facebook

Címkék » 3


Gigászi bírságot rótt ki a Versenyhivatal

2010.10.28. 20:48 Imre Laci

"Kartellben való részvétel miatt mintegy 2,3 milliárd forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 16  magyarországi gabona-feldolgozó vállalkozásra – közölte a versenyhivatal. Az érintett vállalkozások 2005 februárjától 2008 áprilisáig egyeztették egymással egyes malmi búzaőrlemények árát, illetve árának változtatását, valamint egymás piacának meg nem támadására tett vállalásukkal felosztották egymás között a piacot.

A kartell, ezen belül az ár- és piacfelosztó megállapodás a legsúlyosabb jogsértésnek minősül a versenyjogban, amely az érintett termékek vásárlóit, adott esetben a fogyasztókat károsíthatja – írja  az MTI-nek eljuttatott közleményében a GVH. A feltárt kartell elsősorban a magyar fogyasztásban alapvető élelmiszeripari terméknek minősülő étkezési búzaliszt piacát érintette.

A GVH a súlyos jogsértést több esetben ismételten elkövető vállalkozásokkal szembeni bírság kiszabása során figyelemmel volt többek között az adott élelmiszergazdasági ágazat sajátosságaira, és egyes vállalkozások különösen nehéz pénzügyi helyzetére is."

- agromonitor.hu -

Ebben az ügyben egyébként benne van a Cerbonától kezdve a Pannonmillig az összes nagy gabonafeldolgozó. Előbbi több mint 100 milliós bírságot kell hogy kifizessen. Az ügy már csak azért is botrányos, mert a kartellel elsősorban a fogyasztót, tehát Titeket vertek át, hiszen verseny híján, "befagyasztott" áron lehetett csak megvásárolni a termékeiket.

Ilyenkor jogosan merül fel az emberben, hogy vajon az egyéb élelmiszeripari termékek esetén is ilyen szépen fel van-e osztva a piac? Vajon a Pick tényleg versenyez a Herzzel? Esetleg a Pápainak is valami ilyesmi tett be annyira? Lehetőség van bőven az összeesküvés elméletek gyártására, ugyanakkor kíváncsi vagyok hová fog kerülni az a 2,3 milliárd forint, már amennyiben befizetik egyáltalán...


 

3 komment

Címkék: verseny kartell piac 3 2 hivatal milliárd gabona liszt diamant cerbona pannonmill bünetetés

süti beállítások módosítása