facebook

A termés és a szára

2012.07.22. 10:00 Imre Laci

Miközben sorra jönnek a híradások a gabonafélék betakarításának állapotáról, sok borúlátó cikk és vélemény között még látni az optimistákat is. A helyzet azonban - mint az esetek többségében - most sem rózsás, s ennek nem csak az átlagnál kissé alacsonyabb termésátlag. A mezőgazdaságban minden összefügg mindennel, s ahol az aszály miatt kevés lett a termés, ott bizony kevés lesz a szalma is.

A híradásokban alig kerül említésre a gabonatermesztés mellékterméke, amely persze nem mellékesen az állattenyésztés, és immár az energiaipar egy fontos alapanyaga is. Idén az állattartók és -tenyésztők marják egymást a szalmáért, s nem csak egymással, de az erőművekkel is meg kell küzdeniük az értékes áruért.

Főleg a tejipar fogja érezni annak hatását, hogy a tejelő szarvasmarhát tartó telepek idén különösen sok pénzt kell hogy fordítsanak az alomanyag, a szalma beszerzésére. Egy mélyalmos technológiát alkalmazó, kb. 600-700 egyedet tartó telep éves szalmaigénye elérheti a 4000 bálát. Ekkora szükségletet még akkor is nehéz kielégíteni, ha a telep rendelkezik elegendő saját termőfölddel, ami persze hazánkban egyáltalán nem jellemző. Az elmúlt hetekben szinte minden arról szólt, hogy a lehető legtöbb szalma (és persze széna) kerüljön be a telepre. Ebbe persze - mint minden másba is - erősen beleszólt az időjárás.

A napi 1-2 mm csapadék bőven elegendő ahhoz, hogy a már rendbe rakott, felszedésre kész szalmát eláztassa. Nedves állapotban pedig több okból kifolyólag sem szabad bálázni. Azon túl, hogy rothadási, penészesedési folyamat indulhat be, az eközben keletkező hő miatt akár spontán meg is gyulladhat a szalma. Ekkora kockázatot pedig egyik gazda sem kíván vállalni. Előfordulhat azonban az is, hogy bár a renden fekvő növényi szár száraz ugyan, de az alatta lévő talaj nyirkos, így a napsütés hatására belőle párolgó víz ismét átnedvesíti a rendet. Eközben persze meg kell említeni azt is, hogy minden csepp eső aranyat ér a még növekvő napraforgó és kukorica állomány számára, még akkor is, ha a gazdák többsége már nem bízik abban, hogy megfelelő termést hozzon a szóban forgó két növény.

széna bála.jpg

Látható tehát, hogy a helyzet egyáltalán nem rózsás (mikor volt az?), a híradások pedig csak a tonnában megadott gabonatermésről beszélnek, valamint egy-egy vezető politikus kijelenti, hogy az idei termés elegendő lesz az ország kenyérgabona-szükségletének kielégítésére. Ez persze igaz, de a kieső többlet termés bevételcsökkenést is fog okozni, amit az ár növelésével fognak kompenzálni. Ez egyaránt igaz a péktermékekre, s a szálastakarmány és alomanyaghiány végett a tejipari termékekre is.

komment

Címkék: időjárás ár 2012 széna szalma állattenyésztés betakarítás

süti beállítások módosítása