facebook


Szükséges a protekció a gabonapiacon?

2011.07.07. 19:03 Imre Laci

 "Kamattámogatásos hiteleket szorgalmaz a malmok és az állattenyésztők számára a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ), hogy az idén megtermett búza belföldön maradhasson – nyilatkozta az agromonitor.hu-nak Vancsura József, az érdekképviselet elnöke. A hazai felhasználók és feldolgozók tőkehiányos helyzet miatt ugyanis fennáll a veszélye annak, hogy a jó minőségű termény jelentős részét a kereskedők az exportpiacokon értékesítik. A búzafelvásárlási árak az elmúlt egy hétben 20 százalékkal csökkentek az aratás előtti, 50 ezer forinton felüli tonnánkénti árvárakozásokhoz képest, de a GOSZ szerint a következő hetekben újra 50 ezer forint körül árszinten stabilizálódhatnak."

- agromonitor -

Sokan úgy vehetik észre, hogy kis hazánkban mindig mindent rossz irányból közelítenek meg, nem csupán a polgárok, de a vezetők is (sőt, még csak ők igazán!). Mert hát vegyük példának Oroszországot, ahol is 2010-ben a nyári aszály miatt betiltották a gabonák exportját. Hogy miért? Mert ezzel:

  • biztosították, hogy az ország igényeinek megfelelő mennyiség maradjon az országban
  • megelőzték a spekulációt
Hazánkban főleg az utóbbi a probléma, ugyanis sokan előre felvásárolták a gazdáktól a gabonát, külföldön értékesítették, majd ugyanezek a cégek hozták vissza és adták el a felvásárlási árnál jóval magasabb összegért.
Természetesen Oroszországot nem köti az EU-s szabály, mely tiltja az áruk szabad áramlásának korlátozását, így tehát hazánkban elvileg nem tiltható meg egy gazdának sem, hogy külföldre értékesítse terményét.
 
Valamilyen védelemre, protekcióra szükség lenne hazánkban is, az aggódók a kormánytól várnák a közbelépést, hiszen a profitorientált gazdák nem érdekeltek abban, hogy hazai feldolgozónak adják el terményüket.
 
 
Bár az esős időjárás miatt idén is csúszik a termények betakarítása, a hétvégére már várható lesz több megyében is a munkálatok megkezdése. Amint a gabona lekerül a földekről, elkezdődik az ár spekulációja, a piaci harc.
 

 

Szólj hozzá!

Címkék: piac oroszország hitel gabona józsef export tilalom gosz protekció vancsura

Magyar beruházás Laoszban

2010.09.03. 20:08 Imre Laci

 "Csaknem 9 millió dolláros beruházással három takarmánykeverő üzemet és más állattartással kapcsolatos létesítményt készít Laoszban a dabasi Vitafort Első Takarmánygyártó és Forgalmazó Zrt. - mondta Kulik Zoltán, a magyar takarmánypiacon meghatározó cég vezérigazgatója. A magyar és a laozsi kormány tavaly írt alá fejlesztési megállapodást, mivel az uniós tagállamoknak kötelességük, hogy GDP-jük arányában támogassák a fejlődő országokat.

 

A Vitafort Zrt. a tavaly aláírt magyar-laoszi kormánymegállapodásra alapozva kötött szerződést egy 8,6 millió dolláros segélyhitel-program fejlesztéseinek megvalósításáról. Az európai uniós országoknak kötelességük a GDP-jük arányában támogatni a kevésbé fejlett országokat. Magyarország Laosznak 20 évre kamatmentesen, hétéves türelmi idővel 8,6 millió dollár hitelt adott.
A segélyhitelre egy komplex mezőgazdasági program épült: ennek leghangsúlyosabb, 5,2 millió dolláros része három takarmánygyártó üzem létesítése, mégpedig azért, mert a laoszi alapanyagból Thaiföldön és Vietnamban készítettek takarmányt, saját üzemük ugyanis nem volt. Második pillére a laoszi agrárfejlesztési programnak nagy baromfi- és sertés üzemek, továbbá keltető és vágóhíd létesítése. A harmadik pillér pedig a halászat, ennek kapcsán halkeltetőket hoznak létre."

- agromonitor -


 

Szólj hozzá!

Címkék: magyarország hitel laosz gyártás keverő takarmány üzem vitafort

Gazdahitel

2010.03.24. 21:32 Imre Laci

"A mezőgazdasági vállalkozások finanszírozási lehetőségeit bővítő "Gazdahitel-Gazdakártya" programban tavaly év végéig 9,4 milliárd forint hitelkeretet ítéltek oda elsősorban az egyéni és családi gazdálkodóknak, valamint az őstermelőknek - közölte a Takarékbank szerdán az MTI-vel.

Tavaly 1266 új ügylet valósult meg a konstrukció keretében, az átlagos hitelkeret meghaladta az 5,6 millió forintot. Az új ügyfelek 31 százaléka őstermelő, 29 százaléka családi vállalkozás, míg 27 százaléka egyéni vállalkozó volt. A maximális, két éves futamidőt a szerződők közel 80 százaléka vette igénybe.

A Takarékbank kiemelkedően pozitívnak értékeli a vállalkozások fizetési fegyelmét: tavaly csak 9 esetben került sor a kezességi garancia beváltására, ami 1 százalék alatti arányt jelent.

A területi megoszlást tekintve a Gazdahitel-Gazdakártya konstrukció Bács-Kiskun, Hajdú-Bihar, Baranya és Tolna megyékben volt a legnépszerűbb: e négy megyében kötötték 2009-ben az ügyletek közel 45 százalékát. A hitelkeretet háromnegyed részben növénytermesztéssel foglalkozó gazdálkodók igényelték.

A két éve fennálló konstrukció kedvező kamat mellett, alacsony garanciadíjjal és gyors elbírálással biztosít a gazdálkodóknak egy és 15 millió forint közötti hitelt mezőgazdasági termékek előállítására, a futamidő pedig 91 naptól két évig terjed."

- MTI -

Igazából ez így remekül hangzik, de érdemes volna azt is figyelembe venni, hogy sok olyan ember rendelkezik őstermelői papírral, akinek köze sincs a mezőgazdasághoz! Ezen felül egy családon belül minden tag kiváltja a papírt és máris lehet mutyizni az adózással, hiszen ha valaki eléri az X millió forintos jövedelemhatárt ami felett már többet kellene adózni, akkor azt a család egy másik tagjának nevére írják jóvá... Igen, ez is ugyanolyan mutyizás, mint amit a politikai vezetők csinálnak, mikor gyermekeik nevére íratják az összelopdosott pénzből épített házaikat!

Igen-igen elkélne már egy óriási tisztogatás az agrár szektorban...


Szólj hozzá!

Címkék: hitel pénz agrár kedvezmény adó támogatás vállalkozás gazda őstermelő

A Négy Mancs újra üt

2009.11.10. 11:14 Imre Laci

"Az agrártárca és vezetője, Gráf József is támogatja a kezdeményezésünket, és így közösen fogjuk beperelni a Négy Mancs állatvédő szervezetet hitelrontásért - mondta a Napi érdeklődésére Bárány László, a Baromfi Terméktanács elnöke. Amint arról korábban beszámoltunk, a terméktanács kormányzati segítséget kért a libatermelőket ért újabb támadást követően (Napi, 2009. november 5.). Bárány szerint a Magyarországon indítandó eljárás alapját az állatvédő szervezet osztrák képviselőjének múlt heti nyilatkozata adja, amelyben a forgalomba kerülő hízott libák húsát betegnek nevezte, amelyben állítólag antibiotikumot is talált egy állítólagos vizsgálat. Ez a kijelentés már nemcsak a termelőket érinti, de a teljes magyar élelmiszer-biztonsági hatósági munka hitelességét, megbízhatóságát is megkérdőjelezi."

- Napi Gazdaság -

Kormányzati segítséget kértek? Hiszem a kormány feje taszított megannyi termelőt az éhalál szélére! Több gazdát is kisemmizett és így öngyilkosságba kergette őket! Egy ilyen ember által vezetett brigantitól várnak érdembeli munkát és segítséget? Nem véletlenül terjedt el a Libajnai gúnynév...

Sajnos a nyugati ember talán még befolyásolhatóbb mint kis hazánk lakói, tehát elég volt kijelenteni, hogy a libamáj előállítása iszonyatos állatkínzás, a liba húsa egészségtelen, és aki ilyesmit fogyaszt az a pokol tüzében fog elégni. Ezzel máris olyan kárt okoztak Magyarország baromfihús exportjának, amit ha nem is lehetetlen, de több éves, nehéz munka árán lehet csupán helyrehozni. Persze lehetne követelni, hogy a Négy Mancs mutasson fel bárminemű független szervezet által kiállított szakvéleményt arról, hogy a magyar baromfihús egészségtelen, de ez már a közvélemény szemében erőtlen csapkodásnak tűnne. Az elvesztett hírnevet a legnehezebb visszaszerezni.

Még ha meg is nyerné a Baromi Terméktanács a pert, a nyugati emberek már elvesztették a magyar húsipari termékekbe vetett bizalmukat. A gépezet tehát működik, a francia lobbi pedig besöpörheti a jutalmat. Immáron legyőzték a magyarokat, jöhet a tetemre hívás.


Szólj hozzá!

Címkék: per hitel minőség mancs lúd hús négy hírnév liba baromfi terméktanács

süti beállítások módosítása