facebook


Kéknyelv

2014.10.24. 18:30 Imre Laci

Mivel minden esztendőben kell valami, amit harsoghat a média, s amire hivatkozhatnak a vegetáriánusok, így ismét eljött az ideje annak, hogy felüsse fejét egy betegség hazánkban. Idén - a schmallenberg mellett - a kék nyelv került terítékre.

blue tongue.jpgA kéknyelv betegséget (bluetongue disease, BDV) egy vírus okozza. A vírus terjesztői, vektorai pedig a szúnyogok. Mivel lényegében minden kontinensen, ahol számottevő állattartás folyik, megtalálhatók a szúnyogok, így tehát a kór globális elterjedése is borítékolható volt. Megnyugtató a tény, hogy a vírus az embereket nem képes megfertőzni. (A mellékelt kép tehát illusztráció csupán.)

Magyarországon az elmúlt hetekben több helyről is jelezték, hogy BDV pozitív jószágokat találtak. Ennek megfelelően a szóban forgó telepeket lezárták, ötven, száz, illetve százötven kilométeres megfigyelési körzeteket hoztak létre. Így történhetett tehát, hogy bár Bács és Csongrád megyében jelent meg a betegség, de még Fejérben sem lehet, csak a megyei főállatorvos engedélyével állatot eladni. Igaz ez a birkákra, a szarvasmarhákra és a kecskékre is. A karanténnak nem az a célja, hogy az állati termékek ne kerülhessenek forgalomba, hiszen a produktumok által nem terjed a vírus. A megfigyelési körnek, illetve a szigorított adásvételnek az elsődleges funkciója, hogy az élő állatok szállításával ne terjedhessen tovább a betegség.

blue tongue symptom.jpg

A kór felismerése nem a névadó tünetről, a nyelv kékes árnyalatú elszíneződéséről a legkönnyebben, hanem annak duzzanatáról. Ilyenkor az állat nyelve kilóg, liheg, illetve csökken a takarmányfelvétele. A kór okozhatja az állat elhullását, ha annak kondíciója rövid idő alatt erősen leromlik. A gyógyulás hosszú időt, hónapokat vehet igénybe. (Ezt nem várják meg, hiszen a beteg állat vektora lehet a betegségnek, így az ilyen állatokat leölik és megsemmisítik.)

Itt a térkép, amely a magyarországi előfordulást, illetve a védőzónákat jelzi.

kéknyelv.jpg

 

Szólj hozzá!

Címkék: betegség disease kéknyelv bluetong

Clostridium chauvoei

2014.06.13. 13:00 Imre Laci

A napokban sikerült fényképet készítenem egy - feltételezhetően - Clostridium chauvoei fertőzésben szenvedő szarvasmarháról. Az angol nyelvben csak fekete láb betegségnek (blackleg disease) nevezett kór legjellegzetesebb tünete a szövetek elhalása következtében keletkező fekete seb.

Clostridium chauvoei.jpg

A bal oldali képen jól látható, hogy az állat fertőzött végtagja jóval vastagabb, mint az egészséges. A Clostridium fajokra is jellemző, hogy anyagcseréjük közben gázokat termelnek, amely a szövetek duzzadását eredményezi. Jelenlétük a tej feldolgozásánál is problémát okoz, figyelembe véve, hogy ezen fajok a talajban mindenhol megtalálhatók, a takarmányok készítésekor megfelelő agrotechnikai módszerek alkalmazásával kell megelőzni a nagymértékű szennyezést. Természetesen a kórokozók képesek apróbb sérüléseken keresztül is megfertőzni az állatot.

Szólj hozzá!

Címkék: betegség láb fekete black disease szarvasmarha leg fríz dairy cattle Clostridium chauvoei holstein friesian

süti beállítások módosítása