A tegnapelőtti bejegyzés meglehetősen nagy port kavart. Sokan említették, hogy a nagyüzemi tojótyúktartásnál egy év után lecserélik az állományt és az addig termelésben lévő bagázs szépen megy a vágóhídra vagy a helybéliek vásárolják fel őket.
Szeretnék pártatlan maradni a "ketreces- vs. szabadtartás" vitában, de igyekszem objektíven rávilágítani egyes dolgokra, amelyek szájról szájra terjednek és teljesen vagy részben alaptalanok.
Egyik ilyen tévhit, hogy minden gazda aki ketreces rendszerben tartja állatait, azért cseréli évente állományát mert azok szervezete kimerült, csúnyán fogalmazva "lejárt a szavatossági idejük". Valójában a tojótyúkok - természetes tartásban - azonos időközönként vedlenek, ami a tollazatuk teljes lecserélését jelenti. Ebben az időszakban tojástermelésük gyakorlatilag nullára csökken, szünetel. Ilyenkor ugyanúgy etetni kell a tyúkokat anélkül, hogy termelnének. Ez egy nagyobb (30-60.000-es) állomány esetén nap mint nap óriási költséget jelent, amit a vedlés befejeztével a tojásrakás beindulásával sem tudnak pótolni a tyúkok.
Sok esetben a vedletési időszakot egyszerűbb kiküszöbölni azzal, ha a periódus közeledtével elkezdjük nevelni az állományt felváltó jércéket.
Többen megjegyezték a hozzászólók közül, hogy ha itthon nem állítanánk ennyi árutojást, akkor a szükségleteket keletről pótolnánk, ahol még annyira sem ismerik az állatjólét fogalmát mint idehaza. Egy szempontból jogos ez az érv, másfelől viszont gyermekes ujjal mutogatásnak is tűnhet.
A tojás beltartalmi minőségét pedig egyáltalán nem befolyásolja hogy kis helyen él a tyúk vagy éppen a szabadban szaladgálhat. Az azonban nem vita tárgya, hogy minden állat kiérdemelné a természetessel azonos, de legalább a szabad mozgást lehetővé tevő tartást.
Másfelől nem tudjuk objektíven mérni a tojótyúkok boldogságát, hiszen nem tudják kifejezni érzelmeiket úgy mint mondjuk a kutyák. Legjobban talán az mutatja érzelmi (?) és fizikai jóllétüket, ha testük sérülésmentes és a külvilágból érkező ingerekre kiváncsian reagálnak. Az alábbi képet egy olyan telepen készítettem, ahol az évi elhullási ráta nem éri el a 2%-ot és az állatok láthatóan (és hallhatóan) nem érezték rosszul magukat
Addig viszont amíg emberek önhibájukon kívül, pusztán a lehetőségek hiánya miatt kénytelenek a legolcsóbb (sok esetben rossz minőségű) élelmiszereket fogyasztani és kimerítő fizikai munkát végezni akár napi 10 órában is, addig nem biztos, hogy azért kellene (elsősorban) harcolni, hogy egy-egy tyúk nyerjen plusz tíz négyzetcentimétert.
A hamarosan betiltásra kerülő ketreces tartás nem csupán költséghatékonyabb mint az azt felváltó kifutós rendszer, de az épületkihasználás terén is messze fölülmúlja azt. Mindezeken túl egy olyan, a hétköznapi ember számára nem érzékelhető veszéllyel is fenyeget, amely az átállás időszakában jelentkező termékkiesés következtében lép fel.