facebook

Hormonkezelt tyúkokról

2009.09.14. 17:22 Imre Laci

Állományváltás volt a tojótyúktelepen ahol éppen dolgoztam. Ez annyiból áll, hogy az 1 éves Hy-Line tojótyúkokat olcsón eladják bárkinek. Ilyenkor jönnek mindenfelől a magasan képzett, önjelölt főagronómusok, ladával, falubike-kal meg kézikocsikkal és szépen átadjuk a kért mennyiségű jószágot. Persze a szakszerű szállítás ezekben az esetekben kimerül a kartondobozban. Akiket még ennyi ésszel sem áldott meg a Teremtő, az zsineggel összekötözi a tyúkok lábait és hazáig valahogy csak kibírják.

Egyik nap egy piros ladával egy idős nő gurult be a tojóházak elé. Előzékenyen elémentem és egyből kértem tőle a kis papirost amit a kapunál állítanak ki, hogy itt "hátul" már ne kelljen a pénzzel babrálni. 15db tyúkot vitt. Be is fordultam a tojóházba, kollégáknak le lett adva a drót, hogy a jelenlegi mélyentisztelt delikvens 15 szárnyast kér. Egyikőjük nyitotta a ketrecet és próbálta a megfelelő helyen elkapni az eszement módon csapkodó állatokat, a másik csokorba fogta őket, én pedig kivittem. Ez a 21. századi magyar futószalag.

Éppen nyújtom oda az idős hölgynek a szárnyasokat, aki időközben egy dobozt varázsolt elő az orosz gépcsoda csomagtartójából. Tenném be a dobozba a tyúkokat, mikor megszólalt a nénike:

- Tessék mondani, ugye ezek nem kaptak hormont? - először majdnem kinevettem szegényt a kérdés komolytalansága miatt.

- Nem, nem kapnak. Tilos hormont adni az állatoknak... - válaszoltam, de rögvest rákontrázott

- Én tanultam mezőgazdaságot és tudom, hogy szoktak nekik hormont adni, hogy több tojást tojjanak. Meg attól is lesz olyan fehér a tojás héja! - kakaskodott. Én pedig eléggé szangvinikus jellem vagyok ahhoz, hogy ne hagyjam szó nélkül a dolgot.

- Higgye el, sokkal költségesebb lenne hormonos táppal etetni őket. A tojás héja pedig mivel ez egy barna tyúk, barna színű is lesz. Az árnyalat pedig sokmindentől függ.

- Jajj, hova gondol! Maga elhiszi ezt a sok badarságot? Mondom, tanultam mezőgazdaságot és tudom, hogy tesznek bele! - mondta kissé hisztisen, én pedig sarkon fordultam és otthagytam.

A hátralévő tizenegy tyúkot a kollégák vitték ki, mert én biztos, hogy a nőt is betettem volna összekötözve a csomagtartóba. Nem értem, hogy ha valaki minek vesz csirkét, ha parázik a hormontól és tudja, hogy hormonkezelt tápot kapnak?

Akkor, mikor a gazda örül, hogy vizet és takarmányt tud adni az állatának a magas árak miatt, hogy gondolhatja valaki, hogy majd méregdrága hormont fog etetni a több tízezer tyúkkal? Az tényleg olyan óriási termelési költség lenne, hogy még a 100 forintos tojásár is olcsónak tűnne mellette!

Szóval ne féljetek, nincs abban a tápban semmilyen hormon.


 

14 komment

Címkék: csirke hormon legenda tojás tyúk hús takarmány tévhit táp

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarasztal.blog.hu/api/trackback/id/tr911381598

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zzzsuzsa 2009.09.14. 22:48:19

Hát ez jó! Lada, falubike, főagronómus, karton dobozok, és a legjobb az idős néni, aki a hormonok miatt aggódik. Mai magyar valóság. Szép. És a legszebb az, hogy ezek a tyúkok nem kapnak mást, csak tyúkeledelt.
Amúgy tényleg az lenne a legszebb, ha jó körülmények között tudnátok tartani ezeket az állatokat. Nem csak a hús minősége miatt, hanem mert ők is élőlények (nem az állatvédő ligától jövök!):-)
Amióta gyerekem van, másképp nézek az állatokra. Volt szárnyasunk (2 papagáj) halaink, kutya is lett mostanság. És még a halat is megsirattuk, mikor elpusztult.
Tudom, hogy tízezer tyúk az más, de van ezeknek az állatoknak elég helyük, nem szoronganak egész álló nap egy szűk ketrecben sok százan? Nyugtass meg!! (a hormonokat jó, hogy elmondtad, most már legalább azért nem izgulunk, bár nem eszünk olyan sok húst amúgy sem!)

zzzsuzsa 2009.09.14. 22:51:53

Ja, és tök jó a sok tojás a dobozban! Te csináltad? Nagyon tuti!!

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2009.09.15. 08:27:07

@zzzsuzsa:

Az EU legújabb előírása, hogy a ketrecekben az egy állatra eső területet növelni kell. Voltam már a hagyományos (értsd: zsófoltabb) ketreceket használó telepen és az EU-nak megfelelőben is.

Ahol kisebb volt az egy állatra jutó terület, ott az elhullási ráta 2-3% körül volt, míg az "EU-konform" telepeken 8-10%. Utóbbiban a tyúkok kicsípkedték egymás tollát, amely után következik a sebejtés, majd a halálra csípkedés. Ez okozza a nagy mérvű elhullást. A csípkedés egyébként rossz szokás az állatoknál.

Az igazság az, hogy ha szenved egy állat, akkor elsőként a termelése esik vissza, amit a gazda nem engedhet meg magának. Tehát a kérdésedre a válasz: bár kis helyre vannak bezárva, ez nem tudatosul bennük és valójában nem is szenvednek. Ez a saját tapasztalatom.

BP80 2011.09.06. 20:37:50

"..bár kis helyre vannak bezárva, ez nem tudatosul bennük és valójában nem is szenvednek. Ez a saját tapasztalatom..."
Mivel te gazdasági szempontból nézed, ezen nem is csodálkozom.

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2012.01.13. 19:27:59

@BP80: Ha az állat rosszul érezné magát, akkor nem is termelne ilyen színvonalon. Mivel a gazda abban érdekelt, hogy a tyúkok hozzák a kb. 310db-os termelési volument, így mindent megtesznek annak érdekében, hogy az állatok jól érezzék magukat.

Maca81 2012.04.16. 13:53:02

Hol van leírva, hogy milyen kifejezéseket használhatok?

Maca81 2012.04.16. 13:57:08

Megprobálom máskét leírni, de egyáltalán nem használtam olyan kifejezést amiért ne fogadná a kommentemet.

A hormonkezet baromfik sajnos nagyon is léteznek, hiszen az unokahugom aki hat éves korai érésben szenved, amit az orvos a hormonkezelt baromfikkal magyarázott. Most gyogyszerezhetik, hogy megállítsák a folyamatot. Egy másik orvos szerint a gyakran kiujjúló polipját köszönheti a hormonkezelt baromfinak. Mindketten a baromfihúst kedvelik a legjobban.
Ez nem kitalált történet, hisz látom az unokahugomat 6 évesen, hogy olyan dolgokon megy át amin még 5 évig nem kéne.

Maca81 2012.04.16. 13:59:54

Ja, és az ismerős hölgy meg a sokadik műtét feszültségét és rizikóját éli meg szintén a hormonkezelt baromfi miatt. Felháborító, hogy egyesek tudnak tükörbenézni, hogy így megbetegítenek embereket és sajnos kisgyerekeket.

Maca81 2012.04.16. 14:04:03

Persze, biztos nem minden baromfi tenyésztő használ hormonokat, de mi vásárlók még is hogyan tudjuk eldönteni, hogy a tenyésztő vagy a forgalmazó igazat mond-e, és tényleg nem hormonkezelt az a szegény állat?

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2012.04.18. 13:04:33

@Maca81: Nem lehet, hogy a szóban forgó lány nagy mennyiségű müzlit, vagy hasonló gabonát fogyaszt? A gabonák mikotoxin (főleg aflatoxin) szennyezettsége okozhat korai pubertást, ahogy erre már volt is precedens, blogbejegyzést is írtam róla.

Jómagam is jártam igen sok telepen, ennek a bejegyzésnek a megszületése óta pedig még több helyen fordultam meg, és továbbra is azon a véleményen vagyok, hogy olyan mennyiségű baromfit hormonnal kezelni, mint amennyi egy időben kerül hizlalásra, olyan költséges lenne, hogy nem érné meg a gazdának.

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2012.04.18. 13:05:56

@Maca81: Csak trágár kifejezések vannak letiltva, azok közül is csak a durván obszcén szavak.

Maca81 2012.04.18. 13:30:08

Tényleg nem volt trágár szó benne. De nem érdekes.

A lényeg, mind a két esetben kérdezték a diagnózist követően, hogy mit esznek és mennyit és az orvosok mondták a baromfihúst a kislány szüleinek és egy ismerős középkorú hölgynek is. Két egymást nem ismerő személy különböző orvosa mondta.

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2012.04.18. 22:00:11

@Maca81: Fontos tudni, hogy nem én moderálom a hozzászólásokat, a rendszer automatikusan végzi. Tehát nincs "cenzúra" alatt a blog. :)

Elbeszélgetnék azzal az orvossal! :)
süti beállítások módosítása