A napokban történt események kiválóan tükrözik az igazi magyar mentalitást. A sajtó rögtön rávetette magát a hírre, miszerint Vincze Béla egri borász bort hamisított. Rendben, csalók mindig is voltak és persze lesznek is, de ami az egész ügyben a leginkább aggasztó az, hogy miért tesz ilyet egy olyan borász, akit 2005-ben az év borászának választottak meg? Miért tesz ilyet, amikor a hírnév sok esetben előnyt jelent a bor értékesítésénél?
Megérte vajon Vincze Bélának, hogy ezentúl még a borait kedvelők is szkeptikusan méregessék a palackait és esetleg más pincészettől vásároljanak? Egyes hírek szerint ha a vád bebizonyosodik, akár három évre is eltilthatják a Vincze borászatot az Egri jelző használatától.
Hasonló botrány kerekedett a közelmúltban az Aranynektár Kft-vel kapcsolatban, amikor is a beltartalmi vizsgálatok alkalmával hozzáadott cukrot találtak a beküldött mézmintákban. Azok, akik az Aranynektárhoz hasonló piaci részesedéssel bírnak, miért kell a hírnevet kockáztatni? Megérte? Vagy netán valamelyik piaci konkurens keze van a dolog mögött?
Utóbbi eset is nagyon jellemző a magyarokra. "Ha nekem megdöglött a tehenem, a szomszédnak dögöljön meg kettő!". Ha valaki látja a másik gazdagságát, rögtön kezdődik az áskálódás. Persze az efféle partizánakciók rendszerint visszaütnek, hiszen a közvélemény hatására várható, hogy az összes nagy pincészetet górcső alá veszik a MÉBiH emberei, ahogy ez a mézügy kapcsán is történt.
Hajdanán, a mesteremberek korában mindenki a hírnevét óvta és vigyázta. A suszter olyan cipőt készített, ami hosszú évekig bírta a használatot, mivel ha idejekorán tönkrement a lábbeli, a vásárló rögtön rossz hírét keltette a mesternek, ami pedig az üzletnek cseppet sem kedvezett. Így hát mindenki igyekezett tökéleteset alkotni. Mára ez szinte egyáltalán nem igaz.
Majdnem minden termelő a minél nagyobb mennyiségű termék előállítására törekszik. Minél hamarabb hízzon meg a brojler, minél több tojást termeljen a tyúk, a tehén napi 40 liter tejet adjon minimum, a szőlőtőke hasadjon szét a gallyakon sorakozó fürtöktől, a méh gyűjtsön minél több mézet, mert ha nem, akkor valamilyen etikátlan módszerrel kényszerülnek "javítani" a mutatókon. Így kerülhetett cukor a mézbe és glicerin a borba.
Egy magyar embernek muszáj zsiványnak lennie, szokták mondani. Persze, a zsiványság olykor jól jön, de mérlegelni kell, hogy megéri-e átverni többezer embert. Ilyenkor felötlik bennem Sub Bass Monster Mázli című dala... A magyarnak csalnia és hazudnia kell, hiszen a név kötelez. Még ha ezzel el is veszítjük a maradék jóhírünket.
"Néhány éve a Himalája sóként, kristálysóként, őssóként, természetes só-ként, Ájurvéda varázs sóként elnevezett ter-mékek az osztrák piacon már hozzáférhető-ek. E termékekre olyan jelölést tesznek, mint pl. "értékes ásványi anyagokban és nyom-elemekben gazdag", "magas ... tartalom és kiegyensúlyozott ásványi anyag összetétel", "szervezetre jótékony hatású". Ezáltal a fo-gyasztóknak azt sugallják, hogy különleges sókról van szó, gazdag ásványi só- és nyomelem-tartalommal. Elvégzett vizsgála-tok azonban ezeket az állításokat nem tá-masztják alá. E "csoda sók" ugyanis 95%-ban ugyanúgy NaCl-ot tartalmaznak, és csu-pán nyomokban találhatók bennük ásványi anyagok, akárcsak a normál étkezési sóknál. Kis mennyiségű fogyasztásuk következtében ezek a mennyiségek lényegesen nem járul-nak hozzá a tápanyagellátáshoz. Többnyire nem is jódozzák ezeket a termékeket, vagyis kizárólagos fogyasztásuk akár jódhiányhoz is vezethet. Egyéb gyógyhatásuk természet-tudományos megközelítéssel szintén nem támasztható alá, áll az osztrák élelmiszer-ellenőrző hatóság, az AGES honlapján meg-jelent összefoglalóban."