Magyar Asztal

Egy érdekes, és igen beszédes cikket hozott le ma a napi.hu, amely ugyanakkor fel is vet pár kérdést. Olyan kérdéseket, amelyekre aligha lehet stabil, gazdasági tényekkel igazolható magyarázatot adni.

A nyers tej árának drasztikus esésére még az előtt került sor, hogy az EU megszüntette a szektor termelését korlátozó kvótát. Már hónapokkal a hivatalos megszűnése (2015. március 31.) előtt az ágazati résztvevők attól tartottak, hogy Olaszország, Lengyelország és Hollandia jelentős tejelőállomány-bővítésbe kezd, és ez a többi EU-s tagország piacára is drasztikus kihatással lesz. Érdekesség, hogy az állománynövelés elmaradt, a nyers tej felvásárlási ára viszont soha nem látott mélységekbe zuhant.

A termelők már akkor jelezték, hogy ha huzamosabb ideig nem stabilizálják a tej felvásárlási árát, nagyon sokan fogják állományukat vágóhídra küldeni, hiszen a 100 forintos kilogrammonkénti önköltség és a 0,2 €-s felvásárlási ár okozta óriási veszteséget szinte senki sem bírja finanszírozni hosszú időn keresztül.

Persze a hazai szakmai szervezetek gyorsan felelőst kerestek, és rá is találtak a tagállamok között fuvaroztatott, ÁFA-csalás útján a boltok polcaira kerülő UHT tejet értékesítő cégekben. Hosszú hónapok küzdelme és demonstrációk tucatjai után sikerült elérni, hogy a Kormány a nyers tej (!) ÁFA-ját 2017 január 1-jétől az eddigi 18%-ról 5%-ra csökkenti.

Ami viszont nem fér a józan paraszti ésszel gondolkodó blogger fejébe: ha Európa lakosságát nagyjából állandónak tekintjük, és nem számolunk drasztikus tejtermék-fogyasztás növekedéssel, úgy a nyers tej iránti keresletet is stabilnak vehetjük. Ha ezt a logikát követjük, eleve nem szabadott volna 60 Ft/kg-ig csökkennie huzamos időre a felvásárlási árnak, s ha valóban az ÁFA-csalók okozzák a problémát, hogy lehet, hogy az azt felszámoló törvények vagy egyéb más intézkedések meghozatala nélkül is az év végére 0,35 €-ig emelkedett a tej ára. A kisebb telepek bezárásával nem magyarázható a tej árának növekedése, hiszen minden felvásárló tudta, hogy mekkora nyersanyag készletre van szüksége ahhoz, hogy saját piacait ellássa feldolgozott termékekkel. (Magyarra lefordítva: "Te Pesta ne zárjá' be, adok kicsit többet a tejé', mer' nekem meg csinálnom köll a joghurtot a pöstieknek!")

Az egészet végig gondolva az emberben megválaszolatlanul maradt a kérdés, hogy ha a tej spot (nemzetközi piaci) árára nincs valódi ráhatással a gazdasági környezet, akkor mégis az mi alapján csökken, vagy növekszik? Netán van pár minden hájjal megkent üzletember, akik egy félhomályos szivarszobában két biliárdmeccs között meghatározzák, hogy hétfőtől az EU-n belül mennyit érjen egy kilogramm tej? Ha így van, kik lehetnek ezek a tejguruk, és ők milyen üzleti érdek alapján hozzák meg döntéseiket?

Orosz-ukrán ellentét, Eurovíziós Dalfesztivál, miniszterelnök-beiktatás, EP választás, és még sorolhatnám, hogy mennyi hír foglalja le a magyar közvélemény figyelmét az elmúlt hetekben. A sok botrány között viszont volt egy, amely felett bár nem siklott el a hazai média figyelme, mégsem kapott megfelelő mértékű figyelmet. Ez pedig nem más, mint a május 1-jén lejáró földvásárlási moratórium. Illetve az ezzel némileg összefüggő nemzetközi élelmiszer-termelés. Mert ugye enni muszáj, aki pedig eszik, az fogyaszt, az pedig ugye a gazdaságot pörgeti.

Nem fogok a szokásos klisékbe bonyolódni, és arról sem kívánok rövid értekezést tartani, hogy a kishantosi gazdaság vetésének beszántása milyen jogi kérdéseket vet fel. Inkább szeretnék valami - szerintem - lényeges dologra rámutatni. Egy olyan kérdéssel szeretnék foglalkozni, ami kicsit politika, kicsit etika, kicsit mezőgazdaság.

A hagyományos értelemben vett Európa keleti végein véres háború dúl. Az egyik oldalon ott áll az az Orosz Föderáció, amely az elmúlt évtizedben hallatlan mértékben fejlesztette saját mezőgazdaságát és élelmiszeriparát, a másik oldalon pedig egy Ukrajna, amelyet hátulról tol maga előtt az Európai Unió. Az az Európai Unió, amely egyik legnagyobb közéleti problémája, hogy férfinak, vagy nőnek tekintsen egy osztrák énekest. Érezzük a különbséget? Az Európai Uniót olyan személyek vezetik, mint az a Daniel Cohn-Bendit, aki köztudomásúan pedofil, s az EP-ben olyan politikai csoportok léteznek, amelyeknek tagjai elvileg azonos értékrendet képviselnek, ám mégsem jutnak lényegében semmilyen fontos kérdésben dűlőre egymással sem, nem hogy az ellentétes oldalon ülőkkel.

Hogy éreztessük a különbséget: Magyarországon az a szenzáció, amikor átadják Budapest legújabb metróvonalának egy részét, amelyet tíz éve folyamatosan építettek, míg néhány ex szovjet állam, mint amilyen Kazahsztán, bámulatos fejlődésen megy keresztül. Az elmúlt évek alatt nem vettük észre, hogy bizony tőlünk keletre mind a társadalom, mind pedig a gazdaság elkezdte felfedezni a saját magában rejlő potenciált, és valljuk be, remekül élnek is fejlesztési lehetőségeikkel. Míg mi belső, erkölcsi és értékrendi vitákat folytatunk arról, hogy szabadna-e egy transzszexuális embert mutogatni fő műsoridőben a köztelevízióban, addig Oroszország egyetlen tollvonással leállította a magyar hús importját. Hogy miért? Mert megteheti. Megteheti, mert az elmúlt évek folyamán óriási pénzeket ölt saját ellátásának biztosítására, s arra, hogy a nyugati exporttól való függőségét csökkentse. Míg a mi kormányunk a rezsicsökkentés és az otthoni pálinkafőzés védelmét kívánja folytatni Brüsszelben, addig Oroszország sok százezer hektár földdel növeli vetésterületeit. Hamarosan előfordulhat, hogy nem mi fogunk Ivánnak és Tányának almát vinni, hanem majd ők hozzák azt nekünk. Az Egyesült Államok és Európa is úgy tekint még ma is Oroszországra, mint a kommunista propagandaplakátok mekkájára. Azt hisszük, hogy még ma is két vodka lecsapása között felpattannak az ősöreg MTZ-re, aztán dülöngélve és csalinkázva elvetik a jövő évi krumplit, hogy legyen miből szeszt főzni. A valóság teljesen más.

Persze, lehet gazdasági ki, ha én nemet játszani, de be kellene végre látnunk, hogy míg mi a melegek házasodásához való jogaival pingpongozunk, addig a leglényegesebb kérdésekben teljesen impotens mind hazánk, mind pedig az EU. Komolyan a rezsicsökkentés fogja talpra állítani Magyarország gazdaságát? Tényleg a házi pálinkafőzés a leglényegesebb problémánk?

Hozok egy példát, csak hogy érzékeltessem a magyar-orosz viszonyt! Hazánkban a legnagyobb vetésterülete évről évre a kukoricának van, megközelítőleg egymillió hektár. Oroszországban 2012-ben csak pohánkából (hajdinából) vetettek ennyit (FAOSTAT).

Szóval, tisztelt Európa, el kellene gondolkodni azon, hogy jó irányba halad-e a kontinens, és hogy vajon megfelelő értékrenddel vagyunk-e felvértezve a kelet felől érkező, egyáltalán nem toleráns, viszont annál hatékonyabb politika ellen? Őszintén szólva, a tegnapi dalverseny döntőjénél, mikor a roppant toleráns és ájrópai közönség kifütyülte az orosz versenyzőket, én csak tapsoltam volna. Tapsoltam volna a két hölgynek, és a közönségnek. Előbbieknek elismerően, a másik csapatnak pedig szánakozva. Szerintem Putyin is csak tapsolni tud a mélyen tisztelt Nyugatnak. Ahhoz a teljesítményhez, amelyet húsz éve produkálunk, csak gratulálni lehet.

A magyar politikában egyetértés van abban, hogy az ország mezőgazdasági termékeit nem a nyugati országokban kellene megpróbálni értékesíteni, hanem a keleti régióban.

Éppen az imént olvastam a hírt, hogy Ukrajna - kényszerből ugyan -, de 1 millió hektárral növelte a kukorica vetésterületét, amitől az idei évben több mint 10%-os termésnövekedést vár majd. Bár a kifagyott búza helyére került most a kukorica, s ezzel egyidejűleg a kenyérgabona országos termésátlaga drasztikusan vissza fog esni, valamire azért mégis felhívja az ember figyelmét! Mégpedig arra, hogy óriási potenciállal bírnak keleti szomszédaink, hiszen egymillió hektár újravetése nem kis pénzbe kerül.

Fontos felhívni a figyelmet azonban arra, hogy a Kelet-európai államok, így Ukrajna és Oroszország is hosszú évek óta képes megtermelni saját kenyérgabona szükségletét, sőt, mára már igényeik többszörösét képesek megtermeszteni! Persze abban is egyetértenek országunk honatyái, hogy kis hazánknak nem a nyersanyag exportálásból, hanem a hozzáadott értékek révén, a feldolgozott élelmiszerek itthoni és külföldi értékesítéséből származhatna a legnagyobb bevétele. A hazai trend azonban más, hiszen az elmúlt években (is) a gabonák betakarítását követően millió tonna számra áramlik ki az országból a termés, s majd később jön vissza, extra felárral.

Tévedés tehát abba az illúzióba ringatnunk magunkat, illetve politikusaink is hiába igyekeznek erre hivatkozva a felkészültség látszatát kelteni annak, hogy majd az orosz és ukrán piacot megnyerve egyenesbe fordul az ország sorsa. Figyelembe kellene vennünk, hogy rajtunk kívül az összes Kelet-európai ország ütemesen fejleszti gazdaságát! Amennyiben azonban kicsit specializáltabban fogalmazunk, úgy már rejtőzhet némi igazság abban, hogy van felvásárlói potenciál, kereslet keleti szomszédainknál. De nem a gabonák terén. Ezen felül sokkal inkább javasolnám a dél-kelet felé történő nyitást, mivel az elmúlt évek gazdasági trendjei azt mutatják, hogy Törökország ígérkezik a leginkább fizetőképesnek, s igen nagy felvásárlói kapacitással rendelkezik.

Nyissunk tehát kelet felé, de olyan termékekkel, amelyeket az adott célország nem képes megtermelni! Hazánknak igen nagy potenciálja lehet a zöldségek és gyümölcsök, a hosszan érlelt tejtermékek terén. Itt lenne az ideje, hogy szakpolitikusaink ne dilettáns módjára dobálózzanak bejáratott klisékkel, hanem komolyabb piackutatásokra támaszkodjanak!

"A Tokaj név szlovákiai bejegyzésével kapcsolatos jogellenes állapot orvoslására kérte az Európai Bizottságot szerdán Tabajdi Csaba (MSZP) európai parlamenti (EP) képviselő a testület brüsszeli plenáris ülésén napirenden kívül felszólalva."

Ha rákeresünk Tabajdi Csabára a wikipédián, mit láthatunk? Azt, hogy bizony ő is tagja volt a Magyar Szocialista Munkáspártnak. Ha netán nem tudnánk, hogy ez miért is olyan nagy dolog, akkor az MSZMP-re rákeresve pedig azt láthatjuk, hogy még ezen az egyébként elég erősen cenzúrázott oldalon is leírják, hogy: "egy kommunista politikai párt volt Magyarországon, amely szovjet támogatással és felügyelettel kizárólagosan gyakorolta a hatalmat (állampárt) 1956 novembere és 1989 októbere között."

Szerintem elkeserítő, hogy egy olyan ember képviseli Magyarországot az Európa Parlamentben, aki egy olyan pártnak volt tagja, amely több százezer ember megkínzásáért és megöléséért felel. Egy olyan pártnak volt (magas beosztású) tagja, amely az '56-os forradalom leverését követő megtorlásokért felelős és akinek köszönhetjük a jelenlegi államadósságot is.

Egy olyan ember harcol a tokaji megnevezés privilégiumának megtartásáért, aki egy olyan párt tagja, amely lefordítás és elolvasás nélkül írta alá a Lisszaboni Szerződést! Ezek után akkor ő most a magyarság egy nagy élharcosa, vagy csak kampányfogásnak szánja eme nemesnek tűnő gesztusát?

Bár volt már rá példa, hogy szóvátették olvasók eme blog egyre erősebb politikai töltetét, de mindazon által érdemes arra is odafigyelni, hogy a politika az, ami meghatározza a mindennapi életünket. Ez különösen igaz (sajnos) a mezőgazdaságra is. Szóval akinek nem tetszenek a tények, az olvasgassa a nem politikai témájú bejegyzéseket. Van olyanból jópár.

A térképen sajnos Szlovákia felirata eltakarja kicsiny országunkat, de azért még látszik, hogy 2008. január 1. és 2009. dec. 31. között csupán egy esetben érkezett jelentés kéknyelv betegségről. Az esetet kezelték (resolved).

A térkép a gazdasági kérődzők eseteit mutatja.