A disrupt blogon megjelent írásra szeretnék némi nemű reflexiót nyújtani. Először is elismerésem a blog írójának, hogy legalább utána nézett annak, hogy mi a bendőfisztulázás célja és nem pusztán állatjóléti, "állatkínzási" szempontból vizsgálta a témát. Azt tudni kell, hogy egy-egy ilyen beavatkozás, egy bendőfisztula beültetése nem olcsó mulatság, tehát hogy rutinszerűen alkalmaznák, az túlzás. (Ha egy állatorvos egy infúziót is 10.000 forintért ad be egy tehénnek, akkor képzelhetitek, hogy mennyit kér egy efféle sebészi beavatkozásért!) Ejtenék néhány szót arról is, hogy miért is fontos az egyes takarmányok és/vagy takarmánykiegészítők kutatása.
Már eleink is rájöttek arra, hogy nem mindegy, hogy milyen takarmányból mennyit adnak kérődző állataiknak. Megfigyelték, hogy ha túl sok lucernát etetnek a kérődzőkkel, akkor az habos felfúvódást okozhat, s az állatok tejtermelésének növekedésével előtérbe kerültek bizonyos anyagforgalmi betegségek (ellési bénulás, bendőacidózis, ketózis, stb...) Így tehát elkezdték kutatni, hogy melyek azok a módszerek, azok a takarmányreceptúrák, amelyekkel kiszolgálhatók az állat igényei, ugyanakkor annak egészsége is megóvható. Éppen ezért volt szükség a bendőfisztulázásra, amely során vizsgálhatóvá vált a behelyezett takarmány bontása. (A bendő esetén nem beszélhetünk emésztésről, mivel itt nem az állat saját enzimjei végzik a tápanyagok degradációját, hanem az ott élő mikroorganizmusok.) Ezt, a teafilterhez hasonló szerkezettel végzett kísérletet hívja a tudományos szaknyelv in sacco módszernek. Egy ilyen kísérlet során egyszerre több "zacskót" lógatnak be a bendőfolyadékba, hiszen egy mérés nem mérés.
Azt is érdemes tudni, hogy fisztulázásra csak akkor kerülhet sor, ha arra engedélyt ad ki az ebben illetékes hivatal. Efféle kísérleteket egyébként hazánkban a Herceghalmi Kísérleti Gazdaságban végeznek, a fenti képeket is ott készítettem. (A vízjelet azért teszem rá a fotókra, mert találkoztam már saját, a blogomról letöltött fényképemmel a NÉBiH egy prezentációjában.)
A kísérlet szempontjából etalon termelési szintű állatokra van szükség, mivel nem mindegy, hogy az adott jószág milyen korú, illetve tejelő állatoknál fontos még az is, hogy laktációjuknak mely szakaszában vannak, hiszen a bendőtartalom is különböző az egyes periódusokban. Ha például egy olyan készítményt kívánnak tesztelni, amely a felvett takarmány emészthetőségét kívánja növelni, mivel az ellés utáni alacsony takarmányfelvétellel kialakuló energiahiány kockázatát akarják csökkenteni, akkor nyilván olyan állatot kell fisztulázni, amely nem régen hozta világra utódját.
A bendőfisztulázást tehát nem nevezném bizarrnak, állatkínzásnak pedig főleg nem. Azoknak bizonyára furán hat egy "ablak" az állat oldalán, akik nem tudják, hogy pontosan milyen célt is szolgál az.
