facebook


A szavak ereje

2015.11.06. 16:30 Imre Laci

Bizonyosan mindenki találkozott, az alig egy hete megjelent WHO közleményt fricskázó mémekkel. A hazai online világ állóvizébe óriási örvényt kavaró megállapítás, mely szerint egyes feldolgozott húskészítmények rákot okoznak, először felháborodást keltett a közvéleményben, majd pedig megjelentek a tréfás ikonok is. Én magam is egy bejegyzést szenteltem a témának. Nem is hinnénk, hogy a szóban forgó WHO közleménynek sokkal súlyosabb következményei is lettek!

sertes_vagas.jpg

Hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy minden akciót reakció követ. Ha például vezető kormányzati személyiség államcsődöt emleget, az adott ország fizetőeszköze meggyengül. Nincs ez másképp akkor sem, ha egy nemzetközi szervezet tesz elhamarkodott kijelentéseket és annak hatása nem csak egy ország gazdaságában indít be változást, hanem bizony világszerte. Az Egyesült Államokban óriási csökkenést eredményezett a disznóhús keresletben a WHO jelentése, az év egyik legjelentősebb gazdasági visszaesését produkálva, olvasható a The Pig Site által közölt cikkben.

Ez persze nem azt jelenti, hogy minden olyan tanulmányt el kell hallgatni, amely bármely módon károsan érintheti a gazdaságot, csupán annyit, hogy csak akkor közöljünk eredményeket, ha azok valóban, minden körülmények között megállják a helyüket. Ami a WHO szóban forgó jelentésével kapcsolatban a legkevésbé sem mondható el. Bizonyos esetekben egy erősebb recesszió eredményezheti akár azt is, hogy gazdálkodók mennek tönkre, családok veszíthetik el megélhetésüket, tehát felmerül az a kérdés is, hogy vajon lesz-e bárminemű retorziója az ügynek? Jelen esetben például fog-e korrekciós sajtótájékoztatót tartani a WHO illetékese?

Mikor fogunk végre eljutni oda, hogy felelősségteljesen bánjunk a szavakkal, és hogy elméleti feltevések birtokában még ne tegyünk rögvest kijelentéseket is? 

komment

Címkék: gazdaság rák eredmény hús who sertés csökkenés következmény kereslet degresszió

süti beállítások módosítása