eszik legalább, és az utód kevésbé lesz méreggel teli. Nagyon egyet értenék , ha betiltanál az otthoni pálinka főzést. Látszik, hogy a rendelet hozóknak gőze sem volt a hazai viszonyokról /bögre csárda/

flamer 2012.06.23. 22:23:35

@Mária, te libsi kurv.!:

"Ettől függetlenül anyáddal személyeskedj."

Láttad már a saját nickedet?

Pipas 2012.06.23. 22:23:35

@dr. nomac: "Eleve nem ertem, hogy lehet legalizalni az egyik legdurvabb drog eloalliatsat."

A pálinka előállítása és fogyasztása mindig is legális volt.

"Arrol nem is beszelve, hogy tudott dolgo volt, hogy EU szabaly sert."

Dehogy sért. Miért sértene, szlovákiában is lehet otthon pálinkát főzni és úgy tudom tán pár más helyen is.

Má654564560! (törölt) 2012.06.23. 22:23:52

A szövegértés részt pedig ettől függetlenül értsd magadra nyugodtan, mert szemlátomást idióta vagy, tehát valószínűleg a szövegértésed sem megfelelő, csak még nem kaptunk tanúbizonyságot rövid munkásságod alatt.

ReggieHammond 2012.06.23. 22:27:31

@Imre Laci: És a felsorolt országokban mekkora az átlagos gazdaságméret ?? Mert 1 hold és 2 tehén az nem gazdaság, akkor sem ha szeretett kormányunk ezt hangoztatja lépten nyomon.... Vagy mekkora az ágazatot sújtó adóterhelés ? Azért ezeket nehogy az EU-ra kenjük...

Másik: Kormányunk gyakorlatilag semmi mást nem tesz, minthogy megakadályozza a föld szabad kereskedelmét, ami rohadtul nem arról szól hogy "védjük a földjeinket" hanem arról hogy az így elővásárlással a földalapkezelőhöz került földeket a haveroknak adják ki akik meg jól felveszik a "gonosz" EU-tól a támogatást. Miközben ha elviekben lehetne vele kereskedni akkor ugye az ár feljebb menne = többet ér = a szintén csúnya bank hitelt ad rá = lehet fejleszteni = talán lehetne úgy termelni mint egy holland gazdaság..... Azt meg senki nem mondta még el nekem hogy attól mert elviekben eladhatom a földemet, miért adnám el automatikusan egy külföldinek...

DE mondom, ki lehet lépni, mi kivetjük a vámot az Eu-s termékekre, ők meg a mieinkre, (+ kvóta) ezzel kb ugyanott vagyunk mínusz a támogatás amit az EU-tól kapunk. Akkor meg az lenne a baj.....

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2012.06.23. 22:27:54

Már bebaszni sem lehet majd normálisan? Hukk...:)

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2012.06.23. 22:29:07

@micsoda?: Ez csupán csak egy hasonlat volt. Persze ha nagyon szőrszálhasogató szeretnék lenni, akkor belemehetnék a házi állattartás élelmiszer-egészségügyi vonatkozásaiba, de nem teszem. Legyen elég annyi, hogy a pálinka is ugyanolyan szeszes ital, mint a bor. Az egyiket lehet már időtlen idők óta otthon készíteni, a másikat pedig nem. Itt a probléma.

Pipas 2012.06.23. 22:30:13

@Imre Laci: Így van. Én magam sört főzök, az is méltatlanul is igazságtalanul van kezelve!

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2012.06.23. 22:32:48

@ReggieHammond: Azért, mert a Kormány - ahogy leírtad - a saját holdudvarába játssza át a földet és így teszi zsebre a támogatásokat, még nem a termőföld szabad forgalmának tilalmát, a termőföld idegenektől való megvédését kell negatívan megítélni.

Azért, mert egy kacsa nem tud úszni, még nem a víz a hülye, ugye? :) A probléma ettől még valós, és igazad is van. A kérdés az, hogy a későbbi kormányok ezzel mit tudnak majd kezdeni. (Ángyán prof. már ostromolja ezeket a falakat és már kifelé is áll a rúdja a Fideszből.)

währenßhöhleigkeitigchen 2012.06.23. 22:35:17

@Pipas: "Hollandiában a fű és a prostitúció is simán megy, franciaországban lábbal tapossák a mustot, spanyolországban bikaviadalt rendeznek, úgyhogy nem hiszem, hogy a kisüsti a nemzetközi jog és az eu teljes összeomlásához vezetne." - Ezért kellett volna a törvény meghozatala előtt konzultálni velük.

A holland fű és prostitució szabályozása egyértelmű, minden fűboltra és kurv@ra ugyanazok a szabályok vonatkoznak. Nálunk meg különbség van az 50 és az 51 litert főzők között.

A spanyolok a csatlakozási szerződés aláírása ELŐTT belevetették, hogy marad a bikagyilkolászás. Nálunk a csatlakozás előkészítésekor (ebben Fidesz is ott volt már) senkinek sem jutott eszébe belevetetni az 50 litert.

A lábbal taposott must jó, azzal nem tudom, hogy volt, és nincs kedvem keresgélni.

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2012.06.23. 22:40:10

@währenßhöhleigkeitigchen: Az egyes görögországi és francia sajtkészítők is beleesnének abba a kategóriába, amitől egy dán vagy egy holland, vagy akár történetesen egy magyar egészségügyi ellenőr már a haját tépné! Azokra a termékekre azt mondják, hogy kuriózum és a dolog el van intézve.

Pipas 2012.06.23. 22:40:35

@währenßhöhleigkeitigchen: "Ezért kellett volna a törvény meghozatala előtt konzultálni velük."

Így van. Balfácánok voltak. Ez nem azt jelenti, hogy újra be kell tiltani a főzést, hanem azt, hogy ki kell javítani a hibát.

"A holland fű és prostitució szabályozása egyértelmű, minden fűboltra és kurv@ra ugyanazok a szabályok vonatkoznak."

Igen, csakhogy a prostitúció üldözését egyéb nemzetközi egyezmények tiltják. Vagyis nem azért nem lehet eltúrni magyarországon a prostitúciót, mert akkor annak a jogszabálynak mindenkire érvényesnek kell lennie, hanem azért, mert magyarország a prostitúció üldözését nemzetközi egyezményekben "ígérte meg".

Egyébként nem értem ezt a "mindenkire egyformán" erőlködést: mindenki, egyformán, nemtől, vallástól vagy politikai hovatartozástól függetlenül jogosult max. 50 liter páleszt főzni. Pont. :)

reccs 2012.06.23. 22:46:22

Én szurkolok a kormánynak, remélem a mai egymillió alkoholista számát sikerül tíz év alatt legalább még egymillóval megemelni, ha már a munkahelyeknél nem jön össze.

Pipas 2012.06.23. 22:49:40

@reccs: Naivitás lenne azt hinni, hogy az otthoni pálinkafőzés adómentessége miatt lesznek alkoholisták az emberek. Az alkoholisták száma a volt szocialista országokban ilyen magas, mert reménytelen, üres, elkeserítő és céltalan az életük. Vagy legalábbis az volt, amikor az alkoholizmus ennyire elterjedt és elfogadott lett.

währenßhöhleigkeitigchen 2012.06.23. 23:01:09

@Imre Laci:
1. Azt mondják, vagy abban állapodtak meg? Nem mindegy.
2. Ha mindenkire egyformán vonatkoznak a szabályok az adott országon belül (nincsenek mennyiségi kivételek, mint jelen esetben), akkor az egy teljesen már kérdéskör.

Most az EU-nak az a baja velünk, hogy egy tevékenység kétféle megítélés alá esik.

károly szántana 2012.06.23. 23:04:18

@Imre Laci: hát pont nem ugyanolyan. sem élettani hatását tekintve, sem az elöállíása alapján... valamint jövedéki adó szempontjából sem (alkoholtartalom), itt nem az adómentes akárhány literre gondolok. semmi nem indokolja, hogy jövedéki adó mentes legyen, kizárólag, egy politikus választási igérete

währenßhöhleigkeitigchen 2012.06.23. 23:06:28

@Pipas: Ezzel az EU-nak sincs baja. Azzal van baja, hogy ez a mindenki nem fizet jövedéki adót, míg a többinek kell.

Ti. nem mindenki főz pálinkát. Viszont mindeki, aki főz, szeretné jövedéki adó nélkül tenni, és nem fair, hogy csak egy részük teheti ezt meg :)

Különben nincs itt semmi mánia. Mo. aláírt egy szerződést (ami a jövedéki adózásról is rendelkezik), amit egy látszólag jelentéktelen pontban nem akar betartani. A többi szerződő félnek lépni kell. Ha nem teszik, a következő szerződésszegésnél Mo. már hivatkozhatna arra, hogy az előbb se szóltatok, akkor most mit balhéztok, És az talán már nem lenne ennyire jelentéktelen ügy. Kár idekeverni a spanyol bikákat, francia lábszagot, meg a fetát.

Pipas 2012.06.23. 23:07:23

@währenßhöhleigkeitigchen: "nincsenek mennyiségi kivételek, mint jelen esetben"

A mennyiségi kivételek alkalmazási semmiféle jogi alapelvbe nem ütközik, tele is van velük a jog. Mondjuk vigyel 1 liter töményet vagy 100 liter töményet bármelyik európai országból bármelyikbe, egyből észreveszed. :)

@károly szántana: Azt gondolom tudod, hogy egy korsó sörben több az alkohol mint egy felesben, ugye?

Pipas 2012.06.23. 23:13:11

@Reggie: "A svedek is? "

A legtöbb statisztika csak általánosan igaz, mindig vannak kivételek. Az északi népek egy kicsit ki szoktak lógni a sorból, sokak szerint a klíma meg a fény miatt. Egy biztos: nyilván nem azért isznak a svédek meg a finnek, mert összeszedik a barackor és 50 literig nem kell jövedéki adót fizetniük... :)

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2012.06.23. 23:13:29

@károly szántana: Mindkét ital etilalkoholt tartalmaz, élettani hatásaik ilyen szempontból tehát ugyanazok. Ha alkoholtartalom alapján szeretnénk szortírozni, akkor felmerülhet a kérdés: melyik jobb, ha évente készítek 20 liter pálinkát saját felhasználásra (italozásra és mondjuk pálinkás kukoricát készítek horgászati céllal), vagy csinálok 2 köbméter bort?

Úgy vélem, hogy a jövedéki adómentesség mellett is ugyanannyi érv szól, mint ellene. Éppen azért ilyen kényes ez az ügy.

währenßhöhleigkeitigchen 2012.06.23. 23:17:11

@Mária, te libsi kurv@!: "Szóval, nem arról van szó, hogy jövedéki adós vagy nem, hanem hogy szabad-e házilag előállítani"

Is-is: Az EU-nak csak az számít (tudtommal), hogy jövedéki-e, vagy sem. Nekik nincs azzal bajuk, hogy ha én lefőzök otthon húsz litert, átutalom a jövedéki adót, mint a nagytermelők, és megiszom a cuccot magam. Azzal se lenne, hogyha nem utalnék, de a nagytermelők is jövedéki adómentesek lennének, mint pl. a bortermelők, meg én is.

Az már más kérdés, hogy nehéz lenne a magyar adóhatóságnak a kismillió magyar házifőzdét leellenőrizgetni, hogy akkor mos 32 liter volt-e az idén, vagy 23. A regisztrált szeszfőzdék kötelesek vezetni, mikor mennyit főztek, állandóan ellenőrzik őket - ezt nem lehetne megtenni a háztáji főzdékkel. Ezért volt a tv előtt tilos az otthoni főzés, a saját cefrédet regisztrált helyen kellett lefőzetni, és ki kellett fizetni a jövedéki adót mellé. Látta a Fidesz, hogy ez milyen kevés összeg, és hogy mennyien csinálják mégis, akik mind megköszönik nekik, ha ezután otthon is főzhetnek, ezért lett a tv. Csak ugye, azok a fránya szerződések, amiket aláírtunk ...

währenßhöhleigkeitigchen 2012.06.23. 23:19:32

@Pipas: Kevered a szezont a ...
Az aláírt szerződésben nincs benne a kivétel. És Mo. úgy hozott egy kivételező törvényt, hogy nem konzultált a szerződő felekkel. Így már OK? Az EU tesz rá, hogy hány magyar mennyi páleszt főz otthon. Arra viszont ügyel, hogy ne verjék át. De még így is átverik ... hát ezért érzékenyek.

Pipas 2012.06.23. 23:23:59

@währenßhöhleigkeitigchen: Ugyan már, ha követted az elmúlt hónapok eseményeit, akkor tudod, hogy az eu bürokraták éppen olyan balfékek mint a magyar burokraták és politikusok. A múltkor például azért balhéztak, mert szerintük a nemzetgazdaság hiánya a 2013-as évben egy százalékkal magasabb lesz mint a megengedett... mintha lehetne tudni előre.

Te komolyan gondolod, hogy ezek a politikai támadások komolya jogi alapokon nyugszanak? Ugyan már, megy a politikai hizavona meg szájtépés!

Smitht 2012.06.23. 23:26:22

@Imre Laci: "Úgy gondolom olyan óriási gazdasági kiesést nem okoz ez a törvény."

Nemrég voltam egy lagziban, az összes rövid origi. zárcimkés volt, kivétel a pálinka, mert azt "ne vegyetek, hozok". Mondanom sem kell, hogy az általad említett ablakmosó folyadék minőségű volt. Szóval ezen a téren is hoz kiesést, ha nem lett volna házi, lett volna zárcimkés.

Az "ablakmosó folyadék" minőséggel más baj is van, nem elég, hogy büdös és sz*r ízű (amivel a pálinka hírnevét is rontja*), de még sokkal egészségtelenebb is, mint a finom fajta. Persze lehet, hogy arra hajtunk, hogy a rákos megbetegedésekre egyfajta hungarikumként tekintsünk? Szóval a másik kiesést az egészségügy okozza: vess csak egy pillantást a statisztikákra a rákos megbetegedések, vagy az alkoholizmus témakörében.

* ld sztereotípia a pálinkával kapcsolatban: "utálom a pálinkát, borzalmas szaga, meg íze van".

Smitht 2012.06.23. 23:31:23

@Imre Laci: "Mindkét ital etilalkoholt tartalmaz, élettani hatásaik ilyen szempontból tehát ugyanazok."

Sajnos a pálinkát igen könnyű elrontani, ami nem csak az élvezeti értékét rontja, hanem sokkal egészségtelenebb is (sőt előfordult, hogy halált is okozott a sufnipárlás).

antaldaniel 2012.06.23. 23:33:03

De pontosan mi is a helyzet? Az EU az otthoni pálinkafőzést vagy az adómentességet kritizálja?

Abban biztos vagyok, ha valaki "befektetett a hobbijába" és otthon magának pálinkát főz, annak nem kell attól tartania, hogy a '20-as évek Amerikájához hasonlóan "a szövetségiek" Brüsszelből kimennek hozzá és nyakon csípik.

Érdemes volna a tényeket tisztázni!

Pipas 2012.06.23. 23:33:25

@Smitht: "Sajnos a pálinkát igen könnyű elrontani, ami nem csak az élvezeti értékét rontja, hanem sokkal egészségtelenebb is (sőt előfordult, hogy halált is okozott a sufnipárlás). "

Mint ahogyan a kolbásztöltést és az autóvezetést is. Mindkettő olyan, hogy ha egy kicsit is elrontod, akkor emberek halnak meg. És mindkettőt igen könnyű elrontani és rendszeresen el is rontják.

2012.06.23. 23:35:32

az öregek kb ezért választották meg ezt a g?cit

AzHofi 2012.06.23. 23:36:56

Na ilyen ez a popszakma, meg a politika. Ahogy Julian Grendel fogalmazott, velejéig romlott, korrupt.

Egyébként a legelső kommentelőnek: ez a "ki lehet lépni" nem olyan egyértelmű, mert nekünk ez a kilépő ajtó a pénzügyi vákuumot, az abszolút nulla fokot jelenti, az űrutazást szkafander nélkül. Jelenleg nem érné meg kilépni. És mint tudjuk, hiába csattogtatnak nagyszomszédos népnemzeti lózungokat a mostaniak, ők is csak politikusok, akikben annyi a gerinc mint a kukacban amivel pecázni szoktam. Hofi Géza szavaival élve, a ház nélküli csiga egy gerincoszlop hozzájuk képest.

micsoda? 2012.06.23. 23:38:29

@Imre Laci: Mindegyiket megéltem, és élem, mondhatom a szabad pálinkafőzés a legrosszabb döntés ami az egészséget illeti.

HgGina 2012.06.23. 23:59:56

Az EU egy öntörvényű, Rolls-bőrbe bújtatott Trabant. Lehet szeretni. De minek?
Inkább ülök egy svájci típusú Ferrariba.

És az EU-s szabályok be nem tartása miatt hány országot hajítottak ki eddig? Sokkal fontosabb a németeknek a keleti piac, semhogy kidobjanak bárkit is. Nyeljék le a békát! Vagy a kiváló minőségű békanyálpálinkájukat.

Smitht 2012.06.24. 00:00:03

@Pipas: A házibor vs házipálinka hatásairól volt szó egyébként.

Amúgy hányan halnak meg
rossz kolbásztól,
alkoholizmussal összefüggő betegségekben,
közúti balesetekben?

Pipas 2012.06.24. 00:03:21

@Smitht: "Amúgy hányan halnak meg
rossz kolbásztól,
alkoholizmussal összefüggő betegségekben,"

Csúsztatsz, az elrontott főzésről volt szó... alkoholizmus akkor is van, ha nem otthon főzik a páleszt, hanem boltba veszik az occsó bort.

Rigris 2012.06.24. 00:08:58

@Imre Laci: Én csak azt nem értem (persze nem csak ezt, azt csak úgy mondtam), hogy a törvényhozók fejében hogy fér meg az adómentes pálinkafőzés ezzel:

"2011. évi CIII. törvény
a népegészségügyi termékadóról
Az Országgyűlés a népegészségügyileg nem hasznos élelmiszerek fogyasztásának visszaszorítása és az egészséges táplálkozás előmozdítása, valamint az egészségügyi szolgáltatások, különösen a népegészségügyi célú programok finanszírozásának javítása érdekében a népegészségügyi termékadó fizetésének a kötelezettségéről a következő törvényt alkotja... stb."

Smitht 2012.06.24. 00:14:41

@Pipas: Szóval akkor az otthon főzésnek semmi de semmi hatása nincs az alkoholizmusra?

Akkor az, hogy egy ember lefőzhet/lefőzethet 50 litert adómentesen, semmilyen hatással nincs az alkoholfogyasztásra?

Nem csúsztatok, csak feltettem egy egyszerű kérdést.

Reggie 2012.06.24. 00:20:48

@Smitht: Nincs. Vagy te tobbet iszol, amiota lehet fozni palinkat?

Pipas 2012.06.24. 00:22:37

@Smitht: "Akkor az, hogy egy ember lefőzhet/lefőzethet 50 litert adómentesen, semmilyen hatással nincs az alkoholfogyasztásra?"

Honnan tudhatnám? Az eredeti érv az volt, hogy az otthoni főzést be kellene tiltani, mert könnyű elrontani és akkor veszélyes. Erre mondtam amit mondtam.

"Nem csúsztatok, csak feltettem egy egyszerű kérdést. "

Dehogynem csúsztatsz, a házikolbász miatt meghaltak számát hasonlítod össze a házi és ipari alkoholgyártás miatt meghaltak számával. Miközben implikálod azt, hogy ha nem lenne szabad otthon pálinkát főzni, akkor jelentősen kevesebb lenne az alkoholbetegek száma. Ez utóbbit illene bizonyítani is. :(

Smitht 2012.06.24. 00:35:21

@Reggie: Nem főzök pálinkát. Viszont ha alkesz lennék, de legalábbis nagyivó (alkeszjelölt), akkor ha könnyebben hozzájuthatnék, akkor igen, többet innék.

Pipas 2012.06.24. 00:39:42

@Smitht: Hát ez az, az, hogy főzhetsz otthon pálinkát, az nem jelenti azt, hogy könnyebben jutsz piához. Minden alkoholista tudja, hogy bort kell inni, ahhoz lehet legkönnyebben hozzájutni. Aki ma edómentesen főzött pálinkához tud jutni az adómentesen készített borhoz is hozzájutott az elmúlt ébtizedekben folyamatosan.

Cpt. Flint 2012.06.24. 00:43:11

@Pipas: "Azt gondolom tudod, hogy egy korsó sörben több az alkohol mint egy felesben, ugye?"
Szerintem meg 5 dl 4,5 %-a éppen annyi, mint 0,5 dl 45%-a. Ugye hogy nem ugye?

Pipas 2012.06.24. 00:50:47

@Cpt. Flint: No persze a legtöb csapolt sör inkább 5%-os, a pálinkák meg inkább 40%-osak... :)

Cpt. Flint 2012.06.24. 00:51:51

Engem mindenesetre baromira érdekelne a jövedékiadós töményforgalom (a főzdés is) alakulása... ha nem csökkent érezhetően, akkor szerintem mondhatjuk, hogy az adómentes házifőzés mindenképpen pluszfogyasztást jelent.

Pipas 2012.06.24. 00:54:34

@Cpt. Flint: "ha nem csökkent érezhetően, akkor szerintem mondhatjuk, hogy az adómentes házifőzés mindenképpen pluszfogyasztást jelent"

Vagy csak kifehéredett a házi pálinkafőzés... vagy kevesebb bort isznak az emberek... vagy akármilyen más változások elfedték és megváltoztattk az adatokat... mondjuk több vagy kevesebb az export/import vagy túrista.

Cpt. Flint 2012.06.24. 00:55:39

@Pipas: 5 %-os csapolt sör? hol? pálinkából meg legfeljebb a zárjegyes 40 %-os (sajna, mert én speciel ostoba, káros /mármint a pálinka élvezetére káros/ virtuskodásnak tartom a 40 feletti pálinkát.
mindenesetre nagyságrendi különbség nincs.

Cpt. Flint 2012.06.24. 00:58:05

@Pipas: mitől fehéredett volna ki, mikor ösztönzik a feketét? csak a töményfogyasztásról beszélünk, a bor most nem érdekel. az egy más kategória.

Pipas 2012.06.24. 00:59:02

@Cpt. Flint: Jah, jó, hasonlítsd össze a 75 forintos dobozos sört a 80 fokos házipálinkával, korrekt...

Pipas 2012.06.24. 01:01:14

@Cpt. Flint: "mitől fehéredett volna ki, mikor ösztönzik a feketét?"

Hát onnan, hogy ami eddig illegális volt (az otthoni főzés) az most már legális. Vagyis előfordulhat, hogy nagyjából ugyanannyi pálinkát főznek házilag mint eddig, ezért nem változik a bolti vásárlás.

Cpt. Flint 2012.06.24. 01:02:55

@Pipas: "mondjuk több vagy kevesebb az export/import vagy túrista"
figyi, ez már nagyon erőltetett. még rosszabb, mint a 4,5 vs. 5 %.
jövedékis tömény _hazai forgalomról_ beszéltem. ennek köze nincs az export/importhoz. és ha azt állítod, hogy a turistaforgalom éves változása (ami szerintem minimális, és valszleg nem növekvő) kimutatható változást okoz a hazánkban eladott töményben, akkor nagyon körberöhöglek.

Smitht 2012.06.24. 01:03:27

@Pipas: "Az eredeti érv az volt, hogy az otthoni főzést be kellene tiltani, mert könnyű elrontani és akkor veszélyes."

Nem írtam sehol, hogy be kell tíltani.

A házibor vs házipálinka hatásaira reagáltam. Ezt már írtam egyszer.

Nem csúsztatok. Igen kevesebb probléma lenne (de akkor is lenne!!!), ha nem lehetne egyszerűbben hozzájutni.

Itt nem a betíltásról van szó. Adott volt a helyzet már a törvény előtt is sok az alkoholista, meg az ebből adódó betegségek stb. Azzal, hogy "személyes célra" 50 liter adómentes, igenis könnyebben (olcsóbban) juthat hozzá az, aki hozzá akar jutni. Itt a képbe jöhet még a minősége is a cuccnak. Naívan azt mondom, nem értem mi indokolta ezt a lépést.

Cpt. Flint 2012.06.24. 01:03:44

@Pipas: aha, ja. akkor hova vették azt a sok főzőt?

Sírköves Slomó 2012.06.24. 01:09:23

@Smitht:

-Gombát főzni is veszélyes, mégsem tiltja senki

-Egy jó házipáleszt drágább és sokkal több idő megcsinálni, mint egy sz*rt venni a boltban. Alkoholista nem fog tervezgetni és hónapokat várni a produktumra.

Sírköves Slomó 2012.06.24. 01:12:43

@Cpt. Flint: Sokan keverik az alkoholfokot a minőséggel, pedig köze nincs hozzá.

Jó 50est még meg lehet inni de minnél kisebb az alkoholfok, annál jobban kijön a gyümölcsíz.

A fetisizált abszint is egy fos, a népszerüségét annak köszönheti hogy szlovákiába kell menni érte...:)

Pipas 2012.06.24. 01:13:44

@Cpt. Flint: "aha, ja. akkor hova vették azt a sok főzőt?"

Mennyi főzőt vettek?

Amúgy cipőt is rengeteget vettek, de az még nem jelenti azt, hogy nagymértékben növekedett a lábak száma.

@Smitht: Az eredeti gondolatmenet az volt (már nem emlékszem ki vetette fel), hogy az otthoni pálinkafőzés betiltandó, mert könnyen el lehet rontani és akkor nagyon veszélyes. Erre mondtam én azt, hogy a kolbásztöltést is el lehet rontani (hőkezeletlen, bevizsgálatlan hús) és az autóvezetést is, ettől még nem törvényszerű, hogy be kell tiltani.

Erről volt szó, te elkezdtél másról beszélni és kiragadtad a példáimat.

"Azzal, hogy "személyes célra" 50 liter adómentes, igenis könnyebben (olcsóbban) juthat hozzá az, aki hozzá akar jutni."

Erre mondtam azt, hogy a sokkal egyszerűbben előállítható bort eddig is simán legális volt otthon előállítani. Ráadásul nagyon elterjedten nyomják magyarországon. Tehát nyilván nem könnyebb alkoholhoz jutni mint előtte volt.

Az 'olcsóbban' pedig azért sem igaz, mert az otthon főzött pálinka eladását most is éppen úgy tiltja a törvény mint eddig.

Smitht 2012.06.24. 01:14:22

@Pipas: És most már hozzájut az adómentes pálinkához is. Jobb így a helyzet? Végülis megvan most már a választási lehetősége.

Egyébként általánosságban szerintem nem jó, hogy könnyebben jutnak az emberek kétes, vagy akár jó minőségű piához.

Pipas 2012.06.24. 01:15:46

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor:
"A fetisizált abszint is egy fos, a népszerüségét annak köszönheti hogy szlovákiába kell menni érte...:) "

Az abszintet higítva fogyasztják, aki nem így teszi, az semmit sem tud róla. Amúgy itthon is lehet kapni...

Pipas 2012.06.24. 01:16:54

@Smitht: "És most már hozzájut az adómentes pálinkához is. Jobb így a helyzet?"

Nem mondtam, hogy jobb, azt mondtam, hogy nem rosszabb.

"Egyébként általánosságban szerintem nem jó, hogy könnyebben jutnak az emberek kétes, vagy akár jó minőségű piához. "

Nem jutnak könnyebben hozzá.

Cpt. Flint 2012.06.24. 01:21:26

@Pipas: mert te aztán korrekt vagy piszkosul. kijelentettél valamit en bloc, aztán most szívod a fogad, mert szolidan rád lett pirítva és rájöttél, hogy hülyeséget mondtál. most aztán kapkodzs fűhöz, fához vadvirághoz. maradjunk annyiban, hogy gyakran előfordulhat olyan felállás, hogy nem igaz a kategorikus kijelentésed. és bizonyám, hogy a 75 Ft-os dobozos sört hasonlítom a - ha nem is 80, de 50 %-os - házipálinkához, mert az emberek többségének, különösen az alkoholfüggőbbjének, akik miatt az egész vita elindult, ezek jutnak. Nem ám a 4000 Ft/ 05 l 36%-os alsókategóriás francia brandy v. a jéger.
nézz csak körül nyugodtan a környezetedben; a házipálinkások zöme hittel vallja, hogy 47 "fok" alatt nem pálinka a pálinka. és ez most már a pálinkaházak kínálatában és a dizájnos-fantázianeves felsőpolcos bolti pálinkáknál is eluralkodni látszik.
nagyon szívügyed amúgy neked ez a házifőzés, közben meg néha ócsárlod a házipálinkát, qrvára nem értelek. netán te vagy Ovi álnéven, vagy az 50 liter házifőzés évi százszori adómentes értékesítéséből élsz, és meghasonlottál?

Smitht 2012.06.24. 01:26:02

@Pipas: Az eredeti gondolatmenet ez volt(@Imre Laci: ): "Mindkét ital etilalkoholt tartalmaz, élettani hatásaik ilyen szempontból tehát ugyanazok." Nem volt szó betíltásról, meg ilyesmiről. Igen, erre mondtad a kolbásztöltést.

"Tehát nyilván nem könnyebb alkoholhoz jutni mint előtte volt." Dehogynem. Könnyebb több alkoholhoz jutni, mint előtte.

"Az 'olcsóbban' pedig azért sem igaz, mert az otthon főzött pálinka eladását most is éppen úgy tiltja a törvény mint eddig." "Saját fogyasztásra" lefőzethetek most 50 litert adóbentesen. Több tízezer forintot spórolnék vele. Utána mit kezdek a cuccal...

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2012.06.24. 01:27:03

A városi szélsőliberális értelmiségi bulizósfiatalok se füvezhetnek, tehát akkor az alsóbbrendű falusi parasztok se főzhessenek pálinkát!

És vegyünk fel még IMF hitel!!!!!! Kétpofára!

Pipas 2012.06.24. 01:28:21

@Cpt. Flint: "és bizonyám, hogy a 75 Ft-os dobozos sört hasonlítom"

Én eredetileg "korsó sört" mondtam. Azaz csapolt sört, a kocsmában.

"kijelentettél valamit en bloc"

Arra próbáltam meg felhívni a figyelmet, hogy sokan úgy képzelik, a pálinka veszélyesebb, mert sokkal több benne a szesz mint a sörben és a borban. Holott általában ez nem így van. Nyilván lehet olyan sört és olyan pálinkát találni, ahol így van, ez nem is kérdés... mint ahogyan lehet 6, 8, sőt 16%-os sört is találni.

"nagyon szívügyed amúgy neked ez a házifőzés"

Nem az, nem főzök és nem is ismerek olyat, aki otthon főz. Csak nem szeretem a ködösítést meg a ferdítést, meg az urban legendákra épülő nagy kijelentéseket.

"közben meg néha ócsárlod a házipálinkát"

Nem ócsároltam, miért tettem volna. Ha jól csinálják jó, ha nem jól csinálják nem jó. Ennyi.

"netán te vagy Ovi álnéven"

Jah, én vagyok... ;)

Smitht 2012.06.24. 01:30:38

@Pipas: Na, akkor megtaláltuk a véleménykülönbséget :D

Szerintem rosszabb a helyzet, és pont amiatt, mert könnyebben juthat hozzá (akár a nem alkoholista is) a piához.

Cpt. Flint 2012.06.24. 01:31:18

@Pipas: "Amúgy cipőt is rengeteget vettek, de az még nem jelenti azt, hogy nagymértékben növekedett a lábak száma" cipöt eddig is rengeteget vettek, az a kifejezés, hogy rengeteg, nem jelent növekedést. főzőt meg korábban egyet se vettek (0), azaz a növekedés matematikailag nem is fejezhető ki (legalábbis arányszámként).

"Az eredeti gondolatmenet az volt (már nem emlékszem ki vetette fel)" Pont ő vetette fel.

"a sokkal egyszerűbben előállítható bort "
ezt már többször emlegetted, de szeretném, ha elmagyaráznád, hogy mi lenne az alapja annak a kijelentésnek, hogy a bort egyszerűbb előállítani. (mármint szőlőből persze, és nem tablettából.)

Pipas 2012.06.24. 01:31:48

@Smitht: "Dehogynem. Könnyebb több alkoholhoz jutni, mint előtte."

Figyelj, te hol élsz? Valami nagyvárosba ugye? Gondolom felétek eddig nem csináltak bort ugye?

Pipas 2012.06.24. 01:34:55

@Cpt. Flint: "elmagyaráznád, hogy mi lenne az alapja annak a kijelentésnek, hogy a bort egyszerűbb előállítani"

Az, hogy a bort nem kell lepárolni. A fermentáció mindkét esetben szükséges, de a pálinkánál lepárlásra is szükség van.

Cpt. Flint 2012.06.24. 01:38:19

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor: "Sokan keverik az alkoholfokot a minőséggel, pedig köze nincs hozzá."
Ebben teljesen egyetértünk. Ezért nem kedvelem a magyar házipálinkát. Sajnos nagyon kevés élvezhetővel találkoztam.
Ez itten jó kis szösszenet erről: fuszereslelek.blog.hu/2011/12/13/palinka_vs_whisky
Bár ő a trendet ellenkezőleg látja, mint én, azaz hogy végre már nem az erő a domináns... hát, ő a gasztromókus, biztos jobban tudja. Én csak a kis vidéki hétköznapi környezetből, meg a boltokból ítélek.

Pipas 2012.06.24. 01:41:15

@Cpt. Flint: "főzőt meg korábban egyet se vettek (0)"

Hahh, vicces, miért ne vettek volna. Szlovákiába meg Erdélybe is elég sok fogyott...

Bourbon 2012.06.24. 01:42:50

A cikk meglehetőst vagy a leírtak stílusában "igen" ok nélküli vagyis oktalan! :)) Nem az otthon főzést kritizálja és tiltaná senki, csak a 100% jövedéki adó mentességet. Főző családonként kb. évi 75e Ftról. További sikeres szövegértelmezést a blog írójának! :)))

Pipas 2012.06.24. 01:45:00

@Smitht: Én ilyet nem tapasztaltam, de ha látok egy meggyőző statisztikát, akkor megváltoztatom a véleményemet.

Nem hiszem, hogy jobb vagy ugyanolyan a helyzet, egyszerűen azt gondolom, hogy sokkal valószínűbb, hogy jelentős változás nem történt, ezért az, hogy "sokkal rosszabb" az bizonyítást igényel. Ha be tudod bizonyítani én elfogadom.

Cpt. Flint 2012.06.24. 01:47:16

@Pipas: na és? a bornál meg fahordó v. koracéltartály, kapálás, permetezés, kénezés, derítés, átfejtés, pince stb. szükséges, és ugyanannyi alkoholegyenértékhez jóval nagyobb mennyiségű gyümölcs (és meló).
és maradjunk már az átlag házipálinkafőzőcskézőnél, még a házibort se akard a műanyaghordóban rothasztott férges hullottalmacefréhez hasonlítani.

Sírköves Slomó 2012.06.24. 01:49:12

@Cpt. Flint: Hát én is úgy vk vele, hogy sokkal jobb egy JÓ gyümölcspálesz, mint bármi ami gabonából keletkezhet. A wiskey-t meg a vodkát különösen rühellem, de ízlés dolga. Van gyenge pálinka, de nincs jó wiskey.

Pipas 2012.06.24. 01:51:14

@Cpt. Flint: "na és? a bornál meg fahordó v. koracéltartály, kapálás, permetezés, kénezés, derítés, átfejtés, pince stb."

Meglepődnél ha tudnád, hogy ezekből mennyi minden elhagyható. :)))

"ugyanannyi alkoholegyenértékhez jóval nagyobb mennyiségű gyümölcs"

Répacukor. :)

"házibort se akard a műanyaghordóban rothasztott férges hullottalmacefréhez hasonlítani"

Nem rothasztott, fermentált. És ismét: meglepődnél ha tudnád, hogy mekkora múanyagtartályokat használnak borászok. :)

Sírköves Slomó 2012.06.24. 01:51:25

@Cpt. Flint: Háziborból is sok a sz*r és kevés a jó, emmá ilyen.

Cpt. Flint 2012.06.24. 02:13:42

@Pipas:
"Arra próbáltam meg felhívni a figyelmet, hogy sokan úgy képzelik, a pálinka veszélyesebb, mert sokkal több benne a szesz mint a sörben és a borban." hát, ez nem így sült el, rosszul adtad elő.
"miért ne vettek volna." mert tilos volt otthon főzni. ha jól tudom, most a jogszabályról, eu-ról és annak hatásairól beszélünk, nem? különben meg aki már vett korábban külföldön svarcban, az most nyilván nem vett még egyet itthon, ugye? szóval az nem jáccik, a növekményben így se, úgy se szerepel.
"Én eredetileg "korsó sört" mondtam. Azaz csapolt sört, a kocsmában. "
Eredetileg én is. A dobozossal te jöttél elő. Én csak kaptam rajta. De a csapolt lóbányai, borsodi, arany frászok se 5-ös.

merre 2012.06.24. 02:16:24

@micsoda?:
Sántít az érvelésed, mert ha adóznak a pálinka után,akkor már semmi baj nincs azzal, hogy hülyít?
Bögrecsárda meg eladást jelent, tehát most is tilos.

Cpt. Flint 2012.06.24. 02:26:04

@Pipas: "Meglepődnél ha tudnád, hogy ezekből mennyi minden elhagyható." stb.
mondtam, hogy nem a tablettás borról beszélünk. ennyi erővel a patikában/lengyelpiacon kapható 70 v. 96 %-os tisztaszesz + akármilyen ízesítő "koktél" egyszerű elkészítéséről; vagy az arcszesz mint ital egyszerűségéről is beszélhetnénk.
Átlagos házibor készítését hasonlítottam volna átlagos házipáleszéhez.
"meglepődnél ha tudnád, hogy mekkora múanyagtartályokat használnak borászok."
meglepődnél, ha azt mondanám, hogy ismerek borászt? meglepődnél, ha azt mondanám, hogy nincs műanyagtartálya? meglepődnél, ha azt mondanám, hogy ismerek háziborkészítőt is, nem egyet, hogy vittem már cefrét (bár nem a sajátomat) főzetni?
meglepődnél, ha azt mondanám, hogy "kellett" már innom konkrétan sz@rszagú törkölyt?

Cpt. Flint 2012.06.24. 02:27:33

@Elli Vízel - The Ultimate Survivor: de rossz háziborból 2 deci elviselhetőbb, mint rossz házipáleszből :oP

Cpt. Flint 2012.06.24. 03:23:52

@Pipas: "Az alkoholisták száma a volt szocialista országokban ilyen magas"

Meglepődve olvastam, hogy 2010-ben (ha jól figyeltem) _Európában_ az egy főre jutó alkoholfogyasztásban Luxemburg volt az első, Csehország a második és mi a bronzérmesek.
Persze ez nem az alkoholizmus, ami te említesz; arról is szívesen olvasnék viszonylag friss adatokat.

Reggie 2012.06.24. 03:29:16

@Smitht: Ha mar alkesz vagy, akkor tok mindegy, megoldod igy is ugy is. Az igazi alkeszt nem a penz vagy rendelkezesre allo alkohol korlatozza, hanem az alkohol beszerzesere alkalmas allapot ritkasaga. Egyedul egy hajlektalan nem kepes folyamatosan sakal reszeg lenni, mert neha kunyeralni kell penzt.

Cpt. Flint 2012.06.24. 03:38:46

@Reggie: de nem erről van szó. hanem hogy 50 l szabadon lepárolható szesz/család esetben _sokkal könnyebben_ lehet belőled alkesz.
Ez nem egzakt, bizonyított megállapítás részemről, csak egy igaznak tűnő sejtés. Van ilyen a matematikában is. :o)

Reggie 2012.06.24. 03:47:04

@Cpt. Flint: Igaz lenne, ha nem lenne olcson es konnyen megszerezheto az alkohol. Marpedig fozo nelkul is konnyu hozzajutni, igy nem hinnem, hogy ez lenne a korlat.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2012.06.24. 04:45:12

Na ennek a cikknek az írója , szerintem megérdemel pár hónap börtönbüntetést, nagynnyilvánosság előtt elkövetett jóhiszeműséggel való visszaélésért...

1., a pálinka jövedéki adóbevétele kétszeresére nőtt...

2., igen súlyos adó volt rajta, az európai egyezményeknél majd 30%-al nagyobb, mert az ECU-t EUROként értelmezték...

3., Adót, csak a forgalomba hozott dolgok után lehet kivetni... mert a magántulajdon szent...

4., az import töményszesz 96% volt... ami vitte ki az forgótőkét... ráadásul egészségre káros égetett szeszek..

5., a pálinka a rossz minőségű gyümölcsből van... és a gyümölcs egyfajta olcsó raktározásának felel meg, így nem kell áron alul eladni a nagyfelvásárlóknak feketén külföldre, amiből soha nem lesz adó...

6., a gyümölcsfák kellenek a méhészetnek, a pálinka meg csak gyümölcsbőllesz... a méhekből bejött adó a többszörösére nőtt, mert már most.. nem ritkitották pl a vad mirabólanokat, hogy majd beoltják, és a gyümölcsvirág kell a tavaszi fiasításhoz... annak a minősége határozza meg az egész éves hordást

7., a jó minőségű gyümölcsből, a gazdasszonyok nem engedik a pálinka készítését, hanem lekvárt főznek, ami számos családnak ad megélhetést...

8., az itthon gyártott pálinka lényeges iparhúzó, pl. idegenforgalom, vagy konzervipar... ráadásul a benne levő amigdalin csökkenti a legdrágább betegségeknek kialakulásának az esélyét... a B17 vitamin...

9., legalább 8 lakatos cég jött létre, aki szeszfőző gépeket gyárt...

10., egyáltalán ne reménykedjenek, hogy a mostani adózásmegváltozik, mert nem önszántukból csinálták... én jelentettem fel az államot az európai versenyhivatalnál... és az ENSZ-nél magántulajdon egyetemes emberi jogának megsértésért, valamint a 30%-kal magasabb adóztatásért... mert a magáncélra a világon akkor főzhet bárki bármikor lekvárt vagy levest... netán pálinkát, amikor akar....

micsoda? 2012.06.24. 05:37:03

@merre: Tudom, hogy a bögrecsárda mit jelent, mindenféle kotyvalék árusítását, beleértve a házílag, szakszerűtlenül előállított pálinkát is. Valóban öl, butit, kevésbé dönt nyomorba, mert olcsó:D

spawn666 2012.06.24. 06:07:00

@reccs:
Nagyon jóóóóóó:-)))

spawn666 2012.06.24. 06:12:15

@Bourbon:
Nyertél. Itt az adóról van szó. Kevesebb ezzel is az állam bevétele oszt annyi:-)))

esef 2012.06.24. 07:09:17

az eu-ban lehet otthon "csak úgy" pálinkát főzn? hogy nem? beléptünk az eu-ba elfogadva a játékszabályokat? hogy igen?
bravó Viktorka szép volt, lehet agyalni a bevezetendő büntetés adóján, merthogy ezért is meg fognak cseszni. de hát mi gazdag ország vagyunk, szórjuk a pénzt büntetésekre, merthát az elmúlt 2 évet megelőző 8 év tehet mindenről, így erről a törvényről is természetesen. ha nem nyúzták volna a népet, Viktorkának eszébe nem jutott volna meghozni ezt a törvényt sem...

Össze kell fogni 2012.06.24. 07:20:41

@micsoda?: Önnek van igaza! Én csak azon csodálkozom, hogy némely kommentelő a zárt osztályról ír! (valószínű elmebeteg)

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2012.06.24. 07:27:54

@micsoda?: hogyan lehet pálinkát szakszerűtlenül előállítani?

A desztillálást nem lehet szakszerűtlenül elvégezni... a pálinka mindig ugyan azon a hőfokon fog forrni.. max kevesebb lesz, ha nem volt elég gondossággal kezelve a cefre.. de akkor meg a minősége javul... mert az aromák feldúsulnak..

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2012.06.24. 07:29:02

Bevallás alapján meg lehetne adóztatni. Én pl. lefőzettem (hivatalosan) 400 liter bort, lett belőle finom borpárlat, lepalackoztattam. A főzdéből csak úgy hozhattam el, hogy befizettem utána a jövedékli adót (ez még a fülkeforradalom előtt volt). Nem haltam bele.

Aki zug akar főzni, azzal szórakozhatnak a fináncok, úgysem fog adózni utána, ha a fejükön pattognak se. Amikor háznál kínálnak pálinkával, a magamén kívül nem tudom, hogy ittam-e adózott terméket.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2012.06.24. 07:29:59

@spawn666: Több az állam bevétele... a többszöröse...

Csak a magyarokat elnyomó terror nép, nem tanítja az iskolákban mi is az a pénz és mi az az adó, meg forgótőke...

De ha megkérdezem mi az az adó.. szerintem te is csak akkor fogod tudni, ha megnyitod a nickem mellett levő linket, és elolvasod a könyvembe került írások piszkozatait...

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2012.06.24. 07:31:11

@esef: Igen! Lehet csak úgy sört főzni, vagy pálinkát.. lehet... és nem évi 50 litert, hanem 5 hektót... ami 500 liter...

nu pagagyí 2012.06.24. 07:35:06

Szerintem ideje lenne. hogy az agyondédelgetett falusi emberek is kivegyék a részüket a közteherviselésből. A rendszerváltás óta hülyének tekintik őket, amire ők még rá is játszanak. Nemsokára külföldiek kezében is lesznek földek, hacsak nem sikerül Belorussziát csinálni az országból és megmaradunk a nyugati orientáció mellett. Nem jó politika az, ha nem szedjük be az adókat a földvagyon hozama után.

hantaboly 2012.06.24. 07:35:54

Van itt olyan ember aki egyáltalán főzött már otthon pálinkát? Mindenki véleményt mond, miközben hülyeséget beszél.
1. Pálinkát mindig is főztek, ha engedélyes volt, ha nem, a törvény mindössze azt tette lehetővé, hogy az eddigi főzőknek nem kell rettegni a finánctól, főzhet nyugodtan, de betartva a feltételeket. 100 liter 50%-os pálinkát főzhet saját fogyasztásra.
Aki eddig főzött, az most kinyithatja a garázsajtót, nem kell félnie a finánctól a fenti feltétel betartása esetén.
2.Igenis, otthon is lehet jó pálinkát főzni, magam is rendszeresen főzök, jó berendezéssel, sok éves tapasztalattal. Vendégeim szerint nagyon jó minőségben.
Aki eddig sz*rt főzött, engedéllyel is sz*rt fog! Mert az engedély nem garantálja a minőséget. Aki meg jót főzött, az ezután igyekszik még jobbat főzni, hiszen a legalizálás azt is jelentette, hogy most már nyíltan készíthetek, vásárolhatok, vagy gyártatok jó berendezést, magyarul beleinvesztálhatok egy jobb minőségű berendezésbe, ami akár a késztermék javulását eredményezheti.
3.Attól, hogy szabad a főzés, még nem lesz senki alkoholista. A zugpálinkafőzés korában is voltak alkeszek, számuk nem az adómentes főzéstől fog nőni. Aki füvezik, akkor is megveszi, ha tudja, hogy tilos. A műtrágyából gyártott bor sokkal károsabb a szervezetre, mint a gyümölcsből főzött pálinka.
4.Mennyivel jobb a Zwack féle szeszesital vajon, , ami izocukorból, élesztőből és vízből készült, Vilmos néven forgalmazzák, mézzel butítják?
Az nem káros a szervezetre? Azért, mert az adózott termék, lehet a minősége sokkal rosszabb, mint az otthon jó körülmények között előállított, hiszen már nem kell dugdosni, tiszta gyümölcsből készült pálinkánál.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2012.06.24. 07:36:00

Kedves bloggazda! Beírtam, hogy a metilalkoholtól meg lehet vakulni. Valami nagyon béna szűrőt használhatsz, mert szerinte ez tiltott üzenet.

Sparti300 2012.06.24. 07:44:03

Ez a kiskapu is amit ideiglenesen meg nyitottak,csak a leszedésről szól. A idióta magyart mindig lehet cumiztatni.

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2012.06.24. 07:47:50

@nu pagagyí: nincsennek agyondédelgetett falusi emberek...

a terror közalkalmazotti réteg primitívsége miatt, megvannak adóztatva a nyersanyag és alapanyag termelő földművesek és állattartók... erdészek...

Ez adja egy mezőgazdasági országban a forgótőkét... ember... maga az adó van bekorlátozva... adó csak az eladott kész termék, közalkalmazottaknak adott hányadábóllesz... ha a folyamat már az elején elvan lehetetlenítve nem lesz belőle adó...

Melyik országban vannak megadóztatva a mezőgazdaságiak?! Csak az eladósodott USA-ban... ráadásul az élelmiszert meg kell vennie a közalkalmazottnak... ííííígy gyakorlatilag nincs értelme megnövelni az árát.. mert akkor annyival többet kell fizetni a közalkalmazottnak, hogy megtudja venni...

Ha adót akarsz növelni, nem a pálinkát kell bekorlátozni, hanem az import égetett szeszeket... ami akár halált is okozhat.. ha többet iszol belőle... gyakorlatilag mérgek... nem egy fiatal kerül detoxba miatta.. pálinkától nem fog..

Itthon kell előállítani az urándioxidot... 1 millió tonna felmért uránkészletünk van... 140 billió forint éves adó... érted? kb 30 az évente befolyó...

kb 80 billiós a kőolaj importunk.. és hol vannak az etanol és biodeiesel termelő üzemek? Vagy azok a tömegközlekedési eszközök, amik ezt csökkentik?

28 billió a gázimportunk... hol vannak a geoterm hőkutak? Vagy a hőszivattyús fűtés? Amibe szélturbinákkal termeljük meg az elektromos áramot? A pellettel működő központi hőerőművek? Vagy hol gyűjti a lakosság a pelletnek való hulladékot, hogy annyival olcsóbban tudjon fűteni.. vagy netán ingyen?! Hogy a pénzén mezőgazdasági és ipari cikkeket vegyen ezzel munkát teremtve itthon? ami csökkenti amunkanélküliséget és a befolyt adómennyiséget?!

Ez a baj.. nem az hogy kiszorítjuk az égetett szesz importot... vagy ellehetetlenítettük az alkohol maffiát...

roki 2012.06.24. 07:56:26

@Cpt. Flint:

Nyilvánvalóan csökkent a tömény forgalom és ezt fájlézzák a különféle multi pénzpumpák az EU-n keresztül....mert azzal legyünk már tisztába, hogy itt egy-egy nagynevű, rengeteg italmárkát birtokló cég érdekei sérülnek a szabad pálinkafőzés kapcsán.

A helyzet komikus, mert kb. úgy néz ki a dolog, hogy a drogdíler méltatlankodik az EU-nál, hogy a paraszt otthon termeli a füvet .... és skandallum, a szenvedélybetegségéből nem lesz adó és .....jó vastag profit.

Én is főztem idehaza pálinkát, szigorúan cukor nélkül, lett összesen nyolc liter.
A gyalogbodza és a ringló volt az alap, jó kis aromás, ütős pálesz lett. A család hölgytagjai a pergetés után fedelezésből maradt mézzel keverten, kvázi mézlikőrként fogyasztják nagy megelégedéssel, nálam azt az évi 15-20 palack Johnny Walkert váltja ki az sk. pálinka.
Érdekes, hogy a háziból kevesebb fogy, elég belőle vasárnapi ebéd előtt egy kis billikom, míg ha régebben whyskizni kezdtem, simán bedobtam minimum egy fél üveggel egy ültő helyemben.

A pálinka az egy jó dolog, pláne a saját, van neki stílusa mind az elkészítése, mind a fogyasztása során, kár volna elrontani holmi személytelen tucatáruval csak azért, mert a multi ragaszkodik a haszonhoz.

Adóról pedig annyit, hogy amit nem a wishkey vásárláskor fizetek adóba, azt fizetem máshol, pl. többet autózok...

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2012.06.24. 08:01:26

@roki: igen... a gombás erjesztés után nagymennyiségú vitaminok is keletkeznek, ami az alkoholsavhoz kapcsolódnak... az az a hatás ami... miatt a pálinka gyógyítja az alkoholfüggőséget... mint jelen esetedbe... ezt még nem mertem felhozni... mert emiatt ténylegesen csökken az alkoholok jövedéki adója...

rókafogta 2012.06.24. 08:12:51

"Ahhoz, hogy ezt a "meccset" megnyerje a Kormány az EU-val szemben, ahhoz bizony minden részletre kiterjedő felméréseket, tanulmányokat kellene végezni, s úgy már megállhatja majd a helyét az érv, hogy bár Európában esetleg egyetlen másik nemzetnél sincs adóval nem terhelt égetett szesz előállítás, mivel nálunk ez hungarikum, igen is kiállunk a meghozott törvény mellett." -Mondjuk erre Orbán Matolcsyi Team képtelen! "akkor mi lesz azzal az igen sok emberrel, aki már új hobbijába befektetett igen jelentős összegeket? i, ki fogja megfizetni a kárukat? " Ezt a kérdésre teszek nagy ívben ugyanúgy ahogy a kormány tett azokra akiktől ellopott MNYP ,vagy akiket nem hagyott az út szélén. Kérjék a kárukat attól aki okozta nekik!

tudatos_biznic 2012.06.24. 08:45:45

más a törvény, és más a betartatása. Ha az EU elmeszeli, akkor semmi mást nem kell csinálni, csak jó látványosan bejelenteni a tévében, hogy nincs apparátus az ellenőrzésre és egy-két precedens jellengű nulla következményű ítéletet hozni. Mindenki tudni fogja, hogy nem törvényes, de jogos. :) ennyi

azallamenvagyok 2012.06.24. 08:51:45

biztos leírták már mások is:

én azon dobtam egy hátast, hogy az eunak pont ebbe sikerült belekötnie a zelmúltkétév ámokfutásából

saját környezetben amúgy azt tapasztalom, hogy nem fulladnak bele az emberek a saját főzésű pálinkába, a szeszesitaljövedékiadóbiznisz nem ezen fog elhasalni

turulpina 2012.06.24. 09:44:02

És azokkal mi lesz, akiknek volt magannyugdíjpénztári megtakarítása, de a törpe kizsarolta?

fourgee 2012.06.24. 09:46:33

@Téglagyári megálló: "a pálinkafőzés által könnyebben hozzáférhetővé vált az itthon amúgy is igen szép számban élő alkoholistáknak"

Ahaaa, majd pont a lepukkant alkoholisták azok akik pálinkafőzőre költik a pénzüket és pálinka előállításával töltik el az idejüket :))))
Mint ahogy a heroinfüggők is mind a mákföldeken dolgoznak, a kokainfogyasztóknak meg nyaralójuk van Kolumbiában vagy hol a tökömben.

Ismerek olyat aki túl sokat szív, megfordult a fejében az otthoni növénytermesztés, szerintem neki is eszébe juthatott hogy az alkoholisták azok akik pálinkát főznek :))))

Roan 2012.06.24. 09:49:37

A bevételkiesést szvsz nem a pálinkás cégeken kell mérni, hanem a kiesett jövedéki adót, a szeszfőzdék megszűnt kapacitását, stb. kell nézni. Azt már többen leírták, hogy csak a teljes adómentesség megszüntetéséről van szó. Én is szeretem a pálinkát, de nem tartom ördögtől való ötletnek, ha van rá jövedéki adó.

Roan 2012.06.24. 09:55:46

@fourgee: Azért ne feledkezz meg arról, hogy a gyerekek számára így könnyen hozzáférhető lesz otthon az alkohol, ráadásul az erősebb fajtából. S azt sem tartom jó modellnek, ha azt látja otthon, hogy fater majd' ipari mennyiségben (főleg, ha még kicsit többet is főzünk ugye...) főzi az alkholt, és nem is a kocsmában issza meg, hanem otthon.

midnight coder 2012.06.24. 09:57:15

@turulpina: Azoknak ugyanannyi hitelük is volt. Mert hogy a manyupot végig hitelből fedezte az aktuális kúrmány. Te kaptál 1000 forintot a manyup számládra - amivel állami garancia mellett tőzsdézhetett az arra felkent maffiózók egyike, viszont kiesett 1000 forint a felosztó-kirovóból, amit bizony állam bácsinak kellett kipótolnia. Amit persze csak hitelből tudott megtenni, mivel állam bácsi mostanság nemigen volt nyereséges.

És elég naiv az a hülye liberósbolsi, aki elhiszi, hogy azt a hitelt amit erre felszedtek a nevében, majd nem ő vagy a gyerekei, unokái fogják visszafizetni.

Orbánéknak - minden hülyeségük ellenére - abban speciel nagyon igazuk volt, hogy ezt a rendszert így megszüntették.

laci_52 2012.06.24. 09:59:07

"mi lesz azzal az igen sok emberrel, aki már új hobbijába befektetett igen jelentős összegeket?"

Mi lenne? Főzik majd tovább a pálinkát akkor is, ha az tilos lesz. Régen is így volt.Nem olyan országban élünk, ahol senki sem csinálja azt, ami tiltva van.

midnight coder 2012.06.24. 10:00:24

@Roan: Nem hiszem, hogy kis hazánkban túl sok olyan gyerek lenne, akinek komoly kihívást jelentene tömény szeszhez jutni. A nejem iskolájában tavaj is volt olyan hogy hetedikes gyerekeket vittek kórházba emiatt - és persze nem azért mert apuka otthon főzte a páleszt, hanem mert az idősebb haverja szerzett neki.

fourgee 2012.06.24. 10:11:50

@Roan: Persze, mert eddig senki sem tartott otthon alkoholt, most viszont a pálinkafőzzéssel mindenkinek lesz és emiatt veszélyben lesznek a gyerekek? Aki meg pálinkát főz, az jellemzően megissza egyedül otthon?

Embeeeer, most csak itt a fórumozóknak hazudod a hülyeséget, vagy saját magadnak is? :))))

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2012.06.24. 10:13:04

@rókafogta: Semmiféle meccs sincs....

Nincs eljárás, nincs rá törvény, nincs rá példa, hogy ne tehetnénk meg... egyenlőre csak pár fizetett bűnöző siránkozik, az EU parlamentbe...

Con Storm · http://pszichohistoria.uw.hu/ 2012.06.24. 10:18:08

@Roan: He he... az alkoholisták azok az emberek, akiknek nincs élet célja, nincs miért élniük, akik teljesen lecsúsztak...

Alkoholista nem fog otthon szeszt gyártani, mert leszedni a fáról a gyümölcsöt, feldolgozni, gondozni a gyümölcsfákat.. hordót venni... és több százezer forintos lepárlót üzemeltetni nem fog...

Ha mégis megteszi.. célja lesz... kint a természetben... és órákat fog dolgozni a gyümölcsszedéssel.. miközben eszi azt...

Érted? a pálinka készítéshez gyümölcs kell.. és ha gyümölcsfák vannak az udvaron.. a gyerek fogja enni... az alkoholista felesége meg elteszi.. befőttnek vagy lekvárnak vagy szörpnek.. vagy megaszalja.. megsüti.. gyümölcslevest készít belőle...

Vágod? Alig van gyümölcsfa az országban, miközben fő táplálkozási forrásunk lenne...

Kandaláber 2012.06.24. 10:28:07

Az index.hu címlapjára eleve cenzurázott, megrendelt írások kerülnek fel "blog"-ként.

Ez is.

Látszatkritikák, amelyekkel más, fontosabb témákat el lehet tüntetni.

Vannak fizetett hozzászólások, amelyekkel lehet terelni: ál-buta, primitív, durva, közerkölcsromboló hozzászólások.

Ezek íróit vajon miért nem szűrik? Mert rájuk hivatkozva lehet a blogolást zárt, ellenőrzött keretek között tartani.

És miért nem lehet a szerkesztőségi cikkeket kommentelni? Mert a hatalom a más véleményt el kívánja zárni. Mert az index.hu cikkei nyelvtanilag, tartalmilag rendszeresen a béka feneke alatt vannak A Pulitzer díj-hoz kapcsolódó újságírás szakmai és etikai szintjének a közelében sincsenek.

kifordított nagyanyó 2012.06.24. 10:41:40

Gondolom úgy érzik hogy zavarja az ő üzleteiket,de most ettől sokkal kevesebb külföldi piát veszünk?

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2012.06.24. 10:50:46

@nu pagagyí: Pontosan mit is jelent az, hogy álblog? :D

emem 2012.06.24. 10:53:07

Bírom, hogy mindenki ész-érveket próbál felhozni a dologban, miközben ez az egész ingyenes otthonfőzés csak egy Fideszes reklámfogás volt. Hallom magamban a Fidesz felháborodottan hangoztatott ellenkampányát az otthoni ingyen-pálinkafőzés ellen, ha ez történetesen a szocialistáknak jutott volna eszébe.
Amúgy a magyaroknak már tényleg csak az hiányzik a boldogságukhoz, hogy szlopálhassák az esetleg metanollal elegyes házipálinkájukat...

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2012.06.24. 10:53:50

@kifordított nagyanyó: Erre gyanakodtam én is, de úgy vélem, hogy aki netán most a havertól kapja ingyen a pálinkát, az korábban sem a külföldi gyártók égetett szeszeit vásárolta meg, hanem a Győri Likőrgyár valamelyik ioncserélt víz + tisztaszesz és aroma levesét. Tehát nem hiszem, hogy a külföldi exportőrök piaci részesedésének csökkenése robbantotta volna ki ezt a vitát.

hlf 2012.06.24. 11:04:02

@Con Storm:

A legolcsóbb szesz az adómentes szesz. Az alkoholistáknak az a része, amelyekről te beszélsz lecsúszott emberkék, akiknek mindegy mit, csak üssön.

A pálinka csak akkor adómentes és állítható elő otthon, szeszfőzdében, szeszüzemben ha CSAK gyümölcs felhasználásával készült.
Szerinted csak gyümölcsből készülnek?:)
Jó pár kiló cukor, meg ami alkoholos erjedésre alkalmas. Máris mehet a bögrecsárdába, kocsmába, szomszédba, haverhoz, piacra.
Csak laborvizsgálattal állapítható meg miből készült, ha egyáltalán.
Gyakorlatilag ellenőrizhetetlen, fehér folt az élelmiszerbiztonság, adóellenőrzés szempontjából, a feketegazdaság ideális táptalaja. Megy is a bolt rendesen.

Az adófizetési morál, a normakövetési hajlandóságot ismerve a magyarok csak gyümölcsből, csak 50 litert és csak a jogszabályokban meghatározott keretek között főzik a pálinkát... szerinted.

Irigyellek:)

hlf 2012.06.24. 11:05:12

Ja és évi 10 milliárdba kerül mindez.

AzHofi 2012.06.24. 11:10:39

@Smitht: de a főzés az könnyebb hopzzájutás, mint bemenni a boltba és már 10 perc múlva boldog alkoholtulajdonosként távozni? Először is kell ugye egy gyümölcsös. Évekig gondozni, metszeni, szopni vele téleny nyáron. Jó, télen nem annyira :-) Leszedni, kimagozni, cefrét készíteni, óvni a széltől is, stb, utána jelentős szakértelemmel lefőzni, mert ez nem egy gyulyásleves, hogy összelapátolom és készen van. Ez volna az egyszerűbb út? Kétlem.

hlf 2012.06.24. 11:11:59

@Con Storm:

"Nincs eljárás, nincs rá törvény, nincs rá példa, hogy ne tehetnénk meg... egyenlőre csak pár fizetett bűnöző siránkozik, az EU parlamentbe..."

Azt tudod, hogy ebből egy szó sem igaz?:)

Magyarország a csatlakozási tárgyalásokon vállalta, hogy max. 50 százalékos kedvezménnyel adóztatja a házi vagy bérfőzési pálinkát. Így is csak átmenetileg.
Ezt rúgta fel csak úgy a kormány. Egy egyezségtől egyoldalúan egyik napról a másikra az egyik fél elállt. Persze hogy sérelmezi a másik.
Tudod még az alaptörvényben is benne foglaltatik, hogy a Magyarország nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségei a nemzeti jogot is felülírják.
Mi az hogy nincs törvény?!:)
Alaptörvény van rá.

kvadrillio 2012.06.24. 11:29:35

adja el a hegymászóknak a pálinkáját a Híííím.....alájánál ! :O)

EBBEN A DÖG MELEGBEN, AZ IS HÜLYE, AKI ISSZA INFARKTUSIG !!!!
MEGVÁLTOSZOTT A KLÍMA 50 FOKOK VANNAK ÉS NEM PÁLINKÁT, HANEM NARANCSLÉT KÍVÁN A MAGYAR.....JÉGKOCZZZKÁVAL !

eßemfaßom meg áll 2012.06.24. 11:34:00

1. Valaki irta korábban, hogy azért kellett 2 év az EU-nak, mert ennyi az átfutási idő. Jo duma, de akinek nem szelektiv a memóriája, az emlékezhet egy bizonyos médiatörvényre meg alaptörvényre, ezeknél véletlenül sikerült már az elfogadás előtt kitörnie az EU-s hisztinek, szóval talán mégse kell 2 év ha bajuk van valamivel...

2. Aki azt hiszi, hogy azóta jujdemegnőtt az otthoni főzés mert lehet kapni lepárlót a praktikerben és emiatt csilliárdoktól esett el az állam és azóta minden alkesz a saját pálinkájától okádva fetreng, az kb semmit nem tud az egészről. Mindig főztek otthon pálinkát. Nem kell hozzá praktikeres lepárló százezerért, kell egy kukta, pár méter rézcső meg egy tizenliteres viztartály és jöhet a pálinka.

Annyi a váltózás, hogy korábban volt rá esély, hogy egy haragos felnyomja Bélabát a fináncoknál, ezért Bélabá stresszelt egy picit amikor főzött, manapság meg nem stresszel.

Mondhatni el is értük a népegészségügyi célt, csökkent a stresszhelyzetek száma.

Pipas 2012.06.24. 11:34:10

@kvadrillio: Nagy melegben édes narancslét inni csacskaság. Hosszúlépés, csak az segít! :)

kvadrillio 2012.06.24. 11:34:23

Májkóma az már végleges állapot?
Súgó
..

Édesapám májkómában van, sajnos májzsugorból adfódóan.Január óta nem iszik egy kortyot sem, mégis egyre romlik az állapota.2 hete kórházban van, leállt a mája, már összevissza beszél...Van még remény??

2012-04-27 19:54
Dr. Boros Miklós válasza a májkóma témában

Tisztelt Kérdező! Ennyi információ alapján teljesen korrekt véleményt adni nem lehet. Azonban tudni kell, hogy a májzsugorodás csak egy bizonyos mértékig tudja kompenzálni a máj, így elképzelhető, hogy az alkohol elhagyása ellenére is tovább romlik a helyzet.

eßemfaßom meg áll 2012.06.24. 11:35:19

@kvadrillio: Ja, kimegyünk a kertbe, letépjül a narancsot a narancsfánkról, kinyomjuk a levét és jégkockákkal iszogatjuk.

eßemfaßom meg áll 2012.06.24. 11:40:22

egyébként tud valaki pontos jogszabályt az osztrák helyzetről? Mert én ilyet olvastam (30 literig adómentes és el is adhatja az osztrák), és ez alapján az EU bekaphattya:

www.agroline.hu/hir/kinek-art-a-hazi-palinka

"Talán a hazainál jóval engedékenyebb ausztriai szabályozás lebegett Orbán Viktor szeme előtt, amikor az otthoni főzés engedélyezését vetette föl. Nyugati szomszédunknál léteznek házi vagy kis főzdék is. Ezekben évente 200 hektoliterfok állítható elő, az első harminc litert adómentesen, majd kedvezményes, a száz hektoliterfok fölötti részt pedig a normál kulcsú jövedéki adó terheli a párlatot. A kész pálinka pedig nem csak saját használatra készülhet, de bizonyos feltételek között – végfogyasztóknak vagy a vendéglátásban – értékesíthető is. Ilyen üzemekből több tízezer található Ausztriában – miközben bérfőzés ott nem létezik."

szmoker (Homo Trollicus) 2012.06.24. 11:46:25

@AzHofi: "a ház nélküli csiga egy gerincoszlop hozzájuk képest."

Helyesen: a meztelen csiga hozzájuk képest valóságos gerincoszlop.
Hofit csak pontosan! :)

macitalp 2012.06.24. 12:08:01

A házi pálinkafőzés engedélyezésében mint cseppben a tenger jól látható az Orbán kormány populista (gyengébbek kedvéérét népszerűséget hajszoló) felelőtlen és hazug politikája. Kicsit bővebben:
- 50 liter saját használatra
Ezt ki és hogyan ellenőrzi? Mindenki tudja, hogy faluhelyen minden harmadik maximum ötödik háznál lehet pálinkát venni.
- Alkoholizmus
Ettől nyilván nem lett több az alkoholista, de az hogy hogyan és menniyért lehet hozzájutni a szeszhez a nyilván nem mindegy. A magyar nagyivó nép - nem, ne tessék jönni az északi népekkel, meg az oroszokkal, hogy azok meg még többet isznak - ez köztudott. Azt azonban senki nem tudja, hogy mennyi az egészségügy kiadása az alkoholbetegek miatt, kezelés, kiesett munkanapok, szétesett családok, stb. stb.
- Hungarikum

macitalp 2012.06.24. 12:13:37

- Hungarikum
Na, ez a legnagyobb hazugság. Az elmúlt években pár cég komoly tőkét és erőfeszítést fektetett abba, hogy a gyümölcspálinkát magas színvonalon, kemény marketinggel nemzeti jellegzetességé tegye. Ezeknek annyi. Próbáljon valaki eladni bármit, amit minden harmadik-ötödik háznál "gyártanak" és eladnak ilyen-olyan senki által nem ellenőrzött módon és minőségben. Magyarországon lassan már csak a külföldi turisták vesznek boltban pálinkát. Az hogy ebből mennyi az adókiesés, szintén nem számolja senki.
ÚJRA FIDESZ!!!!!!!!!!!

eßemfaßom meg áll 2012.06.24. 12:20:37

@macitalp: "de az hogy hogyan és menniyért lehet hozzájutni a szeszhez a nyilván nem mindegy"
addig is lehetett, amig tiltva volt és ugyanennyiért ugyanigy, csak igy kikerült a köcsög ávós házmesterszomszéd kezéből a fináncoknál feljelentés kéjes öröme.

"Az elmúlt években pár cég komoly tőkét és erőfeszítést fektetett abba, hogy a gyümölcspálinkát magas színvonalon, kemény marketinggel nemzeti jellegzetességé tegye. Ezeknek annyi."

Hülyeség. Nyilván Bélabá házipáleszével van tele a teszko-osan-cora-cba-coop-lidi-aldi nem a nagyüzemben gyártott termékkekkel, és nyilván ezeknek a forgalma durván visszaesett, és erre tudsz is valami forrást hozni, hiszen nem akarsz hazugnak tűnni.

AzHofi 2012.06.24. 12:24:40

@szmoker (Homo Trollicus): egyikünk sem volt pontos, de én közelebb álltam a helyes megoldáshoz: hofi.dave1526.hu/szovegek/pusszantas/index.html :-)

dr. Bubó 2012.06.24. 12:26:44

fontos hogy továbbra is kiszámítható legyen az álam (jogszabájok hivatalok)

Téglagyári megálló 2012.06.24. 12:34:08

na ne mondja már tényleg senki h attól h legálisan lehet (akár csak ha max 10 új pálinkafőzőt vettek összesen 2év alatt) pálinkát főzni, akkor nem lesz több alkohol az országban.
de több lesz!
és meg fogják inni. teljesen mindegy h ki csinálja meg a pálinkát az el fog fogyni!
és nem, az alkoholizmus nem azt jelenti, hogy le van csúszva és nincs célja az életben, hanem azt, hogy nem tudja (vagy azt mondja h nem akarja) abbahagyni a napi ivást, hetente töbször bebaszik stb. a mindig jókedélyű traktorista Pistabá aki dolgozik renedesen éppcsak reggel felessel indít az alkoholista.
legyen rajta adó, mert az élvezeti cikkeket ragyogóan lehet adóztatni, így legalább amikor részegek ordibálnak a ház előtt arra tudok gondolni h legalább leadózta h neki jókedve lett én meg csak aludnék

eßemfaßom meg áll 2012.06.24. 12:43:11

@Téglagyári megálló: ha eljutsz addig, hogy megértsd, nem azért lesz valaki alkoholista mert tud magának százezrekért főzőt venni, hanem azért lesz alkoholista mert inni akar, akkor nem írsz-ismételgetsz ilyen blődségeket.

Aki nem akar inni, az akkor se iszik, ha lefőzheti a gyümölcsét aki meg be akart nonstop rugni az eddig is lefőzte illegálisan kuktában és/vagy csinált bort akár hektoliter mennyiségben.

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2012.06.24. 12:51:50

@RAMBO: Nincs tiltva semmi ilyen szó. Többen is jelezték, hogy hétköznapi szavakat is letilt a rendszer, ezt sajnos nem én koordinálom, nem tudom mi a hiba.

dr. Bubó 2012.06.24. 12:52:10

akkor most a pálinkás szabaccság harcot is elvesztettük? a labancok nyertek?

a kurucok meg nagyot szíftak...

roki 2012.06.24. 12:58:08

@Con Storm:

' miatt a pálinka gyógyítja az alkoholfüggőséget... mint jelen esetedbe..'

Ezzel az alkoholfüggőség dumával a helyedben óvatosabban dobálóznék ilyen mennyiségeket alapul véve, feltehetőleg eszed a primér kampánydumát a savatlan-borstalan műanyagemberek elővezetésével.
Még a kábítószerek esetében sem igaz az a sok fassság amit akár fizikai akár leki függőség kialakulása kapcsán felvezetnek a nagy tömegek fogyasztására, illetve több esetben egész másként igazak.

Hogy teljes legyen a kitárulkozásom, jelzem, hogy egy-egy spanglit is csavarok, ha vidámkodni van kedvem vagy dobok egy tablettát, ha kattogtatni akarom az agyam valami sok aspektusból összeálló problémán....mégsem gondolom, hogy bármilyen téren is függő lennék.

Élni tudni kell.....a többinek pedig marad a műanyag.
Hogy is mondta Hofi?
Szójapörkölt?.....szójafasírt?.....'szój a nővérnek, hogy beszar'tam.

béla a görög (törölt) 2012.06.24. 13:03:15

Vannak ám problémáid...

Amúgy segítek - ha bebukjátok akkor is főzni fogjátok. És nem, nem kaptok kártérítést, adóvisszatérítést, semmit, azért azért mert egy befektetés nem jött be. Egy kukta meg egy desztilláló. A tanfolyammal meg elmehet ha tud céghez dolgozni. Nem arról kapott papírt, hogy otthon tud pálinkát főzni.

Téglagyári megálló 2012.06.24. 13:04:07

tenemérted.
teljesen mindegy ki miért lesz alkoholista(van pont elég) ha több helyen lehet főzni, akkor több lesz. kész.
az h ki issza meg lényegtelen, mert ahogy ügyesen mondtad az alkesz issza meg a nagyját. (akkor is ha nem ő főzi, hanem, mert mondjuk így lett +1haverja(aki tegyük fel nem alkesz) aki főz és majd jól megkínálja)
ilyen butaságot, hogy idáig is lefőzte magának a piát.. eddig is sokan lefőzték ja, de azt bárhonnan nézed belátod, hogy így több helyen főznek (ez a lényege)
bortéma itt feljebb ki lett már tárgyalva, ahhoz szőlő kell, nem is kevés, amivel meló van meg föld kell hozzá. rohadt gyümölcsöket meg bárhonnan összekapirgál bárki.

Pipas 2012.06.24. 13:04:27

@macitalp: "A magyar nagyivó nép - nem, ne tessék jönni az északi népekkel, meg az oroszokkal, hogy azok meg még többet isznak - ez köztudott."

Kihagytad az íreket... meg Észtországot, Csehországot és Luxemburgot és Szlovéniát.

Viszont az 'északi népek' a legendával ellentétben kevesebbet isznak mint mifelénk. Vagyis valójában kevesebben isznak, akik isznak, azok viszont sokat, ez lehet a legenda eredete.

www.tarsadalomkutatas.hu/termek.php?termek=TABRA-A-036

Pipas 2012.06.24. 13:08:36

@Téglagyári megálló: "teljesen mindegy ki miért lesz alkoholista(van pont elég) ha több helyen lehet főzni, akkor több lesz. kész."

Más szavakkal: a dolog abszolút nem érdekel téged, teljesen mindegy neked, hogy mi történik, de nem vagy rest sommás véleményt mondani nulla ismeret és ugyanennyi gondolkodás alapján.

Mottó: értem én, hogy ez egy villanymotor, de mi hajtja?!

roki 2012.06.24. 13:13:53

@eßemfaßom meg áll:

Igen ez a helyzet tökéletes összefoglalása.

Annyit fűznék még hozzá, hogy ha netán ismét tiltólistás lesz a pálesz, akkor csak azért is két hektót fogok főzni, természetesen cukorból és azt már tényleg eladom, mert szabad ember nem hajol be a moszkovita csinyovnyikok packázásának.

Csakazértis dungó....

we 2012.06.24. 13:16:25

Van csirkenk, oszt az tojja a tojast mi meg megesszuk. Ezzel maris jo kibasztunk azokkal akik tojast akarnak eladni. Az evek soran szerintem egy jelentos osszegtol esett el az allam, de remelem nemsokara lelepleznek minket es elnyerjuk melto buntetesunket. De tovabbmegyek! A zoldseget sem a boltban vesszuk, meg a gyumolcsot sem. Sot anyam meg lekvart is szokott fozni!!! Ebbol is latszik, hogy agyondedelgetett falusi parasztok vagyunk.

Nem ertem, hogy miert kellene, hogy adozzon az otthon, sajat gyumolcsbol, sajat fozovel keszitett palinka... (mi amugy nem fozunk, mert eleg nekunk a lelkifurdalas a tobbi miatt)

hlf 2012.06.24. 13:18:34

@eßemfaßom meg áll:

Ugyan annyiért jutottál az illegálisan, adózás alól elvonva előállított szeszhez korábban, mint most, hogy adózatlan és legálisan elállítható?:)

Ezek szerint életedben nem vettél pálinkát sem a fülkeforradalom előtt, sem utána.
Akkor nem mondanál ilyen sületlenséget.

Én vettem és most is veszem, úgy hogy ne próbáld a hülyeséget eladni. Menj el egy szeszfőzdébe és kérdezz rá mennyiért adták a pálinkát korábban és mennyiért most.

hlf 2012.06.24. 13:25:43

@we:

Kár hogy se a tojásotok, se a zöldségetek, se a gyümölcsötök, se a lekvárotok nem jövedéki termék.
Innentől kezdve a párhuzam is enyhén sántít.
Egyébként évi 10 milliárd forintról mondott le az állam, ami a legálisan főzetett pálinkák után fizetett adó volt. Most hogy szabad a vásár, nyilván nagyobb ez a tétel is. Végül is ennyit megér nem?:) Az otthoni szeszpancsolás megér ennyit. Van itt pénz!

hlf 2012.06.24. 13:28:25

És akik bagatellizálni próbálnák az így adómentessé tett mennyiséget azoknak annyit, hogy a Magyarországon bérfőzésben előállított pálinka mennyisége ugyanis több, mint negyedét tette ki az összes szeszesital-gyártásnak.

we 2012.06.24. 13:30:00

@hlf: igaz, hogy nem jovedeki, viszont afa-t sem fizetunk utana, pedig az is az allame lenne. Nem tudom mennyi a tojas a boltban, gondolom 40 forint korul. Csak ma eddig kb. 25Ft AFA-t nem fizettem be.

eßemfaßom meg áll 2012.06.24. 13:38:58

@Téglagyári megálló: te meg azt nem érted, hogy az alkoholista akkor is leissza magát, ha szesztilalom van, a dolog teljesen független attól, hogy Bélabá legálisan főzheti-e le a gyümölcseit vagy illegálisan (ahogy korábban tette)

eßemfaßom meg áll 2012.06.24. 13:44:06

@hlf: legálisan csak saját haszálatra előállitható, innentől irreleváns, hogy eladni ki mennyiért tudja azt amit nem adhat el.

Egyébként igen, pont annyiba került illeglisan lefüzni a garázsban a kuktában, mint amennyibe most kerül legálisan a garázsban a kuktában ( -energiaáremelkedés).

Egyébként tényleg nem vettem. Van saját.

hlf 2012.06.24. 13:51:44

@eßemfaßom meg áll:

Ne terelj.

"de az hogy hogyan és menniyért lehet hozzájutni a szeszhez a nyilván nem mindegy"
addig is lehetett, amig tiltva volt és ugyanennyiért ugyanigy,...

Nem az előállításról beszéltél hanem a hozzájutásról.

hlf 2012.06.24. 13:54:34

@we:

Ha nem jövedéki termék, akkor a tojásoddal ne gyere elő egy jövedéki termék adóztatása kapcsán.

hlf 2012.06.24. 13:59:09

Egyébként Brüsszelt nem a pálinkánk érdekli, hanem az hogy egy élő szerződést egyoldalűan szándékosan megszegtek.
Ennyi.

A másik, hogy vajon a "szabad pálinkafőzésnek" van-e akkora társadalmi haszna (semmi haszna nincs) szemben az évi 10 milliárdos adóbevétel kieséssel és a teljesen ellenőrizhetetlen élelmezés egészségügyi, népegészségügyi, feketegazdaságot erősítő hatásával.

Amikor a chips a haza ellensége, akkor az otthoni szeszkotyvasztás kívánatos?:)

Pipas 2012.06.24. 14:05:41

@hlf: "Ha nem jövedéki termék, akkor a tojásoddal ne gyere elő egy jövedéki termék adóztatása kapcsán. "

Vegyük észre végre, hogy a "jövedéki - nem jövedéki" meghatározás egy törvény, ami meg lehet változtatni, el lehet törölni, meg lehet oldani. Ha a jogászoknak gondot okoz a "jövedéki" szabályozás, akkor oldják meg, a lényeg az, hogy lehessen belőle otthon, saját fogyasztásra pálinkát főzni és kész.

Tőlem nevezhetik hakmakukk 2-nek is, tőlem írhatnak hozzá hatezer oldalas jogszabályt is, az ő dolguk. A lényeg az, hogy működjön a pálinkafőzés ugyanúgy, mint a lekvárfőzés, a rántottasütés és a halászlépaszírozás.

És ne jöjjenek az egészséggel; a sört a 10.-11. századtól adóztatják európában, mert rájöttek, hogy az emberek többet hajlandóak fizetni érte mint amennyibe kerül. Az alkoholbetegekkel akkor sem és most sem foglalkozik a hatalom egy percet se... csak a beszedett pénz, az a lényeg.

Pipas 2012.06.24. 14:07:04

@hlf: "Egyébként Brüsszelt nem a pálinkánk érdekli, hanem az hogy egy élő szerződést egyoldalűan szándékosan megszegtek.
Ennyi."

Állandóen ez a ködösítés megy. Az előbbi osztrák példa hogy illik ebbe a képbe? Sehogy, mi?!

hlf 2012.06.24. 14:46:00

@Pipas:

Nem egy törvény, amit meg lehet változtatni, mert a jövedéki termékek körét nemzetközi, Magyarország által is vállalt keretek között szabályozzák. Ezek a szabályok kötik Magyarország kezét is a jogalkotásban, ráadásul vállaltuk a csatlakozási tárgyalásokon azokat a szabályozási elemeket, amelyeket aztán egyoldalúan megsértünk.

Megjegyzem a csatlakozási tárgyalások ezen részét emlékezetem szerint éppen az első Orbán kormány ideje alatt zárták le.

Innentől kezdve marhára mindegy hogy te vagy én mit szeretnénk. Nem játszik. Ettől még ütheted az asztal sarkát.

Egyetértek, ne jöjjenek az egészséggel, ezért tartom a chips adót is baromságnak. Bár talán népegészségügyi szempontból az otthon kotyvasztott akármi talán veszélyesebb lehet mint egy sósmogyoró. Bár ha az egyik melletti érv él, akkor az a másiknál miért nem?:)
Ez persze nem az én bajom, hanem azoké, akik tudathasadásos állapotban képesek másodpercekkel később egy másik témában éppen ellenkező álláspontot képviselni:)

hlf 2012.06.24. 14:50:09

@Pipas:

Mit tudsz te az osztrák szabályozásról?
Az osztrákok úgy egyeztek meg az EU-val, hogy nekik lehet. Nem úgy és nem fékek nélkül mint nálunk egyébként. Előzetes regisztráció, bejelentés a fináncoknál, stb, stb. Ha érdekel segítek megismerni az ottani szabályozást.

Roan 2012.06.24. 14:59:34

@fourgee: Azért van különbség, ha egy-két sör figyel a hűtőben, meg ha 50 liter pálesz lapul a pincében, amit a gyerek észrevétlenül dézsmálhat. Én biztos nem tartanék otthon ennyi szeszt a gyerekeim közelében elzáratlanul. Ha te igen, lelked rajta.

Roan 2012.06.24. 15:00:51

@Con Storm: És hol írtam, hogy az alkoholisták főznek otthon szeszt? Ilyet nem írtam, vágod?

Pipas 2012.06.24. 15:06:34

@hlf: "Az osztrákok úgy egyeztek meg az EU-val, hogy nekik lehet. "

És az egyenlőség elve ott már nem érvényesül, vagy mi? Ők megegyeztek, de mi nem tehetjük, nekünk kuss van? Ugyan már!

hlf 2012.06.24. 15:29:31

Ki mondta hogy nem tehetjük?
Ezt te honnan vetted?

Milyen egyenlőségről beszélsz? Mikor tárgyaltak erről az osztrákok és mikor mi? Tudod? Nem.

Mi megegyeztünk. Éppen hogy az Orbán kormány képviselői egyeztek meg erről az EU-val. Vállalták, aláírták. Fordulj hozzájuk bizalommal.

2010-ben sem akadályozta meg senki a magyar kormányt hogy újratárgyalását kérje a szabályozásnak. De nem tette, egyszerűen bugris paraszt módjára a saját maga vállalásait felrúgta. Ezt nem lehet másképp látni, max ha az ember nem lát, csak néz.
Alapvető dolog, hogy amit vállalok azt betartom, vagy jelzem, hogy szeretnék rajta változtatni. Aztán leülünk és tárgyalunk.

Milyen kuss? Ki akadályozta meg Orbánt abban, hogy kezdeményezze az újraszabályozást?:)

Neked fogalmad nincs miről beszélsz.

Reggie 2012.06.24. 17:05:05

@Roan: A keseket is rakd el, hatha titokban vagdossa magat...

eßemfaßom meg áll 2012.06.24. 17:30:00

@hlf: gyerünk, nyomd a hiteles statisztikát az illegálban beszerezhető házipálinka árváltozásáról.

eßemfaßom meg áll 2012.06.24. 17:34:29

@Roan: én ugy nöttem fel, hogy ott volt mindig a garázsban 30-40 liter pálinka. Tudod hányszor jutott az eszembe, hogy beleigyak? 0 alkalommal (elég volt ha be kellett vele kenni fertötlenitésül a sebes számat. Amelyik gyerek önként rászokik a pálinkára, az megérdemli a tajgetoszt)

währenßhöhleigkeitigchen 2012.06.24. 21:22:08

@Pipas: "Ugyan már, ha követted ..." kevered, vagyis csúsztatsz. Kilóg a lóláb ;-)

Hogy a politikai támdások min nyugszanak, arról nem beszéltem. Itt most egy jogi "támadás" (ha ezt a szót akarod használni) történt, ami bírósági szakaszba került (Mo. által elfogadott/elismert bíróság elé.) Majd ez a bíróság eldönti, hogy volt-e jogi alap. A vita viszont egyértelműen jogi.

A politikai balfácán támadók, és a jogi bírálók két külön halmaz, ritka átfedésekkel. Az EU-t nem a politikusok, irányítják, akik a szájukat tépik, hanem bürokraták, akik szerződésszövegeket értelmeznek. Lehet, hogy tévesen. Mint ahogy az is lehet, hogy Martonyiék értelmezték tévesen. Nekem z utóbbi tűnik valószínűnek. De a kérdés mindenképpen jogi. Az EU tesz rá, hogy mi a tárgy, neki az a fontos, hogy jogilag ne tudjon belekötni. Ebbe most bele tudott.

Roan 2012.06.24. 21:28:41

@Reggie: Csúsztatsz. Van a háztartásban kés /= ipari mnnyiségű alkohol

Roan 2012.06.24. 21:32:12

@eßemfaßom meg áll: Persze, nem egyenes következménye, hogy alkesz lesz a gyerek, de továbbra sem tartom jó példának, ha apuka heti 1 liter pálinkát bevág, amit otthon főzőcskézik. Nyilván lehet kevesebbet főzni, és kultúráltan fogyasztani, de hazánkra nem ez a jellemző, elegendő az alkholisták számát megnézni.

eßemfaßom meg áll 2012.06.24. 21:33:27

@Roan: egy db késsel tetszőleges gyermek el tudja vágni a sajár vagy játszótársa erét, de életlenül is hasbaszurhatja magát. Ezzel szemben tetszőleges gyermek max belenyal apuci pálinkájába, aztán rá se néz felnőttkoráig, annak a valószínűsége, hogy halálra issza magát, kb 0.

eßemfaßom meg áll 2012.06.24. 21:36:23

@Roan: miért kellene apunak heti egy liter páleszt bevágni, csak azért mert van neki? Másrészt heti 1 liter pálinka az kevesebb mint napi 3 feles.

Igazi fertő, napi 2-3 felest benyomni, ilyen családtól el kell venni a gyermeket, nem élhet ilyen szellemi nyomorban.

Roan 2012.06.24. 21:36:25

@eßemfaßom meg áll: Úgy látom, nem érted. Nem a véletlen balesettel van a baj, hanem a mintával, amit lát otthon a gyerek. És még boltba sem kell mennie, ha észrevétlenül inni akar. A késelés és az alkoholizmus társadalmi hatásait remélem nem akarod összehasonlítani.

eßemfaßom meg áll 2012.06.24. 21:38:46

@Roan: Te valami fergeteges álomképet szivtál össze, ha abból, hogy egy család évi 50 liter pálinkát lefőzhet levezeted a tragikus családi mintát.

Roan 2012.06.24. 21:50:05

Napi 2-3 feles szerinted nem sok, éveken keresztül? Akkor már értem...

eßemfaßom meg áll 2012.06.24. 21:54:30

@Roan:

napi 2-3 sör egy családban sok?

eßemfaßom meg áll 2012.06.24. 21:59:15

@Roan: de az egész felételezésed arra épül, hogy a családban lefözik az 50 litert minden évben, csak 1 személy iszik pálinkát és minden évben meg is issza amit lefőzőtt.

A valóságban ha lefőtt az 50 liter, abból kapnak a rokonok-ismerősök-barátok-szomszédok, ha jönnek vendégek, azok is iszogatnak belőle. Apu örül, ha kétnaponta jut belőle neki egy feles.

Tragikus, igazi alkoholista gyermekrontó életvitel, belátom.

Roan 2012.06.24. 22:11:11

@eßemfaßom meg áll: Az átlag fogyasztás 3,6 liter tömény, ehhez jön még a sör és a bor. Az 50 liter ennek a 14-szerese. Szóval egyrészt, szerintem sok az 50 liter, másrészt, mivel amúgy is rengeteg alkholistánk van, nem erősítenék rá erre. A cigi ditzribúciója most kerül zárt rendszerbe, az alkholt meg még jobban kinyitjuk. Ennek mi értelme? Elhiszem, hogy sokan szeretnek otthon főzni, de társadalmilag ezt nem találom hasznosnak.

Szóval: lehet fogyasztani, de ésszel. Lehessen főzni, de szakértelemmel (mondjuk a régi szeszfőzdés rendszerrel).

eßemfaßom meg áll 2012.06.24. 23:21:35

@Roan: 12L/fő tisztaszesz az átlag amibe benne vagyok én is aki 15 éve ittam utoljára, meg a 2 hónapos csecsemő is. vagyis az átlagember iszik 24L 50fokos pálinkát (vagy tetszőleges más italban fogyasztja el ezt az alkoholmennyiséget) évente, kisgyerekestől mindenestől. Egyáltalán nem okoz ebbe a statisztikába semmit, ha párezren egy-egy családra lefőznek max 50 liter pálinkát.

amit addig is lefőztek amig tilos volt, ezt azért tegyük hozzá.
süti beállítások módosítása