facebook

Kikerülve a multikat

2009.07.22. 19:16 Imre Laci

"Egy magyarszéki tehéntartó társaság utolsó próbálkozásként tejesautókat vett, és azokkal járja a baranyai településeket; kikerülve ezzel a multikat - írta szerdai számában az Új Dunántúli Napló.

Jó ideje hallani a panaszt az őstermelőktől, hogy a multik, feldolgozó cégek potom pénzekért veszik meg tőlük terményeiket, emiatt lassan csődbe mennek - emlékeztet a lap. A cikk szerint két magyarszéki gazda hasonló okok miatt úgy döntött, tesz egy utolsó próbát, hogy közvetlenül a fogyasztókat érje el: naponta járják a településeket hűtős autóikkal, közvetlenül a lakóknak árulva a tejet, akik fogékonyak az újításra.
A két, darabonként tizenkétmillió forintot érő hűtős autó naponta több száz kilométer tesz meg a meghatározott útvonalakon, akár tíz-tizenöt települést is érintve. Többek között Komló, Magyarhertelend, Orfű, Sásd, Baranyajenő, Mánfa, Keszü, Bükkösd, Kővágószőlős, Cserkút, de Pécs-Uránváros és Kertváros is szerepel a listán. Sok termelő azonban nem áldoz pénzt a legális körülmények megteremtésére, és inkább pult alól árulja a hazait - olvasható a baranyai napilapban.
" - MTI -

Lássunk csodát, feltalálták a meleg hógolyót...


 

1 komment

Címkék: multi tej értékesítés tehén multinacionális közvetlen magyarszék

A bejegyzés trackback címe:

https://magyarasztal.blog.hu/api/trackback/id/tr341261550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Detlef · http://www.gazdapiac.com 2009.08.15. 19:13:38

Nem csak a tejjel van ez így. Van egy oldal, a címe www.gazdapiac.com , aminek pontosan az a lényege, hogy kiküszöbölje a nagykereskedőket. Zöldség, gyümölcs, hús, méz, tejtermék és sok más...
süti beállítások módosítása