Sokan, sokféleképpen közelítik meg az állatokkal való bánásmód, a társ- és gazdasági haszonállatok tartásának kérdéskörét. A szakemberek többnyire gazdasági indíttatásból kutatják az egyes haszonállatok viselkedését, etológiáját. Erre azért van szükség, mivel az állattartásban, így az állatitermék-előállításban alapvetés, hogy jó színvonalon csak egészséges állat tud termelni. Akkor hol is itt a baj?
A probléma ott kezdődik, amikor tömegek véleményét befolyásolja egy-egy kiragadott szegmense a szóban forgó kérdéskörnek. Ilyen például a Dél-Amerikában lefotózott botrányos higiéniai körülmények között működő tojótelep, vagy egy Ázsia legeldugottabb falucskájában készült videóanyag, amin prémes állatokat mészárolnak le. Az állatok tényleges boldogsága szubjektív dolog, hiszen vizsgálhatjuk humán etikai vonatkozásban, valamint gazdasági szemszögből is.
Máig vita folyik arról, hogy mikor tekinthető egy állat - legyen az gazdasági vagy társállat - boldognak? Jólléti állapot-e az, amikor a macskánkat soha nem bántalmazzuk, de a legolcsóbb táppal etetjük, amely hosszú távon valamilyen mikro- vagy makroelem hiányához, esetleg betegség kialakulásához vezet? Beszélhetünk-e jóllétről, ha tyúkjainkat a természetes életmódjukhoz leginkább hasonló körülmények között tartjuk, s így kitesszük őket ragadozók, élősködők veszélyének? Mennyivel lesz boldogabb egy olyan tyúk, amely szabadon kapirgálhat az udvarban, ugyanakkor nagy eséllyel kap el valamilyen parazitát a vadmadaraktól, például verebektől? Kinek van joga eldönteni, hogy melyik technológia a jó, és melyik a betiltandó?
Nagyon sokan vannak, akik humán etikai szemszögből, azaz a minimális fájdalomérzet kiváltásával járó tartástechnológia irányából közelítik meg a témát. Többnyire ezek azok az állatvédők (sok esetben laikusok, dilettánsok), akik a sertések herélése és a szarvasmarhák szarvtalanítása ellen emelnek szót. Előbbi esetben külön vegyszerek alkalmazására lesz szükség, ha vágás után kívánjuk eltüntetni a kanok jellegzetes kanszagát. Amennyiben kémiai úton kívánjuk kasztrálni állatunkat, felmerülhet a kérdés, hogy nem okozunk-e ezzel a beavatkozással hosszabb ideig tartó fájdalomérzet? Arra vonatkozó tudományos adatoknak is híján van a gazdatársadalom, amely vizsgálná a vegyi úton történő ivartalanítás hatását az állat egészségére, végső soron az állati termékekre. Szarvasmarhák esetén jóllétről beszélhetünk, ha a szarvalt állatok megsebesítik egymást a szociális rangsor kialakításakor? Jólétben és jóllétben él-e az az egyed, amely kisebb testmérete révén rendszeresen a kívántnál később, és kisebb mennyiségben jut hozzá a számára szükséges táplálékhoz és ivóvízhez?
Minden esetben, mikor az állatjóllét kérdése merül fel - főleg az intenzív tartástechnológiák kapcsán -, gondoljunk arra, hogy a gazdák erősen érdekeltek állataik egészségének védelmében, hiszen ahogy azt a bejegyzés elején is írtam; csak az egészséges állat termel a kívánt színvonalon. A folyamatosan zargatott, stresszben élő, takarmányban és ivóvízben hiányt szenvedő, netán rossz körülmények között tartott állat nem fog a kívánt ütemben hízni, felborul szaporodásbiológiai rendszere és tejtermelése is drasztikusan csökkenhet. Ezzel pedig súlyos forintokat húz ki gazdája zsebéből. Egy gazda pedig ha másra nem is, erre igazán érzékeny!
A leírtakba belegondolva igazán súlyos és nagy kiterjedésű (sok egyedet érintő) állatjólléti kihágás gazdasági haszonállatokat tartó telepen aligha fordul elő. Sokkal inkább elképzelhető ez a kedvtelésből tartott jószágok esetén, ahol a megunt lovat vagy kutyát, a régen fellángolásból megvásárolt díszbaromfit a tulajdonos teljes mértékben elhanyagol.