facebook


Bicskanyitogató II.

2015.06.24. 22:00 Imre Laci

Sajnos a latin nyelv nem képes olyan szépen árnyalni a létezés és az élet közti különbséget, mint ahogy arra a magyar alkalmas. Mert aki gondolkodik, az él, aki pedig nem használja az eszét, az csak létezik. Természetesen elfogadom a tényt, hogy nem lehet mindenki valamely tudomány kandidátusa, de amellett nem tudok és nem akarok elmenni szó nélkül, ha valaki tényként közöl megannyi ostobaságot a világhálón.

filozofus.jpg

 

Már több bejegyzés is született egy-egy eget rengető ostobaság folyamán. Írtam már arról, hogy a tej igen is emberek számára fogyasztható és egészséges élelmiszer, valamint arról, hogy a petricsészében előállított anyag soha nem lesz hús. Így születtek meg Ne légy bolond!, Agrobox I., Az magános borjakrul című írásaim is. Jobban belegondolva önmagában abból meg lehetne alkotni a napi egy bejegyzést, ha a weben fellelhető hülyeségekre reagálna az ember. Persze ehhez azért kellene nem kevés mazochizmus is.

Mivel rengeteg témát érintettem már, s lényegében mindegyik bejegyzés summája nem más, mint hogy a Tisztelt Olvasó legyen olyan kedves, és ha egy számára fontos témában ismeretterjesztésre vetemedik, akkor azt ne a Facebook-on kezdje, hanem valódi szakirodalommal. Tudjátok, olyan végzettségen, kísérleteken, tapasztalaton alapulós, jóféle tudományosságos írásokkal. Persze először nehéznek tűnhet, de higgyétek el, nem az. Egy elvetemült pillanatomban még én is készítettem olyan bejegyzést, amely végén feltüntettem, hogy honnan származnak az egyes információk. Íme.

Óriási előnye az internetnek, hogy szinte bármilyen témában hozzáférhetünk akár tudományos publikációkhoz is, de azt már nagyon kevesen tudják, hogy azért az efféle ellenőrzött tartalmakhoz nem olyan könnyű hozzáférni. Ez alatt pedig csak arra gondolok, hogy nem szokták őket a Google főoldalán megjeleníteni.

Szólj hozzá!

Címkék: irodalom szakma mezőgazdaság hitelesség

süti beállítások módosítása