facebook

Nyitott kapukat döngetve

2012.10.11. 10:00 Imre Laci

Turi-Kovács Béla módosító indítványt nyújtott be az országgyűlésnek a földtörvény-tervezettel kapcsolatban. Javaslatának lényege, hogy csak az a helyben lakó ember juthasson földhöz, aki legalább alapfokú mezőgazdasági végzettséggel rendelkezik. Ezzel persze nem adott hozzá semmit a jelenlegi tervezethez.

A Vidékfejlesztési Minisztérium által előkészített földtörvény-tervezet 5. § (1) 12. pontja külön rögzíti, hogy ki számít földművesnek:

"a) a Magyarországon egyéni vállalkozóként, őstermelőként, családi gazdálkodóként, gazdálkodó család személyesen közreműködő nagykorú tagjaként, önfoglalkoztatóként nyilvántartásba vett belföldi természetes személy, illetve tagállami állampolgár, aki a mező-, erdőgazdasági tevékenységet, illetve a mező-, erdőgazdasági- és az azokat kiegészítő tevékenységet főfoglalkozásként (élethivatásszerűen) vagy mellékfoglalkozásként folytatja és legalább középfokú mezőgazdasági vagy erdészeti szakirányú végzettséggel rendelkezik, vagy

b) az a belföldi természetes személy, illetve tagállami állampolgár, aki mezőgazdasági vállalkozó, ezüstkalászos gazda, aranykalászos gazda képesítéssel rendelkezik, vagy ennek hiányában a mezőgazdasági igazgatási szerv által igazoltan legalább három éve folytatja a mező-, erdőgazdasági termelő-, illetve a mező-, erdőgazdasági termelő- és az azokat kiegészítő tevékenységet..."

Látható tehát, hogy a törvény korábban nyilvánosságra hozott szövegében is szerepelt a Turi-Kovács által felvetett kitétel, tehát nem értem, mi célja van módosító indítványának? A figyelmesek azt is észrevehették, hogy a törvény szövegébe már a tagállami, vagyis az Európai Unió állampolgárai is földművesként szerepelnek. Ez azért  is igen fontos, mert egyesek úgy gondolhatják, hogy csak a Magyarországon elvégzett középfokú mezőgazdasági végzettséget fogadják majd el a hivatalok, holott az EU egyik fontos ismérve, hogy a tagállamok kölcsönösen elfogadják egymás akkreditált képzéseit.

Látható tehát, hogy a földtörvény kritériuma, mely szerint csak a mezőgazdasági végzettséggel rendelkezők tulajdonolhatnak termőföldet, korántsem fogja visszatartani a külhoni vásárlókat, gazdákat.

Szólj hozzá!

Címkék: fidesz kormány 2012 tervezet fkgp földtörvény Béla Turi-Kovács

Ángyánizmus

2012.10.08. 10:00 Imre Laci

Akik figyelemmel követik a napi agrárpolitikát, tudhatják, hogy új korszak kezdetét élhetjük meg. Persze nem az Európai Uniós, vagy nemzeti támogatások rendszerének megváltozásáról van szó, hanem egy porszemről, amely még 2005-ben a gépezetbe került.

Ezt a porszemet Ángyán Józsefnek hívják. Ez a porszem napjainkban az egyetlen, aki nyíltan bírálja a II. Orbán-kormány földhaszonbérleti pályázatainak elbírálását. Ő az egyetlen, aki a kormányzó óriáspártot egyben tartó politikust, Orbán Viktort nevezte meg, mint a földbérleti mutyik egyik haszonélvezőjét. (Még ha csak lányának, Ráhelnek udvarlóján keresztül is.) A frakciófegyelem ilyen mértékű megsértésére az elmúlt évekből biztosan nem tudunk példát mondani. Az ügy valódi mondanivalója mindenkinek egészen más: a kis területen gazdálkodóknak az, hogy van még remény, a baloldali, és a Fidesznél jobboldalibb szavazók számára azt, hogy valaki enzim módjára faragja le a kormányról a szavazókat.

Lehet Ángyánra hősként tekinteni, lehet Gumiszobás Professzornak nevezni, de valamit senki nem vitathat el tőle: hasznos tevékenységet végez. Sok esetben arra kényszeríti a kormányt, hogy egyes kérdésekben magyarázkodjon. Ahol pedig van kérdés, ott bizony jönnie kell válasznak is, ami még abban az esetben is hasznos, ha a 2/3 birtokában a Fidesz-KDNP nem szorul rá, hogy komoly választ adjon. A szavazók pedig peregnek, mint órában a homok...

Bár rövidesen Ángyán Józsefet ki fogják zárni a Fidesz-frakcióból - erre enged következtetni Bayer Zsolt írása -, addig azonban nagyon sok jobbegyenest fognak kapni tőle, ami a ciklus félidejében már befolyásolhatja a '14-es eredményeket is. Az elkövetkezendő 1 év, biztosan az ángyánizmus korszaka lesz.

1 komment · 2 trackback

Címkék: föld pályázat ellenzék bérlet frakció Fidesz Ángyán Kajászó

süti beállítások módosítása