Elgondolkodtató az a tény, hogy a Római Birodalom fénykora idején kb. 300 millió ember élt a Földön és ma egyes becslések szerint bolygónk lélekszáma meghaladja a 7 milliárdot! Hogy mi a tragikus a két adatban? Csupán az, hogy jelenleg kevesebb ivóvíz áll rendelkezésére a hét milliárd embernek, mint másfél évezrede a 300 milliónak!
Mindenki tudja, hogy a modernkori háborúk már nem a kőolajért fognak folyni, hanem az ivóvízért. Persze, lehet legyinteni, hogy ez úgy hülyeség, ahogy van, de nem véletlenül folyt sok-sok évig háború a Golán-fennsíkért például.
A víz az úr. Lehet az ember alultáplált, lehet híján az informatikai cikkeknek, hordhatja ugyanazt a ruhát akár évtizedekig is, de innia minden nap muszáj. A víz a legdrágább kincs.
Gondoljunk erre minden nap! Az ivóvízzel való takarékoskodás a legöbb esetben nem jelent különösebb fáradalmat, hiszen olyan apróságokon múlik pár liter megspórolása, mint például, hogy nem folyó víz mellett mosunk fogat vagy borotválkozunk. Amikor nincs szükség a vízre, zárjuk el a csapot!
A mocsarak kiszáradnak, a talajvíz szintje egyre mélyebbre szivárog elsivatagosítva ezzel a felszínt. A növények sorban eltünedeznek majd és nem marad más, mint a terméketlen homok. A jövő mindig a mával kezdődik. Vigyázz a vízre, mert hatalmas kincs!
Takarékoskodj a vízzel! Nem holnaptól, mától!
Szolonyec, szoloncsák. Ez a két szó úgy érzem némi magyarázatot érdemel. Az minden bizonnyal feltűnt mindenkinek, hogy bizony orosz eredetű szavak. Egészen pontosan a szocializmusban megalkotott mezőgazdasági szakszavak. Előbbi az olyan talajokat jelöli, melyek sótartalma nagyon magas, de a talajvíz mélyebben található, így a felsőbb rétegekben nincs felhalmozódott só. A szolonyec talajon tehát lehetséges a növénytermesztés. A szoloncsák talajokon a felszínen is történik sókiválás, ezért csak azok a növények képesek itt megélni, amelyek az ilyen körülményeket el tudják viselni.
