"Riadót fújták a Balaton-környéki gazdák, mert földjeikről nagy mennyiségben lopják a kukoricát, s attól tartanak, hogy a növényvédő szerrel kezelt, még tejes takarmánykukorica a strandokon jelenik meg - írta szerdán a Somogyi Hírlap.
A strandolók egészségét féltő gazdák felvetésére reagálva Tóth István, a Somogy Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának vezetője azt mondta: utánanéznek annak, hogy tartalmazhat-e egészségre káros anyagot a kukorica. Az ellenőrzött táblákban azonban eddig még nem találtak határértéken felüli növényvédőszer-maradékot.
Az igazgató tudomása szerint előfordul az is, hogy a termelők azért kiáltanak farkast, mert nem tudják megvédeni a táblát a tolvajoktól; ezért állítják, hogy rovarölő szerrel permeteztek. Ezt a Balatonhoz közel termelő gazdák visszautasították."
- MTI -
Nem írom le melyik embercsoport legjellegzetesebb tulajdonsága a terménylopás. A HírTV-s Célpont magazin külön összeállításában is a burgonyatolvaj roma nőt szólaltatják meg (1:20-tól), aki eleinte tagadja, hogy ő lopta el az egyik helybeli krumpliját, majd később bevallja a dolgot és azzal védekezik, hogy ő utólag vissza is vitte azt (persze csak azért, mert rajtakapták és szóltak neki, hogy vigye vissza de villám gyorsan).
Rengeteg terménylopással kapcsolatos eset van, de szinte egyik sem végződik jól. A tolvaj nem kerül elő ahogy az ellopott termény sem. A gazda toporzékol, a kár több esetben óriási és mégsincs mit tenni. A tolvajok persze nem félnek a lebukástól. Ráfogják, hogy "megélhetési" bűnözők és különben is, Xezer forint érték alatt csak szabálysértést követ el...
Magyarország egy olyan ország, ahol a nem reális büntetések miatt a törvényszegőknek több joguk van, mint a becsületes polgároknak. Pedig a törvényeknek nem a bűnözőket kellene védeniük...
A közvetlen értékesítés keretében eladott tej mennyisége növekszik ugyan - bár pontos adatot erről senki sem tud -, ám tény, hogy ez csak a kisebb tejgazdaságok problémáit enyhítheti. A szaktárca egy, a napokban megjelenő rendeletben lehetővé teszi ugyan, hogy a jelenleg futó gépbeszerzési pályázaton a közvetlen tejértékesítéshez szükséges eszközöket, tejautomatákat 35 százalékos támogatásintenzitás mellett lehessen beszerezni, azonban ez - tekintve az elbírálás és a kifizetések átlagos idejét - inkább csak annak segítség, akinek van annyi tartaléka, hogy az idén talpon maradjon. Nekik a július elején bejelentett újabb 18 milliárd forint támogatási csomag is mentőöv lehet - feltéve, ha az Európai Bizottság jóváhagyja, hogy az új kihívások kezelésére elkülönített keretből mintegy 12 milliárd forinttal a tejtermelőket támogassa Magyarország. Ez utóbbit a tervek szerint jövő év elején hirdetnék meg, de várhatóan leghamarabb az év végére juthatnának pénzhez a termelők. Ha pedig marad a jelenlegi támogatási rendszer (SAPS és top up), akkor számításaink szerint 2010-től 15-40 százalékkal mérséklődhet az állattenyésztők támogatása 2009-hez képest, ami a teljes vertikum bruttó kibocsátását 10-15 százalékkal visszavetheti - mondta Wagenhoffer Zsombor. Számításaik szerint 2010-ben legalább 7-7,5, két év múlva pedig 9-10 milliárd forint támogatáscsökkenéssel kell számolni az érintett állattenyésztőknél, ami az ágazat további leépülését jelentheti.
szerint semmi hatása nem lenne a széndioxid-kibocsátásra, ugyanis két vagy 3 százalékos adóemeléssel nem lehet elérni, hogy az emberek pl. kevesebb húst fogyasz-szanak. Nagyon nagy százalékos adót kell kivetni a fogyasztás mérsékléséhez. A WTO szabályok miatt amúgy is csak Európa al-kalmazná ezt az adónemet, így az európai cégeket büntetné az adó bevezetésével, míg az olyan hústermelő „hatalmak”, mint ami-lyen Brazília, óriási versenyelőnyhöz juthat-nának az adók bevezetése révén, számol be az EU Food Law 2009. július 10-ei száma."