facebook


A franciákkal egy platformon

2012.10.25. 10:00 Imre Laci

Évek óta küzdenek a magyar és francia agrár érdekképviseletek a töméses takarmányozási módszerrel előállított termékeik piaci helyzetének stabilizálásával, illetve az elvesztett fogyasztói bizalom visszaszerzésével. Hogy mennyire voltak sikeresek az akciók, az majd néhány év elteltével lesz megmondható.


Már korábban is összefogásra, piaci érdekeink közös védelmére sarkallta a magyar és francia agrár-közigazgatást, amikor a Kölnben megrendezésre kerülő ANUGA kiállításról az állatvédő szervezetek nyomásgyakorlására hivatkozva a szervezők kitiltották a hízott liba- és kacsamájat. Akkor a francia hivatalnokok már másnap hivatalos levélben keresték meg német kollégáikat, s kérték őket a helyzet tisztázására. A franciák akkor az EU vonatkozó alapszabályára, a termékek szabad áramlására hivatkozva elérték, hogy kiállítóik megjelenhessenek a neves élelmiszeripari rendezvényen.

Itthon a Négy Mancs, osztrák gyökerekkel rendelkező szervezet kezdte ki a hizlalásos liba- és kacsamáj előállítókat, majd a nyúltenyészőket is. Az óriási botrányok után az állattartók rájöttek, hogy a legjobb védekezés, ha proaktív módon, ők maguk állnak a média nyilvánossága elé, és bemutatják, milyen körülmények között és hogyan állítják elő termékeiket. (Ezen kezdeményezések keretében készíthettem jómagam is fotókat egy libatömő telepen.) Ezt követően persze bírósági perek tucatjait zúdították a Négy Mancsra.

Ahogy azt már a bevezetőben is írtam, természetesen nem most fog véget érni a vita. A többnyire dilettáns állatvédő szervezetek, illetve a lobbiérdekek által irányított propagandák hosszú időre lekötik majd az állattartók energiáit. Ugyanakkor hasznos eredménye is lesz a folytonos támadásoknak: piaci érdekeltségük védelmére össze kell hogy fogjanak a termelők és értékesítők, mind itthon, mind pedig nemzetközi színtéren, így például a franciákkal.

A kacsa- és libatömésről még 2009 márciusában készítettem blogbejegyzést.

komment

Címkék: politika magyar francia piac kacsa mancs máj képviselet lobbi négy érdek liba tömés hizlalás

Báránybőrbe bújt farkas?

2010.03.25. 19:00 Imre Laci

"A Tokaj név szlovákiai bejegyzésével kapcsolatos jogellenes állapot orvoslására kérte az Európai Bizottságot szerdán Tabajdi Csaba (MSZP) európai parlamenti (EP) képviselő a testület brüsszeli plenáris ülésén napirenden kívül felszólalva."

Ha rákeresünk Tabajdi Csabára a wikipédián, mit láthatunk? Azt, hogy bizony ő is tagja volt a Magyar Szocialista Munkáspártnak. Ha netán nem tudnánk, hogy ez miért is olyan nagy dolog, akkor az MSZMP-re rákeresve pedig azt láthatjuk, hogy még ezen az egyébként elég erősen cenzúrázott oldalon is leírják, hogy: "egy kommunista politikai párt volt Magyarországon, amely szovjet támogatással és felügyelettel kizárólagosan gyakorolta a hatalmat (állampárt) 1956 novembere és 1989 októbere között."

Szerintem elkeserítő, hogy egy olyan ember képviseli Magyarországot az Európa Parlamentben, aki egy olyan pártnak volt tagja, amely több százezer ember megkínzásáért és megöléséért felel. Egy olyan pártnak volt (magas beosztású) tagja, amely az '56-os forradalom leverését követő megtorlásokért felelős és akinek köszönhetjük a jelenlegi államadósságot is.

Egy olyan ember harcol a tokaji megnevezés privilégiumának megtartásáért, aki egy olyan párt tagja, amely lefordítás és elolvasás nélkül írta alá a Lisszaboni Szerződést! Ezek után akkor ő most a magyarság egy nagy élharcosa, vagy csak kampányfogásnak szánja eme nemesnek tűnő gesztusát?

Bár volt már rá példa, hogy szóvátették olvasók eme blog egyre erősebb politikai töltetét, de mindazon által érdemes arra is odafigyelni, hogy a politika az, ami meghatározza a mindennapi életünket. Ez különösen igaz (sajnos) a mezőgazdaságra is. Szóval akinek nem tetszenek a tények, az olvasgassa a nem politikai témájú bejegyzéseket. Van olyanból jópár.


komment

Címkék: csaba politika mszp tokaj parlament európa képviselő mszmp tabajdi agrárpolitika

Az MSZP programja agrár szemszögből

2010.03.13. 11:00 Imre Laci

"Az elmúlt évek kormányzása agrárbékét teremtett. A különböző méretű vállalkozások jobban helytállnak a versenyben. Történelmi léptékű az agrártermelés modernizációja. Soha ennyi pénz nem áramlott a mezőgazdaságba."

- A Magyar Szocialista Párt 2010-es választási programjából -

A fenti idézet megtekinthető az MSZP hivatalos oldalán is. Ha valaki kicsit is figyelemmel követte az elmúlt nyolc év során a híradásokat, azt hiszem nem éppen a fent leírt kép sejlik fel a szemünk előtt.

No, de beszéljenek helyettem a számok!

Gabonafélék betakarított területe:

2002-ben 2.954.000 hektár

2009-ben 2.860.000 hektár

Csökkenés: 94.000 hektár (3,18%)

Termelt tehéntej:

2002-ben 2067,8 millió liter

2008-ban 1792,1 millió liter

Csökkenés: 275,7 millió liter (13,33%)

Vágóállat:

2002-ben: 1.542,7 ezer tonna

2008-ban: 1.399,8 ezer tonna

Csökkenés: 142,9 ezer tonna (9,26%)

Sertés létszám:

2002-ben: 5.082.000 darab

2009-ben: 3.247.000 darab

Csökkenés: 1.835.000 darab (36,1%)

Cukorrépa betakarított területe:

2002-ben: 55.357 hektár

2009-ben: 13.223 hektár

Csökkenés: 42.135 hektár (76,19%)

Egyéni gazdaságok által használt szántóterület:

2002-ben: 2665,4 ezer hektár

2009-ben: 2081,0 ezer hektár

Csökkenés: 584,4 ezer hektár (21,93%)

"A különböző méretű vállalkozások jobban helytállnak a versenyben." (Igazán?!)

A választási program krémjét a végére tartogattam!

"Továbbra is megőrizzük legfőbb nemzeti tulajdonunkat és kincsünket, a földet."

- A Magyar Szocialista Párt 2010-es választási programjából -

A Lisszaboni Szerződést kik is írták alá?

Kik azok, akik az SPS rendszer elfogadásával hozzásegítik a részvénytársaságokat a bérelt földek esetén az elővásárlási jog megkaparintásához?! Amint szabad lesz a földpiac a külföldi állampolgárok számára, az eddig Rt-k formájában bérelt területeket nyomban fel fogják vásárolni!

Nem utolsó sorban szeretném megjegyezni, hogy az idézett részekben lényegében ki is merül az MSZP programjának mezőgazdasági témájú vonala.

Növekedne a modernizáció? Akkor mégis miért csökken szinte minden lényeges termelési mutató? Miért van 21,93%-kal kevesebb szántóterület egyéni gazdaságok kezében?

Erről szívesen elbeszélgetnék egy MSZP-s politikussal is...


komment

Címkék: politika mszp gazdaság program agrár kérdés mezőgazdaság 2010 csökkenés választási drasztikus visszaesés

Impotens az EU. De azért szép nagy neki...

2009.10.29. 08:00 Imre Laci

Valami nagyon nincs rendjén Európában. Tüntetnek a románok, tüntetnek a magyarok, a szlovákok és a csehek is. Utóbbiak most félmillió liter tejet öntöttek a csatornákba. Pár évtizeddel ezelőtt bármelyik politikust ezért felhúzták volna az első villanyoszlopra, most pedig hiába rugdossák a gazdák az EU-s követeket, hiába is szántanák fel Brüsszel összes utcáját, akkor sem lenne változás.

Hogy miért nem? Mert nem lehet bevallani, hogy az EU beteg. Nem lehet ilyet tenni, mert akkor a tévé előtt ülő embermilliók felállnának és megkérdeznék, hogy akkor mire is volt jó ez az egész? Hiszen az EU agrárpolitikája már akkor is csapnivaló volt amikor mi beléptünk. Akkor minek léptünk be? Miért kell nekünk 2010-re az SPS rendszer, amikor nyugatról már azt rebesgetik a verebek, hogy a visszatáncoláson kellene spekulálni?

Gráfék mást se csinálnak évek óta, mint másolják a nyugati mintát, ahelyett, hogy a magyar gazdaságot a magyar viszonyokhoz mérten igazgatnák. Semmi egyéni ötlet! Ekkora lendülettel már 8 általánost végzett emberek is kormányozhatnák az országot, hiszen a nyugati példát ők is képesek átvenni!

Itt egy kontinenst felölelő rendszer, az Európai Unió ami nem képes megoldani még a tej felvásárlási problémáját sem. Szép kis rendszer mondhatom. Mert ugye a verseny szabad, a feldolgozók annyit adnak a tejért amennyiért hajlandóak eladni a gazdák. Persze ez a gondolkodásmód a módi a hipermarketek esetében is... Még a beszállító kuncsorog a Tesconak, hogy ugyan tedd már a középső polcra az első osztályú magyar termékemet! Vagy nem lehet, mert nem tudok fizetni? A francba...

Kérdem én, hogy lehet az, hogy ha fenn a tótoknál is gáz van a tejárral, akkor hogy tudják ilyen olcsón nyomni sokszáz kilométerre is a határtól? Az egész színtiszta ellentmondás. Itt van temérdek mennyiségű tej, amire lenne kereslet, de néhány zsíros cég alacsonyan tartja a felvásárlási árakat, a fogyasztótól pedig behajtja a hatalmas pénzeket! Persze piacvédelemre nincs lehetőség, mert EU. Az EU pedig szent, még akkor is ha beteg és haldoklik is.

Az EU-ban nem lehet kompromisszumot kötni, hogy oké, akkor a gazda kapjon min. X forintot a tejért, de nem kap rá állami támogatást és a feldolgozó pedig max. Y+100 forint haszonkulccsal dolgozhat, azért mert az embereknek ez lenne az érdekük. A gazda boldog lenne, mert jó pénzt kap a termékért, a feldolgozó boldog lehet, mert ő is megél az üzletből (ha nem is irreálisan lesz gazdag) és a fogyasztó is ujjonghat, hiszen olcsón vehet annyi tejet amennyit csak akar.

De ilyen nem lesz, mert EU. Meg mert illene már felnőni és elfelejteni ezt az idealista gondolkodásmódot.


 

komment

Címkék: politika eu tüntetés válság tej brüsszel megoldás probléma gazdák tékozlás tejár

süti beállítások módosítása