Valljuk be őszintén, hogy az élelmiszerek szempontjából ma Magyarország jól áll. Persze most tekintsünk el attól, hogy az ócska minőség marad itthon, a többi pedig megy külföldre. Ettől még nem hal éhen az ember.

Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy nem is olyan rég még emberek haltak éhen. A megszálló orosz csapatok olyan mérhetetlen nagy károkat okoztak mind a polgároknak, mind pedig a mezőgazdaságnak, hogy azt jóformán még máig sem tudta kicsiny országunk kiheverni. '45-ig mind a németek, mind az oroszok elvitték amit találtak és ennek a kárát természetesen a magyarok sínylették meg. Aztán persze jött a kommunizmus, a padlásseprések, a fekete vágások, stb...

Érdemes elgondolkozni azon, hogy most hol állunk! A disznóvágás ismét illegális, padlás a panelban nincs, aki pedig vidéken él inkább begyepesíti a kertjét minthogy néhány jószágot vagy kis veteményt tartson a háznál. Az átlagemberek vidékről bejárnak a nagyobb városok hipermarketjeibe zöldségért, pedig ez húsz évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt.

Olyan világban élünk, ahol az ember nem mehet el a saját rokonához szüretelni, mert az APEH már ott is liheg a gazda nyakában, mondván hogy nem bejelentett munkaerőt alkalmaz. Szivességből már nincs munka. A nagymama sem adhat az unokájának pénzt, mert a jogkövető polgárnak kötelessége arról is elszámolnia és adóznia!

Keserű a számban az október 23-ai falat. Megvan mindenem: tető a fejem felett, telefon a zsebben, van víz, villany és fűtés is. A hűtőben ott a rengeteg étel és mégis... Keserű a falat, mert valami hiányzik...

'56-ban az egyetemisták és a munkások felálltak és kimondták, hogy elég volt. Ma az egyetemisták nagy része inkább merül a hedonizmusba, a gondolkodó hányad pedig félti a jövőbeli karrierjét, az elhelyezkedési lehetőségét. A munkásosztály félti a hitelből felépített életét, tehát ők is inkább robotolnak valamelyik multi cég szerelősora mellett napi 12 órát, minthogy tegyenek valamit.

Megvan mindenünk és nincsen semmink. Nincs jövőnk. A fiatalság külföldre menekül, az idősebb korosztály pedig elfásulva, beletörődve majszolja a Tesco kenyeret és sorban áll valamelyik bezárásközeli SZTK-ban.

Eltelt 53 év a forradalom óta és bizony ma is azt kell mondanunk, hogy nem vagyunk szabadok. Mert egy olyan országban, ahol az óvodások párosával való vonulása jogsértő magatartás (tilos alakzatban vonulni) és ahol Gipsz Jakab nem mehet el baráti szivességből szüretelni, ott valami nincs rendjén. Az az ország, amely aláírja a Lisszaboni Szerződést és ezzel piacra bocsátja termőföldeit, az nem szabad.

'56-ot nem siratni kell, hanem példát venni róla! Finomabb lehetett akkor az üres kenyér, mint ma a cukrászipar összes csodája.