facebook

Pótkukorica

2016.05.13. 14:30 Imre Laci

Időjárásunk egyre szélsőségesebb alakulása okán a résen lévő nemesítők sovány malac vágtában találták fel a csövön a lyukat, vagyis hogy lehetséges egyre korábban érő és a szárazságot jobban tűrő kukoricahibrideket előállítani, de végső soron nem lehet versenyre kelni azokkal a növényekkel, amelyeket eleve száraz klímára teremtette a Gondviselés.

cirok2.jpg

Mind humán, mind pedig állati élelmezés céljára használunk különböző cirokfajtákat. Az előbbire a szemes, utóbbira pedig a cukorcirokot. A fenti képen középen két szemes cirok fajtát, míg a bal szélen a háttérben magasodik a cukorcirok.

A szemes cirok igen jelentős élelmiszer egyes afrikai országokban, mivel magjából liszt őrölhető és ebből laktató péktermékek készíthetők. Előnye a kukoricával szemben, hogy szinte bármely talajtípuson biztonsággal termeszthető, még az olyan aszályos helyeken is, ahol a kukorica már nem élne meg. Egyetlen "hátránya", hogy terméshozama elmarad a kukoricahibridekétől, éppen ezért ritkán kísérleteznek vele a hazai gazdák, inkább kockáztatnak a kukoricával.

cirok1.jpgA cukorcirok - nevéből ki is derül - nagyobb mennyiségben tartalmaz cukrokat, így könnyen erjeszthető tömegtakarmány bázist jelenthet kérődző haszonállataink számára. Ami miatt jelentősége az elmúlt években egyre növekszik, hogy még szárazabb szezon esetén is képes akár 4 méter körülire nőni, ezzel maximalizálva a hektáronkénti zöldhozamot. Hátránya a silókukoricákkal szemben az alacsonyabb energiatartalma. (A kukoricán lévő legalább egy cső, rajta a szemekkel nagy mennyiségű keményítőt tartalmaz, amelyet a betakarításkor ha sikerül jól megroppantani, magas emészthetősége révén igen jelentős energiatöbbletet biztosít a zöldhozam mellett.) Éppen ezért a cukorcirokot gyakran a tenyésznövendékek takarmányozására használják, mivel ezeknél az állatoknál nem cél a maximális testtömeg-gyarapodás, sokkal inkább az intenzív bendőműködés és a nagy napi takarmányfelvétel. Ez elsősorban alacsonyabb energiatartalmú és terimés tömegtakarmánnyal érhető el.

Látható tehát, hogy mind az emberek , mint pedig a takarmányosok számára lehetőségeket rejt a cirok, amelyek úgy tűnik lassan kiaknázásra kerülnek. Minden esetre én magam szívesen megkóstolnék szemes cirokból készült ételeket, ha a hazai áruházakban kapni lehetne ilyesmit.

 

komment

Címkék: cukor kukorica élelmiszer takarmány szemes cirok

Marhalevél

2016.05.04. 10:00 Imre Laci

Mit tudsz az ükapádról? Az ő szüleiről, gyermekeiről? Ha tudod is kik voltak a felmenőid, vajon azt tudod-e, hogy mikor milyen betegséggel küzdöttek, hogy ki kezelte őket, milyen gyógyszerrel és milyen dózissal? A helyzet az, hogy a hazai tejelő szarvasmarha állomány élete olyan pontossággal van dokumentálva, hogy a fenti kérdések bármelyikére választ tudnak adni.

holstein1.jpg

A címben is szereplő marhalevél csupán a kezdet. Ezt a dokumentumot igényli a termelő, miután állatot vásárol, vagy születik a tenyészetében egy borjú. Ezen a papíron fel van tüntetve a tartó azonosítószáma, az állat fajtája, neme, születési ideje, saját és anyjának ENAR azonosítószáma. Ha az állat gazdát cserél, vágóhídra küldik vagy netán elhullik, akkor a marhalevél felső része megy az állattal. (Elhullás esetén a tetem megsemmisítését végző szervezethez.)

Mint említettem, a marhalevél csupán az egyed azonosítására, hiteles megkülönböztetésére szolgál. Ennek a papírnak csak akkor van értelme, ha az állat születésekor megkapja krotáliáját, "fülbevalóját", így köthető össze a marhalevéllel. Ezen túlmenően ezernyi más adatot kell az illetékes hivatalok számára rögzíteni. Ezeket hajdanán mind papíron vezették, mára azonban elterjedtek a számítógépes telepirányítási szoftverek. Ezekkel a programokkal végigkísérhető egy-egy állat teljes élete, annak minden mozzanata.

kepatmeretezes_hu_brokrcia.jpgRögzítve vannak a kötelező és opcionális vakcinázások időpontjai, az esetleges betegségek kezelései, a használt gyógyszer és annak dózisa, illetve ezek élelmezés-egészségügyi várakozási ideje. Vezetni kell az állat lábápolását is (láb- és csülökápolás), amely az időszakos lábfürösztést és körömápolást foglalja magába. Ezt a tevékenységet csak a megfelelő végzettséggel rendelkező személy végezheti, akárcsak az állatok mesterséges termékenyítését. Ezek a személyek egyedi azonosítószámot kapnak a NÉBiH-től, és az ENAR ez alapján fogadja csak el az adott termékenyítés bejelentését. Ezek alapján lehetséges a születő állatok családfájának, pedigréjének pontos ismerete.

Tejelő állományoknál ilyen programokban vezetik (ahol lehetőség van rá) a napi tejtermelést, vagy a havonta történő ellenőrző befejést is (utóbbi esetén az egyedtől fejt tej zsír és fehérjetartalmát is). Természetesen egy nagyobb állomány esetén az állatok elhelyezése is elképzelhetetlen volna egy ilyen szoftver nélkül, hiszen ki tudná megjegyezni, vagy papíron vezetni, hogy melyik jószág melyik istállóban van?

Azok a termelők, akik igazán színvonalas tenyésztést végeznek, ott a tehenek küllemét is bírálják, amely segítségével tenyészérték is becsülhető. Ezek az adatok is rögzítésre kerülnek a telepirányítási programban. Ezeknek az információknak a birtokában szakszerűen kiválasztható az egyed számára legideálisabb tenyészbika is.

A technológiai csúcsát jelenleg a tehenek nyakába akasztott transzpander jelenti, amely folyamatosan rögzíti a tehén aktivitását (ivarzás detektálására szolgál). Lám, van ahol az orwelli világ már régen megvalósult!

Romhányi Józsefet is megihlette a téma. :-)

komment

Címkék: adatok származás nyilvántartás szarvasmarha pedigré enar

Az vagy, amit meg tudsz venni

2016.05.02. 13:00 Imre Laci

A mondás szerint az vagy, amit megeszel. Ennek lényege nem más, mint hogy lehetőségeihez mérten igyekezzen mindenki jó minőségű élelmiszert fogyasztani. Hajdanán ez azt jelentette, hogy jól megfőzött vagy átsütött formában fogyasszuk a húst, a növényi eredetű ételek alapanyagát megtisztítva, megmosva készítsük el. Ma már más a helyzet.

expensive_food.jpg

A lakosság jelentős része tisztában van azzal, hogy miként kellene táplálkoznia, de ennek megvalósításában egyetlen tényező akadályozza, az pedig a havi apanázs. Pénz beszél, kutya ugat. A bejegyzés elején említett mondás tehát ma nem jelent mást, mint a társadalom kettészakadását, mivel az egyre növekvő szegény réteg csak a rosszabb minőségű élelmiszerek fogyasztását engedheti meg magának. (Ebből fakad az import UHT tej és az itthon előállított tej vásárlásából eredő ellentét alapja is.) Nehéz úgy beosztani az eklézsiát, ha a minőségi alapanyagok eleve kiesnek a bevásárló kosárból.

Jogos lenne a kérdés, hogy miért kapnak engedélyt a gyártók a silány minőségű termékek gyártására, hiszen ha ezek nem kerülnének a boltok polcaira, akkor nyilván a fogyasztók sem jutnának hozzá. A fent leírtakból persze rögtön ki is derül a válasz: ha nem lehetne efféle olcsó élelmiszereket kapni, akkor a társadalom - anyagi tekintetben - alsó rétege nagyon nehéz helyzetbe kerülne. Az állam úgy gondolkodik, hogy inkább táplálkozzanak egészségtelenül, mint sem éhezzenek. (Abba ne is menjünk bele, hogy ha lenne rá anyagi lehetőség, valóban mindenki változtatna-e az étkezési szokásain.)

Abban is van igazság, hogy a legfőbb probléma inkább a monoton táplálkozás. Persze, a változatos étrendet is alapvetően befolyásolja a jövedelem, de talán ezen tudnának a magyar emberek a legnehezebben változtatni. Azok, akik egész életükben ugyanazt a néhány élelmiszert fogyasztották, nagyon nehezen próbálnak ki új ételeket, és ezen csak rontanak bizonyos táplálkozási trendek. ("A nagyapáink is szalonnán és kenyéren éltek, mégis 90 évig éltek!")

Mint mindenen, a hazai táplálkozási szokásokon is lehetne változtatni, de azt már az oktatás során el kellene kezdeni mind a gyakorlatban (menzai étkeztetés) és az elméletben is (több ismeret átadása az emberi táplálkozásról).

Amíg a hazai oktatás nem áll át a gyakorlati szempontú képzésekre, addig jelentős változással nem szabad számolni, még akkor sem, ha az alapvető élelmiszerek ÁFA-ja 5%-ra is csökken.

komment

Címkék: biztonság minőség szokás étkezés élelmiszer

Éljen május elseje!

2016.05.01. 09:00 Imre Laci

Írom mindezt a munkahelyemről. Most, hogy ismét nyitva lehetnek a nagyobb üzletek vasárnapokon, időszerűnek tartom leírni ennek az egész politikai-ideológiai katyvasznak a ránk, agráriumban dolgozókra vonatkozó részét. Mert ha van olyan ágazat, amely soha nem pihen, az az állattenyésztés.

majusegy.jpgElőször is, fogadjuk el, hogy a mezőgazdaságban dolgozók ritkán hallatják hangjukat, már ami a munkaidőt illeti. Amíg rendszeresen sztrájkolnak a BKV dolgozói, vagy akár valamely nagy multi gyár munkásai, addig a gazdászok szépen csendben robotolnak. Esőben, szélben, tűző napsütésben és hózáporban is. Persze ezt nem azért vetem virtuális papírra, hogy empátiát ébresszek a "laikusokban", csak pusztán azért, hogy tudjunk róla, hogy még ma, május elsején is, reggel, délben és este is fejik a teheneket, ellenőrzik a nyájakat, ólakat, legelőket. Sőt, még a növénytermesztésben dolgozók szorgalmasabbjai is kint róják a határt, figyelve a tavaszi vetésű növények kelését, a gyomosodást, esetleg a károsítók megjelenését. Hogy mi ennek az egésznek a kvintesszenciája? Hát az, hogy ez az egész a lőtéri kutyát nem érdekli, pusztán azért, mert a társadalom döntő többségének ez nincs a szeme előtt, nincs az arcába tolva. Persze, ügyes technokraták már jöhetnének is azzal, hogy a multinacionális üzletláncokban dolgozók létszáma összevethető-e a mezőgazdaságban foglalkoztatottakéval, de ugye nem ez a lényeg, hanem az egyenlőség elve! Mert abban az egy évben, amíg vasárnaponként zárva voltak az üzletek, addig igazán fel lehetett volna állnia valamely jogvédőnek az állattenyésztésben dolgozókért is. De nem tették. Miért nem?

videk01.jpg

Az Úr napját szentelje meg a lehető legtöbb ember, de aki esetleg nem tudja, mert nem ér rá, azért nem kár? A tíz százalékos veszteség belefér? Már most látom, hogy sokan pezsgőt bontanak, mert ismét zárva lehetnek a boltok vasárnap, legalább most az egyszer! Szóval éljen május elseje! No, megyek is vissza lapátolni a GDP-t.

komment

Címkék: szabadság termelés állattenyésztés agrárium

Egy falat méreg?

2016.04.30. 09:00 Imre Laci

Teljesen természetes lehet mindenki számára, hogy a penészes élelmiszer emberi fogyasztásra nem feltétlenül alkalmatlan. Azt azonban kevesen tudják, hogy a penész eltávolításával az étel nem válik fogyaszthatóvá.

penesz1.jpgA hétköznapi fogyasztó leggyakrabban talán a felbontott és hosszú ideig érintetlenül hagyott lekváros üveg pereme körül és magán a lekvár felszínén találkozik penésszel az étkezések során. A legtöbben a penész eltávolítása után jóízűt eszik a lekvárból, és talán nem is követ el olyan nagy hibát ezzel, mivel Paracelsus óta tudjuk, hogy a dózis teszi az anyagot méreggé. Az azonban óriási hiba, ha valaki úgy gondolja, hogy a penész eltávolítása után az adott élelmiszer ugyanolyan jó minőségű, mint amikor még nem jelentek meg rajta a gombák. Ezek a penészgombák ugyanis anyagcsere-folyamataik során az emberi és állati szervezet számára mérgező anyagokat, mikotoxinokat termelnek. (Myko=gomba, toxin=méreg.)

"Dosis sola facit venenum"

Az állati takarmányozásra használt anyagok mikotoxin tartalmának tekintetében az EU-s jogszabály megengedőbb, mint a humán élelmiszerekkel, ennek több oka is van. Az első, hogy a különböző állatfajok eltérő mértékben képesek tolerálni, sőt, akár lebontani a penészgombák méreganyagait. Így például a szarvasmarhák (a bendőjükben élő sok százezer fajta élesztőgomba és baktérium segítségével) képesek szinte teljes mértékben ártalmatlanítani az ochratoxint. Másodsorban pedig a takarmányok jó részt nem magukban kerülnek etetésre, hanem más összetevőkkel keverve, így tehát az állat által elfogyasztott táplálék mikotoxin tartalom tekintetében "hígul".

A kérdéskör azon túl, hogy a penészes takarmány etetése miatt gazdasági károkat okoz az állattartóknak (romló termelési mutatók) élelmiszer-biztonsági vonzattal is bír, mivel egyes toxinok az állati termékekben is megjelenhetnek. Persze riadalomra semmi ok, hiszen az EU-s jogszabályok határértékét meghaladó élelmiszerekből is óriási mennyiséget kellene elfogyasztani naponta ahhoz, hogy bármiféle hatást kiváltsanak.

penesz2.jpg

 Mivel az élelmiszer lényegében ott kezdődik, hogy mit etetünk az állatokkal, így tehát az sem mindegy, hogy milyen mértékben tudjuk mentesíteni a jószágokat a gombatoxinok okozta terheléstől. Erre a célra a kutatók ezernyiféle toxinkötőt alkotott már, amelyek hatékonysága mindmáig vitatott.

A hétköznapi ember hogyan tud védekezni a mikotoxinok ellen? A legegyszerűbb, ha kerüljük a penészes élelmiszereket, és ha változatosan étkezünk. Ha ezt a két szabályt betartjuk, nincs mitől félni.

komment

Címkék: biztonság egészség gomba élelmiszer toxin mikotoxin

süti beállítások módosítása