facebook


Döntésképtelenség a fordított ÁFA ügyében

2012.09.06. 10:00 Imre Laci

Igen régóta tart már a Kormány sertéságazat-regulációs törekvése, amely az elmúlt egy hónapban látszik eszkalálódni. Ugyan már egy évvel ezelőtt is arról cikkeztek, hogy Orbán előtt van a sertésstratégia, ám ennek ellenére úgy tűnik, a kabinet nem tud dűlőre jutni a fordított ÁFA bevezetése terén.

A fordított ÁFA lényege, hogy a termelő az eladott áruért nettó fizetséget kap, az adót az átvevő fizeti meg az állam felé. A Kormány ettől az intézkedéstől várja, hogy a húsipart sújtó feketekereskedelem visszaszoruljon. Ezt a modellt alkalmazzák a gabonakereskedelemben is, egyelőre úgy tűnik sikerrel.

malac persely.jpg

Augusztus 15-én a Vidékfejlesztési Minisztérium oldalán jelent meg a hír, hogy a szakmai szervezetekkel való tárgyalás után úgy döntött a kabinet, hogy nem vezetik be a fordított ÁFA-t a sertéságazatba. Ebben a cikkben konkrét megnevezés ugyan nem hangzik el, csupán szakmai szervezetekre utalnak, ám a témával kicsit részletesebben foglalkozók tudhatják, hogy a Magyar Sertéstartók Szövetségének nyílt levele miatt nem valósult meg a tervezett reform.

A szövetség elnöke, Sákán Antal levelében kitér arra, hogy a fordított ÁFA bevezetése azt eredményezné, hogy a gazdák bruttó árat fizetnének az összes input anyagért, így például a takarmányért vagy a közműszolgáltatásokért, ugyanakkor nettó bért, azaz az ÁFA-val csökkentett árat kapnák a termékeikért. Így alacsonyabb bevételük lenne, ami tőkehiányt eredményezne addig, amíg az általános forgalmi adó visszaigénylése, kifizetése meg nem történik.

Augusztus közepén úgy tűnt, hogy a kormányzat hallgatott az MSSz érveire, ám ma délben ismét arról lehet olvasni a Minisztérium oldalán, hogy a fordított ÁFA segítségével kívánják fehéríteni a sertéságazatot. A döntés ugyan még nem végleges, hiszen Brüsszelnek engedélyeznie kell annak bevezetését, de úgy tűnik, Fazekas Sándor elhatározta magát. Annak ellenére, hogy a cikkben hatástanulmányokra hivatkoznak, rögtön felmerülhet a kérdés, hogy milyen külső tényezők sarkallták a minisztériumot korábbi döntésének felülvizsgálatára. Egyelőre nem tudni, hogy állnak-e más irányú lobbik, érdekképviseletek a hirtelen "páli fordulat" mögött.

1 komment

Címkék: áfa sertés szövetség fordított vm Sákán

Oroszország felveszi a kesztyűt

2009.07.04. 14:21 Imre Laci

"A legnagyobb sertéstenyésztők összefogtak, hogy létrehozzanaknak egy új társaságot, a Nemzeti Sertéstenyésztők Szövetségét (National Union of Hog Breeders), amely segítené világelsővé tenni az ország sertéshús termelését. Ez előtt nem volt más olyan, nem kereskedelmi szerveződés amely célja a húsipar gazdasági megóvása lett volna."

- MeatRussia -


 

Szólj hozzá!

Címkék: oroszország szövetség sertéstenyésztés hústermelés

Visszatáncol az Országos Kereskedelmi Szövetség (kommentár)

2009.06.25. 07:00 Imre Laci

"Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) nem vesz részt az Élelmiszer Termékpálya Kódex-szel kapcsolatban a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szervezésében szerdára összehívott egyeztetésen - tartalmazza Vámos Györgynek, az OKSZ főtitkárának Sirman Ferenchez, az FVM szakállamtitkárához írt levele. A levelet az MTI az OKSZ-től szerdán kapta meg.

Az OKSZ döntését azzal indokolja: nehezményezi, hogy országgyűlési képviselők törvényjavaslatot nyújtottak be a beszállítókkal szemben alkalmazott tisztességtelen forgalmazói magatartás tilalmáról az egyeztetés előtt.
A szövetség ezt lépést nyomásgyakorlásnak tartja a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium részéről." - MTI -

 Szóval akkor kinek is az oldalán áll az OKSZ? Azzal, hogy nyílt levélben támadja az FVM jogos lépését, kiderül, hogy bizony Vámos György barátunk szíve a multik és ezúton a milliárdok irányába húz.

A beszállítók védelme érdekében tett lépések teljesen jogosak az FVM részéről. Egy-egy multi cég zsíros összegeket kér a beszállítótól azért, hogy a legoptimálisabb polcra, kb. 160-180cm magasságba kerüljenek a termékei. Ezen kívül meg lehet még említeni a beszállítókkal szemben elvárt sokszor irreális időkorlátozásokat stb... Nagyon bízom benne, hogy Gráf József a sarkára áll és nem enged az OKSZ idétlen csapkodásának. Persze az OKSZ honlapján megy a sárdobálás az FVM felé, ahol még nincs kommentár az ügyben.


 

Szólj hozzá!

Címkék: országos kereskedelmi szövetség kódex etikai oksz

süti beállítások módosítása