Lássuk be, a Gondviselés a szarvasmarhát nem betonra és aszfaltra teremtette. Persze mielőtt az állatvédők gyorsan rágyújtanának egy szál cigarettára, avagy belekortyolnának a győzelem édes ízű pálinkájába, leszögezném, hogy nem elsősorban a nagyüzemi szarvasmarha-tartás technológiáját fogom kritizálni, pusztán be szeretném mutatni annak hátrányát, s az abból származó kötelességeket.
A szarvasmarhák csülökápolása, vagy ha úgy tetszik pedikűrje nem csak akkor szükséges, ha az állat nagy igénybevételnek van kitéve, például ha naponta négyszer kell végigmasírozni a beton felhajtóutakon, egészen a fejőházig. A marhák körmeit akkor is rendszeresen ápolni kell, ha azok az év döntő részét a legelőn töltik.
Talán a legnagyobb problémát nem is a telepeken található járófelület okozza, hanem az állandó trágyával való borítottságuk. A felhajtóutak felülete nem célszerű, hogy teljesen sima (és ezáltal könnyen tisztítható) legyen, mivel egy átlagosan 7-8 mázsás tehén a négy lába ellenére pontosan akkorát tud esni, mint egy ember. Ezek az esések pedig lehetnek ugyanolyan végzetes kimenetelűek, mint amilyenek az emberekkel is előfordulhatnak. Egy szó, mint száz, a közlekedőutak tehát nem simák, ennélfogva az állatok trágyája is folyamatosan jelen van. Ahol pedig trágya van, ott bizony fertőző baktériumok és vírusok is leledzenek. No, ez okozza a valódi gondot!
A folyamatos nedves közeg az állatok körmének és bőrének felpuhulását eredményezi, így pedig a fertőző ágensek számára könnyebb a megtelepedés, a szervezetbe való bejutás, főleg az olyan területeken, amelyek viszonylag zártak. (Ilyen például a két köröm közti terület.) Különbséget kell tenni a talpfekély (első fotó) és a Dermatitis digitalis, azaz a Mortellaro-féle betegség - helytelen, ám a szakmában elterjedt megnevezés - között. (Második fénykép.)
Megannyi tanulmány született már azzal kapcsolatban, hogy pontosan mennyi kárt is okoz a gazdáknak a jószágok lábvégeinek betegsége, mivel ugye a sánta állat ritkábban megy táplálkozni, és egyszerre kevesebb takarmányt is vesz fel. Ráadásul minél hosszabb ideig fekszik az állat az alomban, annál nagyobb az esélye a tőgygyulladás kialakulásának. A csökkent takarmányfelvétel a tejtermelés csökkenését, és/vagy az állat kondíciójának romlását eredményezi. A rossz kondíciójú tehén szaporodásbiológiai státusza is rosszabb, ami pedig a két ellés közötti idő megnyúlását okozza, ami pedig ismét forintokban mérhető kárt okoz.
Látszik tehát, hogy aki szarvasmarhát tart, erősen motivált abban, hogy állatai a lehető legjobb állapotban legyenek. Persze illúzióink se legyenek. Egyetlen olyan telep sincs ma Magyarországon, ahol ne találnánk valamilyen lábvégbetegségben szenvedő tehenet. A hangsúly a folyamatos megelőzésen és a tünetek, valamint az akut esetek mérséklésén van.
A penészgombák kétféle módon fertőzhetik meg gazdasági haszonnövényeinket. Vagy már eleve úgy kerülnek betakarításra, hogy a növény, vagy annak magja felületén megtalálhatók, vagy a raktározás során szennyeződnek be. Mivel a penészgombák toxinokat stressz hatására termelnek, így tehát a már eleve szennyezve betárolt termény toxintartalma a raktározás során biztosan növekedni fog. Főleg, ha a tárolási körülmények nem a legmegfelelőbbek. Ha az ideálisnál nagyobb nedvességtartalommal történik a raktározás, vagy ha a raktár mikroklímája nem megfelelő, szintén garantálható a penészgombák szaporodása és toxintermelése. Az pedig, hogy a megannyi ismert toxin közül melyik, és milyen mennyiségben van jelen, csak roppant drága laboratóriumi mérésekkel határozható meg. A gyakorlatban általában a 