facebook

Miből van a párizsi?

2009.04.14. 15:48 Imre Laci

290 Ft/kg áron mit lehet kapni? Húst biztos nem. De párizsit, vagy ahogy a köznyelv nevezi; parizert igen. Persze ezzel bizonyára a többségnek nem mondtam újat, a legtöbben tisztában vannak vele, hogy az ilyen felvágottak csak hírből ismerik a húst. Vagy még onnan se. Górcső alá vettem hát az interneten található információkat, s megpróbálom bemutatni, hogy miből is van egy átlagos párizsi.

Először is, ami egyikből sem hiányozhat: vágóhídi bőr. Ez hulladéknak számít, mivel a bőripar nem tudja felhasználni (az állat levágása közben darabolódik). Van tehát jó sok (pl.) szarvasmarhából származó bőrhulladék, amit alaposan feldarálnak, emulgeálják, hogy ne legyen darabos.

A nagy kondér darált és simára kevert bőrbe kell még egy kis fehérje is, így öntenek bele albumint, amit a vágóhídon leölt állatok véréből vonnak ki.

Ezek után egy kis vágóhídi szalonna (háj) kerül az anyagba, valamint 2-3% hulladékhús is (a hulladékhús nem azt jelenti, hogy fogyasztásra nem alkalmas, csupán önállóan nem értékesíthetők, mivel senki nem venné meg). A kialakuló masszát kell valami ami összefogja, így kerülnek a keverékbe a különböző stabilizátorok (egy rakás E...)  valamint íz is kellene, szóval aromákat és ízfokozókat is használnak dögivel...

Az eredmény, egy ált. finom valami, ami hústerméknek igazából nem nevezhető, de roppant olcsó és ahogy mondani szokás: 100%-os a feldolgozottság. Semmi nem megy kárba...


 

komment · 1 trackback

Címkék: bőr hús víz csont szója parizer párizsi albumin

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarasztal.blog.hu/api/trackback/id/tr101064692

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: dolgok 2009.04.14. 16:52:24

Az öt legtipikusabb májkrémszinMost megtanujjuk, mijen változatos az élelmiszerek csodálatos világa. Sokan sokfélére esküsznek, de mekkel mondanom, hogy bármijen szinü is a májkrém, az íze mindig ugyanojan fenomenális, vagy legalábis kiváló. &nb…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

phaidros 2009.04.14. 16:38:47

Nem biztos hogy ezt ilyen részletesen is tudni akartam volna. :)

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.04.14. 16:40:20

Hallottam olyat, hogy beleesett a több száz kiló épp darálás alatt lévő masszába egy patkány. A kérdésre, hogy "most mi lesz" emberem azt a választ kapta, hogy "csak nem fogunk kidobni ennyi anyagot...!" :D

S. Annyi 2009.04.14. 16:43:39

Gyermekkoromban ezek szerint finomabb volt a bőr?

Blogpont Huba 2009.04.14. 16:48:14

A postban a 290.- Ft -os pariról van szó. Remélem, a drágábbakban azért vannak ehető dolgok is... :(

Fideszes 2009.04.14. 16:49:18

persze léteznek párizsik amiknek nem 290 ft kilója.
gondolom nem is ugyanaz van benne.
a pick marhapárizsija (tökmindegy miből készül) nagyon finom :)

J. McClane 2009.04.14. 16:50:04

Egyszer voltam ilyen gyárban, ott a szaki mondta az összetevőit százalékban. A végén: "5% nem definiált"

loading 2009.04.14. 16:51:22

Egy kicsit tendenciózus írás. Illik a városi legendák körébe. Van párizsi, amelybe tesznek húst. És van, amelyikbe nem (ez az olcsóbbik). A párizsi egyik legfőbb összetevője a víz. Tulajdonképpen az összes vörösárura igaz ez.
Olvasd el a címkét, hogy mi van benne. Majd döntsd el meg akarod-e venni/enni.

Lovag, aki azt mondja: Ni! 2009.04.14. 16:51:54

Kimaradt a csontpép. Az is jellemző alapanyag.

Azhát 2009.04.14. 16:54:39

"hulladékhús is (a hulladékhús nem azt jelenti, hogy fogyasztásra nem alkalmas, csupán önállóan nem értékesíthetők, mivel senki nem venné meg)."

na azért...

"emberek esznek olyat, amit még a kutya is otthagy..."

???? a fentiek közül mi az amit egy kutya otthagy????
a bőr? a hulladékhús? a háj? hát valami finnyás városi öleb biztos nem enné meg, de nehogy már ez legyen a szempont...

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.04.14. 16:57:26

@loading: én is ezt hiszem, az ismert városi legendákat sorjázza a cikk, ami persze nem jelenti azt, hogy nincs híján a valóságnak, csak mint a jereváni rádió esetében: igen, van a parizerben bőr, ipari szalonna és hasonlók, de a nagy része víz, és szója. Hogy visszacsapjak az urban legendre, természetesen génmanipulált szójakészítmény. És az E-betűsök. A drágább parizerekben, pl. ez említett Pick-féle marhában már akad némi hús is. Ilyet én is eszek, hetente legalább egyszer, mert vajas zsömlébe a legjobb. :)

goes 2009.04.14. 16:57:26

No és nem utolsósorban tehéntőgy a párizsi alapanyaga.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.04.14. 16:59:39

Én inkább arra térnék ki, mit keres a marha- és baromfiparizerben a disznóbőr, zsír, szalonna, csontpép, stb.?

plb2009 2009.04.14. 17:05:54

Ha finom (vagy legalábbis ehetô) és nem halok meg tôle, akkor nekem mindegy, hogy mit eszek.

borovi 2009.04.14. 17:11:04

Jó, hát aki szereti a tejet, túrót, az tejüzembe se nagyon látogasson el...

neddie 2009.04.14. 17:14:21

@turner: A sztori csak félig igaz. Ugyanis az nem patkány volt, hanem cickány.

sityu · http://www.sit.yu 2009.04.14. 17:16:18

Bréking nyúz: fekália volt a házikolbász bőrében!!! (általában az állatok azt tartják a belükben, mielőtt kolbászbőr lesz belőle)
Ez a cikk ilyesfajta újdonsággal szolgált.
Továbbá az is hüje, aki 290 Ft-os parízert vesz!

sprenczl 2009.04.14. 17:19:46

Hosszú évek óta nem eszem ilyen hulladékot.

Mitya Ivanov 2009.04.14. 17:20:32

@neddie: cickány na ne már. a cickány teljesen másféle állat mint a patkány. Először is nem rágcsáló és nem hulladékevő.

labi 2009.04.14. 17:21:08

Ami nem öl meg az erősebbé tesz! :)

sokökör · http://sokokor.blog.hu 2009.04.14. 17:21:30

@neddie: szerintem meg elefánt volt. nem is egy, mindjárt kettő. és utánuk ugrott három víziló...
De tényleg így volt. Én ezt egy haveromtól hallottam, aki az egyik kocsmában hallotta, hogy az egyik vendég unokaöccsének a sógorának a húga egyszer járt egy sráccal akinek a nagypapájának a komájának a vejének a haverja egyszer majdnem dolgozott a Picknél, de nem vették fel, de azért ezt éppen pont meglátta amikor odament. Úgyhogy tuti az infó... :)

Missing Link 2009.04.14. 17:23:40

@Azhát: amit a kutya ott hagy: az E-számok... :)

Gazz 2009.04.14. 17:25:26

Szója dögivel. Ez kimaradt.

commentelo 2009.04.14. 17:25:42

Epp a multkor almodoztam rola, hogy de jo lenne egy kis parizsit enni, mert itt Angliaban nem lehet kapni, vagy csak eldugott helyeken, amirol en nem tudok.
De ezekutan nincs sok etvagyam hozza...

Mitya Ivanov 2009.04.14. 17:26:32

majd legyen a poszt a virsliről is, ha még nem volt. Abban is érdekes dolgok vannak

fokaorr 2009.04.14. 17:28:37

hmm, jo kis parizsi, hmm :))

lecsokolbaszt lattam hogyan keszitik, sokaig nem ettem utana olyat:)

A nép fia 2009.04.14. 17:30:12

Minden nap frissen fejt tehéntejet iszom! :-D

És felvágottakat sem veszünk, az otthoni állatokból fogyasztunk. Levágjuk, annak rendje és módja szerint feldolgozzuk. Persze, sokan még igazi disznótorban sem voltak.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.04.14. 17:41:58

@A nép fia: én pl igen. Na azt is le lehetne írni úgy, hogy attól kezdve senki nem enne nemhogy disznót, de állati eredetű terméket: hagymás vér? kuláré? hasonlók. :D

Asidotus 2009.04.14. 17:42:45

Amit a kutya otthagy: brokkoli, spenót, kelkáposzta meg úgy általában a zöldségek :)

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.04.14. 17:43:52

@A nép fia: amúgy meg: itt a Pest hatodik kerületében igen nehéz lenne egy tyúkot is levágni, nemhogy egy disznót. Na jó, halat már szedtem szét itt. De ami a lényeg, nem csak én vagyok ezzel így e Földön....

A nép fia 2009.04.14. 17:45:20

@efes: No ja. Anno a gimi menzáján, amikor hurkát és kolbászt adtak, azzal riogattam a városi csajokat, hogy "amikor töltöd a kolbászt, csorog végig a piros zsír a karodon..." meg: "tudod, belerakod a hurkába a szemét, és az olyan kis nyálkás, ledarálni sem lehet, átcsusszan, és néha ott figyel a betöltött hurkában".
És amikor már mindenki eléggé elundorodott tőle, akkor csak azt mondam: DE ÉN SZERETEM! :-D Add csak ide!

:-D

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.04.14. 17:48:33

na a figyelő hurka az nekem is új. Merre csinálnak ilyet, már úgy nagyjából? :D

periplaneta plumbum · http://atomgomba.blog.hu 2009.04.14. 17:52:37

nno én azt hittem a párizsi párizsiból van. ejj

Pajtás 2009.04.14. 17:54:25

a tehén orrát, tőgyét, nemi szervét kihagytad, nekem ezek a kedvenceim:D

gyutyka 2009.04.14. 17:55:21

A párizsi addig finom, amig nem olvasol ilyesmit!

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2009.04.14. 17:55:29

@Pajtás: Nem a hányingerkeltés volt a célom. Csak úgy szolidan próbáltam rávilágítani a dolgokra. :D

Féldecis Rezsim · http://tisztaudvar.blog.hu 2009.04.14. 17:55:36

Egy hentes barátom -most 85 éves- elmondta,hogy amikor ő volt tanonc,akkor a parizer két összetevője 40 kg darált hús és 60 kg víz volt.Ezt a kettőt gyúrták egybe szabadkézzel...a lecsókolbásznak meg van igazi receptje,valahová fel is írtam - nagyon finom lehet igazi alapanyagokból!

A nép fia 2009.04.14. 17:58:59

@Imre Laci: Nekem viszont az volt a célom, hogy a lányokat elijesszem az ebédjüktől - így az mind nálam landolt.

@efes: Nyilván nincs ilyen, de aki ezt nem tudja... :-D Lást egy mondattal feljebb.

vers 2009.04.14. 18:00:00

esztek ti még fakérget is ha a szocik még sokáig itt lesznek
a parizer lesz a vasárnapi ünnepi föfogás


amugy a normális parizer a legjobb, nem tudom a mostani drága felvágottakba mit tesznek de tuti müanyag is van benne

Charlie Brown 2009.04.14. 18:02:45

Rosszabbra számítottam. Tulajdonképp nincs semmi kifogásom a felsorolt alapanyagok ellen, kivéve a sok E-t. De az meg mindenben másban is van. Csont, bőr, vér, mind ugyanolyan természetes részei az állatnak mint a húsa. Ha ezek is nagyjából egészséges formában fogyaszthatóvá tehetők, olcsó pénzért, annál jobb. Sőt, a bolygó jelenlegi állapotában kifejezetten üdvözlendő, hogy a színhús után maradó alkatrészek nem mennek a szemétbe. Víz, szója szintén rendben van, ha a végtermék ára arányos. Ha meg még valamennyire jóízű is, akkor pláne.

bng · http://emberitisztesseg.blog.hu/ 2009.04.14. 18:04:49

Úgy tudtam, hogy a párizsinak kb. 70 %-a víz.

Void Bunkoid 2009.04.14. 18:06:16

"bárcsak tudnád, hogy miből készül a híres párizsi sonkaaaaaaaa!"

;D bocsánat, nem lehetett kihagyni, ehehehe :D

sokökör · http://sokokor.blog.hu 2009.04.14. 18:09:27

@A nép fia: Most még vágtok wazze, de majd mennek a bajnai legények a nagy fekete autóval, azt' leseprik a padlást is... :D

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.04.14. 18:13:15

@sokökör: tudod, ez egy olyan játék, hogy tök mindegy ki söpör: a bajnai legények vagy a gárdista kurucok. Valaki söpörni fog, ez a biztos.

slorinc · http://sireblog.webforce.hu/ 2009.04.14. 18:19:20

a ZIMBO Marhaparizsiban is kb ugyanezek vannak, kis elteressel es az 150 gm/290Ft.

A nép fia 2009.04.14. 18:20:16

@sokökör: Ne is mondd! A Bajnai-féle csapat szépen elszipkázta az EU-s agrártámogatásokat... Romoljanak meg, mi meg 50 forintért adjuk a tejnek literét. De most hová tennék 300 litert naponta?!
Azt mondom, nem kéne támogatás sem az EU-tól, sem az agrártárcától, de a tej ára 100-110 körül legyen! Fusztrál, hogy nem is a megtermelt termékért fizetnek, mert az ráfizetéses, hanem azért, hogy éhen ne dögöljünk!

7esbusz 2009.04.14. 18:23:17

Írjunk a discovery-nek. How it's made? The párizsi.

nigel 2009.04.14. 18:23:53

Húúú! Jó sok sületlenséget olvastam az elmúlt pár percben. A párizsi és a virsli ugyanazon termékcsoportba tartozik, (Vörösáruk csoportja) csak átmérőjükben, burkolóanyaguk fajtájában és fűszerezésükben különböznek egymástól. Ha valaki tényleg kíváncsi, hogy mi van a 300 Ft os párizsiban, illetve virsliben, annak most leírom:

Összetevők: ínpép, bőrkepép, szójafehérje izolátum, szeparátorhús, foszfátkészítmény, Na-nitrites sókeverék, és természetesen jó sok víz.

A szójafehérje alkalmazásának a célja kettős: Egyrészt megköti a hozzáadott zsírt illetve vizet, így kialakítva a vörösárú állományát. Másrészt a nagyon magas fehérje tartalma miatt elősegíti, hogy a termék megfeleljen az Élelmiszerkönyv által támasztott minőségi követelményeknek Pl: fehérje tart min. 10% (m/m). A bőrkepépet is a fent említett okok miatt adagolják a péphez, mivel a bőrkepép kötőszöveti fehérje tartalma magas. A vörösáruk megengedett víztartalma viszonylag magas (71 % (m/m). Emiatt alkalmaznak szójafehérjét és foszfátkészítményeket, hogy a hozzáadott víz a hőkezelés után se váljon ki a termékből. Marha bőrt és tehéntőgyet nem alkalmaznak a gyártás során , mert a marhákról vágás után a bőrt egyben lefejtik (mint ahogy a mellékelt képen is látható) A tehéntőgyet meg szigorú szabályok szerint külön veszélyes hulladék gyűjtőbe helyezik és megsemmisítik. A

Természetesen lehet olyan vörösárut is kapni a magyar piacon, ami tényleg húspépből (elsősorban marhahús, másodsorban sertés) készült, de azoknak az ára kb. 1000 Ft/kg nál kezdődik. A baromfiból készült vörösárukat viszont nem ajánlom senkinek.

sityu · http://www.sit.yu 2009.04.14. 18:24:15

Nem vagyok élelmiszertechnológus, de azért az E-számokról érdemes tudni, hogy elég sok esetben meglehetősen hétköznapi anyagokat takarnak a kódszámok (c-vitamin, szódabikarbóna, keményítő, rántás-jellegű módosított keményítő, lecitin, egy csomó egyéb vitamin stb.).

A probléma ott van, hogy természetesen van egy csomó necces anyag is köztük; bár elméletileg mindegyik bevizsgált, megfelelő feltételek mellett ártalmatlan anyag.
A valóban nagymama által készített lekvárban is szokott lenni pl. E210, meg sokszor E300 is, a süteményekben meg E170. A buborékos ásványvízben meg E290.

Szóval az, hogy valamiben E-adalék van, az még nem feltétlenül gond, s elég kevés olyan élelmiszer van, amibe nem kell semmiféle adalék (ami magában, mindenféle tartósítószer és adalék nélkül is megfelelő állapotú marad, mire a boltban meg tudod venni).
Tehát oda kell figyelni, de mindentől félni nem kell. (lásd: www.e-szamok.hu )

mangorlo 2009.04.14. 18:24:34

azt hiszem tudom űberelni kedves posztolót, a párizsiban van egy E-120 nevű (kárminsav) is gyakran ami...., de nem lövöm le poént hogy miből van :))))

tessék elolvasni:

hu.wikipedia.org/wiki/B%C3%ADbortet%C5%B1

nigel 2009.04.14. 18:27:33

@sityu: Igazad van! Az E 300 pl. az aszkorbinsav, ami a hétköznapi néven a C-vitamin.

nigel 2009.04.14. 18:29:39

@mangorlo: A kárminsavat (E 120) színezékként adják a párizsi péphez. Mivel a pép nem nagyon tartalmaz húst, így valamivel elő kell segíteni, hogy a kész termék metszéslapja rószaszínű legyen.

sityu · http://www.sit.yu 2009.04.14. 18:35:50

Ja és egyébként az E-számok (egyik) legnagyobb jelentősége ott van (lenne), hogy az allergiások könnyen meg tudják állapítani, hogy egy adott élelmiszerről, hogy megehetik-e vagy sem (mivel így csak az adott kódszámokat kell észben tartani, vagy leírni, s nem kell a különböző anyagok különböző helyesírású változatait böngészni).

S az allergiáról is tudni érdemes, hogy a leghétköznapibb, legtermészetesebb dolgokra is kialakulhat.

paki 2009.04.14. 18:49:52

Tudod Lacika az ilyen szélsőséges dolgok miatt nem tud semmi megoldódni, mert marhabőrből nincs a párizsiban.Arra mindre szüksége van a bőriparnak.
A disznóbőrkét pedig mi is szívesen kostolgatjuk disznóvágáskor.Természetesen kell bele sok E adalék, hogy ezek mind ehető eladható, és fogyasztható termékké váljanak. A választás lehetősége a vevő pénztárcáján múlik. A múltik pedig azért gyártatják, és forgalmazzák, mert rajtad kívűl még millióknak megfelel.

fucksatan · http://gubafan.atw.hu/ 2009.04.14. 18:50:22

ahol en veszem a parizert ott 130ft tiz deka (molnar vagy hajnal) kurvajo ,leszarom mibol van, minden ilyenen gondolkodnank akkor lehet nem ennek semmit

z 2009.04.14. 18:52:19

A fater dolgozott húsgyárban, még az egyetem alatt. Ennek már van pár évtizede, de párizsit azóta nem eszik.

mangorlo 2009.04.14. 19:02:03

@nigel: végülis mindegy persze hogy mi van benne, bár az cseppet érdekes, hogy bogár is van benne, persze csak a színezőanyaga de akkor is.

mondjuk én vagyok a hülye hogy néha szokok enni párizsit

TBone 2009.04.14. 19:03:48

Egyszer haverom apja a husuzembol hozott olyan virslit, ami csak husbol keszult. Szilveszteri juhbeles management kulonkiadas. Na AZ virsli volt.

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2009.04.14. 19:03:55

Én személy szerint dolgoztam már tejfeldolgozó gyárban is. Ez a része az élelmiszergyártásnak sokkal jobban gépesített, zárt rendszerben megy szinte minden.

De azért tudnék pár dologról mesélni... ;-)

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2009.04.14. 19:04:25

Biatorbágyon van egy kis húsfeldolgozóüzem, készítenek többféle vörösárut is.
Olyan mindebrecenijük van hogy beszartam majdnem a gyönyörtöl amikor ettem. És van párízer is meg igazi, roppanós nagyon finoman füstölt virsli.
Èrdemes kipróbálni.

holas 2009.04.14. 19:18:44

A májkrém is megérne egy postot.
Összetevők (mennyiségi sorban):
ivóvíz, marhamáj (25%), gyártási szalonna, szeparált sertéshúspép, marhafaggyú, búzaliszt, szójaliszt, sertésbőrke, vöröshagyma, részlegesen zsírtalanított zsírszövet, konyhasó, stabilizátor (difoszfátok), fűszeraroma.

Ha utána néz az ember rájöhet könnyen, hogy bizony a tej, a felvágottak, a levesporok is tartalmazhatnak fogyasztásra alkalmatlan anyagokat.
Nem állhat minden gyártósor mellett az ÁNTSZ.
Erről legalább tudjuk mi van benne.

Azt viszont senki nem mondja meg, hogy a csapból milyen összetételű víz folyik.
Azt tudjuk, hogy bizonyos határértékeken belül próbálnak lenni és ez legtöbbször sikerül is, de ez csak arra a néhány összetevőre vonatkozik, amiknek a mennyiségét figyelik.
Nehogy valaki azt higgye, hogy erre van pénze az államnak...

Halál Bika 2009.04.14. 19:50:40

"Amit a kutya otthagy"-ra reagálnék

A kutya szinte semmi húst nem hagy ott, egyszerűen egy dögevő.

Ellenben, a macska már otthagyja a szart!

Akinek van macskája is és kutyája is, az tudja, hogy a macska nem mindent eszik meg, a kutya meg egy porszívó.

Mi csináltunk egyszer egy nagy virslitesztet.
Majdnem az összeset megettük, a kutya az összeset, de a macska a virslik nagy részét megszagolta és méltatlankodva nyávogva arrébbsomfordált. Csak a nagy hústartalmú virsliket ette meg, a többit otthagyta.

dark future · http://www.andocsek.hu 2009.04.14. 20:11:04

Húsipari cégnél vezető pozíciót betöltő ismerősöm jótanácsa: minél apróbbra van valami darálva, annál gyanúsabb legyen!

A látszólag húsból készülő sonkákat csak vízzel "dúsítják", ill. gyorspácolással és gyorsfüstöléssel siettetik a folyamatokat, de ami jó alaposan le van darálva, abba szinte minden mehet...

Halál Bika 2009.04.14. 20:22:39

@Imre Laci: "Én személy szerint dolgoztam már tejfeldolgozó gyárban is. Ez a része az élelmiszergyártásnak sokkal jobban gépesített, zárt rendszerben megy szinte minden.

De azért tudnék pár dologról mesélni... ;-)"

Most kapcsolok!
BELEVERTED a gyümölcsjoghurtba, te szemét!!!

zombiemanus 2009.04.14. 20:29:55

macskát megkináltam egy kis kolbásszal ( most éppen gyulai ) otthagyta a francba, visszacsalogattam egy falat házi főtt sonkára, repetázott belőle. volt egy pár felvágott, amelyektől elfordult, sztem megérzi, mi az amit jobb ha mi sem eszünk. biztos nem pusztulunk bele, csak hosszútávon nem olyan "egészséges"... :)

V-ger 2009.04.14. 20:36:59

@vers:
"esztek ti még fakérget"
Eszünk. Most. Meg nem mondom milyen fa kérge (talán Ausztrál őshonos), de ledarálva eper ízt ad. És használják is az élelmiszeriparban ízesítőnek.

Frank99 2009.04.14. 20:41:29

nem is tudja, aki nem evett még, hogy milyen finom a kakastöke pörkölt.

sok hülye, a nevekből asszociál...

Sebaj, mi, akik ezt lexarjuk, megesszük, és igencsak finomnak találjuk..

Hasonló itt nálunk a Balatonon az ikra és a tej (lsd. halpete és hal-sperma)
mind király a hallevesben....

de ti ott Pesten egyetek csak lószarból készült Mekdonaldset+ ilyeneket. Egészségetekre!

napelemes harckocsi · http://href.hu/x/73ug 2009.04.14. 20:41:30

tanulmányaim szerint a vörös áruk (párizsi, virsli, szafaládé) össze tétele: 80% fiatal marha élet meleg színhúsa, 20% ipari szalonna, só semmi más ezt össze kutterelik bélbe töltik kifőzik, ennyi
legalábbis a tankönyvben ez volt :)
de tudjuk az nem szentirás a húsipar részére :)

valójábannemberci 2009.04.14. 20:49:35

@zombiemanus: Akkor már értem miért esznek macskatápot a nyugdíjasok. Ha a macskának jó, az embernek is jó lesz. :D

szernyeteglejos (törölt) 2009.04.14. 20:53:39

Leokádott klaviatúrábúl nem lehet reszelni valamit??

guyko 2009.04.14. 20:59:18

holnap veszek párizsit és belerakom egy finom, puha zsömibe! nyami! :D

ford? 2009.04.14. 20:59:55

@plb2009: embert is eszel? edd meg magadat

OftF 2009.04.14. 21:11:34

@ford?: na ennek kapcsán pont bővíteném még a kört: Ha egy nehézfiúnak amúgy húsfeldolgozója van, az ellenfelei vajon hová tűnnek el nyomtalanul? Bele a nyugdíjasok szájába a parizerrel. :-)

Abba az 5% nem definiáltba meg simán belefér a takarításkor véletlenül a gépbe hulló műanyag felmosóvödör motoros fókával együtt :-)

És a marhapárizsiba meg igenis kell sertésszalonna, mert attól lesz íze.

OftF 2009.04.14. 21:12:58

@holas: Nekem volt egy divatvega barátom, aki azt mondta, hogy májkrémet lehet enni, mert az nem hús :-)

magyari 2009.04.14. 21:13:58

@Azhát: Macskáim vannak. Nem szoktattam válogatósra őket, merthogy fogjanak inkább egeret - .ha van, persze. De.
A párizsit még ők sem ették meg! Meg a X. kerületben árult, házhoz vitt, nemzetiszín szalaggal átkötött "leveskét" - sem! (Az igazsághoz tartozik, leváltották már a kőbányai garázdálkodót a nemzetiszínű, ámde ehetetlen leveskéjével.)
De mikor "váltják már le" az ehetetlen párizsikat, inkább a csinálójukat - persze?
Van ötletem, hova mehetnének "ezek", mármint az életünket tönkretevők. Be a Dunába, MOST. És ússzanak. Aki nem tud, hát nem tud. Aki meg tud, na, van remény arra, hogy lehet "azzal" mit kezdeni.
Csókok, é

OftF 2009.04.14. 21:14:52

Mondjuk a volt lakótársam azóta nem vásárol kis pékségben, amióta egy ilen helyen dolgozott, és látta, hogy a pék a nyers cipótésztával törölte le az izzadt hónalját kér gyúrás között...

Mike36 2009.04.14. 21:21:01

ezek szerint szóját nem is tesznek bele?

Mike36 2009.04.14. 21:26:26

tényleg herét, meg ilyesmiket hol lehet venni? :)

Fedup Sári 2009.04.14. 21:39:27

@nigel: Látom, te szakember vagy, két dolgot szeretnék kérdezni tőled:

Azt írod, bőr nincs benne, de bőrke igen. Mi az a bőrke?

Miért nem OK a csirkepárizsi?

Kösz.

Halál Bika 2009.04.14. 21:39:56

Már Besenyő TT István, azaz Besenyő Tudatosan Táplálkozó István is megmondta, hogy a térfogatnövelő hülyeség, a térfogat nem finom! Nem kell térfogatot enni, egyen térfogatot aki belefőzi a süteménybe.

www.youtube.com/watch?v=uqh_kWyj_iM&feature=related

Halál Bika 2009.04.14. 21:41:23

@OftF:
És a pék...
...beleverte?

emzéperiksz 2009.04.14. 21:48:21

Én szeretem a párizsit, a Nosztalgiát meg a Békebelit a legjobban, de azok nem 290 forintba kerülnek.

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2009.04.14. 21:54:37

@Mike36:

De általában szoktak. Bár szerintem van úgy, hogy még talán az is kimarad.

Vagyok_aki_vagyok 2009.04.14. 21:56:49

@vers: sőt! már nemcsak fakérget eszünk, hanem ami főzés során kioldódik belőle, azt is! (ld. fahéj)

nyekk 2009.04.14. 21:59:34

Megjegyezném, hogy a bélszín sem olyan szép látvány ám, mikor kiszerelik a vértől gőzölgő letaglózott állatból, mint a Gundelben a hollóházi tányéron. De a szarvasgomba sem, amikor az azt kitúró sertés lehugyozza. Hogy a tyúk seggén kijövő tojásról már ne is beszéljek. Sze la vííí!

Bandúr Kandi 2009.04.14. 22:00:35

A hőn szeretett májas készítmények is megérnének egy posztot, az gyak. maga a halál, rajtunk, magyarokon kívül nem is nagyon eszik senki az unióban...

Bandúr Kandi 2009.04.14. 22:04:25

...most nézem, hogy szonták esztet mán mások is :)

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2009.04.14. 22:04:45

@nyekk: Itt nem a kinézetről volt szó. A sonka sem egy szép látvány mikor a hentes levágja a sertésről, de mindenki tudja róla, hogy finom.

A szarvasgombát többnyire kutyával keresik Magyarországon és az eb leül, ha talált gombát. Erre vannak betanítva.
A tyúknak pedig kloákája van, bár ez igazából nem változtat semmin... Érdemes megmosni a tojást mielőtt felütjük, hogy a héjról ne potyoghasson szennyeződés az ételbe.

ecles 2009.04.14. 22:06:58

Van egy rosz hírem. A bőr, az a legtöbbször fagyasztott disznóbőr, amit 1:1 arányban szójafehérjével darálnak össze. Ez a saját súlyának minimum ötszörösére duzzad víz hozzáadásától. Ettőlfordul ki a krinolin vége amikor főzöd. A parizerben a többi igaz. Csak a víztartalom nincs, érdekes módon feltüntetve. Régebben foszfátokat tettek bele, a gyenge minőségű hús mellé. Mostanában a szója járja - de ezt a bőrke néven álcázzák.

nigel 2009.04.14. 22:14:29

@Fedup Sári: Pontosítanék. Marha bőr nincs benne. A börke tulajdonképpen sertésbőr. Sertésbőrből előszőr ún. börkepépet készítenek, amit majd a párizsi masszához adagolnak. A bőrke vízkötő és emulgeálló képessége nagyon jó, de ezt a képességét csak melegen (60 C felett) és aprított állapotban tudja kifejteni. Emiatt nagy teljesítményű aprítógépben nagy mennyiségű víz hozzáadásával készítik el a börkepépet. (kicsit olyan mintha turmixot készítene az ember) A kész börkepép úgy néz ki kb. mint a tejbegríz csak kicsit rugalmasabb. Ezt adják a párizsi masszához, hogy jobb legyen a termék állománya és jó sok vizet tudjon a párizsi hőkezelés után megtartani. Egyébként az olcsó párizsiba azért adagolnak szójafehérjét , bőrkepépet, hogy húsfehérje hiányában a termék meg tudja kötni az idegen vizet. Az így készült párizsi meg fog feleni a minőségi követelményeknek csak éppen húsfehérje helyett, szójafehérje és kötőszöveti fehérje van a termékben.

A második kérdéshez: A baromfi értékesebb húsrészeit általában nyers állapotban hozzák forgalomba pl. comb, mell, szárnyak, így a baromfi párizsiba tényleg csak a nyesedék kerül. Egyébként meg a baromfi párizsit tovább kell hőkezelni, mert a magyar baromfiállomány nagy része salmonellával fertőzött. Ha a gyártás során nem tartják be a hőkezelési paramétereket, akkor annak csúnya hasmenés lehet a vége. De azért nem kell megijedni. Azért ez elég ritkán fordul elő, de én mint szakmabeli azért kerülöm a baromfiból készült húskészítmények fogyasztását.

nigel 2009.04.14. 22:22:43

@ecles: A párizsi víztartalma maximum 71 % (m/m)
fehérjetartalom minimum 10 % (m/m)
zsírtartalom maximum 23 % (m/m)
sótartalom maximum: 2,5 % (m/m)
Egyébként foszfátot a jó minőségű marhahús mellé is adagolnak, csak nem olyan mennyiségben. egyébként az igazán jó húspépet a vágásmeleg marhahúsból lehetne készíten, de amióta krobbant a BSE balhé azóta nem kivitelezhető a dolog. A kutterezés sorána meleg marhahús mindenféle adalékanyag nélkül is csak úgy itta magába a vizet. Sajnos ezek az idők már elmúltak.

Kopasz Szuzukis 2009.04.14. 22:29:39

Kocsonya: disznóbőrből, körömből (ami szintén bőrös), és csülökből főzik.
Vese-velő: a vese, ugye a hugykiválasztó szerv.

2009.04.14. 22:30:59

Mostani parizerek inkább pékáru versenyen indulhatnának. Szárazjég 50%, szója, sertésbőr, ilyen olyan izfokozók, szinezék. Roppanós virslit tőlünk nyugatra lehet kapni, esetleg egy két kisüzem készíti még húsból.

tzatziki 2009.04.14. 22:32:36

@Azhat es a tobbi, aki a kutyas vonatkozast kifogasoltak: az en kutyam speciel akkor se enne meg a parizsit, ha elotte eheztetnem egy napig. Mindenfele hust megeszik, de a parizsit es a disznosajtot sose. Van esze. :)

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2009.04.14. 22:38:51

@tzatziki:

Nekem is egyik vidéki ismerősöm mondta, hogy a 400Ft-os párizsit otthagyta a kutya és inkább fogott egy patkányt az udvaron... Azért már ez elárul valamit...

Fira 2009.04.14. 23:15:16

"Szeparált sertésfejhús" a kedvenc összetevőm, habár az konzerv.

patrona- · http://gumiketrec.blogter.hu/ 2009.04.14. 23:16:37

Na és? Fehérje oszt jónapot. Inkább csináljanak belőle enyvet meg mosóport? Mondjuk az a sok E tényleg nem kéne bele.

Halál Bika 2009.04.14. 23:19:38

@nyekk: "bélszín sem olyan szép látvány ám"

Egy darab gőzölgő, véres színhús nem szép látvány? Miről beszélsz? Hát te még sosem vágtál le saját kezűleg semmilyen állatot?

Lehet barbár vagyok, de szépen levágni egy állatot én művészetnek tartom. A nyesedéket pedig a kutyáknak és macskának kell vetni.

____ 2009.04.14. 23:35:11

A termeszetes voros etelfesteket pedig kaktusztetvekbol preseltek. Jut eszembe a mindennemu, mindenkori parizsi ugyanez, tobb- kevesebb szojaval...

de hogy 290??!!

ennel a kutyakolbasz az allalteledelboltban is tobbe kerul! :D de minimum versenykepes aron van ezel az tuti ... :)

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2009.04.14. 23:38:26

@____:

Ahogy mondod. Sok állateledel drágább ennél! :D

felfog6atlan 2009.04.15. 00:07:40

Na és mi lesz mind a leggondosabban válogatott hátszínből készült rostélyosból, mind a senki által nem látott összetevőjű parizerből?
Szar!
Bizony, a hátszínből sem lesz hátszín újra, de még csak nem is fog emlékeztetni rá, ahogy a parizerből sem.

vauvauvau 2009.04.15. 01:15:39

Az ember is ragadós geciből készül és mégis milyen jó lesz.

Peter NYC 2009.04.15. 01:26:56

@commentelo:

Nem Bologna-nak hijjak arrafele? Mert itt igen. Ugy is nez ki mint parizsi, azt hiszem csak elore csomagolva lehet kapni de az van dogivel.

Schobert Norbert 2009.04.15. 04:27:53

Tisztelt Laci!

Ez a bejegyzés nagyon torzan általánosít. A legrosszabb párizsi is 15-20% húst tartalmaz, a többi része szója. A bőrke természetes zselésítő állományjavító. Az igaz, hogy a zöme tartalmaz nátrium glutamátot, ami nagyon káros ízfokozó. Mellesleg a saját magam által garantált Update párizsi 70% sovány sertéshúst tartalmaz és mentes az ízfokozótól. Érdemes tájékozódni mielőtt általánosítunk. Ez a bejegyzés olyan mintha azt írnád, hogy minden magyar lány pornós - pedig tényleg sok van... Üdv. Norbi

IronLowrider 2009.04.15. 05:28:22

Csak megemlítem, hogy a valódi májkrém pépes májból és zsírból készül. Tehát libamájkrém:
libamáj darálék és libazsír, kevés fűszer. Szép barna színéről lehet felismerni. Persze beszerezni lehetetlen, de ha nyert az ember a lottón, vagy levágja a hízót, érdemes megpróbálkozni vele.

wagabound 2009.04.15. 05:52:03

"Aki szereti a felvágottat és tiszteli a törvényeket, az ne nézze meg, hogyan készülnek." /Moldova György/

vidéki_vok 2009.04.15. 06:23:55

Van azért már - igaz vörösárunak nem nevezném - mert halból ( édesvízi nem tengeri!!! ) van és annak a húsa fehér, de leszámítva, hogy nincs benne bőrke, csontszeparátum, szója, nitrit, kármin, vérpor (!) így nem is piros - mitől lenne... ízre olyan, mint a komolyabb párizsik. Ráadásul magyar termék - www.puru.hu - és ahogy írják Európában egyedülálló készítmények. Ja, és a gyerekek is szeretik! Lehet itt panaszkodni, azért úgy látszik van itt "építkezés" tud még az élelmiszeripar újítani.

andrewt 2009.04.15. 07:10:41

ezt meg nézzétek meg, tanulságos másfél óra az állatokkal való bánásmódról valamint többek között még arról hogy hogyan és mi kerül az asztalunkra: video.google.com/videoplay?docid=-3481883898572254535&ei=3GvlSYb9B5Xg2wLbkqHcBg&q=earthlings+hungarian

BOB 2009.04.15. 08:15:09

Minap vegigneztem egy hazai hipermarket felvagottaspolcat, nem volt olyan felvagott, ami mentes lett volna a natrium-nitrittol (mas neven E-250). A natrium-nitrit pedig az emberi gyomorban nitrozaminna bomlik, ami az egyik leginkabb rakkelto vegyulet amit az utobbi 30 evben felfedeztek. Igaz, szep rozsaszin lesz tole a felvagott, meg tartosit is. Egyuk hat boldogan.

Bérgyilkos Bohóc 2009.04.15. 08:37:15

@Imre Laci: Mégis mit árul el? Az én ismerősöm macskája semmi természetese kaját nem eszik, még a frissen levágott biocsirkébe sem szagol bele, de helyette zabálja xy cég macskakajáit és egyéb más szarokat. Nem kell mindig túlmisztifikálni az állatok táplálkozási szokásait.

Manyizga (törölt) 2009.04.15. 08:39:15

@BOB: 100%-ig igazad van... Csak ha nem rózsaszín lenne, akkor nem venné meg senki, mert dögszíne lenne. Biznisz és lobbi...

Marhahúst meg azért tesznek bele, mert az nagyon sok vizet tud felszívni. Aztán jó drágán el lehet adni.

Vannak boltok, ahol a párizsit eladás előtt egy napig vizesvödörben áztatják, aztán letörlik róla a nyálkát és kirakják a pultra friss áruként. Jó étvágyat! :)

Rocky2 2009.04.15. 09:12:44

Bár sok igazság is van az itt leírtakban, azért hemzseg a hülyeségektől is. Aki a tényekre akar koncentrálni, az főleg nigel hozzászólásait nézze meg, nála látszik, hogy élelmiszeripari/húsipari végzettsége és/vagy gyakorlata van, nem légből kapott állításokat vet papírra (azaz netre).
Kis kiegészítés: régen a párizsi víztartalma max. 75% lehetett, ehhez képest a mostani 71% már így is szigorúbb megkötés. Persze nem mindenhol vizezték annyira, amennyire csak lehetett. Középiskolában nyaranta egy laborban dolgoztam, ahol tk. a cég húsüzeméből származó termékeket is analizáltuk. Ott a víztartalom rendszerint 65-70% között mozgott. Finomabb is volt, mint a konkurens cégek termékei.

Van egy anekdóta (nem tudom, van-e valóságalapja), miszerint amikor Kádár et. megtudta, h. a párizsiban 75% víz van, kiakadt, hogy a szegény magyar munkásokat így átvágják, ennyi vizet adnak el nekik, és elrendelte, h. max. 50% lehet benne. És nem mertek szólni neki, h. az úgy nem lesz jó, hát gyártottak 50%-osat. Amit aztán senki nem bírt megenni (szó szerint még a kutya sem), annyira szar lett. Szóval kell bele azért víz rendesen, hogy egyáltalán ehető legyen.

Rocky2 2009.04.15. 09:29:57

Az E-anyagokkal kapcsolatban pedig sityu hozzászólását érdemes megnézni, és legalább megpróbálni azonosulni vele. :)
Teljesen hülyeség ez az E-hisztéria. Az adalékanyagok között van jó néhány kifejezetten egészséges is, többségük eü. szempontból semleges, és valóban van néhány, amelyik kissé aggályos, mert káros hatása van, de általában az is csak nagyobb mennyiség esetén. Azért ezek az engedélyezett adalékanyagok, mert ezeket találták biztonságosnak.

Persze időnként előfordul, hogy egy ártalmatlannak tűnő anyagról kiderül, h. hosszútávon káros, és azt akkor mégis betiltják, de addig már megettél belőle pár kilót. :)
Amiről tudott, hogy káros, és mégis bele lehet tenni, annak is oka van: ha tennék bele, akkor még súlyosabb egészségügyi kockázattal kéne szembenézni.
Ez van pl. a Na-nitrittel is. Egyrészt optikai szempontból lényeges - ahogy Manyizga is írta -, mivel a vér hemoglobinjának lebomlása után a termék rusnya szürke színű lenne, amitől úgy nézne ki, mintha két hete romlott lenne, ergo a kutya sem akarná megenni. A nitrit biztosítja azt, hogy az eredeti vörös szín megmaradjon - ha megakadályozni nem is tudja a bomlást, de legalább a bomlástermék színe megfelelő marad. :)
Másik fontos szerepe viszont a tartósítás. Hiányában mindenféle baci tudna elszaporodni a termékben, ami jobb esetben is azt eredményezi, hogy megveszed, és másnap már dobhatod is a kukába, mert büdös, de rosszabb esetben megeszed, és jó kis fertőzést vagy ételmérgezést szedsz össze. Majd ha találnak olyan anyagot, ami rendelkezik u.azon pozitív tulajdonságokkal, de a káros hatás nélkül, akkor majd lecserélik a nitritet, de addig ez egy szükséges rossz. (Természetesen megfizethető anyag kell, mert azt ugye senki nem vállalná föl, hogy 500-600 Ft-tal megdobja a párizsi kilónkénti árát egy baromi drága adalékanyag.)

nigel 2009.04.15. 17:59:40

@Rocky2: Látom Te is konyítasz valamit a témához. amúgy meg az E-számos hozzászólásoddal maximálisan egyet tudok érteni. Az E számos rendszert annak idején azért találták ki, hogy egységes rendszert találjanak az adalékanyagok jelölésére az Eu-n belül, mert előtte hihetetlenül nagy katyvasz volt a megnevezésekkel. Sokszor még a szakembereknek is nehéz volt eligazodni a kémiai nevekben (pl tetra-nátrium-pirofoszfát), hát még a laikus vásárlónak. Az ötlet egyébként rendkívül jó csak sajnos a hiányos tájékoztatás és a sok hülye körlevél miatt nagyon rossz a marketingje az E számos rendszernek.
egy kis segítség azoknak akik el akarnak igazodni az E számrendszerben.

E 100-199 színezékek
E 200-299 tartósítószerek
E 300-399 antioxidánsok (pl az aszkorbinsav is ilyen, ami tulajdonképpen a C vitamin E 300)
E 400-499 emulgeálószerek, zselésítők.

Egyébként grat a Na-nitrites hozzászólásodhoz. Tökéletesen fedi a valóságot.

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.04.17. 18:18:08

lattam már párizsit 1500-ért is , vilrlit 2400-3000 között, megkéstoltam ehető volt, de ezt a legolcsóbbat a kutyának szoktam venni, + tesko májas+löncshús, legalább olyan jó mint a kutyatáp.

dJw_ · http://rendszergazdak.blog.hu 2012.01.04. 11:11:11

A sok E-ről csak annyit, hogy igazából nem mind káros vagy rossz ;) Pl az aszkorbinsavnak (C-vitamin) is van E száma és igen sok helyen használják, mint ízfokozó, savanyúságot szabályozó anyag és a többi :) ja és persze antioxidáns :)

Persze az E kódokat lejárató kampány annyira sikeres volt, hogy a legtöbb cég inkább ráírja a termékeire a népnek egyébként is semmitmondó vegyületek neveit (hidroxi-propil-metil-cellulóz, tiamin-mononitrát, kalcium-pantotenát, cianokobalamin), így hát ott vagyunk, ahol a part szakad, csak éppen nehezebb egy katalógusban megtalálni az adott anyag tulajdonságait :)

A parízer pedig finom kaja és az én kutyám annyit eszik belőle, amennyit adok neki. Olyan még nem fordult elő egy kutyámmal sem, hogy a parízert otthagyta volna :)
Persze fura állatok a kutyák. Szeretik a fokhagymát is. Olyannyira, hogy egy kis darab fokhagymáért képesek egy egész szál kolbászt is letolni a torkukon :D

kersyl 2013.02.25. 15:06:24

A rántott velő, az volt már? Hmmm, kapja be az összes McDonalds kaját zabáló, salátázó hülye picsa meg rátarti b*zi. Éljen a magyar konyha, éljen a 100 % hasznosítás!

Imre Laci · http://magyarasztal.blog.hu 2013.02.27. 09:04:15

Könnyen előfordulhat, hogy a gyorséttermekben felszolgált húspogácsákban is van velő. Ha már lóhús is előfordult benne... :)

Simon András Péter · https://simonsblogpark.com/ 2015.02.03. 09:03:41

Elolvastam és kedvet kaptam egy kis párizsihez :)
süti beállítások módosítása