Magyar Asztal

Hajdanán, mikor még javában a középiskola padját koptattam, s talán még pajkos gondolatként sem merült fel bennem az agrár pálya, frusztráltan kérdeztem - szinte mindegyik - tanáromat, hogy ugyan az adott téma miért olyan fontos számunkra, hogy sok-sok órán át kell szapulni vele a kicsit sem lelkes diákságot? A válasz - függetlenül attól, hogy a jambikus lejtésről, a deriválásról, vagy Hamurapi törvényeiről volt szó - mindig az volt, hogy a téma az alapműveltség része.

Logikus-e, hogy felnőtt, büntetőjogi felelősséggel rendelkező emberek kikerülhetnek a középiskolából úgy, hogy mérhetetlen időt töltenek olyan lexikális tudás megszerzésére, amelyet igen nagy eséllyel soha nem fognak tudni kamatoztatni, vagy nemes egyszerűséggel a számonkérést követően azonnal és hiánytalanul elfelejtenek. Ellenben olyan, alapvető tudásnak nincsenek birtokában, mint például, hogy milyen növényből készül a kenyér, hogy az állatok izomzata a hús, amelyet megesznek, vagy hogy milyen állat tojása, amelyből a rántotta készül?

Puzsér Róbert nem is olyan régen megjelent, Gőzmozdony a szupersztrádán című cikke remek látlelete a magyar közoktatás el- és lemaradottságának, elolvasása erősen javallott.

A '80-as években születettek még találkozhattak a mezőgazdaság (magyarul az élelmiszer-termelés) alapjaival a nagymama kertjében, jó eséllyel voltak disznótoron is, illetve gyűjthették a rokonok tyúkudvarában a tojást. De az azóta eltelt évtizedben ezek a lehetőségek szinte nullára redukálódtak. Ha pedig az információ nem jut el más módon a jövő generációjához, úgy szükségszerű lesz az intézményesített rendszeren belül oktatni azt. Persze minden szentnek maga felé hajlik a keze, így az informatikusok a számítástechnika oktatásának reformját sürgetik, a történészek pedig a történelem tananyag átgondolását. De ugye arra nem gondolnak, hogy mind a történész, mind pedig az informatikus növényeket és húst eszik, amik pedig nem a boltok polcain teremnek. Az ilyetén hiányos ismeret pedig oda vezet, hogy könnyen demagóg, illetve sok esetben káros étkezési divat követőjévé válik az ember.

Sürgető lenne tehát valóban a közoktatás át- és újragondolása, mivel az elmúlt húsz évben többet változott a világ, mint előtte több ezer év alatt. Aki pedig nem alkalmazkodik, az elbukik.

Ismét billentyűzetet kell ragadjak, s reflektálnom kell egy, az online sajtóban megjelent cikkre. Ami fáj, hogy most nem egy névtelen hobbioldal írt bődületes tévedéseket, hanem maga az Index. A szeptember 5-én, Ki lehet hagyni az állatot a húsból című cikk verte ki most a biztosítékot. Hogy miért? Mert tényként közöl olyan dolgokat, amelyek pusztán az interneten terjedő pletykák, s ezzel egy globális problémával járó felelősség tetemes hányadát kívánják az állattenyésztés nyakába varrni.

"A művirág nem igazi virág"

Azt nem vonom - és nem is vonhatom - kétségbe, hogy idővel a tudomány vívmányaival felvértezett élelmiszeripar képes lesz laboratóriumi körülmények között előállítani az állati izomzattal szinte teljes mértékben megegyező felépítésű anyagot. De ez az anyag soha nem lesz hús. Egyetlen ilyen utánzat sem fogja hűen imitálni azt az ízt, azokat a vegyületeket, amelyek jelenlétét a valódi izomzatban az adott élőlény életmódja és tápláléka eredményez. Nem lehet semmiféle mesterséges módon olyan ízbeli sokszínűséget eredményezni, mint amit az állattenyésztésben az állatok tartásmódja, az adott élőhely mikroklímája és maga az állat egyediséges okoz. Éppen emiatt van, hogy a boltokban kapható brojlerek íze köszönőviszonyban sincs a ház kertjében nevelt tyúkéval.

A tudatlanság a legveszélyesebb fegyver

A szarvasmarhák által termelt metán gáz eredményezi a globális felmelegedést? Ugyanezen állatok trágyájának köszönhetően termékenyek még mindig talajaink. Ezekkel az állatokkal (is) hasznosíthatóak azok a földterületek, amelyek szántóföldi növénytermesztésre alkalmatlanok. A fokgazdálkodás is éppen az egyik legjobb és "legzöldebb" módja az árterek mezőgazdasági hasznosításának. Vagy netán a nagyüzemi állattartással lenne a probléma? Azokkal a nagyüzemekkel, ahol már lényegében minden veszélyes hulladék (például a trágya) gyűjtve, szeparálva és kezelve van?

Több félrevezető információ éri a hétköznapi fogyasztót a boltokban kapható élelmiszerek vélt, vagy valós veszélyeiről, mint amennyi ismeretet szerez az élelmiszer-termelésről egész életében. Ez pedig baj. Baj, mert ahogy Klebelsberg is mondotta volt, a tanulatlan emberek könnyen válhatnak demagóg irányzatok követőivé. Ő ezt természetesen politikai irányzatokra értette, de azt hiszem, hogy ugyanígy működnek a konspirációs teóriák és az újabban reform étkezésnek titulált táplálkozási irányzatok is. Árasszuk el ellenőrizetlen eredetű, tudományosnak álcázott cikkekkel a világhálót, és ha eleget ismételgetik az erre fogékonyak, akkor a hazugság végül igazzá válik, pusztán azért, mert sokan hisznek benne.

Évekkel ezelőtt, amikor ezt a blogot elindítottam, a legfőbb célom az volt, hogy a laikusok számára betekintést tudjak nyújtani a mezőgazdaságba, hogy első kézből kapjanak információt arról, hogy honnan is kerül a boltok polcaira az az élelmiszer, amit ők elfogyasztanak. Örömmel látom, hogy lényegében elárasztották az internetet a gasztrobloggerek, rengeteg internetes napló foglalkozik autókkal, a focival és filmekkel, de be kell lássam, hogy mindmáig a Magyar Asztal az egyetlen agrárblog a hazai weben. Sajnos úgy tűnik, hogy egymagam pedig kevés vagyok egy olyan fals információáradat ellen, mint ami mostanság ömlik a neten.

Ha már ennyire lényeges az emberek számára, hogy mit esznek, akkor miért nem veszik a fáradtságot, hogy a dolgok mélyére ássák magukat? Egy testépítő tudja, hogy milyen fehérjékre és aminosavakra van szüksége, egy fogyókúrát folytató nő pedig pontosan méri, hogy hány MJ energiát visz be az elfogyasztott szénhidráttal, de hogy mindezek honnan is jönnek, az nem fontos nekik? Úgy érzem, hogy égető szükség volna a mainstream médiában is egy agrár szekcióra, amelyet valódi szakemberek vezetnének, hogy végre tiszta, nitrátmentes víz kerülhessen a pohárba!

Felreppent a hír, hogy bizonyos minisztériumok 2016 márciusáig valamely vidéki nagyvárosba költözhetnének a fővárosból. Az első híradásban a Honvédelmi Minisztérium Székesfehérvárra költöztetéséről, illetve az agrártárca Debrecenbe településéről volt szó. Utóbbi agronómus szemmel nézve meglepő, mivel - úgy vélem - lenne sokkal megfelelőbb helyszín is a szóban forgó intézménynek.

Fontosnak tartom leszögezni, hogy alapvetően roppant jó ötletnek tartom a központi ügyintézés decentralizációját. Lényeges ez, mivel hazánkat manapság már nem csak a külföldiek, hanem már lassan mi magunk is Budapesttel azonosítjuk. Lényegében minden esemény Budapesten zajlik. Főleg igaz ez a politikára! Ha megválasztanak egy-egy képviselőt akár Zalában, akár Békés megyében, onnantól az az ember szinte minden napját Budapesten kell hogy töltse, elszakadva emiatt saját választókörzetétől, saját választóitól, s azok problémáitól. Kicsit talán javíthat a szakügyintézés meglehetősen negatív megítélésén is a "vidékre" költözés, hiszen minden mezőgazdasággal foglalkozó embert zavar, hogy "budapesti bürokraták" döntenek a sorsuk felett.

Azzal, ha valamely mezővárosba ültetjük le a szaktárcát, szerezhetünk egy jó pontot. Azt a benyomást kelti ugyanis, hogy végre működik a szubszidiaritás, az érintettek közelében van a szaktárca vezetése. Persze ne legyenek illúzióink, ez még nem azt jelenti, hogy több éves szakmai tapasztalattal rendelkező személyek fogják kezükbe venni a minisztériumok vezetését. Nem. Pusztán kissé emberközelibbé válik majd a politika. Mert ugye legyen szó egy szabolcsi pálinkatermesztőről (;-]) vagy egy Bács megyei juhászról, mindig azokat a fránya pestieket szidták, ha valami nem úgy alakult, ahogy ők azt elképzelték.

Természetesen problémák is felmerülnek a szaktárca költözésével kapcsolatban. Az első, hogy a jelenlegi dolgozók, akik Budapesten élnek, ott rendelkeznek ingatlannal, hogyan fognak a minisztériummal együtt Debrecenbe költözni? Ezen felül jöhet még egy jogos kérdés: miért éppen Debrecen? Persze, híres mezőváros, egyeteme külön agrár karral rendelkezik, de ugyanez elmondható Keszthelyről, Mosonmagyaróvárról és Gödöllőről is. Utóbbi ráadásul nem is olyan régen az EP elnökségnek adott helyet a Grassalkovich-kastélyban.

Addig minden magyar ember eljutott már, hogy az ország, a nemzet és az azt alkotó emberek megmaradásának kulcsa a szélesebb társadalmi összefogásban rejlik. Felismerték és tudják ezt a mezőgazdaságban dolgozók is, a kisgazdák éppen úgy, mint a "nagyok". De valami mégis gúzsba köti a szektort. Valami nem érvényesül már lassan 24 éve, s ennek eredményét látják csak a laikusok, az okait talán nem. Erről szeretnék pár sort írni.

A kisebb gazdálkodók közti összefogást akadályozó tényezőket lényegében felsorolásszerűen is ismertetni lehetne, hiszen aki egy kicsit ismeri ezen emberek mindennapi nyűgjeit, az azt is tudhatja, hogy miért nem nyújtanak egymásnak segítő kezet. Nem felsorolni szeretnék, inkább csak egy gondolatmenetet végigfuttatni.

Kezdhetnénk rögtön egy örök érvényű közmondással: közös lónak túrós a háta. A mondás lényege, hogy senki nem vigyáz úgy a közös tulajdonra, mint a saját vagyontárgyaira. Ha pedig valaki nem érzi a felelősséget a közös ügyért, azzal hosszútávon valóban nem lehet együttműködni. A közösködés hozománya pedig a munkamegosztás kérdése. Ha Robinak van 20 hektár földje, és nekem is van, s az idő is megfelelő, akkor persze, hogy az én földemen kezdjük a vetést, vagy bármely más munkát! Mert ugye a társulás nem azt jelenti, hogy ismét osztatlan közös jön létre, s hogy a közös 40 hektár föld minden egyes négyzetméterének a fele az enyém. Nem bizony! Akkor pedig hogy is legyen?

Fentről érkező nyomás

Hozzunk egy példát arra, hogy az állattartással foglalkozók mennyivel nagyobb gondban vannak, mint a növénytermesztéssel foglalkozó gazdák!

Ha van száz fejt tehenem, amelyektől naponta kb. 3000 liter tejet nyerek, de tárolni csak 6000 litert tudok, akkor a felvásárlóval folytatott viták során a tárgyalást percek alatt eldönti az, hogy két napig nem szállítják el a tejet a telepről. Ilyenkor mit tehet a gazda? Vagy köti az ebet a karóhoz és előnyösebb átvételi árat követel, s a harmadik napon a csatornába feji a drágán előállított tejet, vagy eladja olyan árért, amelyet a felvásárló kínál. Persze a jogszolgáltatás fellegvárában, Magyarországon egy átlag embernek ez elképzelhetetlen lenne, hiszen minden bizonnyal mindenki rögtön a megkötött szerződéshez nyúlna, s bizonygatná a saját igazát, de a valóságban ezt már egyik gazda sem játszaná el, hiszen jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok!

Meg persze azt is figyelembe kell venni, hogy nincs túl sok feldolgozó üzem az országban, s akik piacon is vannak, többnyire egy üzleti érdekeltséghez tartoznak, tehát nincs köztük túl nagy versengés.

Ez a példa természetesen nagyon leegyszerűsítve prezentálja a nagy magyar valóságot, de úgy érzem arra tökéletes, hogy érzékeltesse, hogy milyen helyzetben is van egy gazda, aki egyébként olyan élelmiszert állít elő, amelyre a lakosság részéről igen nagy kereslet mutatkozik.

Mindezeken túl egyre nagyobb problémát jelent a hasonló piaci torzítások eltörlésében az a tény, hogy egyre kevesebb és kevesebb ember folytat mezőgazdasági tevékenységet. Míg Torgyánék anno ezt a népréteget megszólítva tudtak kormányba kerülni, addig ma már csak kiegészítő szavazatokra számíthatnak a pártok a gazdáktól. Ennek persze óriási gazdasági kára is van: kis túlzással ugyan, de a centralizált mezőgazdaságban egy-két érdekcsoport határozza meg az élelmiszerek árát. Ilyen tekintetben pedig már nem csak az a pár százezer ember érdekelt a témában, aki közvetlenül vagy közvetve a mezőgazdaságból él.

A helyzet persze ettől még nem javul, sőt, évről évre romlik. Változás és összefogás nincs, s egyelőre úgy tűnik, hogy a közeljövőben nem is nagyon lesz.

A tegnapi napon küldöttgyűlést tartott a Nemzeti Agrárkamara, melyen megválasztották annak elnökét és országos alelnökeit. Az előbbi pozíciót elnyerő személye bizonyára senki számára nem okoz meglepetést, hiszen az eddigi megbízott elnök, Győrffy Balázs volt e tisztség várományosa. De kik lettek az alelnökök? Vegyük sorra, hogy kik is az új tisztségviselők az Agrárkamarában!

Győrffy Balázs

Bár nem tagja a Fidesznek, a Magosz Veszprém megyei elnökeként a területi listáról repült az országgyűlésbe, ahol  a Mezőgazdasági Bizottság tagja. Amellett, hogy országgyűlési képviselő és a Mg-i Bizottságban munkálkodik, még Nemesgörzsöny polgármestere is. No meg a Magosz országos alelnöke. Sőt, még gazdálkodik is. Ha valakinek, hát neki bizonyosan van annyi ideje, hogy az Agrárkamarát sikeresen vezesse.

Vagy csak felkészül a Fidesz a 2014-es parlamenti létszám szűkítésére, és gyorsan kihelyezi az embereit különféle pozíciókba.

Zászlós Tibor

A 9.000 hektár területen gazdálkodó Mezőfalvai Mezőgazdasági és Szolgáltató Zrt. igazgatója, az Agrárkamara ideiglenes elnökségében Fejér megye vezetéséért volt felelős. Nemrégiben a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karának Tanácsadó Testületébe is megválasztották. (Ebben a testületben kapott helyet a Csányi-birodalomhoz tartó Dalmandi Mezőgazdasági Zrt. elnöke Ádám János, a Bonafarm Csoporttól - szintén Csányihoz tartozik - Éder Tamás, valamint a hazai állatgyógyászati milliárdos guru Móré Attila, és még sokan mások.)

Zászlós Tibor az Agrárkamarában a mezőgazdaságért felelős alelnöki tisztséget kapta meg. Győrffyvel ellentétben rendelkezik mezőgazdasági végzettséggel, mivel Mosonmagyaróváron szerzett agrármérnöki diplomát 1981-ben, valamint Gödöllőn közgazdasági szakmérnöki oklevelet tíz évvel később. Betöltött pozícióiról tájékozódhatunk a Magyar Charolais Tenyésztők Egyesületének honlapján.

Éder Tamás

Az előző bekezdésben már utaltam rá, mint a Csányi Sándor agrár-birodalmát képviselő Bonafarm Csoport PR szakembere. Ő bizony már valóban nem kispályás, hiszen a világ egyik leghíresebb egyetemén, a Cornellen részesült egy hónapos agrárpolitikai továbbképzésben. Pályája a szocialista érában kezdett felfelé ívelni, a Földművelésügyi Minisztérium piacszabályozási osztályának vezetőjeként. Ezt követően '98-tól egy évig kormányfőtanácsadó, '99-től '01-ig pedig a híres ÁPV Rt. Agrárgazdasági Vagyonkezelő ügyvezető igazgatója.

2001-ben helyettes, majd közigazgatási államtitkár, egy évvel később már az OTP-nél főosztályvezető. Lényegében innen számíthatjuk a Csányi Sándorhoz való kötődés kezdetét. (Megbízatásai közt szerepel Csányi több cége is: Pick, Sole-Mizo.) Az index.hu egy cikkében Csányi egyik első embereként aposztrofálja Édert.

ifj. Hubai Imre

Kertészmérnökként végzett a gödöllői Szent István Egyetemen. Családjáé az egyetlen négycsillagos bioszálloda. Karcagi származású (idevalósi Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszterünk is), mintegy 4.350 hektáron gazdálkodik. A Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat elnökségi tagja.

Édesapja, Hubai Imre Csaba a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Magosz elnöke, fia szintén a Magosz tagja, mint ahogy az kiderül a Kormány egyik híréből. Érdekesség, hogy az Agrárkamara ideiglenes elnökségében még édesapja töltött be tisztséget, míg a mostani küldöttválasztás őt választotta a vidékfejlesztésért felelős alelnökké.

Kis Miklós Zsolt

1979-ben született, közgazdász. Nyársapát alpolgármestere, a Pest megyei közgyűlésben a Területfejlesztési Bizottság tagja. A közgyűlésbe természetesen a Fidesz-KDNP frakció delegálta. A Magosz Ifjú Gazda Tagozat helyi elnöke, két évig Jakab István (Magosz elnöke, az Országgyűlés alelnöke, fideszes országgyűlési képviselő) titkára. Derül ki mindez életrajzából. Az Agrárkamarának általános, a mikro-, kis-, és közepes vállalkozásokért felelős alelnöke.

Nem kívánok a bejegyzés végén egyfajta rezümét írni, vonja le mindenki maga a következtetéseket, hogy a megfelelő emberek kerültek-e a kamara élére!