facebook


Ami a szerelemnél is erősebb

2014.10.21. 10:00 Imre Laci

Az Escherichia coli lényegében mindenhol jelen van a Földön, és bizony óriási gazdasági károkat okoz. Fertőz embert és állatot egyaránt.  Míg a humán kockázat viszonylag könnyedén kivédhető, addig a gazdasági haszonállataink védelme már sokkal problémásabb. Álljon itt egy fotó E. coli által fertőzött tejelő holstein-fríz, illetve egészséges tehéntejről. A különbség még a laikusok számára is egyértelmű, úgy gondolom.

ECOLI_1.jpg

 

Ami az igazán nagy problémát okozza az E. coli esetén, az az, hogy az elmúlt évtizedek során a tőgygyulladások gyógyítására rutinszerűen használt antibiotikumok jelentős részével szemben ellenálló, rezisztens. Ez a baktérium nagyon rövid idő alatt olyan mértékű gyulladást képes generálni még egy szarvasmarha szervezetében is, hogy az állat akár egy nap alatt is elhullhat miatta. A legfontosabb tehát a prevenció, ami kimerül a megfelelő tőgyegészségügyben (fejés előtti és utáni fertőtlenítő szerek) és a maximális istálló higiéniában (rendszeres almolás, itatók környékének tisztán tartása, fertőtlenítése).

 

Szólj hozzá!

Címkék: betegség tej fertőzés tehén szarvasmarha infected coli mastitis Escherichia tőgygyulladás

Agrobox 1.

2013.11.06. 23:00 Imre Laci

Májusban írnom kellett egy blogbejegyzést azért, mert egy testépítő portál önjelölt szakértője égbekiáltó hülyeségeket volt képes közzé tenni a világhálón. Nos, ismét megteszem, lényegében ugyanabból az apropóból, viszont most egy olyan weboldal szolgáltatott apropót, amely valamiféle ezoterikus témakört igyekszik feldolgozni. Nos, a suszter maradjon a kaptafánál, az élelmiszerkérdést pedig inkább azokra bízzák, akiknek valóban ez a foglalkozásuk. Persze ahhoz mindenkinek joga van, hogy ordenáré marhaságokat vessen monitorra, no de hogy még a szakmailag megalapozott hozzászólásokat is töröljék, azért az már meredek! A mai menü a filantropikum.com cikkének tételes cáfolása.

jersey tehén.jpg

Mivel a megjelentett cikk csupán egy fordítás, így elvileg az abban található óriási tévedésekért az eredeti szerző a felelős. Természetesen hibás a filantropicum.com is abban, hogy egy ilyen téves és ártalmas (!) írás terjedhet a világhálón, félrevezetve laikus emberek százait.

Az első hiba az, hogy már a cikk elején nem tájékoztatják arról az olvasót, hogy az abban foglaltak egésze az Egyesült Államok mezőgazdaságára vonatkoztatandó, hiszen az író, John Pierre is amerikai állampolgár. Ez azért lényeges, mert az Egyesült Államok és az Európai Unió élelmiszer-biztonsági szabályozása nagyon sok ponton eltér. Szóval akkor kezdődjék a cikkben foglaltak tételes, tényekkel igazolt cáfolása!

Az első nagy melléfogás a tejipar szereplőit vádolni azzal, hogy dollár milliárdokat költenek termékeik népszerűsítésére. Fontos tudni, hogy Európában minden kormány törekszik arra, hogy évről évre növelje az egy főre jutó tej, illetve tejtermék fogyasztását. Ennek pedig az az egyszerű magyarázata, hogy kutatások ezrei bizonyítják, hogy azoknál a személyeknél, akik étrendjében rendszeresen előfordul a tej, vagy valamely tejtermék, sokkal kisebb eséllyel alakul ki az időskori csontritkulás, valamint több más betegség. Akit ezek a kísérletek részletesebben érdekelnek, olvasson utánuk Dr. Kukovics Sándor, A tej szerepe a humán táplálkozásban című könyvében.

"Mint minden nőstény emlős (az embert is beleértve), a tehén is tejet választ ki a kicsinye táplálására."

Nyilván itt csupán egy ordenáré fordítási hibáról van szó, mivel a tehenet nőstény emlősnek titulálni a legnagyobb szakmaiatlanság. A helyes szó, amit a tisztelt fordító keresett, a nőivarú. Ezen kívül az ember egy faj, míg a tehén egy faj nőivarú egyedének megnevezése. Tehát az ember szót is cserélném a nőre. A tehén utódát pedig nevetséges dolog kicsinynek nevezni. A teheneknek borjaik vannak. Persze ez is csupán formalitás, de a szaktudás hiányát remekül tükrözi. Az igazi nettó hülyeség azonban csak ezután következett!

"Ennek a zsír- és hormondús (közel hatvan féle hormon és növekedési faktor) anyagnak az a célja, hogy a kisborjút egy év alatt közel 317 kg-ra hízlalja."

A helyesírási hibáktól eltekintek, elnyomom magamban a nyelvtan nácit. Egészen pontosan melyik az a hatvanféle hormon, amire gondolnak? Ha ilyen súlyú állítást enged meg magának valaki, akkor legalább támassza alá egy táblázattal, hivatkozzon valamely kutatásra! A "newborn calf"-ot kisborjúnak fordítani olyan bűn, mintha valaki beállítana a Dózsa táborba zöld-fehérben, és még csodálkozna azon, ha nem hívják meg egy sörre. De maradjunk a szakmai alapokon!

bolond tehén.jpgAki azt hiszi, hogy egy borjú egy évig valóban csak a saját anyjának tejét fogyasztja, az nyisson ki egy témába vágó tankönyvet, és olvasgasson már a borjúnevelésről! A tejhasznú szarvasmarhák esetén két hónapos korban történik a "választás", amely azt jelenti, hogy a későbbiekben már nem kap tejet vagy tejpótló tápszert. Erre az időre az állat már rá van szoktatva a szálas takarmányra, vagy a szilárd tápra. Egy ilyen idős borjú (fajtától függően) 65-85 kg közötti tömegű. Egyébként a tejtermelő állományoknál nem célja a gazdának, hogy hizlalja az állatot, mivel a túlsúllyal rendelkező jószág nehezebben vemhesül, így tehát később is fog elleni, amíg pedig nem ellik le, nem fog tejelni sem, addig pedig csak takarmányozni kell, ami ugye jelentős költség. Az ipari tej előállítására használt holstein-fríz fajtát kb. 13 hónapos kor körül, illetve 350 kg testtömeg megléte esetén szokás tenyésztésbe venni. Ekkor már majdnem egy éve biztosan nem fogyaszt tejet. Hazánkban állatjóléti előírás a borjak két hónapos korban történő csoportos tartásba vétele, tehát ez a játszma már itt le is zárul.

"Vemhességi ideje alatt a tehén ösztrogénszintje közel harmincszorosára emelkedik."

A tejelő tehenek esetén gazdasági cél, hogy ellés után az állat a lehető legrövidebb időn belül vemhesüljön, hiszen akkor ismét ellés következik, s következhet az újabb laktáció. Természetesen az újbóli vemhesülésnek vannak biológiai korlátai. Az első, hogy az ellést követően a méhnek regenerálódnia kell, ezt nevezzük involúciónak. Ez kb. 40 napig tart, ez idő alatt a tehén folyamatosan tejet termel. Ha éppen a 40. napon ivarzik, ezt észre is veszik, termékenyítik és még vemhesül is, akkor is még kb. egy hét telik el az inplantációig, a méhfalba történő beágyazódásig. A vemhesség során pedig hormonális szempontból a tehén szervezetében a progeszteron-dominancia a jellemző: "A petefészken vemhességi sárgatest van, ami az általa termelt progeszteronnal gátolja a hipotalamusz-hipofízis elülső lebenyének gonadotrophormon kibocsátását (FSH, LH) negatív feed-back úton gátolva a ciklusfunkciót." (Látits, 2006)

"Napjainkban, mióta a tejfeldolgozó üzemek szinte folyamatosan “szivattyúzzák” a teheneket a nagyobb profittermelés miatt, nagyobb hormonszintek (úgy természetes mint mesterséges) vannak jelen a kinyert tejben, amelynek zsírtartalma szintén az egekben járhat."

Amennyiben a fejőházi fejést nevezi a szerző szivattyúzásnak, úgy elmondanám, hogy már a '70-es években is így történt a tehenek fejése, és pusztán a tény, hogy az állatok a nemesítés és a precíz takarmányozás végett több tejet adnak, még nem jelenti azt, hogy a tejmirigyek szekrétuma nagyobb mennyiségű hormont tartalmazna. A kettő között semmiféle összefüggés nincs. A tejleadást serkentő hormon egyébként az oxitocin, amely csupán annyit tesz, hogy összehúzza a simaizomszövetet, ezáltal az alveolusokból a tejcsatornákba áramlik a tej.

A szarvasmarhák tejének zsírtartalmát elsősorban az állat fajtája határozza meg. A nagyüzemekben tenyésztett holstein-frízek teje átlagosan 3,2-3,8% tejzsírt tartalmaz. Ez esetenként lehet 4, vagy akár 2,8% is. Vannak kimondottan zsíros tejet termelő fajták, mint amilyen a jersey, az ayrshire és a brown swiss, azaz a svájci borzderes. Ezeknek a fajtáknak itthoni tenyésztésszervezését a Koncentrált Tejű Fajták Tenyésztők Egyesülete végzi. A tej zsírtartalmát befolyásolja az időjárás is. Nyáron hígabb, azaz alacsonyabb, télen magasabb a zsírtartalom. Ezen kívül a takarmány rosttartalmának növelése képes bizonyos mértékben emelni a zsírtartalmat, ez viszont kétélű fegyver, ugyanis a tejtermelésre szelektált holstein-frízeknek nagy mennyiségű energiára van szükségük az intenzív termeléshez, amelyet csak úgy tudunk biztosítani számukra, ha a takarmányban növeljük az abrak arányát, s ezzel annak rosttartalmát csökkentjük. Az egek alatt vajon mire gondol a szerző? A legzsírosabb tejet a jersey adja, de a felső érték itt is a 6-6,5%.

"Az extra mennyiségű tej termelése érdekében a tehén végletekig erőltetett tőgye néhány esetben olyan mértékben megnyúlhat, hogy azt már a földön húzza, így ezek könnyen befertőződhetnek (mastitis)."

A tehén tőgye nem megnyúlik, hanem annak mirigyes állománya olyan súlyú lesz, hogy az azt tartó belső szalagok ereszkednek meg. Ettől a tehén tőgybimbója a csánk vonalába kerülhet. Aki a szakmában kicsit is jártas, az tudhatja, hogy ez a legkisebb mértékben sem növeli a tőgygyulladás (mastitis) kialakulásának esélyét. A tehenek klinikai tőgygyulladásának elsődleges oka, hogy a szarvasmarha faj minden további nélkül belefekszik saját trágyájába, s a fejés után még nem teljesen záródott tőgybimbón keresztül a kórokozók a tőgybe juthatnak. Ha egy tehén valamilyen oknál fogva a földön húzná a tőgyét, úgy az alomanyag és a betonpadozat miatt olyan sérüléseket szenvedne, hogy fejésre alkalmatlanná válna, technológiai selejt lenne és rövid úton párizsiként végezné valamely boltban. Az úgynevezett "leszakadt" tőgyű tehenek fejése is problémás, hiszen nehéz alulról a bimbókra felhelyezni a fejőgépet, így tehát az ilyen állatokat általában ki szokták selejtezni.

leszakadt tőgy_1.jpg"Leszakadt" tőgyű tehén (Forrás: phrensh-greens.com)

"Ebből adódóan, már természetszerűleg adagolnak antibiotikumokat a fejősteheneknek."

Az Egyesült Államokban lehetséges antibiotikumok adagolása a takarmányhoz hozamfokozás céljából, míg az Európai Unióban, így tehát hazánkban is ez szigorúan tilos. Ha valóban szívlapáttal szórnánk az állatba az antibiotikumokat, akkor rövid idő alatt az összes kórokozó rezisztenssé válna az adott hatóanyagra. A legtöbb Escherichia coli törzs így is körberöhögi például a kanamicint. Az antibiotikumokat általában injektor segítségével (tű nélküli fecskendő) juttatjuk a beteg tőgynegyedbe, s bár a négy tőgynegyed egymástól szövettanilag elkülönül, a gyógyszer hatóanyag eljut a szervezet többi részébe, így tehát mind a húsrészek, mind pedig a tej meghatározott ideig nem értékesíthető.

tőgyinfúzió.jpgTőgyinfúzió használata (Forrás: smartsamm.co.nz)

"A tehéntej egy másik összetevője az IGF-1 (insulin-like growth factor 1)"

Az inzulinszerű növekedési faktorról Amerikából jöttem, hormonokat hoztam című bejegyzésemben már írtam. Egyébként hogy lehetne már a tej összetevője egy hormon bomlásterméke?! Ez olyan, mintha egy gulyáslevesre azt mondanánk, hogy annak összetevője a cink, csak mert található benne néhány ilyen elem is.

"Ha a szervezetben rákos sejtek vannak, ezek növekedését és burjánzását okozhatja az illető enzim."

Azért azt tudni kell, hogy a növekedési hormonnak - amely minden ember szervezetében természetszerűen megtalálható -, ez a bomlásterméke is természetes, hogy bizonyos mennyiségben jelen van. Éppen ezért erre fogni a daganatos betegségek kialakulását, égbekiáltó hülyeség. Szívesen olvasnék erre vonatkozó tanulmányokat!

"Rizs-, mandula-, és kókusztej- mind jó választás gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, igazán élvezhetőek teljes kiőrlésű gabonafélékkel, zabpehellyel és krémlevesekkel."

Ha a tej egészségtelen, akkor a rendszeresen fogyasztott teljes kiőrlésű gabona mi? A fuzárium nemzetségbe tartozó penészgombák toxinjai (pl. T-2) bizonyítottan ösztrogén hatásúak.

Az eredeti szerző, John Pierre szakmai előéletéről egyébként semmit nem tudhatunk meg, még saját weboldalán sem. Lényegében tehát nem más, mint egy nagyon lelkes laikus, aki elhiszi saját magáról, hogy feltalálja a langyos vizet. Tevékenysége azonban nagyon káros, mivel lejáratja azt a több millió embert, aki a mezőgazdaságban dolgozik, azokat a kutatókat akik publikációk százezreit készítették a témával kapcsolatban.

12 komment

Címkék: hormon egészség tej tévhit táplálék

Pavlov és a tehenek

2013.09.09. 10:00 Imre Laci

Több helyen is szenzációs hírként jelent meg, hogy Csányi Sándor idén elkészült csípőteleki tejelő szarvasmarhatelepén "zenél a fejőház". Persze nem kell semmi futurisztikus dologra gondolni, hiszen nem találták fel Csípőteleken a langyos vizet, pusztán csak a megfelelő oldalon nyitották ki a középiskolai biológia könyvet.

Pavlov kutyájáról már biztosan mindenki hallott. A híres orosz fiziológus megfigyelte, hogy ha egy bizonyos külső inger mindig egy adott eseménnyel egy időben következik be, akkor az állat - az ő esetében a kutyája - a két dolgot egymással összeköti. Kísérletében minden alkalommal mikor kedvencét megetette, egy csengőt rázott meg. Egy idő elteltével már az étel látványára sem volt szüksége a kutyának, pusztán a csengő hangja elindította nála a nyálelválasztást.

Nincs ez másképp a tejelő teheneknél sem. Az állatok nap mint nap megjelennek a fejőházban, így magát a fejést több tényezővel is össze tudják kötni. A Pavlov kutyájáéhoz hasonló kulcsinger lehet már maga a fejőház felé vezető út, az azon megtalálható tereptárgyak (például itató) és maga a fejőház is. Csípőtelken egy plusz kulcsingert szolgáltat a fejőházban szóló zene.

A tejelő teheneknél nagyon fontos, a technológia meghatározó része, hogy az állat biokémiai szempontból a lehető legfelkészültebben essen át a fejésen. Értjük ezalatt a tejleadást segítő hormon, az oxitocin elválasztásának serkentését. A természetben a tőgyet ért fizikai inger (a boci lökdösi, döfködi anyja tőgyét) adja a jelet a tehén hipotalamuszának, hogy az elülső lebenyben tárolt hormont ürítse a véráramba. A vér útján az oxitocin eljut a tőgybe, ahol annak simaizomzatát összehúzva kipréseli az alveolusokban tárolt tejet. A fejőházban az ilyen fizikai ingert a tőgy előkészítése, előfertőtlenítése (mosása) és letörlése jelenti.

milking music.jpg

A zeneszó tehát a fizikai ingert megelőzően jelzés a tehénnek, így az már tudja előre, hogy hamarosan fejve lesz, el is indul a tejelválasztása sok esetben már a fejőház bejárata előtt, az elővárakozóban.

Hogy miért van szükség rá, hogy az állat minél hamarabb leadja a tejét? A válasz igen kézenfekvő: minél hamarabb leadja a tehén a tejét, annál hamarabb mehet haza a fejést végző dolgozó. Ezen felül természetesen állategészségügyi okai is vannak: a lassú fejés során tovább éri vákuumhatás a tőgyet, így annak szövete sérülhet.

A fejőházi zene tehát egy kulcsinger, amely kiváltja a teheneknél a tejleadás feltételes reflexét.

Szólj hozzá!

Címkék: zene kulcs tej fejés tehén inger pavlov reflex oxitocin fejőház

A tej igen is emberi táplálék!

2013.05.14. 22:00 Imre Laci

A sztereotípiák mindig igazságon alapulnak. Persze most a skótok biztosan dühösen rángatják kockás szoknyájuk szélét, de lássuk be, Magyarországról is csak azért terjedhetett el, hogy itt élnek a legszebb nők, mert tényleg így van. De tegyük félre a kliséket és evezzünk kicsit injekciós vizekre!

man_drinking_protein_shake.jpgForrás: powerbuilder.hu

"Esze, ereje mint a bivalynak", szokták volt mondani azokra a személyekre, akik fizikai képessége roppant nagy mértékben csökkent szellemi amplitúdóval párosul. Ilyen sztereotípia kering a testépítőkről is, akik lényegében  három dologhoz értenek; a súlyok emelgetéséhez, a fehérjeturmix összerázásához és az ujjnyi vastagságúra dagadt halántékérrel történő észosztáshoz. Persze kivételek vannak, őket nem is szeretném megbántani jelen bejegyzésemmel, amelynek apropójául egy népszerű testépítő portálon megjelent cikk szolgál.

Korábban olvastam egy cikket ennek a weblapnak a facebook oldalán, de válaszként nem írtam blogbejegyzést, mert először azzal voltam elfoglalva, hogy fél órán át fogjam a fejem.  Az emberek ugyanis elfelejtik, hogy milyen úton haladt végig az emberiség, s a mai kor vívmányai mennyi sok kutatás, kísérlet és tudás végeredménye. Ilyen például az, amikor szülők nem akarnak beadatni gyermekeiknek bizonyos kötelező védőoltásokat. Elfelejtik, hogy azokba a betegségekbe, amelyek ellen védeni szeretnék a fiatalokat, pár évtizeddel ezelőtt még sok-sok ezer ember vesztette életét.

Sok ember hajlamos úgy billentyűzetet ragadni és elárasztani gondolataival a virtuális teret, hogy utána se olvas annak a témának, amelyről éppen értekezik. A szóban forgó cikk írójának például nagy-nagy szeretettel javaslom elolvasásra Dr. Kukovics Sándor, A tej szerepe a humán táplálkozásban című könyvét. (Interneten is megrendelhető.) Ebben a könyvben ugyanis tudományos kísérletek eredményei alapján van felsorolva a tej megannyi pozitív hatása az emberre. Hogy csak egyet említsek: azok között az emberek között, akik rendszeresen fogyasztanak tejet, szignifikánsan kisebb az esélye az időskori csontritkulás kialakulásának.

A cikk írójának a legnagyobb hibája a szaktudás nélküli észosztáson túl még az is, hogy logikus érvelést sem alkalmaz. Miért ne lenne a tej humán táplálék? Csak mert "eredetileg" csecsemőkorban fogyaszt az ember tejet? Ugyan már! A szó nomád értelmében még sülteket sem ehetnénk, hiszen az sem "természetes", mint ahogy a répacukor, vagy bármely más feldolgozott termék sem az.

Újabban terjed a világhálón egy kép, amelyre az van írva, hogy a ma fogyasztott élelmiszerek 80%-a száz évvel ezelőtt még nem is létezett, s hogy fogyasszunk valódi élelmiszert. A válaszom erre a következő: a ma használt eszközök döntő többsége száz évvel ezelőtt szintén nem létezett! Dobjuk tehát a kukába mobiltelefonunkat, mikrohullámú sütőnket, a GPS-t az autóból, a klímát és a légkondit az irodából, otthonunkból száműzzük a LED TV-t és még sorolhatnám napestig.

Szeretném leszögezni, hogy nem vagyok híve a luddizmusnak, csupán hasonlatot kívántam vonni a két eset között. Mindenki, aki rendelkezik laktáz aktivitással, nyugodtan fogyasszon tejet, hiszen nem véletlenül lenne kívánatos, ha Magyarországon sokkal több tej és tejterméket fogyasztana a lakosság. Óriási egészségügyi előrelépés volna!

Szólj hozzá!

Címkék: fogyasztás tej ivás természetes élelmiszer laktóz laktáz

Tejmatematika

2013.04.11. 09:00 Imre Laci

Rossz a tejár. Ez a gondolat biztosan összeköti szinte az összes tejtermelő gazdát. Az idei év is azzal kezdődött, hogy ki kellett egyezni a minimális átvételi árban. Végül a tavalyi átlag felvásárlási ár +2 forintban született meg az összeg. Ami azt jelenti, ha ma már 88 forintot legalább fizetniük kell a felvásárlóknak a nyers tejért. De mennyit is jelent, ha valakinek sikerül kialkudnia +1 forintot, minden megtermelt kilogramm tejre?


Vegyünk egy "átlagos" tejtermelő telepet. Manapság egy ilyen telepen megközelítőleg 200-250 db tejelő tehén van, amelyek termelését lőjük be szintén átlagosra, azaz 15 literre. Akkor tehát 200×15 = 3000 liter tej keletkezik naponta. Ha ennek a tejnek literjéért 1 forinttal fizetnének többet, akkor az 3000 × 365 = 1.095.000 Ft. Ennyivel lenne több a gazdaság éves bevétele.

Rugaszkodjunk el egy kicsit a talajtól, és tételezzük fel, hogy a gazdaság roppant jó üzleti érzékkel valamilyen úton-módon eléri, hogy az Európai Uniós felvásárlási átlagárat, azaz megközelítőleg 0,34 €-t kap ezután minden kg megtermelt tejért. Ha a mai, azaz 297 Ft-os középértékkel számoljuk az eurót, akkor a 34 eurócent 101 forintot jelent. Így már 13 Ft-tal a mai minimális ár felett vagyunk! Még egy gyors szorzás:

1.095.000×13 = 14.235.000 Ft.

Ennyivel keresne többet egy gazda, ha nem csak a fogyasztói ár, hanem a gazda jövedelme is felzárkózna az európai átlaghoz. Azt hiszem, hogy plusz jövedelem már elegendő volna ahhoz, hogy kicsit élénkítse a szektort. Persze ezek a forintok jelenleg máshol csapódnak le. Meg a jövőben még egy darabig biztosan.

Ui.: A fenti számítások reálisak, nem csak vagdalkozok azzal, hogy "mi lenne ha".

16 komment

Címkék: euró tej ár forint felvásárlás cent

süti beállítások módosítása