facebook


Nyitott kapukat döngetve

2012.10.11. 10:00 Imre Laci

Turi-Kovács Béla módosító indítványt nyújtott be az országgyűlésnek a földtörvény-tervezettel kapcsolatban. Javaslatának lényege, hogy csak az a helyben lakó ember juthasson földhöz, aki legalább alapfokú mezőgazdasági végzettséggel rendelkezik. Ezzel persze nem adott hozzá semmit a jelenlegi tervezethez.

A Vidékfejlesztési Minisztérium által előkészített földtörvény-tervezet 5. § (1) 12. pontja külön rögzíti, hogy ki számít földművesnek:

"a) a Magyarországon egyéni vállalkozóként, őstermelőként, családi gazdálkodóként, gazdálkodó család személyesen közreműködő nagykorú tagjaként, önfoglalkoztatóként nyilvántartásba vett belföldi természetes személy, illetve tagállami állampolgár, aki a mező-, erdőgazdasági tevékenységet, illetve a mező-, erdőgazdasági- és az azokat kiegészítő tevékenységet főfoglalkozásként (élethivatásszerűen) vagy mellékfoglalkozásként folytatja és legalább középfokú mezőgazdasági vagy erdészeti szakirányú végzettséggel rendelkezik, vagy

b) az a belföldi természetes személy, illetve tagállami állampolgár, aki mezőgazdasági vállalkozó, ezüstkalászos gazda, aranykalászos gazda képesítéssel rendelkezik, vagy ennek hiányában a mezőgazdasági igazgatási szerv által igazoltan legalább három éve folytatja a mező-, erdőgazdasági termelő-, illetve a mező-, erdőgazdasági termelő- és az azokat kiegészítő tevékenységet..."

Látható tehát, hogy a törvény korábban nyilvánosságra hozott szövegében is szerepelt a Turi-Kovács által felvetett kitétel, tehát nem értem, mi célja van módosító indítványának? A figyelmesek azt is észrevehették, hogy a törvény szövegébe már a tagállami, vagyis az Európai Unió állampolgárai is földművesként szerepelnek. Ez azért  is igen fontos, mert egyesek úgy gondolhatják, hogy csak a Magyarországon elvégzett középfokú mezőgazdasági végzettséget fogadják majd el a hivatalok, holott az EU egyik fontos ismérve, hogy a tagállamok kölcsönösen elfogadják egymás akkreditált képzéseit.

Látható tehát, hogy a földtörvény kritériuma, mely szerint csak a mezőgazdasági végzettséggel rendelkezők tulajdonolhatnak termőföldet, korántsem fogja visszatartani a külhoni vásárlókat, gazdákat.

komment

Címkék: fidesz kormány 2012 tervezet fkgp földtörvény Béla Turi-Kovács

Agrorevolver

2012.08.25. 10:00 Imre Laci

Az agrár-közigazgatásnak van egy érdekes, a többi szektorra nem jellemző vonása, ez pedig az automatizmusa. Ezt bizonyíthatja az is, hogy az első és második Gyurcsány-kabinet szinte egyetlen pozitív szereplője tudott maradni az akkori földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, Gráf József. Ez olyannyira igaz, hogy a Magyar Nemzet cikkezett Gráf lehetséges miniszterelnök-jelöltségéről is, aminek oka pedig igen egyszerű és kézenfekvő volt: az agráriumban dolgozó politikusok ritkán kerülnek akkora rivaldafénybe, mint a populárisabb témával foglalkozó kollégáik. Ez igaz volt a választások előtt, és úgy tűnik ma is helytálló kijelentés.

Aktuális példának vehetnénk akár a jelenleg regnáló Kormány miniszterét, a karcagi ügyvédet, Fazekas Sándort. A többség talán csak akkor találkozik a nevével, ha a földmoratóriumról, vagy egy-egy frekventáltabb témáról, esetleg a betakarítások utáni jelentésekről nyilatkozik. Persze a jelenlegi helyzetet kissé színesebbé teszi az Ángyán József által kevert konfliktus, de a kabinet még így is viszonylag kis veszteséggel tudta átvészelni az elmúlt két évet. Természetesen a félidőben tett számvetés csupán jóslatokhoz adhat alapot, hiszen az eddig meghozott törvények a kormányzati kommunikáció és a valóság malomkövei között őrlődnek. A lényegi, végső kérdés az, hogy vajon képes lesz-e a Fidesz-KDNP frakció a '13-as kampány kezdetéig rendbe szedni embereit, összezárni sorait, hogy az ellenzékkel való szópárbajok során legyen elég töltény abban a bizonyos revolverben.

revolver.jpg

Az első nagy, hibás lövés egyértelműen Ángyán lemondása (egyesek szerint lemondatása) volt, mivel az általa biztosított tudományos hitel hiánya igen sokat csorbít a Fazekas-kabinet megítélésén, már csak azért is, mivel az egyetemi professzor vezette a szocialisták idejében a tüntető gazdák és a kormány közti párbeszédet.

A második baklövés az ún. chips-adó bevezetése volt. Az egyes élelmiszerek egészségkárosító hatására hivatkozva történő többletbevétel beszedés kimondottan rosszul csapódott le a hétköznapi emberek, a fogyasztók között. Az amúgy is rossz vásárlóértékű fizetés mellé még drágult több olyan élelmiszer, amely a nyári időszakban tömegesen fogy: az ízesített sörök, üdítők, ropogtatni valók. Persze a válasz, mely szerint így növelhető a gyümölcslevek és lekvárok piaca, elvethető, hiszen a gyümölcsösök döntő részét a fagy és az aszály tönkretette.

Roppant rosszul jött ki a választások során igen hangsúlyozott méltányos földreform, mely során a Kormány garantálta, hogy nem a nagybirtokos, ún. zöldbárók fogják kapni az állami földek bérleti jogát, s végül éppen Ángyán hozta nyilvánosságra a Fejér megyei földmutyit, melyben a fideszes és hozzájuk köthető emberek nyerték meg a pályázatok közel 90%-át. Ezek után csak hab volt a tortán, amikor fideszes országgyűlési képviselőkről derült ki, hogy valamilyen úton-módon termőföldhöz jutottak a pályázatok során. Emellett persze megtelt a sajtó a Nyerges-testvérek és sok más oligarcha térnyerésével.

Bár még a kukorica és a napraforgó betakarítása nem történt meg, már kijelenthető, hogy összességében a tavalyinál rosszabb évet tudhat maga mögött az agrárium, amit meg fog sínyleni a mezőgazdasági szakigazgatás is. A földtörvény még mindig várat magára, így különösen nagy hangsúly kerül majd a szeptemberben kezdődő parlamenti ülésszakra. A Fidesz negyedik tölténye a földmoratórium lesz. Ebben a kérdésben a lehető leggyorsabban kell olyan megoldást találniuk, amely az EU számára is elfogadható, illetve teljesíti a szavazók egyöntetű akaratát is. Bár politikai elemzés során nem illő jóslatokba bocsátkozni, az azonban elmondható, hogy ha a második Orbán-kormány nem fogja tudni hathatósan megvédeni a magyar termőföldet és vízkincset, az igen rövid úton a '14-es választások elbukását jelentheti a számukra.

Szeptembertől újra szól a hatlövetű, meglátjuk, immáron célba találnak-e a szakpolitikusok!

komment

Címkék: fidesz kormány reform termőföld moratórium tövények

A VM válaszol (?) a Jobbiknak

2012.06.12. 10:00 Imre Laci

A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) honlapján is kívánt a Kormány reflektálni a Jobbik Magyarországért Mozgalom (Jobbik) kijelentéseire és kérdéseire. A téma ismét a legaktuálisabb, és az egyik, ha nem a legfontosabb törvény, a földtörvény megalkotása, részleteinek megvitatása. Lássuk, milyen pontokat tart fontosnak kiemelni az agrártárca sajtóosztálya!

"A tervezet deklarálja, hogy termőföldet csak földműves vehet és művelhet. Se külföldi, se magyar jogi személy nem tulajdonolhat termőföldet, csak így lehet megvédeni nemzeti értékünket a spekulánsoktól."

A lényegi mondanivaló természetesen a sorok között rejlik, így tehát fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a VM közleményében nem tér ki a külföldi természetes személyek földszerzési lehetőségeire, tilalmára, amelyre a jobbikos honatyák minden felszólalásukban kitérnek. Ezen felül fontos még azt is megjegyezni, hogy a jelenlegi rendszerben nem tulajdonolhat termőföldet külföldi állampolgár, ugyanakkor zsebszerződések révén bérelhet, s a földhasználatnak ezen módjára sem tér ki a VM válasza.

Bizonyára mindenki számára látható, hogy a földterületek bérlésével is gyakorolható annak használati joga, így tehát továbbra is fenn fog állni az eredendő probléma: kik fogják tudni bérelni a termőföldeket? Erre a kérdésre a VM jelen cikke nem tér ki.

"Széles kompromisszumon alapuló ernyő-törvény készül, ezért a tervezet benyújtását alapos társadalmi egyeztetés előzi meg. "

Valóban, interneten kitölthető kérdőív segítségével kívánta kikérni a gazdák véleményét a VM az optimális birtokméretről, illetve néhány egyéb kérdésről. A témával kapcsolatban itt a Magyar Asztalon is jelent meg bejegyzés, amely úgy gondolom korrektül leírja a módszer és annak minőségének hiányosságait.

"Az új földtörvény vitaanyaga elkészült, melyet az elmúlt hónapokban megtartott konzultációk, szakmai tanácskozások tapasztalatait és javaslatait is felhasználva alakított ki a tárca."

Ezzel kapcsolatban is "papírra" vetettem gondolataimat, s még ma is azt mondom, hogy bár a politikában - sajnos - bevett dolog a saját tábor bevonása és érdekeinek előtérbe helyezése a teljes társadaloméval szemben, a földtörvény horderejénél fogva komolyabb társadalmi szakmai konzultációt kívánna. A bejegyzés itt olvasható.

"A Jobbik eddig azért méltatlankodott, hogy nincs elég idő a földtörvény koncepció társadalmi vitájára, most az egész nyár rendelkezésre áll a tervezet megvitatására, de ez sem jó a pártnak."

Nem kívánok pálcát törni egyetlen párt felett sem, illetve megvédeni sem kívánok senkit - hiszen megvédik ők magukat -, de a földtörvény olyan horderejű kérdéseket kíván tisztázni, hogy abban minden apró hiba tízszeresen fogja megbosszulni önmagát. Nagyon fontos, hogy ebben a kérdésben egy komplett, minden részletre kiterjedő törvényt tudjon az országgyűlés megalkotni, s ehhez valóban nem biztos, hogy elegendő lesz a két hónap.

A VM egy korábbi, június 9-i keltezésű nyilatkozata pedig utólag kíván választ adni Ángyán József ex-államtitkár által napvilágra hozott, s azóta bebizonyosodott Fejér megyei földszerzési kérdésekre. A téma még ma is aktuális, s minden bizonnyal 2014-ben is igen fontos muníciót fog biztosítani az ellenzéknek.

komment

Címkék: kormány jobbik 2012 bérlet minisztérium termőföld bérlés földtörvény vidékfejlesztési moratórium vm

A legdrágább dolog...

2012.04.29. 10:00 Imre Laci

 ... a lóbőr, mondta a "Patás", mikor drága Sanyi lovát siratta az Indul a bakterház c., méltán híres filmben. Ha nem is volt teljesen igaza, talán mégis jó irányba tapogatózott...

Direkt nem írtam a pár napja az origo.hu által lehozott cikkről, melyben tételesen felsorolják, hogy melyik Fejér megyei Fideszhez közeli "zöldbáró" hány hektár föld haszonbérleti jogát nyerte el Kormányunktól. A cikkről szinte mindenhol írtak, kivéve persze kedvenc politológusunkat, Török Gábort. Ő inkább firkál a majdhogynem súlytalan MSZP-ről...

Igen érdekes dolog, hogy a Fideszre jellemző frakciófegyelmet az elmúlt két évben nagyobb botránytól mentesen sikerült megőrizni, s erre jött ez a fránya Ángyán prof. Oligarcházott egyet még januárban, erre most kiderül, hogy igaza volt. Bevallom, én is meglepődtem és nem tudtam eldönteni, hogy az a nagyobb szenzáció, hogy valaki igazat mondott, vagy az, hogy van még ember az Narancs Birodalomban, aki képes szembe helyezkedni Orbán Viktorral. Rés van a pajzson! Nem is kicsi!

Érdemes megfigyelni azt is, hogy szinte minden vezető politikusunk rendelkezik termőfölddel. (Ne legyenek illúzióink, ha nem is a saját nevükön, valamely családtagjukén biztosan fellelhető pár /száz/ hektár föld.) A legdrágább dolog tehát a termőföld, főleg most, hogy közeleg a moratórium határideje! Nyugat-Európában az itthoni árak sokszorosáért lehet termőföldhöz jutni, így tehát hihetetlenül nagy az érdeklődés földjeink iránt. Nem véletlen, hogy mindenki, aki csak teheti igyekszik most "bevásárolni". Persze a Kormány tagad. Hisz ez a dolga.

A legdrágább dolog tehát a termőföld. No meg a becsület. Amit most csúnyán elherdált a Kormány azzal, hogy kibabráltak Ángyán Józseffel. A hazugságok fala roskadozik, ezt a mostani esetet pedig frappáns kormányzati kommunikációval nem lehet majd eltussolni. Itt emberek csúnya százalékok úsztak el!


 

komment · 1 trackback

Címkék: fidesz kormány pályázat bérlet józsef oligarcha termőföld ángyán zöldbáró

Mikor tolvajt kiált a rabló

2012.03.25. 12:43 Imre Laci

Az elmúlt hetek egyik legfontosabb és legnagyobb port kavaró agrárpolitikai eseménye volt Ángyán József ex államtitkár igen vehemens riportja, amelyben felhívja a társadalom figyelmét arra, hogy a Fidesz-KDNP kormány nem azon az úton halad, amelyet a választásokkor kijelölt. Hogy miért lett az ügyből ekkora botrány? Mert a magyar politikában nem szokás az igazságról ilyen nyíltan beszélni. Példa nélküli, hogy egy országgyűlési képviselő ilyen elemi szinten bontsa le azt a kommunikációs falat, amelyet saját pártja és kormánya épített.

Nagyon sok elmélet látott napvilágot Ángyán lemondása óta. Vannak, akik azt mondják, hogy az előre látható rossz termés (búza vetése sok helyen elmaradt az aszály miatt, a repce nagy része nem kerül betakarításra a károk miatt, stb...) okozta kommunikációs nehézségek, illetve a kármentesítési alap kasszájának üressége okán önként távozott. Mások meg vannak győződve arról, hogy a Szent István Egyetem professzorát a kormány embereit markukban tartó zöldbárók, oligarchák rudalták kijjebb, eltávolítva embereit a minisztériumi pozíciókból, ezzel ellehetetlenítve munkáját.

Maga Ángyán József persze az arany középutat választva azt kommunikálta le, hogy a Nemzeti Vidékstratégiában kitűzött célok nem kaptak elég hangsúlyos helyet a Darányi Ignác Tervben. Ebben lényegében benne van a "nagyok" befolyásának bírálata, de mégsem nyíltan ragasztja a fideszes képviselőkre a korrupt jelzőt. Érdemes egyébként figyelni a szövegben elhangzó szolnoki ügyvédre, akiről minden politikában jártas ember tudja, hogy Nyerges Zsoltról van szó. Sokak szerint testvérével Attilával ketten jelentik a legnagyobb lobbierőt Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszternél (is).

A magyar politika egyik csodáját pedig - hogy a címben sugalltakra térjek - a személyiségzavarban szenvedő MSZP és a Demokratikus Koalíció igyekszik véghez vinni akkor, mikor bírálja a kormányt és vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezné a parlamentben. Az az MSZP emel szót, amely 2006-tól relatíve szabadon rabolta szét az országot, illetve az a Demokratikus Koalíció, amelynek vezére az előbb említett tevékenységet levezényelte.

Az is észrevehető, hogy valószínűleg a fent említett hitelességi problémák miatt az MSZP nem a megszokott agrár-arcait (Gőgös, Harangozó, Ficsor) küldte be az MTV Ma reggel című műsorába, hanem Beke "noname" Károlyt, akiről nem hogy azt nem tudjuk, hogy ki fia borja, de még azt sem, hogy egyáltalán ért-e a mezőgazdasághoz! Így a riport során nem tűnik releváns vitapartnernek a két országgyűlési képviselő (Szabó Rebeka és Varga Géza) mellett, akik ráadásul a Mezőgazdasági Bizottság tagjai is.

A videó esszenciája mégis az, mikor Varga a riport vége felé (7:57) modern szóhasználattal élve leoltja Bekét: "Az persze jó, hogy most az MSZP megvilágosodott, de azért erre mondjuk tényleg nyolc év lett volna, hogy ezt a valóban vidékfejlesztési, a közjót szolgáló stratégiát megvalósítsa..."


 

komment

Címkék: mszp kormány varga géza józsef államtitkár beke terv károly dk ángyán darányi

süti beállítások módosítása